Szereplők:
Laci
Szilvia
Kriszta
Natália
Erika

I.Jelenet

Szín: ajtósor, színház mosdója.

(Színen Laci hallgatózik és kukucsál az egyik ajtónál.)

Szilvia (be): Uram, kérem! Mit művel?
Laci (suttog): Sss! Mit akar?
Szilvia: Ki? Én, hogy mit akarok? Jaj nagy ég, hát pisilnem kell, de ön, ön, elképesztő. És épp ebben a században, most, amikor vannak ezek az izék, ahol a nők pucéron, meg a sok film. De maguk épp a női vécében keresik.
Laci (még mindig suttog): Tegezzen kérem!
Szilvia: Ja és ne dugjam kezecskéim a gatyájába?
Laci: No álljunk meg egy pillanatra. Én egy becsületes ember vagyok, nem leskelődöm, csak hallottam sírni és azért jöttem utána. Egyébként, Laci, Laci a nevem és nem kukkoló.
Szilvia: Szilvia. Ki sír? Vagy ez is valami baromság, amivel ki szeretné vágni magát ebből a ramaty helyzetből.
Laci: Miért akarnám magam kivágni? Nekem aztán mindegy, hogy egy tökidegen mit gondol rólam. De ha hamis képzetei vannak, az más. Akkor verem a fejem a falba.
Szilvia: Bocs, de én nem hallok semmit odabentről.
Laci: Persze, hogy nem. Az üvöltözés biztos elhallgatatta a szegénykét.
Szilvia: Mindenki bőg mostanában. Nézzem például rám. Én is folyton elbőgöm magam, nyilvános helyeken is. Mindenki síratja a pocsék életét.
Laci: Nekem nem pocsék, csak csillapított.
Szilvia: Frászt! Annyira szánalmas, hogy ha bevallanád magadnak, öngyilkos kellene légy. Mégis kinek jut eszébe, hogy egy budiban hallgassa mások bömbölését?
Laci: Nem, nem, most ne legyünk ilyen durvák egymással. Itt vagyunk a Bárka budijában, tényleg ez a legalkalmasabb hely arra, hogy felhúzasson egy kötélre?
Szilvia: Nem. Igaza van. Inkább magam kellene felhúznom. Megyek, keresek egy széket.
Laci: Miért, mi baj van az élettel?
Szilvia: Eleget adott. Elég pofont.
Laci: Mi történt?
Szilvia: Semmi. Pont ez a baj. Nincs semmim, csak egy pocsék házasságom volt, aztán elhagyott a szarházi. Egyszer csak arra ébredsz, hogy se férj, se állás, se kölykök. Egyedül, üresen. Egy kalap szar az egész úgy, ahogy van.
Laci: Elhagyott a férjed?
Szilvia: El. Cafkákért. De nem sajnálom. Minden pasas barom.
Laci: Én nem hagynám el a feleségem. Én mindenkinél jobban tisztelném azért, hogy elkötelezte magát. Mert a nők, a nők csodaszépek, élniük kell minden pillanatot, élvezniük, mert megérdemlik szépségükért, finomságukért. Nem egy férfival hanem azzal a férfival aki éppen megfelel aznap. De ha egy nő azt mondja, te fogsz nekem megfelelni életem végéig, hát ennél nagyobb megtiszteltetés érhetne férfit?
Szilvia: Nem vagy nős...
Laci: Nem.
Szilvia: És barátnőd, jegyesed, senki nincs...
Laci: Nincs.
Szilvia: És nem pocsék az életed?
Kriszta (ajtó mögül): Ki a francot érdekel a ti életetek? Menjetek már innen! Egy rohadt budiban sincs egyedül az ember. Beszarás komolyan.
Laci: Hallod, mi a baj?
Kriszta: Te nem piszoárba pisálsz? Buzi vagy, vagy mit akarsz a női budiban? Szilvia mondd már neki, hogy tűnjön el.
Szilvia: Ha megmondod, miért bőgsz.
Kriszta: Közöd hozzá?
Laci: Ha valaki a mosdóban pityereg, valószínű nincs akihez pityeregni mennie.
Kriszta: Ja és két idióta most meg fog érteni, igaz? Mit tudtok ti arról, ami velem történik, amit egy színésznő átél?
Szilvia: Na tessék, egy színésznő! Egyéb nem is kellett.
Laci: Mi bajod a színésznőkkel?
Szilvia: Kurvák.
Kriszta (Fejét kidugja az ajtón): Kurva anyád, mert én nem. Engem kisemmiztek, kijátszottak velem, elcseszték az egész életem.
Laci: Ó, de hát még fiatal vagy, hogy ezt mondd.
Kriszta: Kirúgtak baszki, azt hiszed ez megváltozik egyik napról a másikra?
Szilvia: Ennyi egy színésznő élete. Ha nem tetszik az arca, vagy a...
Kriszta: Épp ez az, hogy túl szép vagyok és tehetséges.
Laci: És ezért rúgtak ki?
Kriszta: Még szép. Mindenkinek azokkal van baja, akik valamit jól csinálnak. Addig piszkálják, míg valami kis hibát találnak, aztán azt felnagyítva tönkreteszik a kimagaslókat.
Szilvia: És mi volt a te hibád aranyoskám?
Kriszta: Jaj, adjatok egy cigit. Phúh. Mennyit bőgtem, a fejem is megfájdult! Ja, és Kriszta vagyok. Örvendek!

(Laci cigarettával kínálja Krisztát és Szilviát is. Mindhárman rágyújtanak.)

