A TEHETSÉGKUTATÓ PÁLYÁZATRA BEÉRKEZETT PÁLYAMŰ

SZÍNJÁTÉK EGY FELVOVNÁSBAN, NEM TUDNI HÁNY PERCBEN, A HELYSZÍN JAVASLATOKAT RÖGTÖN, AZ ÖT SZERZŐ SZEREPLŐLEÍRÁSAIT PEDIG CSAK FOKOZATOSAN MELLŐZVE

Szereplők:

LACI
KRISZTA
SZILVIA
ERIKA
HUNGER NATÁLIA
JÁTSZÓTÉR FELÜGYELŐ

(Színház előtere.)

(Öt szereplőnk együtt várakozik az előtérben a nézőkkel. Sem öltözetben, sem viselkedésben nem tűnnek ki, ők is ugyanúgy várják az előadást, mint a többi ember. Talán halkabban. Sőt, csendben, mélyebben magukban. Hisz szertartás kezdődik. Hamarosan.)

(Nemsokára az ügyelő ajtót nyit, bevonulnak. Stúdióelőadásnak megfelelő tér. A nézőtéren gyenge fény, a színpadon elhúzott függöny.)

(Mindenki elhelyezkedik! Nyüzsgés, majd csend és várakozás, a fény marad.)

(Csend.)

(Még mindig csend.)

(Már feszélyezett csend.)

(Hirtelen valahol a nézőtéren.)

KRISZTA: (hirtelen, társadalmi normákról megfeledkezve, feláll. A színpad fele kiáltja.) Na, lesz itt valami? (Csend.)
SZILVIA: (bekapcsolódva a játékba felugrik, valósággal kirobban belőle a neve, majd története, külső nézőpontból, egyes szám, harmadik személyben. Végig egy pontba, előfele néz, látszik, hogy mélyen „bent” van. Szinte tudattalanul tör elő a monoton monológ. Hisz valahol tudat alatt benne van, hogy ez, itt a mélyre ásás helye.) Szilvia. „Legyen egy 45-50-es nő a teljes idegösszeomlás szélén, az épp esedékes életkori katasztrófák által sújtottan, férje épp elhagyta, gyereke épp kirepült, szüleje épp lerokkant, ésatöbbi, ésatöbbi. Úgy érzi, hogy hirtelen az egész világ összefogott ellene, de egyelőre szívósan kitart. Gátlástalan, tapintatlan és irracionális élni akarása minden tulajdonsága közül a legellenszenvesebb. Közelről nézve félelmetes, messziről nézve vicces. Valójában épp olyan szánalmas és zavarodott, mint eddigi élete során bármikor, azzal a különbséggel, hogy most egyszeriben és látványosan szétzuhantak a keretek, amik idáig elleplezték és összetartották. Legyen a neve Magyarország. Vagy legyen inkább Szilvia, mint a kétrétegű háztartási papírtörlőé.”

(Rövid szünet.)

