A TEHETSÉGKUTATÓ PÁLYÁZATRA BEÉRKEZETT PÁLYAMŰ

éjszaka kamionfülke
próbababa?
 
a fülkében a priccs mellett meghúzom a láncot
izzó villan fel
kiég
egy pillanatra az arcod az
 
a visszapillantóban rendőr közelít
 
game over

Előzmények a darabhoz – társad a lom!

- Nézzen be, doktor úr, az ágyhoz kötözi magát, felveszi a szülő pozíciót és térdeivel magához szorítja a televíziót. Dehát látja maga is, én nem bírok már vele.
- Nyugodjon meg! Beszélek vele.
- És az ujja folyton a csatornaváltó gombon van, nem is néz semmit, csak váltogatja a csatornákat. Doktor úr, ez már meghaladja minden erőfeszítésem.
- Jó, bemegyek. Engedjen!

A doktor megáll az ágy mellett. Körülnéz. Az ablak zárva. Ketten vannak. A televízió ordít, váltja a csatornákat, olykor csukott szemmel, olykor nyitva, könny folyik a szemeiből.

A beteg az ágya mellett álló férfit bámulja. Nézik egymást. Abbahagyja a nyomkodást.

- Áldozom. Segítsen, magát nem bántják, nem ismerik.

Ujja elemelkedik a távirányítóról. Keze visszahúzódik a takaró alá. A férfit méregeti.

A doktor a hason hagyott távirányítóra figyel. A lélegzéssel együtt mozog. Tekintete a térdek felé csúszik. Bevérzés nyomait látja a szorítás körül. Kezét lassan a távirányító irányába mozdítja. A beteg nézi a mozdulatot. A doktor keze eléri a távirányítót. Nem ér a hashoz. A doktor nem érti, hogy történt de a beteg keze markolja a csuklóját. Vékony ujjai körbefonják a segítő kezet. Tudja, a pulzusát méri. 

A televízióban hangszereket mutatnak. Nem játszik senki rajtuk. Hangszerelve állnak a színpadon. A mikrofonra légy száll. A reflektorok fényében por száll.

 A kéz lassan enged a szorításból. A doktor elveszi a távirányítót. Az ágyon fekvő nő figyeli. Szemeivel int. A doktor megnyomja a csatornaváltó gombot. Egy. A nő lehunyja a szemét. Megnyomja megint. Kettő már. A nő szemei mozognak. Három. Kinyitja.

- Gyorsabban! Gyorsabban már!

A doktor el sem engedi a gombot, nyomja veszettül. A televízióra néz. Fényváltások, vágások, a csatorna nem változik, képekből mozgóképpé válik, a hangszerek felélednek, a légy elrepül. Dobszóló, fénykoncert, a reflektorok vadul köröznek.

Beszakad a dob. Nem változik a csatorna. A nő zihálva felül.

- Mit csinál?

Kikapja a kapcsolót a tétova kézből, és a megszokott tapintású gombot nyomja, ahogy csak tudja. Újra beindulnak a kockák, másik kezével a hangosítót nyomja, feje hátrafeszül, izzadságcseppek folynak a homlokán. Lábai közt üvölt a televízió.  A doktor hátralép, a nő felhúzza a hálóingét derékig. Vénusz-dombja a televízió fényében csillan, megemeli a csípőjét és sikítva a képernyőre ejakulál.

A doktor áll egyhelyben.

A nő ernyedten fekszik az ágyon.

A maszatos képernyőn monoszkóp sípol.

(a történet folyamán, a plafonon vetített érzelemklipeket a Trafó bevonásával rövid klipekben leforgatva a darab közben a megfelelő helyeken kivetítőn láthatnák a nézők)

Magyar staféta - A dráma

1.

(a magyar pusztában emberek végeláthatatlan sorokban kólás flakonokkal a kezükben várják, hogy sorra kerüljenek és a földbe rohadt tehén teteméből kisajtolják a maradék tejet; a tehéntetem mellett jobbra tehénfejű katona őrzi a rendet, a messzeségben zongorista zongorázik)

(egy levél a soron kézről-kézre jár, mindenki kibontja, és előre adja)

(a levél tartalma: Hunger Natália a nevem. Én is magányos vagyok. Nekem sem segít sem a televízió, sem a számítógép, nincsenek igaz barátaim, rokonaimra nem számíthatok. A rák lett mára az útitársam a mindennapokban. Egyedül vagyok. Egy vak macskával élek, Bastettel. Arra kérlek titeket, adjátok át elöl a katonának, ha akartok, írjatok hozzá Ti is!. Üzenetem a katonának: Mi értelme így az életünknek? Köszönöm.)

A levél előre érkezik, az épp soron levő átadja. A katona lelövi. Az emberek a földre szegezik a tekintetüket.

(ERIKA, suttogva) Láttad ezt?
(EGY MÁSIK NŐ A SORBÓL, visszafojtva) Maradj csendben!
(ERIKA) Nem hallja meg, halkan válaszolj!
(EGY MÁSIK NŐ A SORBÓL) Kuss, szórakozz a saját életeddel, én félek!
(ERIKA) Jól van.

A nő előre fordul.

(ERIKA, suttogva) Hé, hallod, Te mersz beszélni?
(HUNGER NATÁLIA, feszülten) Mi van?
(ERIKA) Te most félsz?
(HUNGER NATÁLIA) Félek hát, lecsapolom a kurva tehenet, és örökre eltűnök innen.
(ERIKA) Hová akarsz menni?
(HUNGER NATÁLIA) Ahol több a tehén.
(ERIKA) Jó ötlet, figyelj, én Erika vagyok. Téged hogy hívnak?
(HUNGER NATÁLIA) H. Natália a nevem. Ne nézz rám, mintha magadban beszélnél, tegyél úgy!
(ERIKA) De tényleg, hová mész?
(HUNGER NATÁLIA) Még nem tudom. Elmegyek, ebből elég volt.
(ERIKA) Tőled indult a levél, nem igaz?
(HUNGER NATÁLIA) Sajnos.
(ERIKA) Mi állt benne?
(HUNGER NATÁLIA) Semmi különös. Az, hogy vajon mi értelme így az életünknek.
(ERIKA) Pont ez az, én is ezen rágódom folyton. Figyelj, ugye nem baj, hogy tegezlek?
(HUNGER NATÁLIA) Dehogy.
(ERIKA) Ha meg van a tej, nem ülünk be inni valahová?
(HUNGER NATÁLIA) Nőkkel nem iszom.
(ERIKA) Ne hergelj, akkor…

(KATONA) Csend legyen mindenhol, fogyasztói társadalom!

(HUNGER NATÁLIA) Kuss, kuss! Megvárlak az erdőszélen.

2.

