A TEHETSÉGKUTATÓ PÁLYÁZATRA BEÉRKEZETT PÁLYAMŰ

Laci: Basszus! Ez nem igaz! Belémjöttek!
Kriszta: A picsába! Előbb még zöld volt!
Szilvia: Basszamegakurvaélet! Még ez is! Fékezel itt váratlanul bazmeg! Te is olyan hülye picsa vagy…
Natália: Szent ég! Bastett!
Erika: Ez az! Ezt jól megcsináltam!

Kiszállnak, Natália kivételével mindenki.

Laci: Hölgyeim, gratulálok! Szép munka!
Kriszta: Bocs, basszus! Úgy sajnálom! Nem akartam, csak a…
Szilvia: Ja… tudjuk, csak az eget bámultad a lámpa helyett! Az ilyennek a dodzsem való!
Natália: Igen kedveském, meg magának is. Én nagyon úgy látom, hogy az ön kocsijának az eleje is valaki másénak a farába fúródott.
Szilvia: Úgy látja? Akkor ezek szerint látni még lát, és csak remélni tudom, hogy járni sem felejtett még el, mert ki kéne szállni abból a rohadt kocsiból!
Kriszta: Maga meg ahelyett, hogy itt szemtelenkedik, előszedhetné a baleseti bejelentő lapját, és csak remélni tudom, hogy nem felejtette el betenni a kesztyűtartóba.
Erika: Ö… ö… elnézést. Nekem nincs biztosításom.
Szilvia: Szenzációs! Hány órát fogunk itt állni maga miatt?
Kriszta: Pontosan annyit, mint amennyit akkor fogunk itt állni, ha nem fogja be végre a száját, és nem szedi elő azonnal azt a lapot. Amúgy jó napot kívánok mindenkinek. Kriszta vagyok.
Szilvia: Én meg Szilvia, és ha már a hülyesapkás miatt plusz két órát itt kell várnunk, akkor örülnék, ha a többiek is bemutatkoznának. Fiatalember?
Laci: Ö… ö… László, vagyis Laci. Igen, Laci.

Szilvia rápillant Natáliára.

Natália: Hunger Natália.
Erika: Én, pedig Erika vagyok, és telefonálnom kéne. Megvárják, míg átszaladok a túloldalra a telefonfülkéhez?
Szilvia: Van más választásunk?

Erika el

Kriszta: Maga, mint a savanyú uborka.
Natália: Úgy, ahogy mondja kedves! Szilvia, mint a savanyú uborka… jézusom! Az üvegem! Huh… jó! Nem tört el!
Szilvia: Szabad tudni milyen üveg?

Kriszta Szilviát utánozza.

Kriszta: Szabad tudni milyen üveg? Na, mutassa csak! Majd én megnézem, maga úgyse látja…
Natália: Hát kedveském, maga nem semmi. Elmehetne vándorszínésznek, vagy valami ilyesmi.
Kriszta: Vándorszínészek már nincsenek. Amúgy végzős színészhallgató vagyok.
Natália: Nahát! Ezt a véletlent. Tudja, volt egy barátnőm, aki színésznek készült.
Kriszta: És sikerült neki?
Natália: Á, nem vette túl komolyan. Szociológus lett. Imádta az embereket. Épp olyan barátságos volt, mint egy kölyökkutya. Pont, mint maga, ha nem sértem meg ezzel.
Kriszta: Dehogy! Hogy érti, hogy csak volt?
Natália: Tavaly télen karácsonyfatűz…

Fulladozik.

Kriszta: Uramisten! Azt hiszem, a hölgy asztmás. Segítsenek megkeresni a gyógyszerét!

Natália körül csoportosulnak, Erika is visszajön.

Erika: Félre! Én gyógyszerésznek tanultam. Tudom, mit kell csinálni.

Többiek arrébb mennek.

