A TEHETSÉGKUTATÓ PÁLYÁZATRA BEÉRKEZETT PÁLYAMŰ

(Játék egyben)

Szereplők:

Kriszta, húsz év körüli csini színész-hallgató

Szilvia 45 éves nő, a teljes idegösszeomlás szélén

Erika, 38 éves áruházi takarítónő, titkos babaarcú démon

Laci, negyvenes angoltanár

Hunger Natália 76 éves nyugdíjas házasságkötő

(Játszódik egy multi bevásárlóközpont parkolójánál. A főbejárat egyik oldalán buszmegálló, a másikon két széles pad és hamutartó „edényzet”, kicsivel arrébb, a falnál egy hatalmas, fehér ruhagyűjtő konténer, a Máltai Szeretetszolgálat piros keresztjével, meg egy nagy lakattal. Szemben a parkoló. Forgalmas bevásárló nap délutánja.

Kriszta érkezik nagy lendülettel, nagyon divatos tűsarkú szandálban, testhezálló fehér miniruhában, jó erősen kisminkelve. Megtorpan a bevásárlókocsiknál, pénztárcájában kotorászik, pofákat vág, lemondóan a karjára vágja a táskáját. Leül az egyik padra, keresztbe rakja a lábát, elegáns, fényes gyújtóval hosszú cigire gyújt, néhányszor kifúj, a táskából gyűrött szövegkönyvet vesz elő, belelapozgat, szavakat memorizál belőle a levegőbe meredve, aztán elégedetten hátra dől. Pár percig így marad, közben merevvé válik az arca. Feláll, hátul óvatosan megnézi magát: a ruháján majdnem tenyérnyi élénkvörös folt. Eldobja a cigit, nagyon ideges. Gyorsan visszaül de csak fél fenékre, feszeng ide-oda, próbálja a lábával kitámasztani magát, fél percig vacakol, egyszer majdnem eldől. Végül talál egy viszonylag jó pózt, hogy a feneke ne illeszkedjen teljesen a padhoz, előveszi a táskából mobilját, kinyitja.)

Kriszta  Figyi csak! Ja, nem tudtam. Már becsekkoltál? (kedveskedve) És ezért nem tudsz velem két percig beszélni, te hülye fasz? Oké, azért mondom, jó? Nem, nincs gáz, csak már eljöttem otthonról, beugrok a madarasteszkóba. Mert te elhúztál, én haljak éhen? Dehogy akarok valamit, most mi van? Azért ideszólhattál volna, vagy mittudomén. Mielőtt kimész a reptérre, hogy ne egyen az ideg. Felébredek, sehol senki, hát marha jó. Nem idegesítelek, amúgy meg akkor vagyok ideges, amikor akarok, oké? Nem te fogod megmondani. Igen, majd utána megyek próbára, ma később kezdődik. Nem érsz rá? Azt hittem, ilyenkor még van egy csomó idő. Figyi, gombóc, ne csináld már. Na, nem is tudom, mit hittem. Inkább menj anyádba. Nem, te. Te. Majd csörgess meg, ha megérkeztél. Vagy inkább ne, este mozi lesz. Nem izgulok. Mikor jö… itt vagy? Hahó! Basszus.

(Becsappantja a mobilt, cigizik. Erika, takarítónő a parkolóban, mackónadrágban, idióta szürke kötött sapkában, két szőke copffal, kitűrt fülekkel, elég valószerűtlenül felbukkan, a felsőjéből kinéz a két jó melle, ha hajolgat. Jár a kezében a seprű, csinálja a pad és a kukák környékét, bár néha még oda is köp jó hegyeset, ahonnan már eltakarította a szemetet.)