Kriszta: Belesültem ebbe a szarba. Nem elég, hogy a legmocskabb szerepet osztják rám, nem elég, hogy a próba előtt kikészít mindenki, mert összefogtak ellenem, láttam már, ahogy bejöttem ma, látszott a pofájukról, hogy most aztán megkapod kis beképzelt. És direkt húzták az idegeim, hogy felejtsem el a szövegem, hogy süljek bele ebbe a rothadék szerepbe.
Laci: Ez elég kínos, ha mindenki összefog ellened. Mi volt a szerep?
Kriszta: Gertrúdisz. Folyton zsidóznom kellett volna, valószínű.
Laci: Jobb is, hogy elbocsátottak. Nem szeretem a zsidózást.
Szilvia: Csak nem vagy zsidó?
Laci: Nem, csak egy zsidó iskolában tanítok.
Kriszta: Pedig azért az orrod jól kinőtte magát.
Szilvia: Kisebb gyertyaoltogató. (Nevetnek)
Laci: Nem születtem Iglesiasnak. De azért nem olyan szörnyen nagy ez az orr.
Szilvia: És mit tanítasz?
Laci: Angolt.
Kriszta: Angolt? Azta, mindig meg szerettem volna rendesen tanulni angolul.
Szilvia: Ja. Hát tubicám, amíg állásod nincs...
Kriszta: Miért te hol dolgozol, menőcsaj2005?
Szilvia: Nem dolgozom. De nem is bőgök a Bárka budijában, hogy kidobtak, igaz?
Kriszta: Tényleg, akkor mit keresel itt?
Szilvia: Bejöttem pisilni.
Laci: Azt megjegyezném, hogy ez nem közvécé. Csak, hogy tisztázzuk ezt a dolgot.
Kriszta: Ó, tőlem aztán a színpadra is pisálhatna fél Pest, az sem érdekelne.
Szilvia: Na ne légy már ennyire ki, nem olyan súlyos ez a probléma.
Kriszta: Nem súlyos? Akkor mi a súlyos, ha ez nem az?
Szilvia: Az súlyos amikor az uradat náladnál harminc évvel fiatalabb, még alig pubertáló ribancok karjaiban találod. Amikor elhagy a szarjani. Amikor még a gyermekeid sincsenek otthon, apád béna és neked mindezeken túl kellene tenned magad, hogy az élet csodálatos voltát taglald egy színésznőcskének egy budiban.
Laci: Na ne durvuljunk el hölgyeim. Mindenkinek vannak gondjai. Nem lehet mindig minden rózsás, minden nap nem lehet nőt hazavinni, hancúrozni vele egész éjjel, amíg a fiad hallgat a másik szobában és sír, mert te is egyedül hagytad, csak a mézesmadzagot húzogatva orra előtt.
Kriszta (Szilviához): Ez miről beszél?
Szilvia: Franc se tudja. Hé, Laci, jól vagy?
Laci: Persze, persze. Ne haragudjatok. Csak ha emberi gondokról van szó, mindig útnak eresztem a sajátjaimat is.
Kriszta: Nem gond, nem gond. Most ez egy ilyen nap.
Szilvia: Nekem is bőgnöm kell, ha valakit bőgni hallok, ez természetes, hogy a saját gondjaid előtérbe kerülnek, ha másokat gondban látsz.

(Nyílik a bejárati ajtó, Natália bejön. Végignéz mindenkin, majd bemegy az egyik ajtón, bereteszeli maga mögött.)

Kriszta: Ez meg ki?
Szilvia: Ez egy közbudi, bárki bejöhet, emlékszel.
Laci: Nem, ez nem közvéce. Ez egy színház mosdója.
Kriszta: Azért megkérdem. Ismeretlenek előtt nem szeretek megnyílni.
Laci: Előttünk megtetted.
Kriszta: Igen, miután a fél életeteket elmeséltétek egymásnak, és történt, hogy én is hallottam. Hé, ki van ott?
Szilvia: Hallgass, ne légy indiszkrét!
Kriszta: Indiszkrét lennék, ha megkérdezném, mikor szexelt utoljára.
Natália (ajtó mögül): Húsz éve, miért? Bajod van vele?
Kriszta: Ki van ott?
Natália: Én! Bajod van vele?
Szilvia: Én nem is láttam mikor bejött.
Laci: A hangja öreges.
Kriszta: Mit akar itt, ez nem közvéce?
Natália: Ne aggódj, nem vizelem le a karimáját!
Kriszta: Sosem lehet azt tudni.
Natália: Egy befőttesüvegbe pisilek, rendben. Sürgős. Valami bajod van vele?
Kriszta: Jaj semmi, csak szégyellje magát.
Szilvia: A korához képest elég felvágós a mama.
Laci: Hagyjátok már, nem mindegy, ki, és mit akar?
Szilvia: Na halljunk oda, hát nem te voltál a szamaritánus aki megnyugvást akartál ennek a szegény madárkának, amikor a sminkjét bőgte le az arcáról?
Laci: Az más. Ő védtelen volt. A diákjaimmal is mindig így bánok. Segíteni szeretek mindenkin aki védtelen.
Szilvia: Én védtelen vagyok! Ha valaki védtelen, akkor én az vagyok.
Erika (kijön az egyik ajtó mögül): Nem, drága Szilvia, ha valaki védtelen, akkor én vagyok az!
Kriszta: Na tessék! Egy spion.
Szilvia: Szép kis antré, mondhatom.
Erika: Már nem bírtam, tovább ezt az önsajnálattól csöpögő paródiát. Pedig még hallgattam volna. Lehet ezzel véget vetettem a mai darabnak?
Kriszta: Neked ez színház, te marha? Az életemet egy színdarabhoz hasonlítod?
Szilvia: Az életünket!
Laci: Hölgyeim, hölgyeim. Csillapodjatok! Hát mi ez itt, színház, hogy apróságokért elvágjuk egymás torkát?
Natália (kijön a fülkéből): Idióta társaság! A spionnal az élen! Mit is mondtál, mi a neved?
Erika: Erika, de maga csak ne ossza ki nekem, rendben, mert maga is ugyanúgy hallgatózott mint én.
Natália: Én pisiltem, és most megyek is.
Erika: Én is csak ezért jöttem...
Kriszta: Hát tényleg közvéce lett ez a színház.
Erika: Aztán amikor hallottam a beszélgetést, gondoltam, megvárom, mi lesz a vége, röhögök egy nagyot legalább. Úgy sem volt mára semmi tervem.
Szilvia: Kész élvezet lehet reggel azért felkelni, hogy hátha valamelyik klotyóban elfülelhet az ember egy dumcsizást, majd nagyot röhög rajta utána. Szánalmasabb nem lehetnél.
Erika: Magát meg elhagyták. Na és?
Natália (Aki közben kezet mos, készül elmenni): Na és? Mi van ha elhagyták? Bajod van vele?
Erika: Persze, hogy bajom van vele nannyó. Ha egy nőt, jobban mondva, egy feleséget elhagynak, akkor az nagyon unalmas lehet.
Szilvia: Ezt te honnan tudod?
Kriszta: Onnan, hogy kihallgatta a tegnap a Nemzeti klotyójában. (Nevetnek)
Erika: A férfi visszamegy a feleségéhez, mindig, ha igazi férfi!
Laci: A férfi ha elhagyja a feleségét, akkor nem férfi, hanem ökör.
Natália: Ezt aláírom.
Szilvia: Mi van, magát is elhagyták?
Natália: Ne magázz, na, nem vagyok olyan öreg.
Kriszta: Miért, hány éves, kedves...?
Natália: Natália, vagy Tália vagy tökmindegy. Hetvenhat vagyok, de hatvannak néztek tegnap a villamoson.
Erika: Ki nézte magát hatvannak, Steve Wonder? (Nevetnek)
Natália: A volt pasid, aki neked azt mondta, szép vagy!
Laci: Hölgyeim, hölgyeim, ne vagdalózzunk. Nem azért vagyunk itt.
Natália: Persze, hogy nem. De akkor megkérdezem maguktól, hogy miért vannak itt?
Kriszta: Mert kirúgtak! (Bőgni kezd.)
Szilvia: Gyere, gyöngyöm, ne sírj! Hagyd a csodába. Hát kellett volna neked ez a világ, ez a komédia? Ismeretleneknek beszélni személyes dolgokról a színpadon, a lelkedet is odaadva perverz, idegen férfiaknak? Mi értelme? Te csak maradj meg ártatlannak, tisztának. A többiek menjenek a fenébe!
Natália: A megcsalt feleségnek igaza van. No de ha megbocsátanak, én távoznék.