Szilvia: Remélem, tudja, hogy mit csinál, mert ha valami rosszul sül el, már nem csak a kötelező biztosítás hiányáért fogják megbüntetni.
Kriszta: Fogja már be vészmadár! Hagyja Erikát dolgozni!
Laci: Hölgyeim! E… e… elnézést, hogy megzavarom magukat, de azt hiszem Natália rehabilitálódik.

Odarohannak

Kriszta: Natália. Jól van?
Natália: Igen… igen… azt hiszem jól. Erika kedves, jöjjön ide! Had köszönjem meg, hogy megmentette az életem!
Szilvia: Erika a hős! Na, jöjjön már ide! Szerénykedik itt nekem. Had köszönje meg, aztán töltsük végre a lapokat!
Kriszta: Erikaaaaaaaa!
Laci: Ö… Erika az előbb ment el, amíg maguk Natáliá…
Szilvia: Maga ökör! Hát ennyi esze sincsen?! Még szép, hogy meglépett. Nincsen biztosítása. Ezért keményen megbüntetné a hatóság.
Laci: De… de én…
Kriszta: Mit de-zel itt, te fajankó? Szilviának igaza van. Erika valószínűleg már az elején le akart lépni, csak megsajnálta Natáliát.
Natália: Lehet, hogy igazuk van. Ez nem is jutott eszembe. Talán így akarta jóvátenni, hogy belémjött, és nincs biztosítása. Én még meg is bocsátanék neki.
Szilvia: Jó, jó. Szép dolog öregeket menteni, de nekünk itt akkor is el kell számolni ezzel a koccanósdival.
Laci: Gondolják, hogy nem jön vissza? Hiszen itt az autója.
Szilvia: Jaj László! Ne legyen már ilyen hülye! Az ember nem lép le csak úgy se puszi, se pá.
Laci: Nem László, hanem Laci vagyok, és bocs, hogy megszólaltam egyáltalán.
Kriszta: Tényleg. Lacinak igaza van. Az autója itt van.
Szilvia: Jó. Akkor Lacikának egy pirospont, az autót, pedig átkutatjuk!

Kriszta Erika autójához megy.

Kriszta: Még a kulcsot is itt hagyta.
Szilvia: A hülye!
Natália: Ne bántsák szegény lányt! Ki tudja milyen életút áll mögötte?
Szilvia: Igaz. Amilyen trógerül nézett ki. Még azt is el tudom képzelni, hogy a kocsit is lopta.
Kriszta: A kocsi az övé. Itt a forgalmi! Ááá!
Szilvia: Jézusom!
Natália: Mi az aranyom?
Laci: Dzsízöszkrájszt! Mi ez a szag?
Szilvia: Egy kibaszott hulla van a csomagtartóban! Hát ez hullajó! Most, már végképp elkések!
Natália: Én is.
Kriszta: Szilvia! Natália! Maguk tényleg ilyen érzéketlenek? Valakit megöltek!
Szilvia: Remélem azt a büdös kis szukát, aki miatt elhagyott a férjem!

Sír, összerogy.

Laci: Azt… azt hiszem sokkot kapott.
Natália: Laci, maga aztán megérdemelne egy Nobel díjat. Azt is meg tudná mondani, hogy ha nem érek oda időben az orvoshoz, akkor az milyen következménnyel lesz a hónom alatti csomóra nézve? Ha gondolja, még az uborkásüvegben lévő reggeli vizeletmintámat is a rendelkezésére bocsátom.
Kriszta: Higgadjon le mindenki! Ez egy elég kellemetlen helyzet. Tudom. Én is egy találkozóra siettem, hangsúlyozom, siettem, mert már biztos nem fogok odaérni, úgy ahogy te, Szilvia a tárgyalásra, mert gondolom válás…
Szilvia: Igen.

Szilvia feláll, összeszedi magát.