LACI: (Hirtelen feláll ő is és folytatja, ugyanígy. Kontrollálatlan, de nyugodt belső kitörés, előre szegezett egyenes tekintet.) Laci. „Angoltanár, negyven körül. Szeretett volna valamit elérni tudományos téren, vagy legalább költő vagy író lenni. Van egy állása, alapítványi zsidó iskola, de a közkeletű hiedelemmel ellentétben (zsidó iskola, azért ott jól megfizetnek): ebben az iskolában sincsen pénz, ezért vállal különórákat és nyelvtanfolyamokat. Különben nem zsidó. Keresztény középosztályi családból származik. Neki ez a munkahely része az apja ellen folytatott harcnak. Feminin. Apja szereti bemutatni neki a szeretőit, emiatt a párkapcsolatai mind kudarcot vallottak. Általában magányos. Hetente többször önkielégít.”
KRISZTA: (Ő eddig figyelte a másik két idegent. Most kellő elégedettséggel, hogy talán ő kezdeményezett valamit, színészhallgató lévén, beáll a játékba, és ha már úgy sem történik „elől” semmi, ő is folytatja az egyes szám, harmadik személyű jellemzést magáról. Ugyanúgy tekintet előre, de talán nincs annyira mélyen bent, mint a többi szereplő, csak megjátszani probálja.) Kriszta. „20, színészhallgató. Kreatív, intelligens, ambiciózus. Rendezői tervek, a gimnázium színjátszó körében már rendezett előadást. Jó csaj, szexis, a következő generáció dívája lehet az Udvaros Dorottya, Ónodi Eszter stb. nyomvonalon. (A háttérben talán egy „erős” apafigura, neki bizonyít, neki akar „tetszeni”.) Aktív, lendületes, kommunikatív, „előttem az élet” fíling, viszont a kapcsolatai zavarosak. Van barátja, de mellette: flörtök, félbe maradt ügyek, udvarlók. Egy nagy szerelem 16 évesen, azóta tkp. semmi komoly. A fiúkat igazából viccesnek tartja, nem érti, mitől homályosul el a tekintetük, ha ránéznek. Hobbi, szabadidő: tánc+aktív netező, éjszakákat tölt el a gép előtt, csetel, fórumozik, profiljai vannak a FaceBookon, MyFace-en, LD50-en, stb. A csevegő szobák közül be-betéved a BDSM, lányok lányokkal, stb. típusú helyekre, jobban izgatják, mint a hagyományos lány-fiúk társkeresők.”
HUNGER NATÁLIA: (Csatlakozik ő is, ám visszatér ahhoz a hangvételhez, amely korábban Szilviát és Lacit jellemezte. Az egyenes merev tekintet is marad.) Natália. „76 éves nyugalmazott anyakönyvvezető. Több mint 35 éven keresztül kötött házasságokat, de ő maga soha nem ment férjhez. Évtizedekig titkos kapcsolatot tartott fenn egy nála 12 évvel fiatalabb szociológusnővel, aki tavaly januárban egy lakótelepi karácsonyfatűzben elhalálozott. Hunger Natália azóta néma embergyűlöletben, elszigetelten él egy Kertész utcai körfolyosós bérház negyedik emeletén Bastet nevű vak sziámi macskájával.
Két hete egy csomót tapintott ki a hóna alatt, ám csak mostanra szánta rá magát, hogy megmutassa a háziorvosának, akit eddig csak hírből ismert, mivel rendíthetetlen előítéleteket táplál az orvostudományokkal szemben.
Apja Ludovikás tiszt, anyja háztartásbeli, a rákoskeresztúri Pajzsos Szent György Keresztény Hímzőkör megalapítója.
Van egy fiatalabb fiútestvére, de vele, annak munkásőr múltja miatt, 1989-ben végleg megszakította a kapcsolatot.
Szociofób, de élénk belső életet él.
Jelenleg épp a 6-os villamoson ül, retiküljében egy gondosan elmosott csemegeuborkás üvegben két deciliter vizelet. Laborvizsgálatra megy.”
ERIKA: (Feláll ő is, majd következik az előreszegezett merev tekintet, közben monológ.) Erika. „Erika minden éjjel megöl valakit. Jó, mondjuk, nem minden éjjel, de havonta kétszer-háromszor. Van, akit a fürdőkádba fojt bele, vagy addig szurkálja késsel, amíg elzsibbad a könyöke, vagy egyszerűen csak kihajítja az ablakon. Valakit, ismeretleneket, akik mindig hasonlítanak valakire, de soha nem tudja, kire. Egyszer majd felismeri, gondolja Erika, meglátja majd az utcán, a buszon vagy a tükörben.
Erikáról mindenki tudja, hogy álmában gyilkol, a barátai rendszeresen meg is kérdezik: <<Tegnap kit öltél meg, Erika?>> <<Senkit. De holnap téged.>> <<Hogyan? Baltával vagy késsel?>> <<Nem, édesem, halálra csókollak.>>
A babaarcú démon. Öreg arca van. Gyerekarca van. Magas homloka. Csodálkozó szeme. Erika vadító tud lenni, ha akar. De ritkán akar. Legtöbbször tréningruhában mászkál, meg az apja kötött sapkájában, direkt úgy veszi fel, hogy mindenki elborzadva nézze a fülét. A presszóban leveszi a cipőjét, és felguggol a székre - és bámul. Ide-oda ugrál a tekintete. Cinkos és kihívó.
Erika mindenki második nagy szerelme. Ő meg azt gondolja, biztos azért gyilkol álmában, mert magát akarja büntetni. Szenved, hogy nem szeret senkit. Nem eléggé, nem úgy, ahogy az jó neki. Mindig szerelmes, mindig és féltékeny, mindig elmegy, de visszajön, mindig, amikor nem kéne vagy nem szabad. Ölel és átkozódik. Zseniálisan szerelmeskedik, lassan, végtelen módszerességgel, olyan gyöngéd figyelemmel, hogy az már szinte ijesztő. Előbb-utóbb el is menekül mindenki.
Elvégezte a gyógyszerészkart, de soha nem dolgozott a szakmájában. Elvégzett egy fotósulit, de ellopták a fényképezőgépét. Fogalma sincs, mi lesz vele, mit fog csinálni, kivel, hol fog élni, mi ez az egész. Senki nem tudja, miből él, igaz, sosincs pénze, mindig meghívják, és ez természetes. Bármennyit kér kölcsön, adnak neki. Néha meg is adja. Erika mindenütt ott van, és ha nincs ott, nagyon hiányzik.”