Erika (hangosan, de nem különösebben barátságtalanul) Elvinné a lábát?
Kriszta Hogy mondja?
Erika (most már barátságtalanul) Hallottad, kisanyám. Húzz arrébb.
Kriszta  Ja, ha már ilyen szépen kéri…Az egyiket akár fel is emelhetem.
Erika (ridegen) Én ugyan nem kérem. Fogok tán még könyörögni is. Arrébb raklak és annyi.
Kriszta  (nem veszi komolyan, nevetve) Figyi, neked mi a nyomorod? Nem szedted be ma reggel a dilibogyóidat? Vagy a helyi démonnak képzeled magad? Aki járkál itt körbe nyitástól és osztja a mérget, had hulljon a férgese? Nincs nélküled is elég bajom?
Erika (hideg magabiztossággal) Nem röhögnél, ha lenyomnék a torkodon húsz szem Tardilt, egyből kifeküdnél a deszkára. (Kriszta szemöldökei felszaladnak.) Ó, rosszat mondtam talán? Kérjek bocsánatot? Na jó. (évődve) Bocsánatot kérek a nagyságos hölgytől, de nekem itt ma fel kell takarítanom. Tőlem nem kell félni, na!
Kriszta  (engedékenyebben) Jó, hogy mondod.
Erika (fúj egy nagyot) Arrébb raknád akkor a futóművedet? (Söprés közben végig gusztálja Kriszta lábait.) Mondták már amúgy, hogy belőled baromi jó fotómodell lenne?
Kriszta Mittudomén, biztos. Nem figyeltem.
Erika Jajajaj ne már. (leül a padra) Nem olyan nő vagy te, akinek fogalma sincs, hány pasi nézi felálló farokkal. Nagyon is élvezed te azt, hogy jó nő vagy. Nem? Bele is döglenél, ha nem csorgatná a nyálát a sok hím.
Kriszta  (bizalmatlanul) Lehet.
Erika Szerintem meg tök biztos! Látom én. Ha meglenne a gépem, rólad tutira csinálnék egy anyagot. Mert benned megvan az a kettősség, amit a piszkosul kéjvágyó tekintetből, meg tudod, abból a kettőig sem tud számolni ál-ártatlanságból lehet gyúrni valakinél, de általában csak harminc felett. (hátradőlve jól végigméri Krisztát) De szerintem te még nem is vagy annyi.
Kriszta  Jóhogy! Ezzel még ráérek. (kezd feloldódni) Néha fotóznak amúgy, ha bemutatóra készülünk. Legalább visszanézhetjük, mi a gond, ki merev, kinek élő az arca, ilyesmik. Színházba szoktál járni?
Erika Nem érdekel. Esténként az (megnyomja) olyan helyeket, tudod, bárokat szeretem inkább, az dob fel, jobban, mint a sok hülye duma, hogy az egyik bejön balról, erre a másik kimegy jobbra, ez nekem nem állítja fel. Már bocs, hogy így mondom, de szerintem érted. Tegnap például megint egy ilyan helyen voltam, nem érdekes hol, töktuti volt, ahogy éppen fogadásokat kötöttek a hermafroditák. Azt mondja az egyik: ha vesztesz, leszopsz, ha nyersz, kinyalhatsz! És te? Színész vagy, ugye?
Kriszta  Leszek.
Erika Azért az előbbit, tudod, a fotózásra, fogd fel ajánlatnak. Ha megint lesz cuccom, feltétlenül kellenél. Tényleg csinálnék rólad egy sorozatot. Nem feltétlenül aktot, ne nézz rögtön így! Az ártatlan virágszál!
Kriszta  Miért, most mi van a cuccoddal?
Erika Ellopta valami állat az öltözőszekrényemből. Gáz, mi? Így higgyen az ember. Azért buktál be magadba, mert megpendítettem az aktot? (behízelgően) Nem, mi? Megszoktad te már ezt. (megint végigméri, mint aki szívesen mondana valamit, de visszaszívja) Na, jól van. Napozunk?
Kriszta  (fanyarul) Mintha ahhoz lenne most kedvem.
Erika (győzködve) Ugyan már, nézd meg, mindenki olyan, mintha normális lenne. (feltérdel a padra, a sarkára ül, belemelegszik) Még csak össze sem koccant itt senki reggel óta, elhiheted, én már háromnegyed 5-kor itt voltam. Alig kellett valamit csinálnom, még a parkoló is szinte tiszta volt. Jó, hülyeség, hogy egy tucat kukáról juttatom eszedbe az ihletett pillanatot, de próbáld csak elképzelni, hány valóság lehet körülötted. A vásárlás valóság? Vagy az a nő ott, aki az előbb jobbra indult el, most meg, mint aki azt sem tudja, hol van, elrohan balra? Mintha több különböző síkon diavetítés zajlana körülöttünk, nem? Röhej, de ha meg is találod az igazit, nem fog kimerevedni a kép, mint egy hülye amerikai filmben! Tudom, valószínűleg megjegyezni sem érdemes az egészet, ugye? (Kriszta a fejét csóválja.) Nem baj, ha nem érted. Mondjuk az a nő ott biztos nem normális… Az az előbbi.
Kriszta (cinkosan) Hú, tényleg. De nem bírom az ilyet! Komolyan, le fogom magam lövetni, ha ötvenesen ilyen leszek
Erika (ritmust ver ki ököllel a padon, mint aki csak erre a mondatra várt) Akarod, hogy kinyírjam?
Kriszta Mi??
Erika Halál komoly. Neked megteszem. Nem ciki, az ilyent (a parkoló felé biccent) rutinból megcsinálom. (nevetve) De tényleg! Nem kell segíteni, két perc múlva bent lesz a máltaisok konténerében, beborítjuk használt ruhákkal, onnan aztán a cigányok sem szedik ki.
Kriszta  (tetszik neki) Jesszusom.
Erika (hanyagul) Váratlan fordulatokra van szükség, amikre rögtönözni kell, nem ostobaságokat fecsegni. (kihívóan hátradől) Ezt nem tanítják a színiakadémián? (hirtelen megint előredől) Én két-háromszor havonta megteszem. Na jó, négyszer. Egyszer még hálásak lesztek érte.
Kriszta Így közelről nézve majdnem félelmetes vagy. (mintha tűnődne) Ezt a hermafroditás dumát meg biztos vagyok benne, hogy olvastam már a Borotválva szeretem-esek csetjén…
Erika (lassan, mosolyogva) Hm. Imádom a jogmocskos szoftvereket…

(Ekkor a másik irányból megérkezik egy busz, leszáll róla Hunger Natália. A mellénél, két kézzel szorongatja fekete retiküljét. Néz a busz után, kissé tanácstalan, tipeg-topog. Végül némi hezitálás után leül a másik padra, Krisztáéké mellett.)