(a zajos krimóban egy férfi iszogat a pultnál, a csapos homokórafejű nő, minden iszogató ember mellett egy flakon tej áll)

(LACI) Iszik velem, szépasszony?
(KRISZTA) Innék én, ha ihatnék, de nem lehet itt, saram lesz a főnöknél, aztán napokig száradok ha a fejembe száll, tudja, hogy van ez.
(LACI) Persze gondolom milyen, ha egy főnök harapós kedvében van, én is főnök vagyok, na nem csak úgy főnök, a magam főnöke. Ez lehet, hogy még rosszabb is! Mikor végez, kisasszony, eljön velem?
(KRISZTA) Nem.
(LACI) Most meg mi baja? Ne legyen már ilyen unalmas, na, engedje már el magát!
(KRISZTA) Húzzon el!

(a férfi megfordul, a szeme egy hadonászó, nevetgélő hölgyön akad meg, az anyjával ülhet)

(LACI) Hölgyeim, helyet foglalhatok? Vonz a jókedv.
(ERIKA) Ha már ilyen erőszakos, csak tessék, jó modor nulla, hol a pia? Vagy talán mi hívjuk meg?
(LACI) Csípős a fiatalasszony nyelve, engem nem szolgálnak ki, száraz a csapos humora.
(ERIKA) Szóval, mi járatban?
(LACI) Gondoltam csatlakoznék, hallottam Brazíliáról beszélgetnek, szeretem az országokat, és a nyelveket is persze, nyelvtanár vagyok, na nem beszélek portugálul, mert tudják ott a honos nyelvjárás a portugál, de végtére is, tetszik a kisasszony, gondolom a lánya, és úgy vélem két legyet üthetek egy csapásra…
(HUNGER NATÁLIA) Nahát, lánykérőben hirtelen? Nem a lányom, ha tudni akarja.
(LACI) Nem probléma. Próbálkozom.
(HUNGER NATÁLIA) Próbálkozzon máshol. A tejét a pulton felejtette.
(LACI) A tejem, igaz is, vissza kell mennem a pulthoz, aztán…
(HUNGER NATÁLIA) Aztán, viszlát is. Így gondolta?
(LACI) Nem egészen, tehát a kisasszony is ekképp gondolja?
(ERIKA) Ha úgy nézzük, vegyüljön csak a délutáni csoportunk, hátha lesz itt még asztalon tánc, róka, dülöngélős hazakísérés, dráma, móka,  nem igaz Natália? Hadd jöjjön vissza, aztán meglátjuk!
(LACI) Ez a beszéd hölgyem. Ugye kegye nem haragszik, de az invitálásnak nem állhatok ellen!
(HUNGER NATÁLIA) Jöjjön, hozzon italt!

(a férfi feláll az asztaltól és a pult felé igyekszik)

(HUNGER NATÁLIA) Ez normális, most komolyan?
(ERIKA) Hagyjad, majd lenyugszik, ez amúgy sem ő, csak a farka, meglátjuk mit rejt valójában. Egyedül ül a pultnál. Vajon hol vannak a barátai, szerintem magányos, mint a kisujjam.
(HUNGER NATÁLIA) Te tudod, nem miattam ült ide, öreg vagyok én már a mókákhoz. (nevet) Viszont te annál fiatalabb, na hol is tartottunk?
(ERIKA) Hogy megkaptad a levelet.
(HUNGER NATÁLIA) Persze. Egyedül élek a macskámmal, csalódtam minden utcasarkon, na nem úgy, az életben, valahogy nem akaródzik tetszeni itt.
(ERIKA) De hány éves is vagy?
(HUNGER NATÁLIA) 76. vicces nem?
(ERIKA) Miért?
(HUNGER NATÁLIA) És te? Olyan kortalannak látszol, mégis fiatalos.
(ERIKA) Ó, én még töröm a körmöm, kapaszkodom, jut is eszembe, meghívtál ugye?
(HUNGER NATÁLIA) A vendégem vagy, de majd az újdonsült haverod fizet, én vadul gyűjtök.
(ERIKA) Mire?
(HUNGER NATÁLIA) Hogyhogy mire? Az útra, amire még nem is tudom, hogy elmegyek-e. Maradnék, ha volna értelme. Ha esetleg valaki maradásra bírna. Na, de mindegy is. Mivel foglalkozol?
(ERIKA) Jó kérdés. Fotóznék, ha nem lopták volna el a gépemet, amúgy gyógyszerészkaron végeztem.
(HUNGER NATÁLIA) Az jó, becsületes állás.
(ERIKA) Az állás maga igen, de ami a gyógyszereket illeti…
(HUNGER NATÁLIA) Igaz is, kéne valami felejtésre.
(ERIKA) Felejtésre? Ezt, hogy érted.
(HUNGER NATÁLIA) Nem érdekes, tavaly tragédiában elhunyt egy közeli ismerősöm.
(ERIKA) Ne viccelj, arra kikacsolódás való, tessék elutazni szépen. Nem kell egyből gyógyszereket kapkodni. Kikapcsolódás, oké? Mint ez most. Aztán majd csak szül valamit az élet.
(HUNGER NATÁLIA) Nekem, mit szülhetne már vénségemre?
(ERIKA) Például megölhetnélek ma éjjel.
(HUNGER NATÁLIA) Hogy mondod, hogy mi…

(a férfi megérkezik, és helyet foglal)

(LACI) hölgyeim, tehát az italok.
(HUNGER NATÁLIA) Köszönjük, egy pillanat! Hogy értetted azt, amit az imént említettél?
(ERIKA) Nem érdekes.
(HUNGER NATÁLIA) De nagyon is.
(LACI) Hölgyeim ne titkolózzanak, már én is itt vagyok, miről van szó?
(ERIKA) Mi maga, újságíró? Na de mi kik vagyunk, hogy ilyen kíváncsi ránk?
(LACI) Ó, nem semmi különös, csupán a kisasszony kegyeit szeretném estig elnyerni.
(HUNGER NATÁLIA) Nem gondolja, hogy nem udvarias közölni az esti szándékát, mikor még egyetlen szót sem váltottak egymással?
(LACI) Mindig így csinálom, ne izguljon!
(HUNGER NATÁLIA) Erika, te nem mondasz erre semmit, nem felháborító ez?
(ERIKA) Nem értelek, Natália, én örülök, hogy tetszem ennek a férfinak, talán veled az lehetett a baj, hogy ellenálltál egész életedben azokon az „utcasarkokon”!
(HUNGER NATÁLIA) Milyen utcasarkokon? Álljon meg a menet, azt hittem Erika, hogy iszunk, beszélgetünk, most pedig egy idegen férfinak kell bizonygatnom, hogy nem voltam kurva.
(ERIKA) Egy szóval nem mondtam, csupán visszaidéztem a sopánkodásod.
(HUNGER NATÁLIA) Sopánkodás? Sopánkodás? Na jó azért sem megyek el, pedig most vénséges bölcsességem megkívánná, hogy itt hagyjalak ezzel a mitugrász férfival!
(LACI) Mitugrász férfi? Melyikre gondolt itt a krimóban pontosan? Csak nem rám?
(HUNGER NATÁLIA) Nyílván nem magát akartam megsérteni, fogja be!
(LACI) És még fogjam is be?
(HUNGER NATÁLIA) Mi maga nő? Mindenen felkapja a vizet?
(LACI) Hogyhogy nő? Csak a férfiúi jó ízlésem, ami visszatartja bennem a démoni vágyat, hogy lekeverjek magának egyet!
(HUNGER NATÁLIA) Szóval megütne? Szép. 
(LACI) Nem ütném meg, de…
(ERIKA) Hahó, emberek, jön a homokórafejű nő, nem hagynánk abban?