(Bemegy a fülkébe, ahonnan az imént kijött, magához veszi a vizelettel telt befőttesüveget és kifele indul.)

Erika: Hé, mi az ott a üvegben?
Natália: Szerinted mi az? Vizeletminta könyörgöm, mi lenne?
Szilvia: Laborvizsgálat?
Natália: Dehogy, egy hordóba gyűjtöm, hagyom erjedni, majd mosok vele, mert nagyon barón tisztít.
Kriszta: Tényleg?
Natália: Nem. Laborvizsgálat.
Laci: Csak nem tetszik betegnek lenni?
Natália: Csomó a bal mellemben. Remélem, nincs bajod vele!
Laci: Dehogy, dehogy. Csak aggódom önért, kedves Natália.
Szilvia: Csomó! Úristen, hisz ez borzasztó! Nekem is lehet, vajon? Nincs még egy befőttesüveg magánál, én is megnézethetném?
Natália: Nincs, csak egy kólás palack.
Szilvia: Megteszi. Te jó ég, még ez hiányzik, hogy levágják a fél mellem. Gyönyörű élet ez, mondhatom. (Szipogva elveszi Natáliától a kólás palackot és bemegy az egyik ajtón.)
Erika: De ez tényleg lehetséges ilyen fiatal korban is?
Natália: Azért már nem vagyok olyan fiatal!
Erika: Nem, nem, magamról beszélek.
Kriszta: Hát te hány éves vagy?
Erika: Ez személyes.
Natália: De az nem, hogy mit akarok én egy üveg vizelettel, igaz?
Laci: Erika, kérlek, nem kell, hogy elmondd, ha kínos ez neked.
Kriszta: Miért lenne kínos? Mert rácsodálkoznánk, miért nincs férjnél, és kiderülne valami piszkosság, mondjuk, hogy nem is a férfiakat kedveli.
Natália: Szerintem nem. Nem olyan a tekintete.

(Erikát kémlelik mindhárman)

Kriszta: A néni honnan tudja, milyen kell legyen a tekintete egy leszbikusnak?
Natália: Anyakönyvezető vagyok.
Laci: Na és?
Natália: És sok párt adtam már össze. Látom ám, hogy néz egy nő egy férfi szemébe.
Kriszta: És?
Natália: És nőkkel éltem együtt, ezért. Van bajod ezzel?
Erika: Húha! Ez nem semmi! Kemény, nagyon kemény. Akkor mostmár remélem nem az lesz a főtémánk, hogy én hány éves vagyok.
Natália: Pedig mostmár tényleg nem szabadna titkok legyenek közöttünk.
Kriszta: Így van! Már olyanok vagyunk, mint egy nagy család! (Hülyén vigyorog, többiek csodálkozva nézik.)

(Szilvia kijön a vécéből a palackkal.)

Szilvia: Mehetünk, kedves Natália?
Natália: Induljunk. Minden jót bébé!
Kriszta: Bébé?
Natália: Budis-banda.
Kriszta, Erika: Viszlát!
Laci: De hát, még találkozunk, nemde?
Natália: Persze. Majd egy másik életben!

(Szilvia és Natália kimennek)

Kriszta: Hárman maradtunk! Jobb is így.
Erika: Miért is?
Kriszta: Közelebbről megismerhetjük egymást.
Laci: Beszéljünk hát a te problémádról, a színházi kudarcról, mert én valójában csak ezért vagyok itt.
Erika: Másképp hol lennél?
Laci: Otthon.
Erika: Van valami tennivalód odahaza?
Laci: Valójában nincs dolgom, de miért van az embernek otthona, ha nem jár haza, amikor semmi dolga, nem igaz?
Kriszta: Amikor nekem semmi dolgom, sétálni szoktam parkokban, a szigetre is kimegyek néha, vagy csak a rakparton. Csodálom a várost, a zajló életet. Igaz, mostanában nem volt szinte egy üres órám sem.
Erika: Ez mától változni fog. Megígérem, hogy csak üres óráid lesznek ezután. (Nevet)
Kriszta: Haha! Tudod Erika, te olyan kibírhatatlan nőszemély vagy. Fogadom mindig a pasik szakítanak veled és nem te velük.
Erika: Én megölöm őket!
Kriszta: Jézusmária! Tényleg?
Erika: Ja. Gondolatban. De megérdemelnék, az összes volt pasimnak tiszta lelkiismerettel tekerhetném ki a nyakát.
Kriszta: Nem vagy pasi-párti?
Erika: Ez meg milyen kérdés? Mondd meg te is, Laci, miféle kérdés ez? Még szép, hogy pasi-párti vagyok.
Laci: Akkor meg, én sem értem ezt a gyilkos ösztönt.
Erika: Senkinek nem tudtam annyira fontos lenni, hogy lemondjanak mindenről értem, csak értem! Érted?
Kriszta: Aham! Ez gáz!
Laci: Egy férfi mindenről le tud mondani az igaz szerelméért.
Erika: Akkor én senkinek nem voltam az igaz szerelme. (Sóhajt.)
Kriszta: No, ne bánkódj! Még nincs semmi veszve. Olyan fiatalok vagyunk mi még.
Laci: Csak én érzek ki enyhe erotikát ebből a „mi”-ből?
Kriszta: Mi van? Mit mondtam rosszul? Megint velem piszkálódik mindenki!
Erika: Végre! Elvégre te voltál az egész mai veszekedésnek a kirobbantója a bőgéseddel!
Kriszta: Veszekedés? Inkább barátkozás, és ezért hálásak lehettek!
Laci: Igaz is, miért nem ünnepeljük meg ezt a szép délutánt és persze rójuk le hálánkat Krisztának, mondjuk egy kávézóban?
Erika: Én benne vagyok. Jól fogna egy fél deci.
Kriszta: Én nem iszom. Árt a bőrnek!
Laci: Majd forrócsokizol! A Mélypont jó lesz?
Erika: Ja.
Kriszta: Persze.
Laci: Hölgyeim, csak önök után!
Kriszta (Erikához): Nem úgy volt, hogy tegeződünk?
(Kriszta, Erika, Laci kimennek).

II.Jelenet

Szín: villamos

(Színen Natália és Szilvia. Szilvia kezében a kólás palack, Natália a befőttesüvegét vigyázza.)