Natália (nagyon enyhén előre-hátra ringva) Akár meg is kérdezhetném, hány óra, de teljesen feleslegesnek tűnik. Az élet nem ilyen. A karórámat amúgy is betettem az asztalfiókba. Órák is eltelhetnek, míg itt vagyok. És? (felvidul) Basztet van olyan okos, hogy ne ijedjen meg. Az a kis párizsi, héjjal együtt éppen elég neki, estére meg úgyis viszem a túrógombócot. (elfelhősödő tekintettel) Jaj, Friderika, szívem, szívem, nem tudom, meddig lesz ez még így. Friderika, kicsim. Már megint tavasz van. Nem bírom. Na, úgyse veszek itt semmit, nem megyek az ilyenekbe. (Némi merengés után felvidul) Básztettel nem lesz semmi baj. (elhatározással) Azért mégis vissza kellene mennem.
Kriszta  (egy ideig nézte, most Erika felé fordul újra, de hangban nem vesz vissza) Nagyanyám motyogott mindig. Voltál mostanában temetésen? (áthelyezi a testsúlyát az egyik fél fenekéről a másikra) Állunk ott, a nővérem, az unokatestvéreim, az egész család, tök csönd van, ahogy kell, erre valaki megfogja annak a rózsaszín hosszúkás tasaknak a tetején a cipzárt, elkezdi lehúzni, húzza, húzza, egészen lassan és a zörgős nejlon kétfelé nyílik és ott van alatta a nagyanyám, fekszik a rózsaszínben, mint egy garnéla, éppen olyan kicsi, törékeny, és furcsa mosoly ül az arcán.
Erika (mint aki oda se figyel) Na, a rózsaszínt én is utáltam mindig. Megértelek.
Natália (úgy vesz nagy levegőt, mintha most eszmélt volna rá, hogy más is ül ott rajta kívül) Elnézést, megmondanák, mennyi az idő?
Kriszta (ügyetlenül gyorsan) Kifogyott a telefonom. Sajnálom.
Erika Én meg munka előtt leveszem általában az órámat. Úgy sokkal szórakoztatóbb.
Natália (túlzottan hátrahőköl) Szórakoztatóbb? Ugyan micsoda? Összegyűjteni a blokkokat és statisztikát csinálni, hány kiló kenyeret, hány liter tejet vettek aznap? Itt söpörni egész nap, ahelyett, hogy valami értelmeset csinálna?
Kriszta  (ezt is viccesnek találja) Pontosan mire tetszik gondolni?
Natália Gyerekkoromban volt egy anyanyulunk, aminek apám –tudják, Ludovikás tiszt volt, de a gyerekeire mindig szakított időt – épített a kertünkben egy szép kis ketrecet. Lábon állt, mint a galambdúcok, hogy róka, idegen kutya el ne érhesse. Végtelenül izgatottan vártam az első ellést, de az anya valamennyi kisnyulat megette, reggel csak a parányi lábakat és füleket találtam a ketrecben. (szenvtelenül) Mondják, ez néha előfordul, apám viszont kivette a nyulamat és meghagyta a szakácsnőnknek, hogy ebédre csináljon belőle pörköltet. (Egy pillanatra lemerevedik az emléktől, majd hirtelen) Csak azt akarom mondani, nem mintha ez az én dolgom lenne, de akár az is lehetne. Nem önmagukon kellene bosszút állniuk, ennyi az egész.
Erika Én a magam részéről vega vagyok.
Natália (Krisztához címezve) Maga meg, édes lányom, ha meg nem sértem, úgy ül itt, mintha szent és sérthetetlen lenne. De tudom én, hogy a maguk generációjának mi a baja! Kicsinyes és szomorú életkéjüket próbálják eltölteni, klubokba, meg áruházakba járnak, bevásárlókocsikkal lökdösik egymást, mint a halottakat, hogy egyáltalán mozog-e még a másik. Itt ülnek, nevetgélnek, azt hiszik, ez mindig így lesz, közben üresek belül, nincs, akihez haza tudnának menni innen…