(A homokórafejű nő, KRISZTA az asztalhoz lép)

(KRISZTA) Hangos, hangos ez az asztal, zavarják a többi vendéget, nem tudnak maguktól nyugodtan inni!
(HUNGER NATÁLIA) Elnézést kérünk!
(KRISZTA) Mindenki magukat nézi, talán nézőket toboroznak, mert parádés az előadás szó se róla, egyébként én rendező vagyok.
(LACI) Homokórafejű rendező, az meg milyen?
(KRISZTA) Igen, mérem kinek, mikor jár le az ideje, a maguké például itt most lejárt!
(LACI) Miért járt volna le?
(KRISZTA) Mert a tulajdonos engem kefél, ennél az egyszerű oknál fogva most megkérem önöket, fáradjanak a hátsó helyiségbe!
(ERIKA) Most, de még van italunk!
(KRISZTA) Azonnal! Mutatom az utat!

(Erika odasúg a férfinak)

(ERIKA)  Már majdnem meg volt. Mit vitatkozik annyit, lemaradtam az esti halálcsókomról!
(LACI) Milyen halálcsók volt meg majdnem? Most mi történik?
3.

(hátsó helyiség, kevés fény, egy nő várja négyük érkezését)

(KRISZTA) Asszonyom, itt vannak!
(SZILVIA) Köszönöm Kriszta, maradj még velünk!
(LACI) Mit keresünk itt, én el is megyek, nem ismerem ezt a két nőt, épp most csatlakoztam hozzájuk.
HUNGER NATÁLIA) Itt marad, maga miatt kerültünk ide, ha nem vitatkozott volna, csendben elbeszélgetek Erikával, és most nem ez történne!
(ERIKA) Nyugalom, úgyis hamar kiderül, miért vagyunk itt, vagy nem?
(SZILVIA) Jó volna, ha befognák végre a szájukat, vagy betömjem? Szájtömésben nagymester vagyok, elhihetik! Nézzék, nem véletlenül vannak itt!
(KRISZTA) Én megmondtam, hogy lejárt az idejük!
(LACI) Micsoda, most félnünk kéne, vagy mi? Mit csinálnak velünk?
(SZILVIA) Csend legyen pazarló mitugrászok! Pontosan, maguk pazarolják az idejüket és így az enyémet is. Szenvedtem már eleget ebben a kurva életben, és nincs szükségem további kínokra. Halljam mi a közös magukban?
HUNGER NATÁLIA) Nincs közös.
(ERIKA) Szerintem sincs.
(SZILVIA) Azt hiszik. Az első közös, hogy egy helyen egy időben itt vannak a krimóban, nevezetesen a Kiivóban. Gyorsan ismertetem a lehetőségeiket. Nincsenek. Azaz egyetlen van. Színt vallani.
(LACI) Milyen színt, miről? Én nem vallok magának színt, mi köze van az életemhez, ribanc!
(SZILVIA) Ribanc lennék? Később a jóakarójának fog nevezni. Várja csak ki a végét, persze ha túléli! Engem nem érdekel sem maga, sem a többiek, azt akarom, hogy hagyjanak fel az eddigi életükkel.
(LACI) Mi célból? Nekem nagyon is megfelelő ez az életvitel.
(SZILVIA) Én dirigálok.
(LACI) Jó én elmegyek.
(HUNGER NATÁLIA) Én is.
(ERIKA) Nekem is elegem volt az egészből, van jobb dolgom is.
(SZILVIA) Nézzék, nem tudnak elmenni. Egy teherliftben vagyunk, és épp két emelet között rekedtünk.
(LACI) Nem éreztem, hogy süllyedtünk vagy emelkedtünk volna.
(SZILVIA) Nézze csak meg, nyisson ajtót!

(Laci elhúzza az ajtót, tömör betonfal állja útját)

(SZILVIA) Szóval…
(ERIKA) Engedjen el bennünket!
(HUNGER NATÁLIA) Miért mi? Hagyjon békén!
(SZILVIA) Szóval, két kijárat létezik innen, egy a sarokban lévő, és egy, amely felvisz minket a felszínre. A kettő természetesen kapcsolatban áll egymással.
(LACI) Engem nem érdekel, csak van valami gomb, csak van egy kar, ami felvisz a felszínre?
(SZILVIA) Nincs. Hatan össze vagyunk zárva ide.
(LACI) Hatan? Ha jól számolok, csak öten vagyunk itt.
(SZILVIA) Téved, de mindennek eljön az ideje. Idő, ugye, az életünknek ideje van. A múlás határoz meg bennünket. Létezik elmúlás, kimúlás…
(LACI) Miről beszél? Milyen világmegváltó terve van velünk! Gyerünk, essünk túl rajta és hagyjon békén minket!
(SZILVIA) Lassan, csak lassan! Ha eddig nem volt sürgős, most se legyen. Tehát, itt vagyunk hatan, egyikünk sem menekül, még én sem, magukon múlik a szabadulásunk időpontja. Étlen, szomjan leszünk addig!
(ERIKA) Maga szemét, miért játszik mások életével?
(SZILVIA) Miért van felháborodva? Talán magának, kedves, jogában áll játszani a sajátjával, ezzel befolyásolni mások életét is, ez, pedig most nem tetszik, hogy én szabom a határokat. Játszunk csupán, mint, ahogy eddig is tette, kimerítő játék lesz.
(HUNGER NATÁLIA) Halljuk, innen úgysem szabadulunk! Ki a hatodik és mit kell tennünk?
(SZILVIA) Meg fogják érteni a kapcsolatot. Nézzenek fel a plafonra, minden gondolatuk oda vetül ki.

(felnéznek a plafonra)

(SZILVIA) Ha hiszik, ha nem, fent vagyunk ott, életünk képernyőjén. Kisasszony, hogy is hívják magát?
(ERIKA) Erika a nevem.
(SZILVIA) Rendben Erika, nézze maga is a plafont, érdekes lesz!

