A TEHETSÉGKUTATÓ PÁLYÁZATRA BEÉRKEZETT PÁLYAMŰ

Profán komédia egy felvonásban.

1. Jelenet: Presszó Pesten (szereplők: Erika, Laci, Giulia, törzsvendégek és más alkoholisták)

(Laci bemegy, elindul egy üres asztalhoz, de Erika, aki tréningruhában guggol az egyik széken és mindvégig kihívóan nézett rá, megállítja.)

Erika: Szia! Rég láttalak.
Laci: Ne haragudj, de most hirtelen…
Erika: Miért ácsingózol itt előttem? Ülj le!
Laci: Szörnyű napom van, és valamiért nem ugrik be…
Erika: Eltakarod az ajtót.

(Laci leül.)

Laci: Vársz valakit?
Erika: Téged vártalak.
Laci: Esetleg egy nyelvtanfolyamon?
Erika: Annyira, de annyira hasonlítsz egy ismerősömre.
Laci: Apámra? Apámra hasonlítok a legjobban. Külsőleg, illetve az arcom.
Erika: Lehet, hogy pont rá…
Laci: Te ismered az apámat? Csak nem vagy a…
Erika: Vagy arra a színészre, abban a reklámfilmben. Igazán segíthetnél…
Laci: Szeretője? (Szétnéz, de nem látja az apját, ezért megnyugszik.) Nem nézek a TV-ben reklámokat. Azonnal továbbkapcsolok.
Erika: Megvan! Az egyik, ex-barátomra, Viktorra hasonlítsz. Te is meleg vagy?
Laci: Legfeljebb langyos… vagy inkább magányos… Kisasszony!

(Laci integet a pincérnőnek.)

Erika: Elmúlt már kettő?
Laci: Mindjárt három.
Erika: Akkor nem fog kihozni italt. Esetleg rövidet. Kávét, teát, sört, vagy bort ne is kérj.
Laci: Nem négyig van nyitva?
Erika: Papíron. Aki nem tetszik neki, azt már háromkor kidobja.
Laci: És ha nem megy el?
Erika: Akkor telefonál.
Laci: Kinek? A rendőröknek?

(Laci félve körülnéz, kijáratok után kutat.)

Erika: A bátyjának. Luigi hatalmas, erős, és ha éjjel felköltik, borzasztóan zaklatott.
Laci: A legtöbb asztal tele van piával.
Erika: A törzsvendégek ismerik Giuliat, és időben bespájzolnak.
Laci: Mondtam már, hogy szörnyű nap ez a mai?
Erika: Giulia! Kétszer két Grappát légy szíves!
Laci: Mi csak ketten vagyunk.
Erika: Nem szokta megszámolni a vendégeket.
Laci: Nem szoktam Grappát inni.
Erika: Te sem? (Szünet. Laci a hajában turkál, és az arcát törölgeti.) Olyan izgatott vagy, mint én, amikor nem találom a fényképezőgépemet.
Laci: Fotóriporter vagy?
Erika: Á nem! Gyógyszerész. Csak szerettem volna fotózni. Van, amikor csak úgy belebotlasz a témába, amiről tudod, hogy soha többé nem fogod látni, ha nincs nálad egy fényképezőgép. Még fotósuliba is jártam.
Laci: Sok fényképed lehet.
Erika: Ó, egy sincs! Téma az van, de nincs nálam a gép, amikor kellene.
Laci: Nem értelek.
Erika: Mit nem lehet ezen érteni? Ellopták. Biztosan ellopták, mert nem találom.

(Erika elővesz egy fegyvernek látszó tárgyat és rágyújt vele.)

Laci: Ezért dolgozol patikában? Lehet, hogy ott találkoztunk.
Erika: Lehet, de én nem dolgozok sehol. Beszéljünk inkább rólad.
Laci: Rólam még egy tetves nekrológot se tudnának írni. Se kutyám, se macskám, se múltam, se jövőm.
Erika: Mégiscsak innod kéne. Giulia ne „legyé má” undok.

(A pincérnő kelletlen arccal kiviszi az italt.)

Laci: Az egyetem évei alatt irkáltam. Verset, prózát, ezt-azt. Később megpróbálkoztam műfordításokkal. Anya meghalt, az öregemet meg nem lehet kibírni. A kényszer vitt rá, hogy angoltanár legyek.
Erika: Abban van lóvé.
Laci: Stressz van benne, meg állandó önképzés. Különórák, és nyelvtanfolyamok végtelen sora.
Erika: Jó, hogy nem lettem nyelvtanár. Szexuálpszichológus szerettem volna lenni, de csak a szexig jutottam el. Abban jó vagyok.
Laci: Nekem mára elegem van a szexből.
Erika: Azt mondtad nincs senkid.
Laci: Csak a dolgos kis kezem, meg Judit.
Erika: Judit, az már valaki.
Laci: Judit a tanítványom. Hetente kétszer jön fel különórára, mert Izraelbe készül.
Erika: Hébert is tanítsz?
Laci: Nem. Egy alapítványi zsidóiskolában dolgozok. Judit az ELTE-re készül angol szakra, ahova én is jártam. Otthon tanulja a hébert, tőlem az angolt, és ha végez, akkor majd hazamehet.
Erika: Ott született?
Laci: Nem, itt született az anyja is, meg az apja is, de nagy a család. Már az ősök is Júdeába vágytak, de csak Auschwichig jutottak el, és Judit fogja megvalósítani az álmot. Persze most már nem biztos.
Erika: Nem fogják felvenni az ELTE-re?
Laci: Véletlenül megerőszakoltam.
Erika: Én meg véletlenül szültem neked egy gyereket. Ez eddig csak Szűz Máriának sikerült, most meg nekem.
Laci: Szűz vagy?
Erika: Majdnem. Ha nem jött volna közbe István, meg utána még vagy ötvenen, akkor az lennék.
Laci: Nem akartam.

(Laci iszik. Két pohár pálinkát egymás után.)