Kriszta: Ahogy maga sem az orvoshoz Natália. Itt már nem csak Erikáról van szó, hanem a csomagtartójában talált hulláról is.
Natália: Még mindig nem tudom elhinni, hogy ez épp velem történik.
Laci: Talán minket szemelt ki a sors, hogy megtaláljuk a halott lány gyilkosát.
Szilvia: Lacikám, te vagy ezotéria kedvelő vagy, és cső buzi, vagy csak egyszerűen megrekedtél a gyerekkorban és még mindig túl sok sci-fit nézel.
Laci: Helytelen. A sci-fi a szájensz fiksön angol kifejezésekből áll, jelentése: tudományos-fantasztikus. A sci-fi legtöbbször a jövőről szól, űrhajókról, földönkívüliekről, időutazásról, robotokról vagy távoli galaxisról, de van olyan eset, amikor csak egyszerűen a földön játszódik. Ejtése: szkájfáj.
Kriszta: Milyen szakszerűen tetszik fogalmazni angoltanárkám. Nincs más dolga az okoskodáson kívül?
Natália: Haza akarok menni! Nekem ebből elegem van! Magukból is és a hullából, meg Erikából is. Magából meg főleg Laci. Öreg vagyok én már ehhez! Hát mit vétettem én hogy ennyi csapás ér istenem? Tán bűn a szerelem?
Kriszta: Én ezt nem bírom!

Rágyújt.

Natália: És most tűzzel sújtasz le rám is!
Szilvia: Hahó! Az öregasszony meghibbant. Egyre jobb. Micsoda bagázs! Egy hibbant öreg leszbikus, egy buzi angoltanár, egy színésznő, akinek még ott a tojáshéj a seggén, meg a tróger erika a hullájával együtt. Ja, persze, meg én, a tipikus ötvenes, akire a létező összes magánéleti katasztrófa lesújtott.
Natália: Ne! Ne gyújtson rá!
Szilvia: Natália nyugodjon már le!
Kriszta: De rágyújtok! Felidegesítettek, és itt ez a hulla!
Natália: Ne! A koccanás! A koccanás! Kifolyhatott a benzin! A tűz az veszélyes! A tűz az ve… ve… vesz…

Szilvia Natáliához siet.

Szilvia: Nem elég, hogy megkattant, még újra rohama lesz nekem vénasszony. Vegyen mély levegőt! Lassan… szépen… így… ez az!
Kriszta: De hát ott van az asztmagyógyszere.
Szilvia: Azt hiszi, használ az a szar? Mind a két gyerekem asztmás volt. Csak tudom. Te meg mit állsz ott, mint egy idióta? Ne legyél már ilyen puhapöcs! Hívd már a 911-et, vagy amit kell.
Laci: A 911 akkor volna esélyes, ha Amerikában lennénk.
Kriszta: Nem mindegy? Mentő, rendőrség, tűzoltó, tök mindegy, csak hívd már valamelyiket!
Natália: Úgy hurcolja azt a telefont, mint Attila idején a véres kardot. Haza akarok menni!
Szilvia: Nyugodjon meg Natália! Laci már hívja a mentőket.
Natália: Nem akarok mentőt. Ki fog vigyázni Bastettre?
Kriszta: Még jó, hogy a mi kis zsenink a rendőröket hívta. Amúgy ki az a Bastett? A férje?
Szilvia: Persze! A férje! Ki más? Nem tűnt fel, hogy leszbikus a vénlány?
Natália: Pont a közepébe.
Kriszta: Lemaradtam?
Szilvia: Egy pár brosúrával. A hátsó ülésen nyivákoló kis görcs, az Bastett.
Natália: Milyen jó megfigyelő.
Kriszta: Kit érdekel Bastett? Legalább akkor van aki hazakísérje Natáliát.
Szilvia: Ja. Hármunk közül bőven válogathat.
Kriszta: Ezt hogy érted?
Szilvia: Úgy, hogy Natália nője benn égett a lakótelepi karácsonyfatűzben, és ha nem probléma, akkor őt most nem hívnám ide. Elég nekünk egy hulla is.
Laci: huh… kemény.
Szilvia: Te meg Lacikám ne huhogjál. Nem vagy te bagoly. Szedd össze magad! Te fogod megvárni a rendőröket, mi meg hazakísérjük Natáliát és megkeressük Erikát.
Laci: Én? Azt hogy?
Szilvia: Úgy, drága Lacikám, hogy itt állsz továbbra is, amíg a rendőrök meg nem érkeznek, és amint ideértek szépen elmesélsz nekik mindent.
Laci: És mi lesz, ha addig nem értek vissza?
Kriszta: Arra az esetre itt a telefonszámom. Bármi van, hívj.