Erika (alig türtőztetve magát) Nna, ezt a süketelést kihagyom, hello. (átugrik a pad háttámlája fölött) Majd visszanézek, hátha addig spontán szívinfarktust kap ez a vénasszony, vagy esetleg rádől egy óriásplakát, már elnézést. Egyébként is dolgom van. (Natália sértődötten néz maga elé, kicsit arrébb ül.)) Húzódjon csak el, persze, mint a közbeszereztetett sztrádaépítkezés! (elmegy. Natália durcásan néz utána)
Kriszta  (iskolásan) Nekem például van hova hazamennem. Miért kell mindig általánosítani? Van egy nagyon helyes lakásunk, az ajtón a közösen csináltatott gravírozott táblácska. Kriszta és Róbert.
Natália (kedvesen, szinte szánakozva) És azt gondolja, ez a bizonyosság? Maga, meg a kis férje?
Kriszta (kitörve) Jó, hát nem a férjem. A faszim.
Natália Gondolhattam volna. A barátja. Így mondják ma, nem?
Kriszta (durván) Mondom. A faszim. Tudja mi az? Akivel néha lefekszik, aki kifizeti a számláit, vesz magának egy kiskocsit, hogy legyen hová egyedül járni. Közben ő elrepül Dubaiba.
Natália Ez a maga élete, kedveském, maga akarta így.
Kriszta Na persze. (fürkészően) Egyébként még sohasem mondta ki ezt a szót?
Natália (úgy tesz, mint aki nem akarja érteni) Mit? Nem.
Kriszta Tessék, mondja most. Így magunk között. Vagy a maga idejében mit mondtak? Gavallért? Kérőt? Vagy franciául mondták? Németül?
Natália (menekülve) Udvarló. Az már majdnem kérő.
Kriszta  (kegyetlenül) Miért, megkérte valamelyik? Na, meséljen!
Natália (csitítva) Én nem mentem férjhez, mert nem volt olyan a szituáció, apám politikai előélete, meg más miatt is… Akihez meg mentem volna jó szívvel, az eltűnt 56 után, hiába vártam… Semmi köze hozzá!
Kriszta (átmegy rendezőbe) Mondja ki. Na. Tök könnyű. Csak egy helyzetgyakorlat.
Natália Nem megy. Én így nem szoktam. Szórakozik? Különben sem illik.
Kriszta  (az égre néz) Illik, úristen! Miért foglalkozik ezzel? Így akar meghalni? Így akar pár év múlva egy hülye zacskóba kerülni? Az illő lesz?
Natália (mint egy táblánál felelő kislány) Engem nem lehet felelősségre vonni. Én megtettem a magamét, 35 éven keresztül kitűnően csináltam. (oktatóan) Jött az a rengeteg házasulandó, mert akkor még volt respektje a komoly elköteleződésnek. Tettem a dolgom, pedig nem voltam meggyőződve, hogy egyáltalán kell-e ez az egész! De mindig fent a helyemen, a pulpituson álltam, vállamtól a csípőmig a trikolór szalag, istenkém. Felhangzott a Himnusz és volt egy öreg színész, aki a műsort adta…Gyönyörű volt. Minden gyönyörű volt. (elcsügged) Most már legfeljebb azt mondhatnám el hitelesen, hogy hamarosan meg fogok halni.
Kriszta  (meglepődik) Hú. Magának van érzéke a váltásokhoz, meg kell hagyni.
Natália (felvidul) Azt mondják. Tudja mit? (közelebb hajol egy kicsit, szinte súgva) Itt van a táskámban a vizeletem, uborkásüvegben. (gyerekesen kuncogva) Egész reggel ezt az üveget mosogattam, meg öblítgettem, hogy biztosan tiszta legyen. Elindultam a rendelőintézetbe, hogy bevigyem, de aztán a 6-os villamoson rájöttem, mennyire hiábavaló az uborkásüveg, hiszen nem befolyásolhat semmit. És mi van az idővel? Meg sem tudnám mondani, mit csináltam az utóbbi két hétben. Arra emlékszem, hogy fürdésnél odanyúltam a hónom alá és megéreztem azt a kis dudort, bent a bőr alatt, mint egy mogyorószemet. Azt hittem, nem nőtt oda belül a húshoz, hogy el fog mozdulni és legörgethetem az ujjaimmal a testemben, a mellemhez, na, ettől ijedtem meg igazán. (hátrahőköl) Ostobaság. Mintha nem lenne mindegy, melyik ajtón lépünk be és melyiken távozunk.