Erika: Én sem. Az a mocskos természet, az akarta. Kitört belőlem az állat.
Laci: Mindig olyan kihívóan öltözködött. Semmi kis top, aligszoknya. Ha mellé ültem, belém dörgölte Celine Dion édeskés illatát. Lazán szétnyitotta a lábait és zárta-nyitotta a két térdét. Ha szemben ültem vele és közel hozzá, akkor nem láttam, de tudtam, hogy azt csinálja. Látni nem láttam a piheszőrös cickóktól.
Erika: Az a mocskos természet…
Laci: Leesett a papírom, és úgy láttam, hogy még bugyi sincs rajta.
Erika: Leskelődtél?
Laci: Mondom, hogy véletlen volt. De az nem volt véletlen, hogy az orrom előtt libegtette a mellét, megfogta a kezem, és a combjára ejtette, és visszacsókolt.
Erika: Szóval úgy kezdődött, hogy visszacsókolt.
Laci: Amikor el akart menni, sajnos beleakadt a kezem a bugyijába.
Erika: Ami rajta se volt.
Laci: Tévedtem.
Erika: Kiabált?
Laci: Csak lihegett. Van, akit egy kicsit biztatni kell, mert kéreti magát. Megfordult a karomban, és a lábamhoz szorította a fenekét.
Erika: Nem lehet, hogy egyszerűen csak el akart menni?
Laci: Olyan jó fogást találtam rajta… és én mentem el, de hamar. Aztán elengedtem.
Erika: Legalább jól képen vágott?
Laci: Csak sírt és elszaladt.
Erika: És te?
Laci: Én is elszaladtam. Amikor megjött az eszem, beszartam, de nagyon.
Erika: Mindig ilyen hülye vagy?
Laci: Nem tudom. Korábban nem erőszakoltam meg senkit.
Erika: Lehet, hogy nem is volt igazi erőszak?
Laci: Először én is ezzel biztattam magam.
Erika: És most?
Laci: Most már nem merek hazamenni.
Erika: Egy-két napig lakhatsz nálam, ha van pénzed.
Laci: Mennyi?
Erika: Mi mennyi?
Laci: A lakbér.
Erika: Amennyi kell kajára, meg italra kettőnknek. Tankolni is kéne, meg Giulianak is tartozok. Nekem nincs pénzem.
Laci: Számla?
Erika: Hagyjál itt egy tízest. Kettőt ne, mert akkor az egyiket ellopják. Ne bámészkodj, gyere már! Záróra van.

(Giulia hangja hallatszik a háttérből, amikor jönnek kifele: il buon dio cazzo… è stupido puttana… Luigi la tua mamma fanculo…)

2. Jelenet: Szilvia lakása (szereplők: Szilvia, a férje, és a fia)

(Szilvia férje két nagy bőröndbe szedegeti össze a cuccait. A fia ki-be ténfereg a saját és a szülei szobája között, és egy kisebb hátizsákba pakol. Szilvia az ágyon fekszik: nekik háttal, szemben a nézőkkel.

Egyedül Szilvia beszél. Van, amikor kiabál, van, amikor szótagol, és a mondatai között többnyire szünetet tart.)

Szilvia: A picsába veletek! Mindenki menjen a jó édesanyjába!

(Férje és fia elindulnak kifelé, de aztán észbe kapnak, és pakolnak tovább.)

Min-den-ki… yen-ki… sen-ki…

Senki se merjen macerálni!

Ma-ce-rál-ni… hál-ni… jár-ni…

Nem akarok járni egyet. Egy felet se akarok járni. Itt akarok dögleni egész nap…

(A két férfi egymásra néz és csóválják a fejüket.)

Nap… pap… hat-lap… ka-lap…

Sohase hordtam kalapot. Minek nekem a Kalap?

Mi-nek!?

(A férj csak legyint egyet, a fiú kimegy.)

A picsámat se érdekli, hogy süt a nap. Tegnap is esett, meg tegnapelőtt is esett.

Meg holnap is esni fog…

Fog… jog… do-log…

Egy egészen kis dolog…

Pis-pis… pislantani kéne…

Behugyozok tőletek!

Tő-le-tek… öl-je-tek… re-tek…

Meg fog enni titeket a kosz!

Nem ta-ka-rí-tok!

Mióta az eszemet tudom, örökké csak takarítok…

(A fiú benéz, gondolkodik, hogy bejöjjön-e?)

A szart…

A budiból a szart. Az előszobából a sarat. A sörösüvegeket a szobából. A kotonokat a kisfiad ágya alól…

(Úgy dönt, hogy nem jön be.)

Szarok takarítani!

Sa-rok… za-va-rok… fa-rok…

Egy hatalmas nagy farok vagy… az életben…

Güriztem, szerettem, nyeltem…

Anyádtól: „az a lusta kurva”…

A főnöktől: „csipkedje már azt a nagy seggét aranyoskám”…

Tőled: „mán megint hideg a kaja Szilvi”… „hova tetted azt a sok pénzt Szilvi”… „örökké fáj a fejed Szilvi”…

Az ágyban meg inci-finci…

Mi a fenét eszik azon az inci-finci farkadon az a dög?

Hát persze, hogy a pénzed kell neki – most, hogy kineveztek vénségedre…

(Szilvi férje elővesz egy füldugót, berakja a fülébe, azután pakol tovább. Ügyetlenül, mint eddig.)

A lányod lehetne, te vén hülye. Két értelmes szót sem fogsz tudni vele beszélni, mert nem fogjátok egymást megérteni…

Persze hozzászokhattál. Eddig a fiaddal beszéltetek el egymás mellett, most azzal a kis libával fogsz…

Megbocsátottam neked Klárit, pedig nem kellett volna. Akkor még fiatal voltam, talán szerettelek is egy kicsit. Elvihettem volna magammal a fiadat, az fix…

Az fix… ez tviszt… mint a tiszt…

Tejeltél volna, mint a katonatiszt! Mind a mai napig…

(Bejön a fiú, valamit mond az apjának, aki nem érti. A kezében három különböző zokni van, mindegyikből egy darab. Az apja kiveszi a füldugót, és utána Szilvire mutogat. Most a srác legyint, és kimegy.)

Tudtad, hogy Klárinak volt egy bátyja? Bosszúból akkorát keféltem vele, hogy kitört az ágy lába…

(A férj megáll, és bambán bámul Szilvire.)

Azt mondtam, hogy véletlenül belerúgtam. Még a lábamat is bekötöttem pár napig… Emlékszel!?

Ezt a kis pisist is megbocsátottam volna, ha elviszel Ciprusra legalább egy hónapra…

Kedves dombocskákra felkúszó faluk, fehér házakkal. Csendes, tiszta vizű öblök, feszes seggű fiúkkal…

Napfény és Ouzo, napfény és Metaxa, napfény és az a gyereklányokat stíroló sunyi pofád…

Minden nap lenyalattam volna a tengeri sót veled, vagy valaki mással…

(A férj visszarakja a füldugót, és gyorsabban folytatja a pakolást.)

Szar életem volt melletted. Ideje is, hogy elmenj…

Be foglak perelni. Asszonytartás, anyóstartás, gyerektartás, kutyatartás…

A legtöbb esze a kutyának volt. Már tavaly elment, de most megkeresem. Megmondom neki, hogy most már nyugodtan hazajöhet…

(Szilvi fia ismét visszajön a három zoknival, és az anyja arca elé lógatja őket.)