Szilvia: Kedves Natália, mondja meg nekem őszintén, nem gond, hogy magával megyek?
Natália: Nem szeretek egyedül utazni!
Szilvia: Tehát alapvetően jó, hogy itt vagyok, nem?
Natália: Hé, azért még a délutánom elcsesztétek! De persze, semmi gáz, jössz velem, mert félsz. Gyere csak nyugodtan. Ha te tudnád, hány nőből öltem ki a félelmet az idők során.
Szilvia: Hogy-hogy?
Natália: Ó, egyik sem akart az urához feleségül menni. Legalábbis mind úgy néztek ki. Remegett a toll a kezükben. Aztán rámnéztek és látták a szememben: ez a sorsod, galambom, mostmár nincs visszaút. Ez a sorsod!
Szilvia: Ez a sorsod? Ezt mondtad nekik? És ezzel bátorítottad őket? Ha én, akkor láttam volna, mi lesz a sorsom, vagy ha valaki azt mondja nekem: ez a sorsod és észbe kapok, az oltár előtt hagyom el, ezt a semmiházit!
Natália: És mihez kezdtél volna? Valakihez csak férjhez kell menni, nem igaz?
Szilvia: Nem mentem volna férjhez! Nem is értem, mi volt a fejemben. A férfiak olyanok, mint..., mint... Nincs is hasonlatom, de nagyon rosszak.
Natália: Hát én erre sokkal korábban rájöttem. A te korodban már boldogan éltem a nőkkel. Kérdenéd, hogy nem bántam meg?
Szilvia: Nem bánta meg?
Natália: Dehogy bántam meg! Mi bajom lett volna vele?
Szilvia: Hát azért mégis egy nő nem nyújthat annyit egy másik nőnek, mint egy férfi, nem igaz?
Natália: Ez baromság! Amíg nem élsz benne, honnan tudnád?
Szilvia: Na mindegy, nem is lényeges. Picit magával ragadott a gondolat, hogy mennyivel könnyebb lett volna az életem, ha egy érzékeny és tisztaszívű társ áll mellettem. De pasiban ezt hiába is keresném, mert nem létezik.
Natália: Akkor meg keress magadnak más megoldást!
Szilvia: Minek? Már úgyis lejárt az én lemezem. Nincs amiért tovább küzdeni. Most meg ez a csomó is.
Natália: Eszem megáll! Nem neked van csomó a melledben, csibém, hanem nekem, igazam van, vagy nincs igazam?
Szilvia: Igaza van, igaza van. De nem lehet azt tudni. Én nem akarok megbetegedni, tudja, azért megyek el most magával, hogy tudjam, legalább az egészségem rendben van.
Natália: Az amúgy sincs rendben. Mentálisan és lelkileg sérült asszony mondja nekem, hogy az egészsége rendben van!
Szilvia: Azért nem olyan vészes a dolog!
Natália: Le kell szállnunk! Gyere!
Szilvia: Már itt is vagyunk? Már csak azt nem értem, miért is kellett magának a Bárkában vizeletmintát venni, ha a korház három megállóval odébb van?
Natália: Mert otthon eldugult a klotyó. Egy hete odajárok a dolgomat végezni. Gyere!
Szilvia: Értem! Jövök, jövök! Vigyázzon az üvegre, mindjárt kiönti belőle, vigyázzon!

(Leszállnak. Külső szín. Üllői út.)

Szilvia: Én nem merek bemenni!
Natália: Könyörgöm! Ne cseszd el még jobban a mai napomat! Nem foglak kérlelni! Te akartál jönni, akkor gyere!
Szilvia: És mi lesz utána? Beadjuk ezeket a laborba, és kész, vége az egész mesének, igaz?
Natália: Milyen mesének?
Szilvia: Maga megy tovább a maga útján, én meg az enyémen. Csakhogy nekem nincs amerre mennem, nekem nincs utam. (Sírni kezd.)
Natália: Na, ezt ne! Ezt aztán tényleg ne! Bőgünk az Üllői út közepén? Szilvia, édes, hát mi ez itt? Mi történik itt? Hát alig egy órája ismerjük egymást! Még annyi sincs!
Szilvia: De nekem maga több jóságot adott, mint bárki más az életemből!
Natália: Hé, nyugi. Csillapodj drága! Én idős vagyok mások lelkibetegségének gyógyításához. Na, gyere, bújj ide szegénykém. (Megöleli Szilviát, közben kiejti a kezéből a befőttesüveget, az összetörik.)
Szilvia: Jaj, az én hibám! Szörnyen sajnálom!
Natália: Nem tesz semmit. Nem érdekel ez a vizsgálat. Most mit mondhatnának? Hogy alig két hónapom van hátra? Na és? Ha úgy élünk, mintha minden napunk az utolsó lenne, akkor az ilyen hírek nem számítanak semmit. Gyere, menjünk haza!
Szilvia: Haza? Isten ments! Inkább menjünk kávézni valamerre!
Natália: Előbb haza, mert eddig lejárt a program a mosógépen, és nem szeretném ha megpenészedne minden holmim. Utána kávézunk, o.k.?
Szilvia: Menjek haza hozzád?
Natália: Csak ha nincs jobb dolgod.
Szilvia: Mehetünk! (Kólást palackot eldobja.)

III. Jelenet

Szín: kávéház

(Színen Laci, Kriszta, Erika)