(a plafonon megelevendik Szilvia életének néhány epizódja)
(ez a klip a Trafó segítségével készülhetne el, kivetítőn néznék a nézők, mialatt sötét van a színpadon)

- Lüszi, kérem, foglaljon helyet!
- Köszönöm.
- Vágjunk is bele! Hol tart a nyomozás?
- Újabb információim vannak. Az összefüggések mélyen meghatározzák a mostani lelki állapotát Szilviának. Csoda, hogy él. Mint említettem, egy önmaga kreálta világba menekült. Nem érzékeli a valóságot, sőt a valódi történések szolgálnak fikcióul a mindennapjaihoz, kvázi egy fordított valóságban él, de a mi általunk vélt valóságtól sem képes elszakadni. Nem bolygatnám. Említettem, végezne magával, ha az egyensúly valamelyik irányba is borulna.
- Meséljen az összefüggésekről, kérem!
- Tehát. Az első férj, Pet. Zsoldos. Elvitték a háborúba. Mielőtt bevonult volna, teherbe ejtette a feleségét, aki kihordta a gyereket. Az megszületett, de az újdonsült apa nem tért vissza a háborúból. Lelőtték. Viszont hagyott hátra a bázison egy noteszt. Tanulmányozás alatt áll a laborban. Két dolog nyilvánvaló, a fronton töltött időszak alatt jegyzetelt bele, és hiányoznak belőle oldalak. Láthatóan ki vannak tépve. Ennyi egyelőre az információ a noteszről.
- Tovább!
- A gyerek megszületett, ám a nő mentálisan labilis, megállapítva a terhességi vizitek alkalmaival. A férj halálhíre után összeroppan, majd a gyerek állami gondozásba kerül. Tehát elveszíti a családját.
- Szomorú, de hogyan ...
- Elnézést, uram, még volna valami…
- Természetesen folytassa csak!
- A nő művészneve Maeia, amint tudjuk. A labilis lelkiállapot kialakulásához a szakmai blokk vezetett. Egy darab során, a díszlet plafonja rázuhant a közönségre. Néhányan élték túl az esetet. Az eredetileg is mozgó plafon a darab része volt, hogy felzaklassák a nézőket, de az leszakadt. A művésznő ezután felfüggesztette addigra sikeres karrierjét. Az emberek imádták, de az incidens után azonnal megszűntek a cikkezések a pályafutásáról, és gyanúba is került, illetve többször megfenyegették azután. A karrierjének azonnal vége szakadt. A média akkoriban a színésznő elleni összeesküvést szellőztetett meg. Közvetlen a cikkezések után több újságíró is eltűnt. Az ügy lezáratlan maradt a mai napig.
-  …
- Ezek az események vezettek tehát a mentális elgyengüléshez. Nem lehet könnyű.
- Hm. Katasztrofális élet, kétségtelen.
- …
- Nos, Lüszi, köszönöm az eddigi tevékenységét. Sikerült közelebb kerülnünk azt gondolom. De még mindig nem haladtunk a nyomozásban. Ugyebár a fő kérdés, hová tűnt a második férj? Vajon lehet-e kapcsolat az eltűnt újságírók és az eltűnt férj között? Szükség volna tehát részletes leírásra a második férjet illetően, és…
- … rendben …
- …  A gyerek milyen nemű?
- Lány.
- Tudunk róla valamit?

Halkan esznek. Mindketten sokáig rágják az ételt. Lassan étkeznek, csendben. Szilvia a jamért nyúl. A köntös szétnyílik a mozdulattól és belátást enged a mellére. A férfi észreveszi. Nézi. A nő nem érzékeli. Kanállal a jambe nyúl.

A férfi leteszi a kést.

- Arra gondoltam ébredéskor, hogy velem jöhetnél ma vadászni!
- Jó ötlet szívesen elmegyek, van jam?
- Van.

Szilvia újra a jamért nyúl. Lelöki könyökével a sótartót.

Feszült csend.

Szeme mereven a férfin. A férfi a nőt bámulja. Várnak.

A férfi bólint. Lehajol az asztal mellé a sótartóért. Szemei a nő két mozdulatlan combja közé néznek. Egy pillanatig lehet csak. Tudja ezt.

Visszaül. A nőt nézi.
Leteszi a sótartót.

- Megfürödtél?
- Olvasás előtt.
- Jó illatod van.

A nő a tányérját bámulja.

- Halló?
- … Vagyok.
- Mondd!
- Velem szemben ül egy ember, azt kéri, szeressem!
- És?
- Mit és? Hogyan szerethetném?
- Ki ő?
- A lányom.
- Nem szereted?
- Mosom, főzöm rá, ellátom a dolgait.
- Beszélgettek, kérdezni szoktad?
- Szoktam.
- Csendben is ültök olykor.
- Nem szeretek csendben ülni.
- Most hall?
- Igen, engem bámul nagy szemekkel.
- Add oda őt!

Szilvia átnyújtja a kagylót.

- Halló!
- Szia, … vagyok.
- Szia.
- …
- …

Szilvia az órát bámulja, csatolja a cipőjét. Kávét tölt.

- …
- …
- …
- …

Belekortyol, az órára néz. 10 perce hallgatnak már. Megszólal a lány.

- Amikor kávét iszik, mindig megnyugszik.
- Te mitől nyugszol meg?
- Amikor látom kávét inni, mert tudom akkor nem rám gondol és arra, amit még nem csináltam meg. Akkor máshol jár az esze, ez olyan megnyugtató.
- Szereted az anyukád?
- Szeretem, magamban. De könnyebb volna, ha ő szeretne igazán és ki is mutatná.

(vége a képernyőn az eseménynek; Szilvia rövid verset szaval)

(SZILVIA)
Kerekül a szemem
Nem lát
Fejem nyílik, (virágként)
Agyam lehull
És pöccsel szembe állok, mint egy szakadt húr
Röhög a közönség
Földön fekszik, (szirom)
A szél fúj

(SZILVIA) Jobbat nem is idézhetnék, Légrádi-vers. A nevem Szilvia, művésznevem Maeia. Rólam láthatták az érzelemklipet.