Indulnak.

Kriszta: Natália, kérem. Megmondaná, hogy hol lakik pontosan?
Natália: A Kertész utcában.
Szilvia: Ennél egy kicsit pontosabban?
Natália: Majd ha már az utcában vagyunk.

Taxit fognak. Beszállnak

Szilvia: Te Kriszta, hova igyekeztél oly nagyon, ha szabad tudni?
Kriszta: Hé! Most miért viselkedsz ennyire ellenszenvesen? Nem én csaptam le a kis férjecskédet a kezedről! Oké? Meg aztán ne is tagadd, hogy mégsincs kőszíved. Láttam hogy bántál Natáliával, amikor a második rohama volt.
Szilvia: Miért? Mit kellett volna tennem? Hagyni megfulladni?
Kriszta: Akar róla beszélni?
Szilvia: Miről Csernuskám? Az elcseszett életemről? A legrosszabb döntés, amit valaha hoztam, az volt, hogy hozzámentem ahhoz az arrogáns, pénz centrikus, idióta férjemhez. Igazából otthonról menekültem. Az anyám elől, aki szinte a fejemre nőtt! Apám fizetését elherdálta, a nagyanyám nyugdíját elvette, és engem szinte teljesen kizsigerelt. Persze az öcsémet imádta, neki mindent lehetett. Nekem meg semmit. 20 éves voltam, amikor egyszer munka után elmentem a belvárosba nézelődni, és ő betelefonált a főnökömnek, hogy valóban addig tart-e a munkaidőm, ameddig, és hogy nem tudja-e hogy hol vagyok, mert már 10 perce otthon kéne lennem! Ja, és még azt is megkérdezte tőle, hogy pontosan mennyi is az én fizetésem. Aztán amikor hazaértem még képes volt fenyegetőzni, hogy értem fog menni a munkahelyemre, hogy ne csavarogjak el, és elveszi az összes pénzem.
Kriszta: És mit csináltál?
Szilvia: Mit csináltam volna? Nálunk az öregeknek és a fiataloknak kuss volt. Összeszedtem minden bátorságom, és két hétre rá összeköltöztem a férjemmel. Először még mindent elnéztem neki. Még azt is, hogy rendszeresen elkártyázta egy este alatt az összes pénzünk, hogy nem hagyott továbbtanulni, hogy állandóan későn járt haza. Emlékszem, az öcsém esküvőjén merev részegen odaállított elém, és azt mondta, hogy neki szombaton kettőkor találkozója van a blahán, jegyezzem meg és szóljak neki, ha kijózanodott. Megkérdeztem, hogy kivel, erre rámutatott az egyik pincérlányra, és én akkor már a második gyerekünkkel voltam terhes.
Kriszta: Miért nem hagyta el? Én azonnal faképnél hagytam volna.
Szilvia: Nem úgy megy az. Először még azt gondoltam másképp lesz, de aztán jöttek a gyerekek, és én maradtam. Aztán a gyerekek mentek, és én maradtam. Aztán jött egy fiatal kis nőcske, ö ment, és én maradtam egyedül.
Natália: Igen, az egyedüllét az ismerős.
Szilvia: Lehet, hogy ismerős, csakhogy én nem fogok olyan méla embergyűlöletbe burkolózni, mint maga, és nem fogom a szürke hétköznapjaimat értelmetlen pótcselekvésekkel színezni.
Natália: Honnan tud maga erről?
Szilvia: Onnan, hogy az én drága anyám, aki fél éve lebénult deréktól lefelé, belépett ebbe a maga hímzőkörébe, és én minden áldott vasárnap délelőtt vihetem kocsival oda a halál fasza után kettővel Rákoskeresztúrra! Tudja, mit éreztem, amikor az asztmagyógyszerét kerestem, és megláttam azt a rengeteg névjegykártyát a táskájában a hímzőkörnek azzal a béna logójával? Rögtön rájöttem, hogy maga a hímzőkör örököse és legszívesebben hagytam volna megfulladni, de rájöttem, hogy egy ilyen örökség sokkal nagyobb büntetés. Nem csodálom, hogy ilyen.
Natália: Milyen kedves magától. Figyeljen ide Szilvia! Én, egy 76 éves nyugalmazott anyakönyvvezető vagyok. Különféle párocskákat adtam össze, több mint 35 éven át, de én magam soha nem mentem férjhez.
Kriszta: Miért nem?
Szilvia: Mert leszbikus, azért.
Natália: Mert gyermekkoromban történt egy s más, és megfogadtam, hogy férfival soha többet nem lesz dolgom. Aztán a tökéletes szerelem alig harminc perc alatt elhamvadt egy lakótelepi karácsonyfa tűzben. Most egyedül vagyok, egy öreg, vak sziámi macskával, és csomó van a hónom alatt. Maga szerint milyennek kéne lennem? Ja, és mindezek tetejébe valamelyik pár, ne kérdezzék kik, úgysem emlékszem rájuk, levelet küldött Brazíliából, hogy még anno én adtam össze őket, és hogy ők olyan boldogok, utazzak ki és éljek velük Vitória da Conquistába. Ez kellett nekem! Kegyelemdöfés.
Kriszta: Azt hiszem megérkeztünk.
Natália: Kertész utca, körfolyosós bérház, negyedik emelet.
Szilvia: Felkísérjük, vagy elég a kapuig?
Natália: Elég a kapuig. Maguknak kedveskéim, még így is van egy kis dolguk.
Kriszta: Tényleg, egész megfeledkeztem Erikáról.
Natália: Én meg Bastettről. Na, gyere csak. Köszönöm, hogy hazakísértek. Sok szerencsét.