(Pillanatnyi erős csend, majd körbe néznek, felfedezik egymást és persze azt, hogy vannak még rajtuk kívül a térben.) (Egymás szavába végva, egymás fele...)

LACI: Örvendek!
KRISZTA: (Elneveti magát.) Örvendek!...

(Tetszik a többieknek is.)

SZILVIA: Örvendek...
HUNGER NATÁLIA: Örvendek.
ERIKA: Örvendek!

(Miután elmondták egymásnak pillanatnyi csend, majd elkezdik mondani a körülöttük lévő nézőknek is, velük már kezet is fognak.)

LACI, KRISZTA, SZILVIA, HUNGER NATÁLIA, ERIKA: (Külön-külön mindenki a maga helyén a nézőkkel, kezet is fogva.): Örvendek... Örvendek. Örvendek! Örvendek! Örvendek.
ERIKA: (Nézők fele) Maguk nem szállnak be? Hisz úgyse történik semmi, önök is látják...

(Ha valaki jelentkezik, hajrá! Vonják be az előadásba, alkotás joga az ők kezükben, tudniuk kell kezelni a helyzetet. Bátran!)

LACI: No de ha már belelendültünk, menjünk ki a játszó térbe...
ERIKA: És teremtsünk valamit!
LACI: Pontosan!
KRISZTA: (Kissé elvan magával) Én otthon érzem magam. (És elindul bátran a játszó tér/színpad fele.)
HUNGER NATÁLIA: (Korából adódó státuszt képzelve, átvenné az irányítást.) Nyomás ki!
ERIKA: A játszó térre!
HUNGER NATÁLIA: Menjünk!

(„Bocsánat”-ok és „Elnézést”-ek között kijönnek a helyükről, a sorok közül, hozzák kabátjukat, táskájukat, majd a bizonyos „játszó tér” fele indulnak, mely függönnyel eltakarva. A függönyhöz érvén...)

LACI: (Krisztához) Fogjuk meg ketten, kétfelőlről, ti pedig hunyjátok be a szemeteket, hogy legyen nagyobb meglepetés, amit rejt ez a... (Közben hozzáér a függönyhöz, melyből csak úgy árad a por.) poros vacak!
ERIKA: Már behunytam!
SZILVIA: Én is.
HUNGER NATÁLIA: Én is.
KRISZTA: Én pedig megfogtam... Állj csak! Kedves közönség! Hogy izgalmasabb legyen, hunyják csak be önök is szemüket!... (Leellenőrzi, hogy engedelmeskednek-e, itt-ott közbeszól, utasítgat. Végül mindenki becsukott szemmel, kivéve őt és Lacit.) Rendben.
LACI: Akkor számoljunk...
KRISZTA, LACI: Eeegy... kettőőő...háááromm!