(LACI) Szilvia maga őrült, mit akar velünk tenni?
(SZILVIA) Ha figyelmesen nézték a történéseket, láthatták, hogy sikeres színésznő voltam, ma is szeretek játszani, van is egy növendékem, itt áll maguk mellett, Kriszta a homokórafejű kislány.
(KRISZTA) Nem vagyok kislány!
(SZILVIA) Bohém figura. Na, de nem is ez a lényeg. Lássuk. Magát hogy hívják?
(LACI) Laci vagyok.
(SZILVIA) Laci, mire emlékszik a nyomozásból?
(LACI) Hogy gyanúba keveredett az egyik darab kapcsán.
(SZILVIA) Nagyszerű, miért?
(LACI) Mert, az egyik előadáson leszakadt a plafon, ami a darab része volt.
(SZILVIA) Igen, örülök, hogy figyelt, ne féljenek ez a plafon nem fog leszakadni, egyébként véletlen tragédia volt az egész, senki nem akart megölni senkit, engem akartak eltávolítani a reflektorfényből. Most valami sokkal rosszabb fog történni!
(HUNGER NATÁLIA) Megértem őket, maga nem normális.
(SZILVIA) Hogy érti ezt, hogy is hívják?
(HUNGER NATÁLIA) Hunger Natália vagyok. És előre szólok, amint kijutok innen, feljelentem.
(SZILVIA) Ha kijut innen, ugye így értette?
(HUNGER NATÁLIA) Maga alávaló…
(SZILVIA) Ehhez hasonló megjegyzéseket sokat hallottam már, gondolja, van rám bármilyen hatással is?
(HUNGER NATÁLIA) Érzéketlen mocsadék.
(SZILVIA) A végén meglátjuk, ki is a mocsadék. De most maguk a közönség és végig megy a darab, ha tetszik, ha nem. (nevet) Egymást fogják bámulni a legintimebb pillanataikban.
(ERIKA) Miért mi?
(SZILVIA) Csend, meg fogja látni! Én képtelen voltam, nem is szerethettem a gyermekemet, ringyó lett belőle, az első férjem halott. Karrieremnek lőttek. Most egy teherliftben vagyok összezárva magukkal és meglátjuk ki győz.
(LACI) Én elrendelt vesztes típus vagyok, engedjen el!
(SZILVIA) Laci maga beszari alak, tényleg vesztes típus. Kíváncsi vagyok miért. Kezdjük is magával!
(LACI) Nem lehet, lehetetlen, velem nem kezdünk, én nyelveket beszélek, tanárember vagyok. Tanultam azért, hogy másoknak segítsek. Nem készíthet ki!
(SZILVIA) Mit izgul, ha jó embernek véli magát? Akkor nincs mitől félnie, vagy mégis?
(LACI) Ne tegye, jó ember vagyok, kérem, engedjen el!
(HUNGER NATÁLIA) Álljon meg a menet! Azt mondta a sarokban van egy lehetőség, ami kijuttat bennünket innen.
(SZILVIA) Igen, valóban ezt mondtam és azt is, hogy ez kapcsolatban áll a menekülésükkel. A sarokban egy sír áll, a tetején wc-kagylóval.

(fény gyúl a sarokban és előtűnik a sír)

(SZILVIA) Láthatjuk, tehát Laci, kérem, fáradjon oda és üljön rá az ülőkére!
(LACI) Ez komoly?
(SZILVIA) Nagyon is. Gyerünk! Húzza mások idejét, meddig akar itt vesztegelni?

(Laci végignéz a többieken és rászánja magát)

(SZILVIA) nagyszerű, üljön rá! A nadrágját is tolja le.
(LACI) De nincs az a fajta szükségem, akármennyire beszarinak lát.
(SZILVIA) Ne törődjön vele. Tolja le.
(HUNGER NATÁLIA) Maga perverz.
(ERIKA) Ezt nekünk is végig kell csinálnunk?
(SZILVIA) Igen.

(újra klip forog a plafonon)

- Van egy gyerekkori visszatérő álmom. Anyám sír miközben apámmal csókolózik.
- Hogyan látja a szüleit?
- Nincs arcuk, csak anyám könnycseppjére emlékszem, és arra hogy valaki a képbe nyúl és egy doboz tejjel teleönti a teret. Elképesztő nem igaz?
- Valóban érdekes, de az álmokban minden megtörténhet. Rémálomként éli meg amikor felébred?
- Nem. Inkább formális eseménynek. Nincs hangja az álomnak, csak a nyomasztó csend sistereg. Erre emlékszem. Mint egy némafilm.
- Miért akar elkapcsolni, amikor meglátja a szüleit?
- Nem tudom, talán zavarban érzem magam, mert tudom, hogy ők azok és mégsem tölt el melegséggel. Idegen ez, tudja és el sem tudok kapcsolni. Néznem kell.
- Érdekes érzelmi kivetülés hogy televízión keresztül kénytelen látni a szüleit, akik ráadásul ön előtt nem tisztázott érzéseikkel zavarba hozzák magát. Mintha el sem hinné, hogy tényleg a szülei ölelkeznek. A televízió amúgy is passzív szemlélővé teszi a nézőjét. Jó. Következő alkalommal folytatjuk!

Nedves vagy. Tudom.

Rám nézel.

Belelapozok a könyvbe. Téged látlak minden pergő oldalon. Épp széttett lábakkal szoknyában vársz.

Vársz. Talán. Peregnek az oldalak.

Megszólal a telefonod. Beszélsz, nevetsz, talán nővel talán férfival. Mit érdekel engem.
Mert RÁM nézel. ENGEM bámulsz közben. Tudom, hogy baszni akarsz. Szemeidből fröcsögnek a kéjes gondolatok. Hunyorítasz. Játszol.

Telefonálsz.

Arra gondolok, hogy nincs körülöttünk senki. Arra, amit akkor tennék, ha csak mi magunk lennénk.

Hogy is van a klasszikusban?
„Baszunk mint a nyulak és élünk, mint hal a vízben!”

Erre gondolok. Te pedig beszélsz a kurva telefonon. Keresnek téged. Nem tudják, hogy velem akarsz dugni, hogy én veled akarok szeretkezni, nem tudják, hogy mi most máshol akarunk lenni, de mégis jó hogy itt vagyunk.

Hányszor mondjam, hogy ne kend szét a rúzst az arcodon, mert akkor beindulok, hallod, direkt csinálod?
Tudod, hogy a maszatos arcod felizgat, ahogy közben nézel engem, de ilyenkor nem is az arcod, hanem a nézésed végez ki.

Bekapcsolom a tv-t. Nem szokásom. De menekülök előled. Magam elől. Mert elmész előttem százszor gondolatban. A meghatározhatatlan járásod és a feneked lágy mozgása elkerget az őrületbe. Minden alkalommal. Nem lehet ennyit dugni, amennyit veled, istenem, ez az élet.

Szóval a tv-t nézem. Te jössz a képernyőn szemben. Valami kifutón. Reflektorok követnek, smink tompítja arckifejezésed. Nem tudom kell-e ez neked?

Férfiak állnak sorban a kifutó két szélen. Maszturbálnak. Téged néznek.

Benyúlok a nadrágomba. Érzem, hogy keményedik az a farok, amelyik folyton benned lüktet. És nézem a férfiakat, ahogy maszturbálnak. Mászkálsz közöttük. Néha eltűnsz.