(Szilvia siet a padokhoz, táskáját ráteszi, idegesen turkál benne, szitkozódik, a haját túrja.)

Szilvia Édes, mézizű faszomat, azt!
Natália Már megbocsásson!
Szilvia Mi van?
Kriszta  Segíthetünk?
Szilvia (durván) Ja. Biztos.
Natália Nekem mindegy.
Kriszta Mert elég zaklatottnak tűnik.
Szilvia (még türtőzteti magát) Cigiznek?
Natália Soha és magának sem ajánlanám. Minden szál egy szeg a koporsóban.
Szilvia És ne basszon szét az ideg? Mi? Mert nem az előbb lopták el a kocsimat, mi?

(Kriszta gyorsan cigit és tüzet ad neki.)

Natália (nyugodt úrinőséggel) Miből gondolja, hogy eltulajdonították?
Szilvia (mintha egy hülyéhez beszélne) Mert nincs sehol! Érti? Megyek vissza és nincs!
Kriszta Lehet, hogy csak eltévesztette a sort. Hova állt be? Azt tudja?
Szilvia Mittudomén. Csigába, vagy bálnába, vagy valami…gyíkba, bassza meg. Nem néztem!
Natália Delfin.
Szilvia (meghökken) Mi?
Natália Csak úgy mondom. Láttam a busz ablakából, mikor leszálltam. Olyan aranyos kis delfin. Nem bálna.
Szilvia Tök mindegy, szarok rá! Van itt kamera?
Kriszta  Biztosan. A kereskedelmi menedzser szeme mindent lát.
Szilvia Már rég el kellett volna indulnom Tatára. Picsába! Hol kell itt bemenni a biztonságiakhoz?
Natália (találomra elmutat valamerre) Talán ott.

(Szilvia felkapja a táskáját és az ellenkező irányba, szó nélkül berohan az áruház főbejáratán, de a fotocellás ajtó nem akar kinyílni előtte. Hátralép, az ajtó nyílik, majd mikor Szilvia odaér, megint összecsukódik, éppen az orra előtt. Ez még egyszer megismétlődik, erre Sz. a csizmája orrával belerúg az ajtóba, ami erre megadja magát, kinyílik és úgy is marad, mögötte sem záródik be, miután a nő beviharzott. Befelé menet kis híján feldönti és elsodorja Lacit, az angoltanárt, aki két tömött szatyorral jön kifelé. Az egyik szatyor szétszakadt, kiesnek a tárgyak belőle, a liszt szétszóródik, két alma elgurul. A padon ülők nézik, senki sem mozdul. Laci negyvenes, kis vékony pali, kiskockás ingben, béna nadrágban. Összekapkodja a holmikat és a padon kirakosgatva igyekszik valahogy visszarendezgetni a szatyor maradékába. Egy elgurult rúzst kissé elpirulva az ing felső zsebébe gyömöszöl. Az egyik almával végképp nem tud mit kezdeni, végül szerencsétlenkedve beleharap, az alma húsa szinte harsog, Laci rögtön köhögésbe kezd.)

Kriszta  (odanéz és felnevet)
Laci Bocsánat, nem tudják, merre van a buszmegálló?
Kriszta  (most már nyíltan röhög)
Laci (magára mutogat) Nekem szánta ezt a gúnykacajt a hölgy?
Kriszta Jaj, dehogyis, csak maga biztosan informatikus. Annyira úgy néz ki!
Laci Nem talált. Maga egyébként kompjúterjúzereket szokott kigúnyolni?
Kriszta Nem, csak ez magán olyan informatikusing.
Laci Téved, ez egy angoltanáring.
Kriszta Szórakoztatónak tartja magát?
Laci Feltétlenül.
Natália Egyszer összeadtam egy párt, a férj angol volt, az asszony meg valami déli származék, nagyon szép, hosszú, fekete hajjal. Vagy ő volt az angol és a férj volt valami macedón, vagy albán… Hú, de régen történt. Ha otthon lennék, elővehetném a sezlon alól, az ágyneműsből a régi kimutatásaimat. Persze, Basztet biztosan megint odafeküdt…Azt megismeri már szagról, mert látni nem lát semmit, mert vak, tudják?
Laci A nagymamája?
Kriszta  Jaj, dehogyis. Csak a buszt várja. Mellesleg itt van a megálló, két lépésre.
Laci Szép a ruhája. Maga is vár valamire?
Kriszta Mindenki vár. Megsértődne, ha kérnék egyet az almából? Megéheztem.
Laci  Próbáljuk meg. Kérjen, aztán megmondom, hogy érzem magam.
Kriszta  (mint egy szűzlány a toronyszoba ablakában, kinyújtott kézzel esdekel és pironkodik, Laci lovagiasan a kezébe nyom egy almát)
Laci Jó étvágyat, Hófehérke!
Kriszta  Az meg mi ott? (egy guruló kis üvegcsére mutat)
Laci Jaj, az ezerszigetem! (utána kap) Dresszing a vacsorához.
Natália Szép dolog, ha egy férfi főzni tud. Szívvel elkészíteni és feltálalni egy finom ételt annak, akit szeretünk… Ilyenek a jó férjek.
Laci  Nem vagyok nős, csókolom!
Natália Nézze, én megértem. Jómagam sem voltam sosem házas. De valahogy mindig így képzeltem el, nem úgy, mint manapság csinálják, hogy ülnek a hosszú asztal két végén, a fene elegáns étkezőjükben, aztán el sem látnak egymás szájáig, evés közben meg újságot olvasnak, de azt is leeszik...