Keresd őket a farkadon fiacskám. Biztos elfogyott a gumid, és a farkadra húztad…

Egyik nap egy szűk 15 éves, másnap egy bő 30-as. Úgy jártak ide a csajok, mint a mackók a málnásba. Mint döglegyek a hónapos hullára. Mintha te lettél volna az egyetlen fickó egész Angyalföldön…

(A fiú egy ideig bámulja, azután keresgél tovább.)

Azt a sok idiótát elszédíthetted a néhány akkordos gitártudásoddal, de magadat nem kellett volna. Szerintem fogalmad sincs, hogy miből fogsz megélni, hiszen amit eddig kerestél a zenéléssel, az zsebpénznek se volt elég…

Remélem, nem hiszed, hogy Anett is olyan kevéssel beéri majd, mint a többiek. Mutatós fruska, de ha csak annyit költ magára naponta, amennyit én egy egész hónapban, akkor még rendes is. Ha két hét múlva kidob, ide már nem jöhetsz vissza…

Te se vén kujon!

Eladom a lakást. Nincs más választásom…

Vá-lasz-tá-som… á-som… la-ká-som…

Anyám vette nekem. Nem nekünk! Te csak beraktad a segged a készbe Casanova…

Rövidesen hazaküldik a kórházból, de lehet, hogy a sztrókot már sose heveri ki… Hazaköltözök, ti meg mehettek a picsába mind a ketten…

(A két férfi lábujjhegyen kioson a szobából.)

Elegem van a munkából. Elegem van belőletek is. Azért güriztem, hogy a fiacskám mehessen egyetemre, hogy majd könnyebb élete legyen, de neki csak a banda, a haverok, a csajok…

Élni akarok! Élni is fogok. Elmegyek Ciprusra, meg Máltára, meg a Madonnára. Anyámmal együtt fogunk csápolni Madonnának…

Halljátok!?

(Hátrafordul, de se bőrönd, se hátizsák, se férfiak.)

Basszuskulcs! Én meg mindjárt behugyozok.

(Felugrik kiszalad, és rövidesen lehúzza a WC-t.)

3. Jelenet: Erika lakása (szereplők: Erika és Laci)

(Laci és Erika bejönnek. Laci megáll a szoba közepén.)

Erika: Helyezd magad kényelembe. A pálmát véletlenül se erőszakold meg, mert nagyon szeretem. Kérsz valamit inni? Rögtön jövök.
Laci: Esetleg egy…

(sört – mondja Erika hűlt helyének. Laci esetlenül köröz a szobában. Amikor Erika egy könnyű otthonkában beállít, megáll és bámul.)

Erika: Mi van?
Laci: Egészen más lettél. Érzéki, vadítóan fiatal.
Erika: Ezért nem ülsz le?
Laci: Nem… a macska miatt.
Erika: Nekem nincs macskám.
Laci: Nekem sincs, pedig kéne, hogy legyen.
Erika: Pont most?
Laci: Pont most. Megígértem.
Erika: Nekem nem.
Laci: Natáliának.
Erika: Azt mondtad nincs senkid. Véletlenül őt is?!
Laci: Nem, dehogy! Natália legalább 80 éves, a macskája meg 20.
Erika: És?

(Mivel épp ott állt meg, Laci leül az ágyra.)

Laci: 1988-ban ment nyugdíjba, és azóta él a Kertész utcában, én meg lassan tíz éve. Egymással szemben az utca két oldalán lakunk, de tegnapelőtt láttam életemben először.
Erika: Akkor még nincs 80 éves.
Laci: Amikor megláttam, azt hittem, hogy van. Tegnap elutazott Brazíliába és rám bízta a lakását meg a macskáját. Itt hagyott kétszázezer forintot is, hogy Bastet nehogy éhen vesszen.
Erika: Brazíliába?
Laci: Egy házaspár hívta meg őt. Most ünneplik az aranylakodalmukat, és annak idején az öreglány adta össze őket.
Erika: Anyakönyvvezetőnek kellett volna mennem.
Laci: Kapott repülőjegyet, teljes ellátást, és egy bolondot, aki elvállalta a macskát. A pénz és a bizalom, így ismeretlenül sokat nyomott a latban.
Erika: Egy ilyen döntés nem vall öregemberre. Az én nagyim végrendelkezett, mielőtt elindult volna a piacra.
Laci: Csak az arca olyan öreg. Amúgy filigrán, majdhogynem katonás jelenség. Állandóan a barátnőjét emlegette, aki szociológus és jól ismer engem. Nem mertem azt mondani, hogy nem emlékszem rá. Jelenleg ennek a barátnőnek az unokáját tanítom angolra. Az iskolától szerezte meg a címemet, és nagyon megörült, hogy gyakorlatilag szomszédok vagyunk.
Erika: Az összes rokonát eltemette? Ennyire nincs senkije?
Laci: Nem tudom. A barátnőről hol múlt időben, hol jelen időben beszélt. Számomra kissé zavarodottnak tűnt. Különös égi jeleket emlegetett.
Erika: Innen a bizalom? Belenézett a varázsgömbbe?
Laci: Engem is meglepett. Állítólag a barátnője szinte áradozott rólam. Fogalmam sincs, hogy melyik gyerekről lehet szó, mert a legtöbben utálnak az angollal együtt. Holnap el kell menned megetetni a macskát.
Erika: Miért nekem? Te vagy Bastet vagyonának gyámja.
Laci: Eddig is abból fizettem mindent.
Erika: A végén miattam fog koldusbotra jutni a macska?
Laci: Nem azért mondtam.
Erika: Túlságosan feszült vagy, ideje lenne, hogy kezelésbe vegyelek.

(Leül Laci mellé.)