Kriszta: Szerintetek kamu a koffeinmentes kávé?
Erika: Vagyis, hogy csak a pincérek konspirációja-e? Ezt kérded?
Kriszta: Mármint, hogy nincs benne koffein.
Erika: Értelmetlenség lenne kamuzni erről. Az ára is ugyanannyi!
Kriszta: De ha mondjuk...Na mindegy. Hagyjuk!
Erika: Meggyőződésem, hogy ha valaki nem tud értelmesen beszélni, hallgasson!
Kriszta: Laci, szólj rá! Folyton cikizik!
Laci: Nem vagyok én bírája a nézeteltéréseiteknek.
Erika: Tudod Laci, néha megkérdem magamtól, hogy lehet egy ilyen pasi, mint te szingli.
Kriszta: Nem pasi, férfi! 
Erika: Annyira higgadt vagy és kiegyensúlyozott. Minden helyzetben olyan döntéseket hozol, hogy másoknak jól süljenek el a dolgok.
Kriszta: Nem vagy egoista egy csöppet sem.
Erika: És igazán jóképű vagy, hogy lehet, hogy mégsem jársz senkivel?
Laci: Ebbe ne menjünk bele, lányok.
Kriszta: Ezek már magánügyek, Erika. Majd ha akarja, elmondja. Igaz Laci?
Erika: Te most hízelegni akarsz?
Kriszta: Mi a szarért hízelegnék?
Erika: Mert ilyenek a munkanélküli színésznők!
Kriszta: És a..., a..., az olyanok mint te, milyenek? Pont ugyanolyanok vagy még rosszabbak, mint az ilyenek, mint én!
Laci: Lányok, mi lenne, ha mondjuk rendelnénk?
Erika: Te sosem mesélsz magadról, Laci.
Laci: Dehogynem. Elmondtam én már mindent, ami lényeges.
Kriszta: Mi neked a nő? A feleség? Azt mondd el még egyszer!
Laci: Szóval, én nem hagynám el a feleségem. Én mindenkinél jobban tisztelném azért, hogy elkötelezte magát. Mert a nők, a nők csodaszépek, élniük kell minden pillanatot, élvezniük, mert megérdemlik szépségükért, finomságukért. Nem egy férfival hanem azzal a férfival aki éppen megfelel aznap. De ha egy nő azt mondja, te fogsz nekem megfelelni életem végéig, hát ennél nagyobb megtiszteltetés érhetne férfit?
Erika: De ki beszél itt elhagyásról? Téged hagytak már el valaha Kriszta?
Kriszta: Nem, mert én mindig túljárok ám minden srác eszén. Azt hiszik okosak, és egy klasszabb bóktól már magamhoz tudnék nyúlni, de valójában bunkó az egész, és ugyanazt a szöveget nyomják.
Laci: Amikor én fiatalabb voltam, verseket írtam a lányoknak, akik tetszettek.
Erika: Ez azért már kissé ódivatú, nem?
Kriszta: Én szeretném, ha valaki verset írna nekem.
Erika: „Kriszta szegény olyan buta, s az sem mellékes, hogy szuka.” Na mit szólsz?
Kriszta: Utálatos lotyó vagy, azt szólom.
Laci: No elég, elég, maradjunk a témánál!
Kriszta: A nőknél?
Laci: És a rendelésnél. Pincér!
Kriszta: Mi van, ebben a kávéházban a vendégek kiszolgálása nem trend?
Erika: Várjatok, kerítek én pincért mindjárt!

(Erika kimegy.)

Kriszta: Na végre! Csak ketten maradtunk!
Laci: Igen. Most elmesélheted miért is sírtál ma annyira, mikor észrevettelek a Bárkában?
Kriszta: De most ne erről beszéljünk! Beszéljünk kettőnkről!
Laci: Kettőnkről? Jaj Kriszta, én már olyan régen voltam nővel. És te még olyan fiatal vagy.
Kriszta: Nem kívánsz? Azt nem hinném. Persze, ha nem vagy meleg. Jaj ne érts félre, semmi bajom a melegekkel, sőt nagyon sok meleg barátom van és imádom őket. Mármint nem úgy, hanem..., szóval rendben van velük minden. Azaz, hogy nincs rendben velük épp minden, mert melegek meg minden, de úgy, mint barátok, nagyon okésak mind. Érted?
Laci: Kriszta, nyugi, nem vagyok meleg. Csak olyan hirtelen jött ez az egész. Azt sem tudom, hol áll a fejem.
Kriszta: Az még a helyén áll. És más? Más nem áll a helyén Laci?
Laci: Nem tudom miről beszélsz.
Kriszta: Hát biztos emlékszel még részletekre anatómiából.
Laci: Azaz, hogy persze, persze, hogy tudom, miről beszélsz, csak hát olyan zavarodott vagyok. Nem is tudom, egy ilyen bájos lány, mint te...
Kriszta: Bájos? Csak bájos?
Laci: Szép! Mondhatni szép.
Kriszta: Mondhatni?
Laci: Azaz, hogy nagyon szép. Igen, nagyon szép arcú és alkatú lány...
Kriszta: Lány?
Laci: Nő! Igen, szóval, hogy mit akarhat egy ilyen szép lány, izé, nő tőlem. Szép nő, elég szép, igen, sőt, egyenesen kívánatos nő, hogy mit is akarhat egy ilyen rakás szerencsétlenségtől, mint amilyen én vagyok.
Kriszta: Laci, te nem vagy egy...Miket is beszélsz! Hogy nem akadtam rád hamarabb?! Egy ilyen érett férfi, aki ennyire törődik...Nem olyan kis bunkó, mint azok a srácok, akik böfögnek egymás arcába és röhögnek rajta. Szóval nekem érett pasi kell, érted?
Laci: Te járni akarsz egy ilyen vén szatyorral?
Kriszta: Meg angolul is megtanulhatnék tőled.
Laci: Azt kötve hiszem. Az én angolom már csak a középiskolás szintet üti. Pedig valamikor milyen folyékonyan és választékosan beszéltem én. Valamikor. Akkor még műfordításokkal is foglalkoztam...volna, ha lett volna hozzá merszem. De nem volt, nem volt, minek is lett volna? Most aztán tele lennék melóval, egy perc nyugtom sem lenne, nem igaz?
Kriszta: Pontosan így van.
Laci: Vagy író. Írhattam volna magyarul vagy angolul. Vagy anglo-magyarul, tudod, az ilyen: „how are you kislány, merre are you going” stílusban.
Kriszta: És miért nem írtál? Hiszen te olyan mókásan tudtál volna írni. Olyan, annyira tökolvastak volna. Teljesen, komolyan. Imádnám, amit írnál.
Laci: De ezek régen voltak. Már nincsenek ötleteim. Elsárgult falevél vagyok a friss lombok között.
Kriszta: Ezt is milyen szépen mondtad. Látod, ez kell, ez hiányzik a mai pasikból, az érzékenység, a finomlelkűség.
Laci: Hát pont ez az, hogy én nem vagyok mai pasi. Egyre öregebb és magányosabb vagyok. Elszúrtam valahol.
Kriszta: Nem te szúrtad, el. Senki sem szúrja el, a dolgok csak alakulnak, általában tőlünk függetlenül.
Laci: Talán igazad van, talán tényleg nem én lőttem el, hanem ellőtték nekem az életem. Valaki közbeszólt és mindent tönkretett. Az apám! Mert más nem tehette volna ennyire tönkre.
Kriszta: De nincs semmi elcseszve. Mert, most itt vagy és én is itt vagyok, nem igaz? Látod a sors kezét, milyen buzgón dolgozik?

(Erika bejön, három üveget hoz.)