Olykor kialszanak a fények. Mit csinálsz?

Fényt vissza a kurva életbe!

Ne szórakozz! Kíváncsi vagyok. Sorban élveznek el. Próbálnak akkorát élvezni, hogy elérjenek. De hiába. Kitérsz mind elől. Élmény nézni. A tudat, hogy mindenki meg akar baszni, eltompít. De most nem verem ki. Nincs kedvem. Nem adom neked. Most nem érdemled meg.
Gyere haza végre! Főztem. Ne lepjen meg Nóra, hogy itt van, valójában téged akart látni! De dugtunk. Nem haragszol, ugye? Rád gondoltam közben. Komolyan.

Este van. Vége a napnak. Ma nem utaztunk vonaton. Nem is találkoztunk. Csak most. Mintha kerülnél. De nem. Nálad ez amolyan előjáték. Én is élvezem, sőt enélkül el sem tudnám képzelni.

Vacsorázunk, szemben egymással.

Középen gyertya. Meg akarlak etetni.

- Nyisd ki a szád!
- Mit akarsz?
- Beletalálni.
- Levessel?
- A májgombóccal.
- Jöhet!
- Nagyobbra! Úgy, finoman, tartsd az állad!

Felállok az asztaltól, bár jobban szeretem a kanálból katapultként kilőni a kaját, hogy beterítse az arcod, de most felállok. Mozdul a gyertyaláng is.

Közel hajol. Hallgat.

Odalépek hozzád.

Már éget olyan közel van. Látom, torzul az arcod. Nem kímél.

Elfújom és a szádba lököm.

Aztán megágyazol. Azóta kétszer basztunk a kádban. A vaníliaillatú gyertya méltatlankodva olvadt a kád szélére.

Meztelen tested hajol az ágy fölé, igazítja a párnát. Fázol. Látom a bőrödön. Egész közel lépek, akkor hallom, hogy valami különleges zenével csábítottál be valójában.

Még kintről láttam a szemérmed, ahogy felém hajol, miközben a párnával vesződtél. Talán nem is a zene hívott. Ki tudja, a lényeg hogy ott vagyok!

Szeretlek. Fontos vagy. Átölellek. Sokáig öleljük egymást.

Az automata előtt állok. Mereven bámulom a zöld gombot rajta. Zenét hallok.
Hangos zenét. Üvölt. Jön belém. A bőröm alá. Mozog bennem, átkarol. Hideg van. Egy kórus üvölt. Meztelen vagyok, látom magam kívülről. Mi ez? Tükör? Nem automata. Hangszórók körülöttem. Zúgnak. Egyedül vagyok. Körbefordulok. Csempe pattog a falról. Mindenhol. Potyognak a földre. Átázott festmények mögötte. Gyorsulok. Pörgöm. Pörgöm. Felszállok. Átkarol, lehúz. Kórus. Fogak csattognak. Száraz torkok.
Szomjas vagyok.

Nyugalom. Csak inni akarok. Nyugalom. Most felállok a földről és az automatába pénzt dobok. Szomjas vagyok.

Megfordulok. Ez óvszer automata? Nem lehet.

Az ajtó felé fordulok és elindulok. Mögöttem csöpögni kezd valami. Hátranézek. Hús és véres cafatok lógnak az automatából.

Egy fejbúb jelenik meg, nyálkás kopasz fej. Az egyik szeme is előtűnik. Csak ki ne nyissa. Elrohanok. Nem tudok. Végignézem. Egyre kijjebb van. Újra kezdődik a zene. A kórus káromkodik. Látom a karmestert. Nincsenek karjai. A szemével vezényel. Kis fejmozdulatokkal. Felém néz.

Észrevett. Ne! Végem. Kacsint. Nem mosolyog. Én is játszom. Mit csinál a kezem? Nincs is kezem. A szám! A számban a vonó. Nemet bólintok. Ki tudja mióta. Nem akarom. Nem! Nem, és nem! Jobbra-balra nemet intek a fejemmel. Számban vonó. Zenélek. Nem akarok! Vezényel. Szugerál. Őt nézem. Ő engem néz. Bólogat.
Igen.

A TE GYEREKED!

Az újszülött a padlóra zuhan. Csöpög utána a vér az óvszer-automatából. Lóg a köldökzsinór. A szám kötve. El kell harapnom. Az én gyerekem. Mozdulni sem bírok. El kell harapnom. Fiú. Nem akarom. El kell harapnom. Lüktet. Kialszik a neon.

Sötét.

Felsír. Sóhaj. Ropog a csempetörmelék a földön. Sötét. Egyre hangosabban. Állok. Megérint valami. Lenézek. A baba a kezem fogja.

A-PA!

(vége a klipnek)

(SZILVIA) Nagyszerű László, maga gyermekkori gondokkal küzd. Jöjjön!

(László csendben ül)

(SZILVIA) László, jöjjön!
(LACI) Nem akarok, jó itt.
(SZILVIA) Jöjjön el onnan, nem érti!
(LACI) Nem megyek.
(SZILVIA) Jöjjön szépen, vége van.

(László lassan feláll és belenéz a wc-be)

(LACI) Úr isten, tiszta vér minden!
(SZILVIA) Nem kell félnie, nincs baj, jöjjön!

(László a fenekéhez kap)

(SZILVIA) nincs több vér. Jöjjön
(ERIKA) isten a megmondója Szilvia, én kinyírom magát ha tönkretesz minket.
(SZILVIA) Nyugalom Natália, várjuk ki a végét!

(Laci leül egy másik sarokba)

(HUNGER NATÁLIA) miért teszi ezt velünk? Mit ártottunk magának?

(Erika László mellé kuporodik)

(ERIKA) Nyugalom, ez a nő szemét. Csak kihasznál minket a saját szórakozására.
(LACI) Nem, ez, amit láttatok igaz mind, ilyen vagyok, hagyj egyedül!
(ERIKA) Mit tett veled?
(LACI) Semmit, nem tudom, hagyjál tényleg!

(Erika Szilvia felé)

(ERIKA) Engem nem csinál ki, hallja, nem veszek részt a játékban!
(SZILVIA) Addig leszünk itt, míg mindenki túl nem esik a maga fertőjén. Következzen maga!
(ERIKA) Nem!

(Erika a wc-hez rohan és rángatni kezdi)

(ERIKA) Kurva, kurva nem cseszel ki velem!