(Szétrántják a függönyt. Az egyik leszakad és ráesik Krisztára. A teremben szinte köd van a portól. Köhögések. A szereplők nem is figyelnek arra, hogy mi van hátul, odarohannak segíteni Krisztának, kiszabadulni.)

KRISZTA: (Dühösen.) Én nem így képzeltem el ezt a... Megteszek minden tőlem telhetőt, és mégis, mi az eredménye: mocskos porfészek lettem. Nyavalyás kőkorszaki színházak! (Közben köhög, esetleg köpköd a portól.)

(Időközben Erika hátrafordult és...)

(A háttérben: mindjárt kiderül.)

ERIKA: Baszki... (Egyszerre megfordulnak a többiek is. A poros függöny levetve, összegyűrve, esetleg kissé fére tolva, a földön marad) (Egyáltalán nem kell figyelembe venniük azt, hogy lát-e tőlük a közönség, vagy sem.) … ez egy...
HUNGER NATÁLIA: … kis vakarcsoknak való...
LACI: Játszó... tér... (nevet)

(A háttérben egy valódi színes játszótér, hintával, csúszdával, lipinkával, homokozóval és egy vonatszerű valamivel.)

SZILVIA: Játszótér! (örül és csodálkozik) Azta mindenit! (Hátranéz, hogy kik ülnek a nézőtéren, esetleg megláthatja valamelyik rosszindulatú munkatársa, vagy szomszédja, vagy akárki rosszindulatú... azt, hogy ő, Szilvia, itt komédiázik. És tényleg, hogy is engedheti meg magának az ilyesmit, mikor kitudja, mi van a gyerekekkel, ott a lerokkant szülő, közeledik a 17.-e, ameddig ki kell fizetnie a villanyszámlát, ésatöbbi, ésatöbbi, és ő itt röhögteti magát egy... egy... egy játszótéren, vagy színpadon, vagy mi a csoda hely ez...) (Előbbieket mégis figyelmen kívül hagyva, valami ösztönös indíttatásból nekirohan a csúszdának.) Stop, ez az enyém! (El is kezd mászni fel a létrácskán az alig másfél méter magas állványra. Állatiasan markolja a létrafokokat, küzd, míg felér, majd kényelmesen helyet foglalva nézi, hogy mik történnek a színen.)
LACI: (Odasiet a lipinkához.) Nekem ez volt a kedvencem. Igaz, mások mindig únták, sosem akadt akivel... (De azért gyorsan, nagy mosollyal, elfoglalja a játszóeszköz egyik végét.) (Közben nekiindul a játékoknak Kriszta is.) Ide! Nincs kedved ide jönni? Na!
KRISZTA: Köszi, de nem! Inkább lebegek, mint zuhanjak a mélybe s repüljek a magasba... (És ráül a hintára. Ő is szemmel látható örömmel, az előbbi eseményekről és poros ruhájáról megfeledkezve.)
LACI: Neked sincs, Erika?
ERIKA: Dehogy is. (Hátranéz, és a közönségnek mondja.) Én erre vártam... (Megfutamodik, útközben ledobja cipőit, majd beleugrik a homokba.)
HUNGER NATÁLIA: Szép kis honfoglalások. Az öregebbnek pedig marad, ami marad. Mindegy, jó lesz ez, csak tudjak felmászni rá. Haha... (nevet) hasonlít a 6-osra... (Közelít a vonatocska fele.)
ERIKA: (Hanyatt feküdve a homokban.) 6-os mire, néni?
HUNGER NATÁLIA: (Erikát hülyének nézve) Villamosra, hát mire? De lám, lám, hogyan mászik fel a sok kis fattyú a masinára? (Keresi.) Megvan! (Felmászik, majd az egyik széken helyet is foglal.)

(Hosszú csend. A csodálkozás csendje. Közben birtokba veszik „játékaikat”. Szilvia lecsúszik a csúszdán, felmászik, megint lecsúszik, megint felmászik... Laci egyedül kínlódik a lipinkán. Erika a homokban lépked, majd a homokozó szélén lévő kereten sétálja körbe többször is „birodalmát”. Natália ül, majd feláll, kinéz a vonat ablakán, majd visszaül, így is kinéz. Kriszta a hintán ülve jól meghajtja magát, csak úgy lobog a haja a nagy sebességtől.)