Erika: Micsoda népség! Alig tudtam rávenni azt a mamlaszt, hogy szolgáljon ki a pultnál legalább, ha már az asztalokig nem képesek kifáradni.
Laci: Jó, hogy jössz, már nagyon megszomjaztam.
Kriszta: Jézus, nekem is sört? Mondtam, hogy nem iszom.
Laci: Egy sörtől nem lesz bajod.
Kriszta: Jól van, rendben. De csak érted.
Erika: Milyen kis nyávogós vagy te Kriszta. „Nem iszom sört, jaj, fölpattog a zománc a gyöngyfogsoromról.”
Kriszta: Menj a fenébe!
Laci: Ne rontsátok már el a hangulatot, lányok! Inkább meséljétek nekem el, mi a véleményetek a női nem emancipációjáról? Úgy értem, jó, hogy dolgozhatnak a nők is, szerintetek?
Kriszta: Szerintem, ha egy nő igazán megállja a helyét, annak nem a konyhában van a helye, habár ott is megállná a maga helyét. De egy nő, ha igazán belevaló és, mondom, megállja a helyét, akkor igenis el tudja végezni azt a melót is, akár százszor jobban, mint egy férfi. Mert a nők odaadóbbak, tudod. A férfiakat semmi nem érdekli úgy igazán. Jaj, ne, ne érts félre Lacikám, én az ilyen mai suhancokról beszélek, az éretlen tacskókról.
Erika: Egyrészt, szerintem Kriszta össze-vissza gagyog. Másrészt meg, ha feleségről beszélünk, akkor talán megnehezítette a nő a saját dolgát ezzel az emancipációs süketeléssel, mert elvárják tőle, hogy melózzon, vagyis pénzt hozzon a házhoz, meg hát az otthoni kaja sokkal fincsibb, igaz, tehát főznie is kell, meg minden. Azelőtt csak főzött meg mosott meg hasonlók, nem könnyebb volt úgy neki?
Kriszta: Szerintem meg csak azért mondod ezt, hogy velem ellenkezz.
Laci: Én mindkettőtöknek igazat adok!
Erika: Én Krisztának nem, mert ő arról beszél, hogy a nő egyenlő a férfival, pedig szerintem egy színész sem feküdt volna le a rendezővel, hogy jó szerephez juthasson.
Kriszta (felugrik az asztaltól): Te lekurvázol nyilvános helyen?
Erika: Kinek nem inge...

(Kriszta levegő után kapkodva hátat fordít a társaságnak és kimegy.)

Laci: Most ezt minek kellett, kedves Erika?
Erika: Mert szerettem volna veled kettesben maradni.
Laci: Velem? Miért is?
Erika: Most aztán nehogy kiderüljön, hogy van jegyesed vagy barátnőd, ne adj Isten, feleséged! Mert ettől gurulok be a legjobban, a feleségtől.
Laci: Miről beszélsz? Nincs nekem senkim. Soha nem volt úgy igazán.
Erika: Mind elhúznak, visszarohannak a cuki feleséghez, aki hájas ugyan de marhajól főz. És a szex már hetente csak egyszer kell, a kaja viszont háromszor naponta.
Laci: Talán nem is vágyok senkire. Jó nekem ez így. Valahol elrontottam, most pedig aratom, amit vetettem.
Erika: Nem cseszted el te sehol. A nők hülyék és meggondolatlanok. Nem látják az értéket, csak miután megjárják párszor.
Laci: Lehet tényleg nem én, hanem az apám...
Erika: Az apád? Hogy jön ide az apád? Hányszor szoktad te hetente csinálni, ha mondjuk barátnőd van?
Laci: Erika! Ennyire részletesen még én sem másztam bele a saját életembe.
Erika: Nem tudtam, hogy ez ennyire mélyen érint. Tudod, nekem az fontos. Jó már az elején leszögezni az ilyen dolgokat, hogy tudja az ember, kivel áll szembe.
Laci: Mégis minek az elején? Erika kedves, mi ez az egész?
Erika: Arra gondoltam, mi lenne ha, mondjuk...
Laci: Ez a Kriszta nem jön már vissza?
Erika: Túl durva voltam vele?
Laci: Talán jó lenne bocsánatot kérni tőle.
Erika: Igazad van. Elvégre ma rúgták ki. Nem kellett volna olyanokat mondanom neki.
Laci: Hát nem erre volt szüksége, egy ilyen zűrös nap után.
Erika: Megyek, bocsánatot kérek tőle.
Laci: Menj csak. Itt várlak.

IV. Jelenet

Szín: ajtósor, kávéház mosdója.

(Színen Erika egy ajtónál hallgatózik, leskelődik.)