(Erika a wc-ben meglát egy gyertyát, fentről papírpénz hullik rá, mint a hópelyhek)

Tükör felett neon izzan. Egy szőke nő képmása bámul. A képkivágásba lóg a mikrofon vége. Ennyi! Mégegyszer.
Tükör felett neon izzan. Egy szőke nő képmása bámulja tehetetlenül önmagát. A rúzs vékonyan elkenődve szomorú ívet húz arcára. Vérpiros rúzs. A kedvence. A piros lakk töredezett a lábkörmén. Visszanéz a tükörbe. Fáradt és fázik mezítláb. Belerág az ujjába. Oldalra köp. A melleit igazítja. Szép a szája. Letörli a rúzst a csuklójával. Nem gondol közben semmire. Üres ma. A háta mögött csöpög a víz a kőpadlóra. Tócsányi. Nem néz oda. Mindennap belelép reggel, mert addigra akkora, hogy kikerülni nem lehet. Mezítláb lép bele. Most megint észreveszi magát a tükörben. A szétkent rúzs úgy mutat az ajkai körül, mintha erőszakos orális aktuson lenne túl. Ma nem. De nem szokatlan a látvány. Vagy ez a valóság? Mindennap megtörténik? Nem érti. Akkor ez bevérzés. Ütött-vert szája van. Lila, nem is piros. Kemény mozdulatokkal törölgeti. Nem kopik a folt. Ez bevérzés. A csap szélén vodkás üveg.
Megáll az idő. Az üveget bámulja. Nem emlékszik rá mikor hagyta ott.
Meghúzza.
Az első kortyot máris a mosdóba köpi. Húgy van az üvegben. Köhög, böfögve öklendezik a mosdókagylóba.
Nincs ott üveg. Elveszi a szappant és kezet mos. Az arcát is. Fekete bogár rohan keresztbe a tükrön. A sarkán megáll és perceg. A nő alánéz és a tükörből látja a hasát. A lábait nézi. A szőröket. A lábain le kell borotválni a szőrt. A bogár elrohan. Bele a csempe homályába. A nő hagyja hadd rohanjon ki a perifériából. Talán ott sem volt.
Felemeli a lábát és belenyomja a mosdóba. Koszos a talpa. És merev a combja. Feszül. Kiemeli. Lazít. Visszaemeli. Tényleg szőrös. A combja tövén a jól ismert vágás emléke és a heg. Szereti. Szép lábai vannak. Feszes bőr és hosszú comb. A fehérnemű erősen kezdi vágni a vagináját. Leveszi az alsóneműt. Bedobja a mosdóba. Folt sárgállik. Két napja van rajta. Az autópályán dolgozik, és napokig kint reked.
Rágyújt. Szereti végignézni a tükörből, ahogy elszívja a cigit. 
Kiöblíti a száját. Elzárja a csapot. Kitekeri az izzót és a mosdó szélére rakja.  A tócsa melletti kifeküdt kanapéra ül. Ez az ő helyisége. A másik két szomszéd szobában is nők vannak. Szerinte azok is színésznők voltak. Eldől a sötétben. Nincs ablak. Mereven néz bele a semmibe. Hallgatja a cseppek monoton kottyanását. Talán álom. Álmodik. Éberen, nyitott szemmel érzékeli álmai valóságát. Nem lát semmit. A cseppek beszélnek. Mindennap ugyanazt mondják lefekvéskor. Ugyanaz a szöveg. Ismétlődik. Mindennap próbál. Próbál ugyanúgy csöppenni. Szerinte sikerül is. Reggel sosem emlékszik tisztán. Az álló tócsa emlékezteti csupán arra, hogy volt előző este. Nem emlékszik, hogy a száraz estéken is csöpög-e. Azt kérdi magától, alszik? Talán még nem. Lehet, hogy nem is fog. Vagy mindvégig alszik. Állókép az élete. Pedig olyan sikeres volt. Rohant vele a világ. Az előadások, a szerelmek, a fények. Most csend van. Hogy benne legbelül vagy a körülötte lévő világban, nem tudja eldönteni. Aludni próbál. A kanapé már kényelmes.
Elálmodja magát.
A nő a hasára fordul. Karját a párna alá nyomja. Kilöki a pénzt.
Hullik a pénz. A nő szeme a hulló papírpénzre omlik. Üres szemgödrében gyertyák gyúlnak. A tócsa. Szemgödrébe csöpög a víz. Megtelik. Kicsordul. A kanapé átnedvesedik, elszakad a parttól, úszik. Messze befelé a nyílt vízre. A kuporgó nő reszket. Csendes félelme horizonttól mentes. Lebeg a stégen. Utolsó deszkái önkényesen merülnek a nagy víz alá. Egyre csak fogy a türelme. A nő a végére húzódik. Napszakok váltakoznak. Száraz a szája. Szomjas.

(vége a klipnek)

(Erika szembe néz önmagával a wc vizében, egy elrágott szájú nővel)

(HUNGER NATÁLIA) Erika, jól vagy?

(Erika nem mozdul)

(SZILVIA) Erika állj fel, hallod, lássuk az arcod!

(Erika oldalra dől; arca megégett; Szilvia odaugrik Erikához; az ölébe veszi őt)

(ERIKA) Nem látok. Segíts!
(SZILVIA) Nem tudok, ez a te életed. Rosszul élted.

(Erika meghal; kibomlik teste Szilvia karjaiból; csend lesz úrrá a liftben)

(SZILVIA) Úgy tűnik a plafon kísért folyton. Valaki mindig belehal.  Natália maga következik!
(HUNGER NATÁLIA) Meg fogok halni?
(SZILVIA) Maga tudja.
(HUNGER NATÁLIA) Laci mély depresszióba esett, Erika meghalt, velem mi lesz?
(SZILVIA) Krisztának homokóra feje lett. Mindenkivel az történik, ahogy az életét élte. Következzen, aminek jönnie kell.
(HUNGER NATÁLIA) Nem akarom, félek. Magányos vagyok. Mi  lesz a macskámmal, ha itt maradok?
(SZILVIA) Elpusztul. Ezen nem most kéne töprengeni!
(HUNGER NATÁLIA) Szerettem egy nőt, meghalt tavaly karácsonykor. Tűzhalál vitte el.
(SZILVIA) Sajnálom. A többieknek is biztosan lenne mondanivalójuk. Talán maga szerencsés, hogy harmadikként következik.
(HUNGER NATÁLIA) Akkor ez nem játék?
(SZILVIA) Nem.
(HUNGER NATÁLIA) Ki a hatodik személy?
(SZILVIA) Emlékszik a történetemre? A rendőrség keresi a második férjem. Ő a hatodik.
(HUNGER NATÁLIA) Hol van?
(SZILVIA) A helyén.
(HUNGER NATÁLIA) Nem tehetném jóvá valahogy a történteket?
(SZILVIA) A többiekét?
(HUNGER NATÁLIA) Nem erre gondoltam, a sajátomat?
(SZILVIA) Ahhoz, hogy az kiderüljön fel kell mennie, hogy megmutassa.
(HUNGER NATÁLIA) De akkor átesem rajta és ki tudja mi lesz a következménye?
(SZILVIA) Sajnálom, addig nincs menekvés.
(HUNGER NATÁLIA) Öreg vagyok már, de nem így akarok meghalni. Tudja, sosem mertem odaadni magam senkinek, hiába segítettem át évtizedeken keresztül boldog párokat a házasság szent kötelékébe, én mégsem mertem lépni saját boldogságom felé. Itt van nálam egy levél, amelyben meghívnak engem Brazíliába, egy általam rég összeadott pár aranylakodalmára. Eddig nem tudtam eldönteni, hogy elmenjek-e.
(SZILVIA) Talán így kellett lennie.
(HUNGER NATÁLIA) Talán, de lehetett volna másképp is.
(SZILVIA) Most itt van, ezzel legyen elfoglalva!
(HUNGER NATÁLIA) Kicsit odaülök Laci mellé.
(SZILVIA) Tegye meg.