Laci: Ideje lenne, hogy kialudjam magam.
Erika: Fogalmad sincs, hogy mire vagyok képes.
Laci: Fogalmad sincs, hogy milyen fáradt vagyok.
Erika: Nem is kell csinálnod semmit. Engedd el magad Lacika.
Laci: Honnan tudod a nevemet?
Erika: Olyan Lacis fejed van. Álmomban egyszer megöltem egy férfit. Annak is ilyen Lacis feje volt.
Laci: Bocs, hogy be se mutatkoztam, de azt mondtad, ismersz. Én meg azt hittem, hogy egyszer csak eszembe jut a neved, meg az egész sztori. Érted? Kitisztul a kép, és tudni fogom hol, és mikor találkoztunk. Rájövök, hogy mit követtünk el egymás ellen, vagy egymásért.
Erika: Na és eszedbe jutott?
Laci: Nagyon sok arc kering az agyamban. Lusta és neveletlen gyerekek anyukáinak az arca. Fásult és kilátástalan munkanélküliek, vidám és bizakodó diáklányok arca. Apám szeretőinek arca. Arcok a térről, a boltból, a kocsmából, az ágyból, de szerintem veled sohasem találkoztam eddig.
Erika: Ugyan már! Erika vagyok a szexuálterapeutád, és egy presszóban szoktunk találkozni, de már kianalizáltalak. Pár óra alatt kimasszírozom belőled az erőszakos hajlamokat, és akkor a cellatársaknak nem kell majd félni tőled.
Laci: Most komolyan! Honnan tudod a nevemet, és miért ölted meg a druszámat?
Erika: Amikor elmentél fizetni a benzinkútnál, ott maradt a tárcád a kocsiban, én meg belelestem. Szeretek tiszta lapokkal játszani.
Laci: Tiszta lapokkal? Hiszen meglested a kártyáimat. Ez szemétség!
Erika: A Lacifejűt kidobtam az ablakon, mert szemétnek nevezett, és nem bírt nyugton maradni.
Laci: Akkor engem is ki fogsz dobni? Megölsz?
Erika: Ha most elengeded magad, és nem ellenkezel, akkor nem. Általában csak ismeretleneket szoktam megölni, akik hasonlítanak valakire.
Laci: Én is hasonlítok valakire. Mindenki hasonlít valakire.
Erika: Te egy polipra hasonlítsz, akinek száz karja van, és mindig hadonászik valamelyikkel.
Laci: Messzebb volt a benzinkút, mint a lakásod.
Erika: De üres volt a tank.
Laci: Ja! Az nagyon üres volt.
Erika: És ha holnap menekülnöd kell? Vagy meg kell etetni a macskát?
Laci: A Kertész utca is közel van.
Erika: Az igaz, de Törökország messze van. Áttérsz a mohamedán hitre, és sohase adnak ki Izraelnek.

(Leveszi Laci zakóját.)

Laci: Mi a terved velem?
Erika: Azt mondtad fáradt vagy. Szeretnélek lefektetni.
Laci: Semmi szex.
Erika: Neked semmit sem kell tenned. Ha egy icipicit segítenél, akkor még hamarabb végeznénk.

(A zakó után az ing is a közeli székre kerül. Lehúzza a cipőit és lefekteti. Amikor elkezdi a meztelen felsőtestét simogatni, Laci felül.)

Laci: Ez már súrolja a szex határait.
Erika: Ez még a bőrödet sem súrolja.

(Visszafekteti, leveszi a zoknikat. Laci felül.)

Erika: Mi vagy te? Keljfeljancsi?
Laci: Elmegyek.
Erika: Rövidesen el fogsz menni. Ígérem! Gondolj a rendőrökre, akik már keresnek. Judit rokonaira, akik szintén keresnek. Még Bastet is téged keres.

(Laci visszafekszik.)

Erika: Én nem szeretnélek keresni téged, ezért kérem a kezeidet.

(Laci hátranyújtja a kezét, amin egymás után kattan az addig láthatatlanul lelógó bilincs.)

Laci: Megőrültél? Vagy fel akarsz jelenteni? Spicli vagy?
Erika: Nem szeretnélek véletlenül kidobni az ablakon. Így ággyal együtt már nem férsz ki.
Laci: Itt semmi sem történik véletlenül. Ez előre megfontolt szándékkal elkövetett erőszak, és a személyi szabadság durva megsértése.

(Erika lecibálja Laciról a nadrágot is, aki egy picit segít neki.)

Erika: Látod, hogy tudsz te kedves is lenni?

(Bilincset rak Laci lábaira is.)

Laci: Nem gondolod, hogy ez már túlzás?
Erika: Csak egy szavadba kerül és elengedlek.
Laci: Engedj el.
Erika: Ez két szó volt.
Laci: Azért is aludni fogok.
Erika: Az előjátéknak vége, most már aludhatsz.

(Lassan és módszeresen elkezdi simogatni, csókolgatni Lacit. Rövidesen rátérdel. Lovagló pózban helyezkedik el rajta. Simogatja a hajával, a melleivel, a nyelvével. Háttal van, ezért nem látjuk, inkább csak sejtjük, hogy mit művel.

Amikor Laci meg akar szólalni, befogja a száját: kézzel, csókkal, kispárnával. Ölel és átkozódik.)

Erika: Kuss legyen te kurafi…

Liliomtipró szatír…

Majd adok én a buzi képednek…

Még a szuszt is kihajtom belőled…

Most aludj, baszd meg…

Ha elmersz menni…

Dildónak tömetem ki a farkad…

Pofa bee!

(Egy idő után már csak Erika nyögdécselését halljuk, aki minden erejével szorítja a kispárnát Laci fejéhez. Végül ráhasal és elcsendesedik.)

Na milyen volt?

Most már ugathatsz nyavalyás…

Szólalj már meg!

(Megrázza Lacit, lökdösi, pofozgatja, hallgatózik, majd leugrik az ágyról, és hisztérikusan felnevet.)

Bassza meg. A jóisten bassza meg…

Na Era, ezt jól elkúrtad!

(Remegő kézzel rágyújt a pisztolyszerű öngyújtóval.)

Most mit mondok a macskájának?

Végre dugtam egy jót, erre megölöm…

Orvos… lehet, hogy csak orvos kellene, az a kurva mobil meg a kocsiban maradt.

(Egyik kezében az öngyújtóval, másikban a füstölgő cigarettával kirohan és bevágja az ajtót maga után.)

4. Jelenet: Tesco parkoló (szereplők: Szilvia, Kriszta, néhány kóbor hajlamú vásárló)

(Szilvia a nézőtérnek háttal, nagy, dühödt fenékkel lépeget előre, hátra, előre, hátra, de hiába, az ajtó nem nyílik.)

Kriszta: Ez az ajtó elromlott, azért nincs itt senki. Ott van rajta a felirat. Nem látja?
Szilvia: Te egy senki vagy?

(Szilvai megfordul, és odamegy Krisztához.)

Kriszta: Kriszta vagyok, és egy cset-barátomat várom. Maga gondolom, be szeretne menni.
Szilvia: Tegezzél nyugodtan. Engem a kutyám is tegezett otthon, de aztán elmenekült. Szilvia vagyok.
Kriszta: Mint az a bizonyos kétrétegű?

(Szilvia felfortyan.)