Erika: Kriszta, ne bőgj! Kérlek! Nem akartalak megbántani, most ezt tök komolyan mondom. Csak kiszaladt a számon.
Kriszta (ajtó mögül, szipogva): Most ezt csak azért mondod, hogy kirángass a klotyóból, de ezúttal nem fog olyan könnyen menni. Különben is tudom, hogy Laci küldött utánam, magadtól nem jöttél volna.
Erika: Jól van, bevallom, Laci küldött. Na és?
Kriszta: Tehát szart sem ér a bocsánatkérésed. És veszekedni is kár volt, mert nyilvánvaló, hogy Laci velem törődik. Én kellek neki, nem te!
Erika: Miről beszélsz Kriszta? Szerinted, én be vagyok indulva Lacira? Hát te nem vagy magadnál.
Kriszta: Különben miért piszkálnál folyton?
Erika: Laci egy puhány. Amikor felkínálják neki a szebb életet, nem meri elfogadni.
Kriszta: Úgy gondolod?
Erika: Ismerem a férfiakat. Jobban, mint bárki más.
Kriszta: És honnan ismered olyan jól őket?
Erika: Sok pasim volt. Mindeniket megöltem.
Kriszta: Jézusmária, tényleg?
Erika: Gondolatban. Mert gyáva és puhány volt mindenik, egytől egyig. És nem mellékes, hogy mindenik nős volt.
Kriszta: Laci nem nős.
Erika: De ugyanolyan gyáva, sőt talán sokkal gyávább, mint az eddigi pasik.
Kriszta: Dehogyis. Laci egy érzékeny lélek.
Erika: Egy seggfej. Az eddigi pasiknak volt bátorságuk járni velem, legalább egy hónapig, és csak ezt követően hagytak el. Lacinak annyi töke sincs, hogy az ócska életét elhagyja, nemhogy egy asszonyt.
Kriszta: Érted én sem hagynám el a legszarabb életet sem.
Erika: Ne légy szemtelen. Én most azért vagyok itt, hogy megvígasztaljalak.
Kriszta: És azt mondod, Laci meleg?
Erika: Ezt nem mondtam, de ha mindkettőnknek ellenállt, még az is megtörténhet.
Kriszta: Nekem nincs bajom a melegekkel. Sok meleg barátom van ám, és igenis jófejek, mind.
Erika: De nem erről van most szó!
Kriszta: Akkor miről van szó?
Erika: Arról, hogy gyere már ki abból a koszos budiból, mert nem élvezhető ez a társalgás.
Kriszta: Miért jönnék ki?
Erika: Mert itt egy rendező, aki rólad érdeklődött az imént.
Kriszta (kidugja a fejét az ajtón): Tényleg?
Erika: Nem. De akár itt lehetne.
Kriszta (visszacsukja az ajtót, az ajtó mögül): Seggfej.
Erika: Figyelj, Kriszta! Te színésznő vagy. A színésznők nem szoktak ennyire bután viselkedni.
Kriszta: Nem vagyok még igazi színésznő, csak hallgató.
Erika: Akkor meg, hogy rúgtak ki?
Kriszta: Nem rúgtak ki.
Erika: De hát, azt mondtad, hogy...Mi mindannyian azt hittük, hogy...
Kriszta: Egy előadásra próbáltunk, amikor megláttam Lacit a Bárkában. A havi műsort bámulta.
Erika: És ez megsíratott téged, és berohantál a budiba?
Kriszta: Színésznő vagyok, vagy legalábbis az leszek nem sokára. Sírni nem olyan nehéz.
Erika: Honnan tudtad, hogy utánad megy?
Kriszta: Láttam rajta. A tekintete, a mozdulatai, annyira finomak voltak. Igaz, azt hittem, valamiféle művész. Úgy jobb lett volna.
Erika: Pedig csak egy angol tanár.
Kriszta: De író akart lenni. És én láttam rajta, hogy megérintik a mély dolgok.
Erika: Mint például egy megjátszott sírógörcs, igaz?
Kriszta: Igen. Mármint, nem, ez nem olyan mély dolog, de akár az is lehetne.
Erika: Húha! Ez azért kemény!
Kriszta: Mi?
Erika: Az egész mai nap. Egy nagy csöpögős és főleg öncélú színjáték volt. Visszavonok mindent, amit rólad mondtam. Tényleg jó színésznő vagy. Kiváló színésznő vagy.
Kriszta (kidugja fejét az ajtón): Leszek!
Erika: Leszel! Mindegy.
Kriszta (kijön a fülkéből): De remélem, ez a kettőnk titka marad, édes Erikám. Nem szeretném elrontani az imázsom Laci előtt.
Erika: Sokkal furfangosabb vagy, mint hittem. Ez aztán a perfomansz.
Laci (bejön): Lányok, nem hiszitek el, kikkel találkoztam.
Erika, Kriszta: Kikkel?
Laci (betessékeli Natáliát és Szilviát): Hölgyeim, parancsoljanak!
Erika: Hát ti meg mit kerestek itt?
Natália: Ha tudtuk volna, hogy csak titeket találunk, nem is kerestük volna azt a csésze kávét, amiért ide betévedtünk.
Kriszta: Úgy hallottam, itt finom kávékülönlegességekkel szolgálnak.
Szilvia: Itt? Itt nem szolgálnak semmivel. Sehol egy pincér.
Erika: Én is közelharcot vívtam három sörért az imént.
Szilvia (Krisztához): Te jobban vagy, aranyoskám?
Kriszta. Sokkal, sokkal.
Natália: Nem volt neki semmi baja, csak a figyelem központjába akart kerülni.
Erika: Ezt meg honnan veszi?
Natália: Ha valaki délelőtt elveszíti az állását, nem lesz jobban délutánra, nekem elhiheted.
Laci: És a másik dolog, Kriszta? Megbeszéltétek? Jól vagy mostmár?
Kriszta: Igen, jobban vagyok. Köszönöm Laci, hogy így gondoskodsz rólam. Ez annyira kedves.
Laci: Egy ilyen aranyos lányról bárki gondoskodna.
Natália: Lemaradtunk valamiről?
Szilvia: Csak valami nyálas párkapcsolat kezdetéről. Pedig én megmondtam nektek, soha ne bízzatok a férfiakban.
Erika: Akkor kiben lehetne bízni? Nehogy azt mondd, hogy a nőkben!
Szilvia: Igenis a nőkben.
Natália: Bajod van a nőkkel?
Erika: A nők hitványak és meglehetősen önzők is.
Natália: Ó igen, és ezt ki határozta meg ilyen tökéletesre?
Szilvia: Egy olyan nő, aki semmire nem vitte az életben. Egy mellékszereplő.
Erika: Hát te sem állíthatnád ki az életedet képekben, azt hiszem.
Szilvia: És szerinted, mindaz ami velem történt, azért sikeredett ennyire szarra, mert önző voltam?
Erika: Hagyhattad volna a férjedet szabadon lélegezni.
Szilvia: Elhagyott! Mi lehet ennél nagyobb szabadság?
Natália: Szerintem nem tudja, miről beszél a kicsike. Hagyjad őt, csak igyuk már meg azt a kávét és menjünk a dolgunkra.
Kriszta: Milyen dolgotok van nektek ketten?
Laci: És mi lett az eredménye a laborvizsgálatnak?
Szilvia: Egy törött befőttesüveg.
Natália: És egy pépé az Üllőin.
Kriszta: Pépé?
Natália: Pisipocsolya. (Nevetnek)
Erika: Akkor meg nem értem, miért mászkáltok még mindig együtt.
Laci: Ne légy tapintatlan, Erikám, édes.
Kriszta: Nem, tényleg, Erikának igaza van. Itt nekem valami bűzlik!
Natália: Egy budiban vagyunk, talán azért.
Szilvia: Örömmel jelentem be a tisztelt egybegyűlteknek, hogy Natália meg én elutazunk Vitória da Conquistába.
Kriszta: Az meg mi?
Laci: Brazília.
Kriszta: Mi a frászt keresnétek ti ott?
Natália: Egy aranylakodalomra vagyok hivatalos. Magammal viszem Szilviát is.
Kriszta: De mégis miért?
Erika: Szűzanyám, Szilvia is leszbi!
Natália: Valami bajod van vele?
Kriszta: Nekem semmi bajom vele, komolyan. Nekem rengeteg meleg barátom van.
Erika: Igen, igen, tudjuk, de azért ez, ez nagyon durva.
Laci: Nem túl elhamarkodott ez a döntés, hölgyeim?
Erika: Ez az Laci, most állj a talpadra, és mindannyiunk apjként mondd el ennek a két érett asszonynak, hogyan ne szarják el az amúgyis szar életüket!
Laci: Most ironikus próbálsz lenni, értem. Csak azt nem értem, miért? Ártottam én, neked?
Erika: Húha, nem is emlékszem már pontosan. Szerinted árthattál azzal, hogy kiábrándítottál a férfi nemből?
Laci: Én?
Kriszta: Jaj, ebbe most ne menjünk bele!
Erika: Ez nem a te játszmád, Kriszta! A tied már lejárt!
Natália: Mi, meg húzzunk innen nagyon gyorsan, mielőtt elharapódzik a dolog.
Kriszta: Ne, ne menjenek! Ne is vegyétek észre őket! Inkább meséljetek, hogy történt? Nem lesz túl hosszú az út önnek, kedves Natália?
Natália: Szóval azt mondod, túl vén vagyok ehhez? Látod, Szilvia, még egy ilyen kis fruska is megmondja, nem vagyok én Brazíliához való.
Szilvia: Baromság! Ha te nem vagy odavaló, akkor ki? Ez a te lehetőséged, azaz a mienk, egy újrakezdéshez.
Natália: És a macska?
Kriszta: Milyen macska?
Szilvia: Egy nyamvadt sziámi. Ráadásul vak is.
Natália: De, az életem az a büdös macska.
Kriszta: És nem lehet őt is vinni?
Szilvia: Egy vak macskaroncsot? Dehogy lehet!
Natália: És ha ez a színésznőjelölt vigyázna rá?
Kriszta: Úgy érti, örökre?
Natália: Na tessék, akkor már el is temettél engem brazilföldbe!
Kriszta: Jaj nem, csak ha mondjuk, annyira megtetszik maguknak, vagy nektek az a hely, hogy már vissza sem kívánkoztok.
Szilvia: Majd a Dunába dobod, egy szemetestasakban.
Kriszta: Pfújj! Ezt sosem tenném!
Natália: De most mondd, gyöngyvirágom, kell a macska vagy nem?
Kriszta: Hát, végülis, miért ne? Adják csak nekem a macskát!