(Natália Laci mellé ül)

(HUNGER NATÁLIA, csendesen) Laci! Sajnálom.
(LACI) …
(HUNGER NATÁLIA, csendesen) Sajnálom.

(Szilvia int Krisztának; Kriszta a sírhoz vezeti Natáliát)

(KRISZTA) Bátran, én is túl vagyok rajta! Azóta jobb élni, nem félek saját magamtól.
(HUNGER NATÁLIA) Rendben.

(Natália óvatosan belenéz a wc-be; előkapja zsebéből a tejet és beleönti a kagylóba; abban a pillanatban forog a klip a plafonon)

Egy lány ül szemben. A háta mögött ajtó.
Rám néz régóta. Néha bejön valaki az ajtón, aztán kimegy. Natália néz. Nem kérdez.

Most megszólal.

- Te vagy az?
- Én.
- Aki mindig is voltál?
- Azt hiszem.
- Akkor nem vagy más?
- Ugyanaz vagyok.

Csendben ül.

- De más vagy.
- Változtam.
- Sokat változtál.
- Azt hiszem.

…

- … ?
- Igen.
- Én is.
- Mindig szerettelek.
- Én is.

Lehajtja a fejét.

- Hol voltál?
- El kellett mennem.
- Messze voltál?

- Szigorú vagy.

…

- Még mennyi van hátra?
- 5 év tv-nézés. Kérlek, segíts kijutni, megőrülök itt bent. Vannak arcok, akik már a kikapcsolt tv-t is bámulják kaja közben. Meg a mikrót, néha.
- A mikrót?
- Hasonlít a tv-re.
- Beszarás. Vannak menthetetlen figurák.
- Mit csinálhatnék velük? Ha kiveszem az elemet a távirányítóból, agresszívek lesznek. Múltkor összetörtem egy tv-t. Beráncigáltak egy szobába, merevvé kötöztek, és ott ültem egyedül két teljes napig.
- Akkor…
- Várjál! A szoba körbe tele volt tv-készülékkel, 300 fogható csatorna, 300 külön tv-n a padlótól a plafonig. És még a szék is forgott lassan! Négyszer hánytam el magam, és még most is zsong a fejem, ha rágondolok!
- Ez őrület. Ha jól viselkedsz?
- Mármint, ha rendesen nézem a tv-t egész nap a többiekkel? Akkor három év.
- Na! Jobb, nem?
- Még én alkudjam meg? Hát nem mosnak át engem, az is biztos!
- Így életed végéig bent tartanak!
- Játsszam el? Ha pár évig mindennap bámulom, félek, hogy bekúszik az agyamba, ráadásul ilyen társaságba nem akarok tartozni! Te hogy bírtad a gyerekkort?
- Figyelj rám!

2 perc, üvölt az őr.

- Mondd gyorsan! Nem akarok visszamenni!
- Nyugalom! Én úgy bírtam ki, hogy befelé figyeltem…
- … de figyelik, hogy nyitva-e a szemünk!
- Jó! És? Akkor nézd, ha mégis ki akarsz jutni. Majd kint összedugjuk a fejünket, nyugalom, hadd fejezzem be! Most úgy sem tudsz mit tenni, mert mindenki másra figyel. Légy közöttük, ismerd meg őket, ismerd ki őket, maradj titkon önmagad! Figyelj befelé, figyelj a lélegzetedre, ha nem hagynak, közben is. Tanulj meg nyitott szemmel pihenni, zárd ki a külső hatásokat, ne tulajdoníts semminek ekkora jelentőséget!  És még valami!

Az őr közeleg.

- Egy trükk. Szerezz egy nagyobb tükröt és hordd az arcod előtt… lesz hatása!

Itt az őr.

- Ne vigyen el! Még ne, hiányzol nagyon!
- Szeretlek Kislányom!
- Apa!
- A tükör, ne feledd!

(Szilvia megszólal)
(SZILVIA) Vannak gyerekkori sérelmek. Van, hogy az aktuális kor és rendszer nem hagy bennünket kibontakozni, pedig szeretnénk jók lenni, jól élni. Önzetlenül figyelni, de keményen harcolni. Megtetted ezt. Elvették a kötődést tőled. Állj fel Hunger Natália!

(Natália feláll, és versbe kezd; testrészeit, végtagjait tükör borítja)

Kékvers

Kék.
Szabad szín.
Kék.
Kihűlt.
Elfogyott a világból.
Kék nincs.
A tenger fekete, az ég fehér.
Így a fekete belehullámzik a fehérbe.
Tejfekete.
Hajózunk rajta, lélegzünk benne.
Testünk fekete, mint még akkor.
Lelkünk fehér, mint még akkor.

Meggazdagodtunk.
Tele vagyunk.
Fekete- fehér a hatalmunk.
Hatalmasok lettünk.
Gyűjtők.
Mindent felhalmoztunk.

De egyszer.
Fekete.
Szabad szín.
Fekete.
Kihűlt.
Fekete nincs.
A tenger fehér, az ég fehér.
Nem látszik a hatalmunk.

(Szilvia megszólal)

(SZILVIA) Natália, menj, válaszd meg jól utolsó éveidet!

(A lift emelkedni kezd. Megáll. Szilvi int Krisztának. Kriszta kikíséri Natáliát a nyitott ajtón vissza a krimóba. A krimóban részegek táncolnak asztalokon és mit sem változott a világ míg ez a történet be nem fejeződött.)

(Szilvia vágyakozva Natália után tekint, majd visszafordul, feláll a sír tetejére és belekiabál a wc-be)

(SZILVIA) Rohadj meg te szemét, hogy miattad választanom kellett!

taps

A karakterek analizálása során közös pontként fedeztem fel a magányt, mely minden karakter életére jellemző. Ez a szó motivált a dráma szerkesztésében.