Szilvia: Hogyhogy az a bizonyos? Már te is kezded? Nem vagy a férjem, és nem vagy a fiam, és nem vagy egyiküknek se a kurvája. Vagy az vagy?
Kriszta: Bocs-bocs, de tulajdonképpen te kezdted. Nem látszol papírtörlőnek.
Szilvia: Életemben először akartam meginni egy üveg bort. Hazavinni egy romantikus DVD-t vagy egy pasit. Venni egy szexis rongyot, és addig inni, amíg jól nem áll rajtam.
Kriszta: És?
Szilvia: Hát nem látod? Nem nyílik az ajtó. Ha odamennék a másikhoz, bedöglenének odabent a számítógépek, a pasik kiröhögnének, a butikos csaj nem szolgálna ki, és a DVD-ről hiányozna a magyar hang.
Kriszta: Túlspilázod. Ripacsnak tűnsz ebben a szerepben. Inkább látszol dominának, mint subnak.
Szilvia: Már megint sértegetsz? Nem vagyok se dominó, se ripacs. Se háziasszony, se feleség, se nagymama. Holnaptól betegápoló leszek, de igazság szerint az se szeretnék lenni. Talán van még tíz elfogadható évem. Utazni szeretnék és kipróbálni mindent. Azt is, amiről eddig még nem is hallottam.
Kriszta: Te még sohasem cseteltél? Nem lestél be a fiad válla fölött a pornóoldalakra?
Szilvia: Nem értek a számítógéphez, és túl sokáig szerettem a férjemet.
Kriszta: Ha jól belegondolsz, a szex az egyik elsődleges örömforrás az életben. Jócskán megelőzi a gasztronómia, vagy a sport által elérhető élvezeteket. Bármennyire is fontos a szellem és a lélek kielégülése, a testünket egy pillanatig sem szabad elhanyagolnunk.
Szilvia: Tulajdonképpen hány éves vagy, és mivel foglalkozol? Ahogy elnézlek, testi örömökben nem kell szűkölködnöd.
Kriszta: Színészhallgató vagyok és 20 éves.
Szilvia: Huh, ez azért megnyugtatott! Attól féltem, hogy elmúltál 40, csak megfiatalított a szex és a testkultúra.
Kriszta: Amit mondtam, azt komolyan is gondolom, de a korban hozzám illő fiukat képtelenség komolyan venni. Az idősebbek viszont apámra emlékeztetnek és kicsit tartok tőlük.
Szilvia: Attól is féltem, hogy már jártál nálunk, mert ismerősnek tűnt az arcod és a modorod is.
Kriszta: Talán azért, mert volt egy nyúlfarknyi szerepem az egyik magyar szappanoperában, de én inkább rendezni szeretnék, mint játszani.
Szilvia: Na én rettentő szar szerepeket kaptam eddig a Főrendezőtől. Szerintem rám férne egy kis könnyed játszadozás.
Kriszta: Szeretném megismerni a szakma csínját-bínját, ezért tanulom is és gyakorlom is a játékot. Az Internetes csetelés is számtalan szerepjátékot kínál. Különböző karaktereket lehet alakítani a különböző oldalakon.
Szilvia: A férjem elvitte a laptopját, de a régi asztali gép otthon maradt. Kár, hogy szinte be se tudom kapcsolni.
Kriszta: Ha olvasok egy könyvet, akkor már nem is a betűket látom, hanem egy filmet, egy színdarabot, egy jelenetet.
Szilvia: Az irodában újabban használok egy könyvelőprogramot, de az olyan, mintha a naplófőkönyvbe irkálnék. Szerencsétlen Ági 3 hónapig tanította nekem a használatát.
Kriszta: Ritkán nézek TV-t. A híreket is az Interneten olvasom el.
Szilvia: Azt mondta, hogy az óvodás kislányával könnyebb dolga lenne, de kurva rendes volt és belém verte. Különben kirúgtak volna.
Kriszta: „Hunger Natália halálos balesete egy Malév-gépen” – olvasom tegnap, és máris elkezd berregni fejemben a filmfelvevő.
Szilvia: Rémlik, hogy a Híradóban is benne volt. Nem tudom minek ment az az idős nő Brazíliába.
Kriszta: Hunger Natália 76 éves nyugalmazott anyakönyvezető szendereg a repülőgépen.

- Kedves utasaink! – halljuk a kapitány hangját. – A következő félórában jelentősebb széllökésekre számíthatunk, mert egy markáns hidegfront keresztezi utunkat. Kérjük, csatolják be a biztonsági öveket.

Szilvia: A Malév közleményében az állt, hogy az utas hibájából következett be a baleset.
Kriszta:  Natália egy pillanatra felriad, de szinte azonnal visszazuhan az álomképeihez:

Még csak 7 éves, amikor anyukája először viszi el a rákoskeresztúri Pajzsos Szent György Keresztény Hímzőkörbe.

Álmában népies jellegű hímzett ruhadarabok és terítők röpködnek körbe, és a kis Natália elbűvölten forog velük.

Szilvia: Egyik cég se ismeri el a saját hibáját. Majd bolondok lesznek.
Kriszta: Natália és a személyzet feszes vigyázban áll, amikor katonatiszt édesapja szemlét tart otthon. A rongybabának hiányzik az egyik szeme, és ebből komoly afférok származnak…

Az árva Natália és kisöccse, vidéki, munkásszármazású nevelőszülei támogatásával leérettségizik és hamarosan anyakönyvezető lesz a kisvárosban.

Álmában fehérruhás menyasszonyok, és sötétruhás vőlegények végeláthatatlan sora kígyózik a feldíszített teremben, a Nászinduló hangjaira, és ő konfetti esőben lobogtatja az anyakönyvet.

Szilvia: Ezeket most találod ki vagy ismerted az öreglányt.
Kriszta: A háborúban lábsérülést szenvedett kisöccsét se katonának, se rendőrnek nem veszik fel, ezért beáll a munkásőrséghez. Egyedül Natália tudja róla, hogy megszállottan fegyverbolond és 56-ban mindkét oldalon harcolt egy rövid ideig.

Álmában a szenespince helyén hatalmas gödör tátong. A szénporfelhőből az öcsike tűnik elő bányászarccal és az utolsó fel nem robbant kézigránáttal.

Szilvia: Ilyen nincs! Csak a filmekben.
Kriszta: Az utaskísérő egy pillanatra megzavarja Natáliát az álmodozásban, amikor becsatolja a biztonsági övét. Talán ennek köszönhető, hogy a következő álomképben már 75 éves:

Tébolyultan téblábol szénné égett romok között egykori barátnője egykori lakásában.

Álmában hamuszürke, hol felizzó, hol füstölgő szekrénysorral szemben a fekete ágyon két középkorú, fehérbőrű nő kényezteti egymást.

Szilvia: A fiam azt mondaná erre, hogy: „nagyon kúl”.
Kriszta: Az utolsó álomban Natália a 6-os villamoson ül, retiküljében egy gondosan elmosott csemegeuborkás üvegben két deciliter vizelet. Mégsem megy el a laborvizsgálatra, mert korábban leszáll, hogy haza induljon.