KRISZTA: Huhuhú... (Megtöri a csendet a hintázás örömében.)
HUNGER NATÁLIA: Sikataka sikataka, hu hú! (Kiáltja a vonaton.)
ERIKA: (Kecsesen lépkedve a homokozó keretén elkezdi dúdolni az m1-es Tévé Maci dallamát.) Tap tarap tarap tarap tarap... tarararap... (Szerre mind bekapcsolódnak és felszabadultan éneklik/dúdolják a dallamot, a játszótér csak úgy zeng a Tévé Macitól.)

(Őszintén élvezik a játékot a nagy gyerekek. Egyre inkább beleélik magukat, komolyan veszik a helyzetet, ott vannak szívvel-lélekkel. Hámladozik a maszk.)

LACI: A lipinkán nem jó egyedül... Nem játszunk közösen valamit?
SZILVIA: (A folytonos csúszkálás között.) Mit? Anyás-apást?
LACI: (Megmered egy pillanatra.) Igen! Ezer éve nem játszottam! Vagyis... sohasem játszottam... (Lesüti a fejét.)
SZILVIA: Nyugi, nem nehéz. Annyi a szabály, hogy kell egy anya meg egy apa, meg esetleg lehetnek gyerekeik. Ha senki nem akar, én leszek anya. (Közben lecsúszik.) De, úgy nézem,… apa… csak te lehetsz...
LACI: Vállalom!
SZILVIA: De... te! Nem zavar téged, hogy idősebb vagyok nálad?
LACI: Nem.
SZILVIA: Milyen furcsa, milyen különös, micsoda véletlen... engem sem.

(A többiek ezalatt elfoglalják magukat. Hunger Natáliának azonban nem tetszik, hogy kívül esik a beszélgetésen, ezért rázendít...)

HUNGER NATÁLIA: (Felállva, a vonat első részében.)
Megy a gőzős, megy a gőzös, a színházba.
A színháznak, a színháznak színpadára.
Elől ül a Natália.
Ki a 6-ost, ki a 6-ost irányítja.
LACI: Nézze kedves Szilvia, legidősebb lányunk, 76 éves, mozdonyvezető... vagy villamos ellenőr. Apuci szemefénye!
SZILVIA: Ott középen pedig, a homokozóban, középső, homokos leányunk!
LACI: Milyen furcsa, milyen különös, micsoda véletlen, én azt hittem homokos leányunk a legkisebb, aki a hintán ül. Hisz nézze kedves, mennyire poros a ruhája.
SZILVIA: Lehet, hogy igaza van, rég nem láttam őket...
KRISZTA: (Időközben észrevette, hogy róla fecsegnek.) Álljon csak meg a menet...
LACI: (Félbeszakítja Krisztát.) De a legfontosabb kedves nejem, hogy megvan a három gyerekünk, amennyi normális keresztény családban az ideális!
SZILVIA: Valóban kedves uram!
LACI: De milyen dolog ez, szétköltöztünk? Jöjjön ide kedves nejem a hajlékomba!
SZILVIA: Persze! Hogy az én zuhanásom segítse Önt a magasba! Vagy az Ön zuhanása engem. A házasság nem erről szól.
LACI: Téved kedves. Én, személy szerint úgy szeretem a lipinkázást, ha keressük, hogy hol vagyunk egyensúlyban.
SZILVIA: Állandó egy helyben állás? Esetleg kisebb lebegés? Á! Én ebben nem hiszek. Jöjjön ön az én hajlékomba, ahol... Ha lecsúszunk, mindig ott a másik, hogy felsegítsen! Állandó dekadencia, állandó segítő kéz. Le és fel. És élni! Élni! Élni!
LACI: Ez tudod milyen? (Röhögve rázendít a lipinkán, ujjaival pattogtat.)
„Egyszer fent,
Egyszer lent...”
SZILVIA: (folytatja)
„Hullámvasút
Az életem...”

(Hirtelen sötétség.)