(visszajön Erika, hátulról betenyerel a társalgásba)

Erika Lemaradtam valamiről? Elég észt osztott már az öreglány?
Kriszta  Hú, de gonosz vagy.
Erika Mennyire?
Kriszta  Kicsit.
Erika Csak kicsit?
Kriszta  Na jó, nagyon.
Erika A gonoszsági skálán egytől tízig mennyire?
Kriszta  Hét.
Erika (évődve) Csak hét?
Kriszta  (mosolyogva) Akkor hét és fél…
Natália Össze kell szednem magam. Innom kell naponta legalább két litert, hogy kimossa a méreganyagokat, azt mondta az orvos. Azt hiszik, az majd használ, na hiszen. Modern orvostudomány? (maga előtt legyintget) Egy biztos: nem kell felcibálni reggelente a redőnyt, Básztetnek úgyis mindegy.
Erika Nem akar még elhúzni innen?
Natália Elhúzni, én is ezt ismételgetem néha. Furcsa szó, nem tetszik. De talán még egy 76 éves is elhúzhat. Miért is ne? Ha vége lesz ennek az egész kivizsgálósdinak, meg a gyógyszerezésnek, meg a doktorhoz járkálásnak, meg is teszem. Különben is megvan már a repülőjegyem, itt hagyom magukat, nem győznek majd csodálkozni. Repülőjegy és egy meghívólevél, bár a név nem ismerős rajta…
Kriszta  Nem tudja, kitől kapta?
Natália Majd eszembe fog jutni. Harmincöt év alatt annyi név került elém, nem tarthatok észben mindenkit. A levelük alapján nagyon kedves házaspár lehet, évtizedek óta kint élnek Brazíliában és ki fogok utazni hozzájuk az aranylakodalmukra.
Erika Brazíliába? És miről fog velük beszélgetni? Hogy elnézést kérek, amiért a többi, harmincöt év alatt elém került szerencsétlenhez hasonlóan elkúrtam az életüket?
Natália Hagyjon békén!
Kriszta  Szerintem hagyd.
Erika (kegyetlenül) Amúgy milyen gyógyszert is szed?
Natália Sokfélét. Úgysem ismeri.
Erika Dehogynem. Nem is sejti, mennyi mindenhez értek. Vagy azt hiszi, mindig mások mocskát mostam az aszfaltról?
Laci (lelkesen) Ezt ismerem! Én sem voltam mindig angoltanár. Illetve az voltam, de mindig leletmentő mélytengeri búvár akartam lenni! Már gyerekkoromtól.
Erika (mély megvetéssel) Gratulálok. Ez ki?
Kriszta  (vállat von)
Erika (kikezdve) És mi a helyzet egzisztenciálisan? Jó kis zsíros magántanítványok? Igeragozás a lakótelepi félszobában?
Laci  Az Ábrahám fiai iskolában tanítok, felsősöket.
Erika (az égre kaccant) Hát akkor az öreglány helyében én magával mennék Brazíliába! Pénzre semmi gond, no eltartás, csak full szánsájn! Paradicsomi állapotok! Elmehetnek megnézni a széttárt karú monstre Jézust, úgy kell felfelé tekergetnie az embernek a nyakát, szinte kitörik. Bár, megjegyzem, az anélkül is megeshet ám…
Laci Teljesen félreérti a dolgot. Ez nem gazdag intézmény. Csak azt hiszi mindenki.
Erika Akkor sajnálom, szakítanom kell magával. (kacag) De csak túléli valahogy! Szerintem ma este nyúljon magához kétszer és nem lesz gond.
Laci Már megbocsásson, de maga még pszichológus is, vagy mi a fene?
Erika Ja, olyasmi, pszichológus. Meg pata.
Laci Maga egyáltalán nem erotikus. Inkább, mint aki nem egy tollal simogatja magát esténként, hanem egy egész tyúkkal. Kissé perverz.

(Erikából kifogy a szusz,”dögölj meg” tekintettel néz Lacira. Visszajön Szilvia, nagyon ideges.)

Szilvia Hülye picsák!
Natália Jézusom, kedvesem, ha így folytatja, maga nem éri meg az ötvenet se.
Szilvia Bemegyek, keresem a vezetőt, erre tudják, mit mond nekem egy ilyen kis lotyó a pult mögül, a köpenyén azzal a kis műanyag névtáblával? Hogy nyugodjak meg, mert rossz hatással vagyok a vevőkre és azt a benyomást keltem, hogy az áruházban valami súlyos dolog történt. És hogy majd akkor jöjjek vissza, ha lenyugodtam!
Kriszta Tényleg, maga Tatára készült, vagy nem?
Laci  Nagyon szép város, egyszer tartottam ott egy tanfolyamot középhaladóknak.
Szilvia Hát én utálom! Odamegyek, ott vagyok és visszajövök, kész! Mi ebben a szép?
Laci  Azt gondoltam…
Szilvia És mit gondolna, ha minden héten egy intézetbe kellene mennie egy gyerekhez, aki fel sem ismeri az anyját? Mi? Látott már autistát, akinek összetörik a pöttyös bögréje és onnantól a gyerek nem iszik, magának meg kiharap egy darabot a vállából egy másik, majdnem ugyanolyan pöttyös bögre látványától? Vagy volt már olyan helyzetben, hogy elvitte a fiát autózni, és ő egymás után kihajigálta a lehúzott ablakon a levetett ruháit? Van maguk között olyan, aki vezetett már az anyósülésen egy teljesen meztelen tizenhat évessel? Mert ha nem, legyenek szívesek most befogni a szájukat!