Csakhogy nem leszáll, hanem szabályosan lezuhan, és persze felébred. A gép légörvénybe került és olyan érzése volt, mintha egy mély gödörbe zuhant volna bele. Valami hiba folytán aktiválódnak az oxigén-maszkok, amelyet azonnal pánik és riadtság követ.
Szilvia: Mást nem is igen szokott mondani: „kajás vagyok”, „anya ne ijeszd el a spinéket”, „nagyon kúl”, „sirály”. Hát ez most egy sirály sztori.
Kriszta: Szinte egyedül Natália érzi úgy, hogy erős légszomja van, egyrészt az ijedtség, másrészt az életkora folytán. Csakhogy hiába nyúlkál az oxigén-maszk után, az egy kicsit beakadt, nem éri el. Ezért kicsatolja az övét és feláll. Ebben a pillanatban a gép ismét zuhanni kezd, Natália pedig repül.
Szilvia: Lehet, hogy mégse kéne nekem Ciprusra menni?
Kriszta: Két hatalmas ütés éri. Egyik a nyakán, másik a homlokán, és csak a boncolás fogja kideríteni, hogy melyik volt halálos.

Még mindig ugyanaz a retikül van nála, ugyanazzal a vizeletet tartalmazó uborkásüveggel, ami már a 6-os villamoson is vele volt. Ez a laborvizsgálatra szánt lelet híven követi tulajdonosát és utána repül: állott vizelettel borítva be Natália véres arcát.

Szilvia: Szürreális és kegyetlen. Mégis van benne egy-kettő az élet szokásos, torz kis fintorai közül, ami annyit jelent, hogy akár igaz is lehetne.
Kriszta: Akadt már olyan vízióm is, amitől a végén én is megijedtem.
Szilvia: Ó, számomra elegendő egy átlagos hétköznap. Attól is kiver a verejték…

Az a jóképű fiatalember már másodszor van itt, és ugyancsak meresztgeti rád a szemét.
Nem őt várod?
Kriszta: Nem, én nőt várok, a dominámat.
Szilvia: Ez is egy szerepjáték?
Kriszta: Ez BDSM és valóban játék. Felnőtt gyerekek szex-játéka, de szerintem a domináns szerepet nem mindenki tudja őszintén alakítani. Majdnem mindenki az akar lenni, mint az életben, de van, aki subnak született.
Szilvia: Én Nagy Szilviának születtem és nem subnak. Mindig mindenkinek egyenrangú partnere voltam, amíg a szeretet, vagy a félelem el nem vette az eszemet. Terhesség, vetélés, terhesség, GYES, rendszerváltás. Mire vissza kellett volna menni, dolgozni, megszűnt a vállalat. Eltartott lettem. A férjem, ha tehette túlórázott. Mire észbe kaptam már minden házimunka az enyém volt, és az enyém is maradt hiába sikerült az átképzés után elhelyezkednem.

Az egy szem fiamat közben úgy elrontottam, hogy nagyobb zsarnok lett, mint az apja. Végül már a kutya is morgott rám, ha rászóltam, de ennek örökre vége. Újra Nagy leszek, újra magam akarom irányítani az életemet.
Kriszta: Gondoltál valaha is arra, hogy milyen lehet egy nővel szerelmeskedni?
Szilvia: Nem, én csak arra gondoltam, milyen lehetne egy igazi férfival. Egy kisportolt, izmos, fiatal csődörrel.
Kriszta: Bármilyen hihetetlen, viszonylag sok fiatal csődör szereti, ha egy kemény kezű nő megkötözi, megfegyelmezi, elpaskolja a fenekét, mielőtt a mennybe röpítené. Topmenedzserek, tele pénzzel és felelősséggel, állandó döntéskényszerben és stresszben. Egyszerűen jól esik nekik, ha legalább a szexet nem nekik kell irányítani, ha egy anyuka megbünteti őket, amiért kirúgták Pistikét, a háromgyerekes apukát.
Szilvia: És ez mind rajta van az Interneten?
Kriszta: Képek, videoklipek, csetszobák, és még ezernyi más érdekesség.
Szilvia: Ha csak elképzelem, miket csinálnék Döncivel, és a kis szukájával, szinte kielégülök. Mégiscsak meg kell kérnem Ágikát, hogy még egyszer segítsen. A Netezés útjára lépek. Lehet, hogy már beszűkült a fantáziám is, szükségem lenne új impulzusokra.
Kriszta: Félreértettél. A BDSM nem szadizmus, bár a játék része a szado-mazo is, azt bármikor egyetlen szóval le lehet állítani. Azért nem beszélhetünk valódi erőszakról, kínzásról, vagy pusztításról, mert megegyezésen alapul, egészséges és biztonságos.
Szilvia: A kutyának meg van még a póráza és a szíja, csak egy kétlábú kutyát kell kerítenem. Hátha Ödön visszaimádkozza magát újra?
Kriszta: Ne akarj magadnak rabszolgát, ne akarj senkit se lealacsonyítani.
Szilvia: És ha a végén megizélhetne?
Kriszta: Na jó, ejtsük ezt a témát, nekem mennem kell.
Szilvia: És mi van a barátnőddel? Meggondolta magát?
Kriszta: Lehet, hogy közbejött neki valami, vagy megzavarta, hogy nem voltam egyedül. Hol hagytad a kocsit?
Szilvia: A férjem elvitte. Különben is úgy indultam el, hogy megiszok valamit.
Kriszta: A belváros fele megyek, ha az jó neked, elvihetlek egy darabon.
Szilvia: Nem lakok messze, de ha elviszel az Árpád-hídig, megköszönöm.

(Mindketten beszállnak Kriszta kocsijába, és elindulnak.)

 5. Jelenet: A mennyország kapuja (szereplők: Hunger Natália, Laci, Kriszta, Szilvia, Erika, Szent Péter, Szent Mihály, Bastet, arkangyalok)

(Nagy zöld kapu, rajta a tábla: Mennyország. A kerítés is, a kapu is elég viharvert. Natália, kezében az elmaradhatatlan retiküllel tétován áll a kapu előtt.)

Natália: Óh! Változott a program, vagy valóban ide készültem? Hogy is volt csak? Hogy is volt csak? Amikor Kovács elvtárs 1952-ben megkérte a kezem még nagyon fiatal voltam. Persze az is lehet, hogy már akkor is irtóztam az elvtársaktól. Húztam-halasztottam a döntést. Mertem volna nemet mondani a városi párttitkárnak?