(Közben Erika és Laci veszekednek a háttérben)

Erika: Ez a baj, érted?
Laci: Csakhogy én nem akartam rosszat neked!
Erika: Ha, csak egy pillanatig is azt látnád a szemeimben, amit érzek. Ha elhinnéd, hogy én hiszek abban, hogy létezik igaz szerelem.
Natália (Krisztához és Szilviához): Ti halljátok ezeket ott hátul? (Lacihoz és Erikához): Hé, galambok, menjetek szobára, vagy hagyjátok a fenébe az egészet!
Erika: Maga meg miért szól bele? Emem!
Kriszta: Emem?
Erika: Meleg mama!
Szilvia: Ne sértegesd őt, rendben?!
Erika: Ő meg ne üsse bele az orrát mindenbe!
Kriszta: De igenis beleütheti! Mert rám is tartozik, amiről ti diskuráltok. A néni az én nézőpontomat képviseli, én meg, hálából vigyázok a néni vak macskájára.
Laci: Erika, hagyjuk ezt, tényleg! Társaságban nem illik veszekedni.!
Erika: Csak mondd, hogy nem kellek neked, ennyit mondj!
Laci: Nem akarlak megbántani!
Kriszta: Erika, ez nem a te játszmád, a tied már lejárt!
Laci: Miért művelitek ezt velem ti ketten?
Natália: Laci kedves, miért nem örülsz a lehetőségnek és élsz vele? Hát hányszor adatott meg neked az alkalom, hogy két nővel töltsd az éjszakát?
Kriszta: Én benne vagyok!
Erika: Pfújj, én nem!
Laci: Én nem akarok senkit bántani.
Kriszta: Már megtörtént!
Erika: Meg bizony!
Laci: Dehát én senkinek nem ártottam semmit!
Szilvia: De nem állsz a sarkadra Laci!
Natália: Válassz Laci!
Szilvia: Most, vagy soha!
Erika: Én jó leszek hozzád!
Kriszta: Értem jöttél a vécébe, emlékszel?
Laci: Szép idők voltak azok!
Kriszta: Gondolj vissza, miért jöttél, miért vagyunk itt mindannyian?
Erika: Ne hallgass rá, csak színjáték!
Szilvia: Laci egy nő felvirágoztatja majd az életed. De kettő, tönkreteszi azt. Válassz már!
Natália: Egyszerű a kérdés: Kriszta vagy Erika?
Laci: Ne, ne tegyétek ezt velem! Alig ismerlek benneteket.
Kriszta: De mi ismerünk téged, Laci!
Erika: Mi akarunk téged!
Natália: Laci, várnak a nőid! Ne habozz!
Szilvia: Te megérdemled a boldogságot, Laci!
Erika: Ez a te esélyed, hogy jobbá tégy mindent!
Kriszta: Hogy újrakezdd!
Natália: Látod, én Brazíliáig megyek, hogy újrakezdjem!
Szilvia: Látod Laci, én képes vagyok Brazíliáig elmenni, hogy újrakezdjem!
Kriszta: Ne légy málészájú Laci, várunk rád!
Erika: Vágyunk rád!
Szilvia: Fogdd meg az egyik lány kezét!
Natália: Vagy mindkettőt vidd magaddal, és holnap rakd ki őket pucéron az utcára!
Laci: Soha nem tennék ilyent. A nő az szent számomra.
Kriszta: Szent? Akkor miért dobsz el magadtól?
Erika: Miért nem ölelsz inkább?
Kriszta: Imádsz, mint ahogy egy szentet szokás?
Erika: Végy feleségül, érted mindent megtennék!
Laci: Én minden megtennék egy nőért!
Kriszta: Végy feleségül, érted mindenről lemondanék!
Laci: Én mindenről lemondanék egy nőért!
Kriszta: Laci, Laci, gyere ide, hozzám gyere, ölelnélek, csókolnálak örökre.
Erika: Ölembe fekhetnél, ha fáj a világ!
Kriszta: Nem fájna a világ többet soha, az ölemben fekve nevetnél rajta.
Erika: Csak gyere velem!
Kriszta: Velem gyere!
Szilvia: Menj vele!
Natália: Ne vele menj, hanem vele!
Kriszta: Laci, Laci, siess, menjünk!
Erika: Siess, Laci, mennünk kell!
Natália: Laci, szedd össze magad, mennem kell!
Szilvia: Mennünk kell Laci, szedd már össze magad!
Erika: Laci!
Kriszta: Laci!
Szilvia: Laci!
Natália: Laci!
Kriszta, Erika, Szilvia, Natália: Laci! Laci! Laci!
 (Laci kapkodja a fejét, őrület környékezi, rohangál ide-oda, fejvesztve.)
Laci (üvölt): Én csak egy szegény angoltanár vagyok!
(Laci földre rogyik.)
(Rövid csendszünet után.)
Szilvia: Natália, kedves, ha még ma indulni akarunk, sietnünk kell. Menjünk, rendben?
Natália: Menjünk, menjünk. Kriszta, itt a lakcímem, keresse a házmestert délután 2 körül, és mondja, hogy Bastetért jött.
Kriszta: Az mi?
Natália: A macska.
Kriszta: Ja, a macska!
Erika: Én is mennék már, szörnyen megéheztem.
Kriszta: Egy mekis menühöz mit szólsz?
Erika: Benne vagyok! Jössz te is?
Kriszta: Persze. Utána meg elmegyünk a néni macskákáért, jó?
Erika: Nekem okés! Megyünk?
Kriszta: Menjünk!

(Natália, Szilvia, Kriszta és Erika kimennek.)

(Laci feláll, próbál magához térni, magában lerendezni a dolgokat. Vívódik szemmel láthatóan, beszél önmagához, hangokat ad ki, de semmi érthetőt. Majd hosszabb vívódás után egyik ajtónak nekidőlve kezdi ököllel ütni azt, közben ordít, magából kikelve.)

(Másképpen öltözött Szilvia bejön)

Másik Szilvia: Uram, kérem! Mit művel?

(Laci ránéz. Szín mozdulatlanná válik.)

(Függöny)