(Erika ismét megjelenik, a pad háta mögül érkezve, megsimogatja Kriszta haját.)

Natália De csak van, aki segít magának? Család és társa…
Szilvia Ó, hát hogyne! Talán a lányomat kérjem meg, hogy ugyan már kicsikém, ne költözz te Budapestre, ne menj egyetemre, segíts inkább nekem, hogy ne roppanjak bele a magányba! Beszéld rá kérlek, apádat, hagyja ott azt a kis kurvát, akihez odaköltözött és jöjjön haza inkább, sírjunk együtt a közösen elbaszott életünk felett. Az anyám leépült, ágytálazni kell, hát ágytálazom, én, az öregedő, lottyadt nő, aminek a férjem tart. Már nem tudom behúzni a hasamat, hogy karcsúbbnak látsszak, persze, hogy az kell neki a kis hamvas, húszéves, reményteljes színésznő jelölt, a fényes karrier előtt, kiéhezetten, mohó szájjal, lila, vagy vörös faszfogó körmökkel, miniruhában.
Erika Miért nem öli meg?
Natália Észrevették, hogy itt tulajdonképpen mindenki egyedülálló?
Szilvia Hányingerem van maguktól! Mosolyognak, lesajnálnak és közben nem veszik észre, hogy ugyanolyan helyzetben vannak. Nekem akarnak papolni a boldogságról, mert azt hiszik, az egy érzés, egy állapot, amit várni kell és majd elérkezik, mint a Télapó a kéményen keresztül, csak jónak kell lenni, engedelmesnek! Hát én az voltam, kurva jó voltam! Jó feleség, ágyas, betegápoló, bébiszitter, ivócimbora, a végén még cinkos is és mire mentem vele? A gyávaság attól még gyávaság, hiába öntik le valamilyen hangzatos erkölcsi szósszal.
Natália Kedvesem, mi nem beszéltünk boldogságról. Rosszul emlékszik.
Laci Miért támad rá mindenkire? Másnak nem lehetnek problémái? Más nem is lehet magányos?
Szilvia (végigméri) Az egyetlen férfi! Komolyan mondom, ha száz pinám volna, ennek akkor se adnék egyet sem! (beviharzik az áruházba)

(egy ideig nem szól senki, aztán)