Kovács Pista 35 éves lehetett, én még nem voltam húsz. Egy év múlva kerített nekem egy jó munkahelyet, és újra megtörtént a leánykérés, de most már hivatalosan, ahogy illik: a nevelőapámtól. Kitűzték az eljegyzést és a lagzit. Meg se kérdeztek. Talán még ma is Kovácsné lennék, ha Pista nem keveredik koncepciós perbe, és el nem viszik Recskre.

Érdekes, hogy milyen jól emlékszem a régi dolgokra de, hogy mi volt tegnap… Nem a Kovács Pista miatt kerültem ide, az biztos.

(Megérkezik Laci. Szinte belökik a színre, elesik. Fel akar állni, de amikor észreveszi Natáliát, fekve marad és összehúzza magát. Most is az az egy alsónadrág van rajta. Az idős nő ránéz, de mintha nem is látná, magában beszél tovább.)

Ferit igazán és szívből szerettem, de ő bezzeg nem kapkodta el a leánykérést. Sohasem fogom elfelejteni a 22. születésnapomat, mert akkor ismerkedtünk meg egymással. Az a fajta szerelem volt, amelyikből csak egy adódik az ember életében. Amitől megáll az idő, és visszafele kezd el forogni a Föld.

(Natália, mintha lassacskán felfogná, hogy nincs egyedül, mert Lacinak kezd el beszélni.)

Annyira tökéletes volt minden, hogy nem is akartam siettetni a dolgokat. Így is élveztem minden egyes együtt töltött percet. Azután 56-ban az események hírére felment Pestre. Hiába kértem, azt mondta, hogy mennie kell. Még aznap éjjel eljegyzést tartottunk és akkor láttam őt utoljára.

(Elindul Laci felé.)

Egyszer telefonált, hogy menekülnie kell. Később már csak leveleket írt, hogy Bécsben lesz az esküvőnk. Az utolsó levélben az állt, hogy New Yorkban van, és az Amerikai Konzulátuson keresztül fogja elintézni a kiutazásomat. Soha többé nem volt közelebbi kapcsolatom férfival.

(Macskanyávogás hallatszik. Natália visszamegy a kerítéshez.)

Bastet! Kiscicám te vagy az?

(Odafordul Lacihoz.)

Hallotta? Maga is hallotta?

Laci: Nem. Mintha nem hallottam volna semmit.

(Bastet újra nyávog.)

Natália:  Cicuka ci-ci-ci! Hol vagy kicsi kincsem? Ezt nem lehetett nem hallani.

(Laci felé fordul, aki közben feltápászkodik a földről.)

Hogy néz ki maga fiatalember? Nem szégyell egyetlen gatyában mászkálni? Na hallotta, vagy nem hallotta?

Laci: Valami macskaféle mintha valóban nyávogott volna.
Natália:  Valami macska? Mi az, hogy valami macskaféle? Száz közül is felismerem Bastet hangját… de, hogy kerülsz ide cicuskám, amikor a szomszéd fiatalemberre…

(Lassan Laci felé fordul.)

Laci?! Igen ez az! Magára bíztam Bastetet, amikor elindultam Brazíliába. Ez nem az én lakásom, ahol a cicámnak békésen és jóllakottan kellene dorombolnia. Ez itt… tulajdonképpen hol a fenében vagyunk?

Laci: Tartok tőle, hogy a túlvilágon.
Natália:  Kicsi cicám. Hát még ide is utánam jöttél? De hisz ez azt jelenti… Laci! Hogy került a macskám a túlvilágra?
Laci: Fogalmam sincs. Még azt se tudom, én hogyan kerültem ide.

(Újabb nyávogás hallatszik.)

Natália:  Ez nem lehet igaz! Hiszen Bastet belül van, tehát régebben van itt, mint én. Maga lelketlen disznó! Hogy vigyázott az én egyetlen kincsemre?
Laci: És ha csak átmászott a kerítésen?
Natália:  Rohadt nagy malaca van fiatalember, hogy maga is kinyiffant, különben saját kezűleg ölném meg.

(Szent Mihály kíséretében megérkezik Kriszta.)

Kriszta: Jó napot Kriszta vagyok.
Laci: Hello. Laci vagyok.
Natália:  Egy halom pénzt is adtam, hogy vigyázzon erre a szerencsétlen öreg macskára.
Kriszta: Mi történik itt?
Laci: Natália meg akar ölni. Engedje meg kedves Kriszta, hogy bemutassam a szomszédomat, Hunger Natáliát.
Kriszta: De hiszen ő halott. Egy halott nő vetkőztette le?
Natália:  Magácska is halott szépségem. Hiába bámul itt rám, nem vagyok nagyobb zombi kiskegyednél.
Laci: Kicsit nehezen kapok levegőt. Biztosan fekete mágia, vagy esetleg parajelenség. Gondolathullámokkal akarnak megölni: ő és a macskája.
Kriszta: Baleset érte a repülőgépen.
Natália:  Ez az! Már emlékszem. Úgy döntöttem, hogy nem megyek semmiféle vizsgálatra, mert mire megállapítanak valamit, már úgyis késő. És akkor otthon várt a meghívó Fedoréktól. Fogalmam sincs, hogy kik lehetnek, de állítólag én adtam össze őket.
Kriszta: Olvastam az Interneten, hogy maga meghalt.
Natália:  Reggelre anyám fényképe elfordult a falon, és a sarka a meghívóra mutatott. Ezt a jelet nem hagyhattam figyelmen kívül.
Kriszta: Látni kívánta a kedves mama?
Laci: Valóban elrepült Brazíliába. Rám bízta a macskáját.
Natália:  Egy sintérre is bízhattam volna, az se vigyázott volna rá rosszabbul. Lehet, hogy tanárnak jó, de embernek nulla. Abban a gatyában úgy fest, mint valami szatír. Hova tettem a józan eszem?
Kriszta: Nekivetkőzött rendesen, az biztos.
Natália:  Isteni szerencse, hogy ő is idejutott. Az úr neve legyen áldott.
Laci: Én csak ki akartam szellőztetni.
Kriszta: Abba egyikük se halt volna bele.
Natália:  A repülőgépen elaludtam, és utána már csak arra emlékszem, hogy hordágyon zötykölnek lefele, amitől borzalmasan fáj a fejem. Azután ott állok két fehérköpenyes, kesztyűs, szikés gonosztevő mellett és nézem magamat. Az asztal hideg, tele vagyok kék-zöld foltokkal. Emelgetik a karomat, vizslatnak mindenhol, azután rám dobnak egy lepedőfélét… nem mondom, 50 évvel korábban határozottan jobban néztem ki.

- A nyanyának rákja is volt – mondta a fiatalabbik fazon, és a kezében levő késsel gusztustalanul nagyot vágott belém.