LACI: Mi történt?
ERIKA: Hahó!
KRISZTA: Szórakoznak velünk...
LACI: (Csalódottan, vagy inkább belátva.) Mégse rajtunk áll, hogy mi történik... Mikor legjobban belejönnénk, valaki fogja magát és lekapcsolja a villanyt!...
ERIKA: Hahó! Hall minket valaki? Annyira élveztem a homokos, vagy nem homokos középső lány szerepet. Most minek... (Szavába vág Kriszta.)
KRISZTA: … szórakoznak velünk?!
HUNGER NATÁLIA: (Lelkéből énekelni kezd. Idősödő hangja erős hatású) Süss fel nap!...
ERIKA: Fényes nap!...
KRISZTA: Kertek alatt a báránykák...
SZILVIA, LACI: (Együtt.) Megfagynak!
LACI: De... bárány... csak... egy volt!

(Hirtelen fény vissza. Egyedül a hinta mozog, de Kriszta nincs rajta, hisz a sötétben leszállt róla. Laci a lipinkán, Szilvia a csúszdán, Erika a homokban, Natália a vonaton. A szereplők körbe néznek, közben dörzsölik a szemüket a világosságtól. Megdöbbent néma csend.)

KRISZTA (Halkan, magának.) Szórakoznak...

(A rejtélyes eseményt szándékoltan figyelmen kívül hagyva, mindenki folytatni szeretné a játékot.)

HUNGER NATÁLIA: Sikataka sikataka, kiket vigyek el és hova?
KRISZTA: Én elszédültem már a nyavalyától. Felszállhatok?
HUNGER NATÁLIA: Persze kedveském! De van jegye?

(Amíg ők ketten elvannak, Laci és Szilvia Erikát kémlelik, aki előszedett egy kést a táskájából, mellyel rajzolni kezd a homokba...)

ERIKA: Pont, pont, vesszőcske, készen van a fejecske, hosszú nyaka, nagy a hasa, készen van a török basa... (Figurát rajzol a homokban, majd átdöfi a hasát a késsel.) Pont, pont, vesszőcske, készen van a fejecske, hosszú nyaka, nagy a hasa, készen van a török basa. (Mondókáját folytatja, ismétli, egyre inkább felgyorsítva, gépiesen, csak úgy szaporodnak a basák a homokban, csak úgy szaporodnak a gyilkosságok.) Pont, pont, vesszőcske, készenvana fejecske, hosszúnyakanagyahasa, készenvanatörökbasa, pontpontvesszőcske készenvanafejecskehosszú nyakanagyahasa készenvanatörökbasapontpontvesszőcskekészenvana... (Kitör belőle a mélység. A többiek, most először teljesen elszakadva „hajlékuktól” körbeállják a homokozót és megdöbbenve, de felindultan a levegőben lévő energiától figyelik a tömeggyilkost. Erika pillanatra leteszi a kést, de az állapotból ki nem esve, kotorászni kezd megint a táskájába. Kikap egy rúzst, majd két-két csíkot húz arcára jobbról és balról.) Én vagyok a szamuráááj! (Elkiáltja magát, majd visszakapja kezébe a kést, amivel tovább szurkál a homokban.)
HUNGER NATÁLIA: Indián te!

(Erika lendülete átragad egyszerre mindenkire.)

KRISZTA: Rajzolj nekem is!

(Erika húz két-két csíkot Kriszta arcára is.)

LACI: Nekem is!
SZILVIA: Ide is!
HUNGER NATÁLIA: Na jó, szamuráj akarok lenni én is!

(Mindenki arca kifestve. Csak úgy pezseg a levegő az energiától. Nem lehet tudni, hogy ezek a reakciók most gyermeki kitárulkozások, vagy tudatalatti kitörések. Hámlik a maszk.)

ERIKA: (Hangosan.) Induljunk bevetésre! Csak utánam!

(Elkezdik körbejárni a homokozót a szélén egyensúlyozva, de rugalmasan, bevetésre készen. Kezdetben kissé osonva, majd egyre nagyobb erővel, sorban végig rontanak a vonaton, a hintán, a csúszdán, a lipinkán. A kezdetben együtt, egy osztagként. Majd össze-vissza, kik ide, kik oda. Egyre növekvő zaj, növekvő indulat, a levegő már-már robban. Valóságos kitörés. Mikor a hangulat a maximumon, hirtelen megint sötét.)