Natália el

Szilvia: Akkor nincs más hátra, csapjunk a lecsóba!
Kriszta: Merre induljunk?
Szilvia: Először is telefonáljunk!
Kriszta: Kinek?
Szilvia: Mondjuk Erika valamelyik haverjának, vagy a szüleinek.
Kriszta: De honnan tudjuk meg a számukat?
Szilvia: Jaj Kriszta. Élelmesnek kell lenni! Ezt jegyezd meg!
Kriszta: Jó, de mégis hogyan?
Szilvia: Az a bénafülű a kocsijában hagyta a telefonját, és én fogtam, és zsebre vágtam. Tudtam, hogy kelleni fog.
Kriszta: Nagyon leleményes.

Telefonálnak.

Szilvia: Kicsöng.
Kriszta: Te, figyelj! Azért a Natália nője simán megérdemelt volna egy Darwin- díjat.
Szilvia: És még én vagyok az érzéketlen. Várj! Felvette. Szia Béla, Szilvia vagyok, és arról érdeklődnék, hogy mennyire ismered az Erikát, mert koccantunk, neki nem volt biztosítása, és eltűnt, de otthagyta mindenét. Lehetséges, hogy komolyan lelépett? Ha igen, akkor hol keressük? Aha. Értem. Oké. Megmondom neki, ha megtalálom. Még valami. Azt esetleg nem tudnád megmondani, hogy hol lakik? Jó, kösz. Szia.
Kriszta: Na, mi van? Mit mondott?
Szilvia. Csak annyit, hogy ez a viselkedés Erikára vall, és hogy mivel sosincs pénze, előfordulhat, hogy nincs biztosítása. Meg azt, hogy mindig különböző bárokban bukkan fel, sosem lehet elérni, az embernek szerencséje van, ha véletlenül összefut vele, mert kiszámíthatatlan és elég hóbortos. Nem tudni róla semmit, még a lakcímét se, de nagyon kedves lány. Mellesleg szerintem a pasi full szerelmes belé.
Kriszta: Szerencse, ha az ember összefut vele… hát nekem a szerencséről egész más elképzeléseim vannak. Várj. Csörög a telefonom.
Szilvia: Ki az?
Kriszta: Nem tudom. Valami húszas szám.
Szilvia: Vedd fel!
Kriszta: Halló? Mi? Ott van? Mit keres ott? Azonnal megyünk!
Szilvia: Ki van ott, és hol?
Kriszta: A Laci volt! Azt mondta, hogy ott az Erika.
Szilvia: Hol az Erika?
Kriszta: Ott, ahonnan el sem kellett volna mozdulnia. A kocsiknál.
Szilvia: És eddig hol volt?
Kriszta: A Laci azt mondta, hogy dolga volt.
Szilvia: Igen? Neki csak úgy dolga volt?

Visszaindulnak.

Erika: Mondd csak, miért segítesz te nekem?