Natália Engem mindig csak az a boldogság érdekelt, ami az élet legnehezebb periódusában is megmaradt.
Kriszta  (mereven, Erikához) Azt mondtad, van rutinod az ilyesmiben. Nem akarsz a hölgy után menni és segíteni neki, hogy megtalálja a helyét? Azt, ahol esetleg a Máltaiakkal is kapcsolatba kerülhetne? Talán tényleg segíthetnének rajta, hosszú távon. Egy egészen, nagyon hosszú távon.
Erika De én csak álmomban csinálom „azt”.
Laci (feladja sértődöttségét) Maga is feljegyzi, miket álmodik?
Erika Van ez a dolog, hogy megölök ezt-azt, késsel, árammal, vasalózsinórral, de nem komoly, ezeket csak álmodom, nem kell neki jelentőséget tulajdonítani. Ugyan már! Hiszen már valamennyien öltünk álmunkban!
Laci Tényleg, én is olvastam erről nemrégiben. Angol kutatók végeztek vizsgálatokat és tudják, nekem minden megmarad idebent, ami Angliával, vagy az angolokkal kapcsolatos. Foglalkozási ártalom, de néha előny is! Szóval volt ez a kísérlet önkéntesek bevonásával, és a kutatók megállapították, hogy a nők sokkal többször álmodnak valami iszonyatosat. By the way, nekem is sokszor vannak szörnyű álmaim. Megértem a nőket, ez biztos a havi ciklussal van összefüggésben, ahogy utána olvastam a dolognak… Magukat is érdekli?
Natália Fiatalember, gondolja, hogy koromat tekintve engem még érdekel a havi ciklus?
Kriszta  Szóval ma nem fogsz ölni?
Erika Talán majd máskor.
Laci  Nekem már mennem kellene, estére vendégeket várunk.
Kriszta  -Unk?
Laci  Tényleg, én nem is. Csak az apám.
Erika És? Visszatartja valaki?
Laci (kicsit megsemmisülve) No persze. (elmegy)
Natália Nehéz egy a vacak uborkásüveg. Jaj, Friderika, remélem, vigyázol Básztetre, mert egyedül képtelen lennék felülni a repülőgépre…
Erika (Krisztához) Tényleg, téged meg ideszögeztek?
Kriszta  (odainti és a fülébe súg)
Erika Atyaég, ezért volt az egész hajcihő? (hirtelen mozdulattal befekszik a pad alá és az alján át Kriszta ruháját vizsgálgatja) Ez nem az, te kis hülye! Figyelj. Nem volt időm letakarítani. Itt volt ez az idióta kockásinges, akartam is mondani neki, hogy még egyszer ne csináljon nekem olyan mocskot, mert lenyomok a torkán húsz… nem is, inkább harminc Tardilt. Idejön, kipakol, mint valami anyakirálynő nadrágban, beteríti a vackaival a padot, kirakja szépen, nettül a kis félkilós kenyérkét, a papírzsepit, de olyan akkurátusan, érted, mintha leporolni készülne. Azt hittem, lehidalok, mikor eljut a kencékig, volt a szatyorban rúzs, meg púder, azokat próbálgatta, frankón! A rúzst a kézfejére kente… Nézegette, esküszöm, beletartotta a napba, hogy nem vált-e színt… Halál komoly! Szerintem síkhomok.
Kriszta  Áh, azok nem ilyenek. Ismerek olyat eleget a színházból, meg a netről. Ha fent lennél a cseten éjszakánként, te is tudnád.
Erika Te rossz kislány, fogadok, nem csak a pasikkal levelezgetsz. Meg akarod dugatni magad mindenkivel, mi? Úgy csinálsz, mintha nem lenne pasid?
Kriszta  (mereven) Van, csak elutazott Dubaiba.
Erika Itt mindenki utazik? Csak én maradok? Én sem maradok. Tudod mit? Mégis megnézem ezt az idegbeteg nőt. (kacsint) És esetleg segítek is neki. A folt miatt ne parázz, a kockás locsolta ki a hülye salátaöntetjét, vagy mijét, látnod kellett volna, hogy elkapta az ideg, ment is rögtön befelé egy másikért…(Kriszta lehajtja a fejét, Erika vizsgálgatja.) Csak nem azt hitted, hogy terhes vagy?
Kriszta  (tompán) Dehogyis.
Erika Micsoda szerda, basszus! (kivesz a zsebéből egy kulcsot, kinyitja a ruhagyűjtő konténeren a lakatot, felhúzza fedelet, majd határozott ugrással félig belevetődik, a lába kicsit kalimpál odakint. Gyorsan végez, visszahuppan a földre, megint bezárja és belakatolja a konténert. A kezében lévő fehér inget odanyújtja Krisztának, aki feláll és hátulról a derekára csomózza. Erika mosolyogva nézi egy darabig, aztán besiet az áruházba.)
Natália (mint aki feleszmél) Mondja kedveském, maga mit vinne magával Brazíliába?
Kriszta (összefont karral hátradől) Nem is tudom, talán naptejet.
Natália Tudja, aggódom, hogy felengedik-e a macskámat a repülőgépre. Az előbb azon töprengtem, érdekli-e a macskákat, mit látni a repülőgépből. Azt hiszem, nem érdemes ablak melletti helyet kérnünk, ugye? Nekem sem olyan fontos.
Kriszta  Dehogynem. Kérje csak oda. Gondolja azt, amit ilyenkor szokás, hogy egyszer élünk, vagy valami ilyesmit. Gondoljon egy biztonságos, jó dologra. Például macskadorombolásra.
Natália Azt mondja, biztonság.
Kriszta Szép szó, nem?
Natália Biztonság. Talán igaza van.
Kriszta Szóval Brazília.
Natália Tudja kedvesem, ha nem kedveljük meg egymást azzal a kedves, ismeretlen házaspárral, legfeljebb üldögélek majd annak a hatalmas Krisztus-szobornak a tövében, és hallgatom, hogy a rézfán halkan fütyörésznek a rézangyalok.

(Kriszta rávigyorog. Ekkor egy autó érkezik és fékez mellettük, Laci vezeti. Kidugja a fejét az ablakon.)

Laci Képzeljék, ennek csak úgy benne volt a kulcs az ajtajában!
Kriszta (gyanakodva) Melyik soron találta?
Laci Az elefántban. Ott is leghátul.
Kriszta  (nevet) Azt hittem, az elefántoknak jó a memóriájuk…
Laci  Nem értem.
Kriszta Nincs gond. Maga csak vezessen.
Kriszta (kitárja az utas oldali ajtókat) Hölgyeim, beszállás!

(A két nő a kocsihoz indul, Kriszta elöl, Natália kissé lemaradva, habozva. Félhangosan ízlelget egy szót.)

Natália Elhúzni. El-húzni. Hhúzni. Hu…

(Beszállnak, Laci nagy gázt ad, tényleg elhúznak. A színen az üres padok, az egyiken ott marad egy befőttesüveg, a feléig van sárga folyadékkal.)

Függöny.