(Feszült csend. Sötétség. Itt-ott szuszogás.)

KRISZTA: Szórakoznak...megint?... (Hangjában félelem.)
SZILVIA: Lehet, hogy este lett, csak nem vettük észre.
HUNGER NATÁLIA: Eddig biztos keres a mamám!
LACI: Nem mehetünk haza ilyen sötétben.

(Mindegyik hangjában félelem.)

ERIKA: Itt kell maradnunk, együtt. (Közben félhomály lesz, épp csak annyira, hogy kivehető legyen, hogy mi történik. Erika elindul a homokozója fele. Beleül a homokba.) Gyertek, itt elférünk.

(Odamennek mind a homokozó első feléhez, a közönséggel szembe fordulnak, Erika már ül középen a homokban. Csend, egyenes testtartás mindenkinek. Elmélyülten levetik cipőiket és azokat a cuccaikat, melyeket féltenek. Majd egyenként beleülnek Erika mellé, a homokba. Erika hátradől, lassan követik a többiek is. Végül mind az öten fekszenek egymás mellett a homokozóban, mint egy ágyban. Sehol sincs már a maszk.)

SZILVIA: Félek...
HUNGER NATÁLIA: Pisilnem kell.
ERIKA: Fázom.

(Kriszta felpattan, odaoson a leszakadt poros függönyhöz, azt odacipeli a homokozóhoz, majd betakarja őket. Visszabújik.)

(Csend.)

LACI: Félek...
HUNGER NATÁLIA: Hol a mamám?
LACI: A mamám tanított egy imát... Mikor kicsi voltam és nagyon féltem a sötétben, mindig ezt mondogattam... (Megszeppenve, őszintén, csendben összekulcsolja kezeit és elkezd imádkozni.) Édes kicsi Őrangyalkám... (Csodálkozására bekapcsolódnak a többiek is, hisz ők is jól tudják.)
LACI, HUNGER NATÁLIA, SZILVIA, ERIKA, KRISZTA: (Együtt.) ...szépen kérlek, vigyázz reám! Amíg élek, jó és jámbor legyek, ha meghalok, vezess be, Jézuskához, Mennyekbe!...

(Hosszú, mély, nyugodt csend.)

(Ám mikor a szereplők teljesen megnyugodnának, hirtelen, jobb oldalról berohan valaki a sötétben, lámpával, és rájuk ordibál.)

JÁTSZÓTÉR FELÜGYELŐ: Mi a menkő folyik itt? (Kétségbeesett sikolyok a homokozótól.) Kik maguk? Mit képzelnek? Ezt a játszóteret 3 és 9 év közötti gyerekeknek építették! Normálisak maguk??? Hogy képzelik, hogy itt azt csinálnak, amit akarnak? Hajléktalan, mocskos társaság!!! Eltakarodjanak innen, vagy hívom a rendőrséget!

(A megrémült szereplők alig tudnak kiszabadulni a nagy függöny terhe alól, de ahogy kijutnak, rohannak a nézőtér fele.)

(Ezalatt elindul a hangszóróból, fokozatosan erősödve a Kispál és a borz nevű együttes Etetés című zeneszáma.)

(Erika, Kriszta, Szilvia, Laci és Hunger Natália megrémülve, „Bocsánat”-ok és „Elnézés”-ek között begyúródnak a sorokon, majd helyet foglalnak ott, ahol ültek az előadás kezdetén. Fejük lesütve. A zene erősödik. A hangos zene egy-egy szakasznyit kissé halkul, amikor a szereplők, mintha névsorolvasásra szólítanák, felállnak, jeleznek a következőképpen, majd visszaülnek...)

ERIKA: Erika?... Jelen!
HUNGER NATÁLIA: Natália?... Jelen!
KRISZTA: Kriszta?... Jelen!
LACI: Laci?... Jelen!
SZILVIA: Szilvia?... Jelen!

(Hangos zene.)

Vége.