Laci: Mert elmebeteg vagy.
Erika: Ez nem válasz.

Csönd.

Laci: Mert te vagy az első nő az életemben, aki nem hasonlít apám egyetlen szeretőjére sem.
Erika: De én komolyan mondtam, amit mondtam,
Laci: Tudom

Csönd.

Erika: Végig a telefonfülkében bujkáltam. Vártam a megfelelő pillanatot.
Laci: Tudom. Láttalak, de miért bujkáltál?
Erika: Mondtam már! A koccanás is direkt volt. Már hetekkel ezelőtt kinéztem magamnak
Laci: Már a legelején le akartál lépni, de visszajöttél.
Erika: Igen visszajöttem, mert rájöttem, hogy kell a kulcsa.
Laci: A kocsié?
Erika: Mit érdekel engem a kocsi kulcs. Az nem lényeges!
Laci: Akkor mi a lényeges?
Erika: Az, hogy annak idején figyeltem pszichológia órán, és pontosan tudom, hogy milyen körülmények szükségeltetnek egy pánik, vagy egy asztmaroham előidézéséhez.
Laci: Elloptad a kulcsát?
Erika: Nem elloptam, csak másolatot készítettem róla! Tudod, a gyurmás trükk.
Laci: És a hulla?
Erika: Véletlen volt, de kapóra jött, pedig én eddig azt hittem csak álmomban ölök.
Laci: Hazudsz!
Erika: Miért? Ha azt mondanám, hogy a hulla, az igazi Erika, és én csak felvettem a személyazonosságát az hihetőbb lenne?
Laci: Elhinném. Most is ilyesmire készülsz.
Erika: Talán, de nem ez a lényeg.
Laci: Akkor mi a lényeg?
Erika: Az, hogy amióta kíváncsiságból felbontottam azt a levelet, azóta nincs megállás. Belül pörget egy motor.
Laci: Látod, két hete még postás voltál.
Erika: Kuss! Én akkoris szépen, szakszerűen a bőrébe fogok bújni, és kész. Lebénítom, hogy mozdulni se tudjon, majd a rejtettebb pontokon finoman bevágom a bőrt, majd nemes egyszerűséggel megnyúzom. A bőrt preparáló folyadékba áztatom, és a többi még a jövő zenéje.

Erika és Laci el. Szilvia és Kriszta be.

Szilvia: Ezek meg hova a fenébe tűntek?
Kriszta: Nem tudom, de jönnek a rendőrök.

Erika a tükör előtt egy lakásban Lacival.

Erika: Hogy tetszik?
Laci: Pompás.
Erika: Tényleg tetszik?
Laci: Igen, de eddig is öreg gyermekarcod volt. Ha emellett még tökéletesen szerelmeskednél, félnék tőled.
Erika: Menekülj!

Vége.