(Kriszta beles a blúzába.)

Kriszta: Azt hittem, hogy csak egy rossz álom. Többször is megpróbáltam felébredni.
Laci: Lehet, hogy nyitva felejtettem az ablakot?
Natália: Véreskezű mészáros!
Kriszta: Te miért nem vagy összeszabdalva, mint mi?
Natália:  Szerintem még meg se találták a hulláját.
Kriszta: Biztosan zsidó. A zsidóknál minden másképp történik.
Laci: Hagyjuk már ezt a hülyeséget. Mindenki zsidónak néz, vagy buzinak. Neked szívesen bebizonyítom, hogy egyik se vagyok, de csak akkor, ha én leszek felül. Különben, ha nem lennék keresztény, nem is lehetnék itt.
Natália: Sodoma és Gomora. Magának bérelt helye van a pokolban fiam.
Kriszta: Nem vagy az esetem.

(Szent Mihály hozza Szilviát, aki azonnal nekiesik Krisztának. Natália a kerítés résein leskelődik, keresi a macskáját.)

Szilvia: A kutyám leszel te kis hülye. Nyomja a nagy dumát, vezetni bezzeg nem tud. Elég volt öt kilométer ahhoz, hogy megölj.
Laci: A természeti népeknél ez fordítva volt: az áldozat vált a gyilkos szolgájává.
Kriszta: Ha becsatoltad volna az övedet, biztosan nem esel ki a kocsiból.
Szilvia: Ha nem borulunk fel, akkor öv nélkül se esek ki.
Kriszta: Ki nyerített, mint egy elmebeteg? Ki ijesztett rám? Te vagy a felelős egyedül.
Laci: No akkor ki ölt meg kit?
Natália:  Maga! A macskámat és engem is.

(Laci sértődötten félrevonul, és légző gyakorlatokat végez. Natália jön-megy, hallgatózik.)

Szilvia: Kinek a kezében volt a kormány te szerencsétlen. Ki vezetett? Nem tehetek róla, hogy elmosolyodtam. Kinézek az ablakon a parknál, és mit látok? Ödön, a férjem kocog. Két jó virgácson egy formás popsi nyomul előtte, és ő a görbe lábaival, potrohosan igyekszik követni. Ez a látvány frenetikus hatással bírt.
Kriszta: Hogyne! Azt hittem rögtön elütök valakit, vagy talán egy repülőgép zuhan ránk az égből. Az a borzalmas bugyborékoló, sikolyszerű erőltetett röhögés bármit jelenthetett volna.
Szilvia: De te nem a fejedet, vagy a kezedet kaptad el aranyoskám, hanem a kormányt. Hatvanas tempónál úgy borítani fel a kocsit, hogy a szembejövő villamos elé kerüljön, az nem semmi. Az művészet a javából.
Natália: Ölhetnék egymást halkabban, ha kérhetném?
Kriszta: Mehettél volna gyalog. Mehettél volna metróval. Bemehettél volna a Tescoba, de nem, neked velem kellett jönnöd.
Szilvia: Még hogy ijedtség! Aki megijed, az a fékre tapos, vagy elengedi a kormányt, és csukott szemmel sikít.
Kriszta: Ha nem találod ki, hogy benézel a Szigetre, nem történt volna semmi.
Szilvia: Ha kiraktál volna, ahol mondtam, akkor se kerültünk volna ide. Ha tudnál vezetni, akkor főleg nem lennénk itt.

(Szilvia Natáliához fordul.)

Maga is bűnös vén boszorkány. Csitítgatott volna akkor, amikor hozzá akartam menni Ödönhöz. Hangosabban kedves! Emlékszik? Azt mondta a szertartáson hangosabban, ahelyett hogy elzavart volna. Gondolkozási időre lett volna szükségem.
Natália:  Most ordít, akkor motyogott. Sose tudta mit akar. Sose volt egy önálló döntése. Ismerem a fajtáját maga szerencsétlen.
Kriszta: Nem is volt élete, és még azt mondja, hogy megöltem.
Szilvia: Most akartam elkezdeni.

(Szent Mihály betolja Erikát egy kórházi ágyon.)

Kriszta: Micsoda forgalom.
Laci: Mintha ismerném valahonnan ezt a nőt.

(Szent Mihály kitolja Erikát.)

Natália:  Ezt még meghalni se hagyják. Nekem is ismerős volt. Igen, egyszer pénzt kért tőlem a villamoson. Azt hittem ellenőr. Nekem már nem kell bérlet hölgyem – magyaráztam neki. Kezembe nyomott egy apró csomagocskát.

„Jó lesz a szemére” – mondta.

Én jól látok, de a cicám…

„Jó lesz a szemére” – mondta ismét és elkért tízezer forintot. Egy közönséges szemcseppért.

(Erika bejön, de most már egyedül, és ágy nélkül.)

Erika: Nem volt közönséges, svájci volt. Barterban kaptam egy szarvasgombáért.
Natália:  A patikus azt mondta, hogy a hatóanyagában nincs semmi különleges.
Erika: Azt én nem tudhattam. Laci adnál egy tízest Natáliánk?
Laci: Hol van a ruhám? Egyáltalán nincs itt meleg, kezdek fázni.
Erika: Melletted hagytam a széken. Kiszaladtam a mobilért, és félóra múlva már a műtőben voltam. Dolgoztak rajtam a dokik rendesen.
Laci: Mit gondolsz, keresnek a rendőrök?
Erika:Talán jobb lenne, ha keresnének, de szerintem Judit nem akart Izraelbe menni. Azt hitte, hogy zsidó vagy, azt hitte, hogy majd megvéded a rokonoktól. Szerintem férjének választott.
Laci: Nem egy beszédes lány. Akkor nyugodtan hazamehettem volna?
Erika: Legalább jó volt velem?
Laci: Leszámítva, hogy nem kaptam levegőt.
Erika: Nekem kurva jó volt. Igazán szólhattál volna.
Laci: Megpróbáltam, de a kispárna… emlékszel.

(Natália közéjük áll.)

Natália: Visszaadhatná, amit Bastetre hagytam magánál.
Kriszta: Kit akar lefizetni öreganyám? Szent Pétert? Magát úgyis beveszik a buliba. Gondolom a templomjárások során, már régen kibumlizta magának a Paradicsomot.
Natália: Az azonos neműek kapcsolatát nem nézi jó szemmel az úr.
Kriszta: Na ne! Ezt nem hiszem el. Én most akartam kipróbálni, maga meg már régen túl van rajta?
Natália:  Meghalt a drágám. Most megkeresem, és végre igazi család leszünk. Mi nem a cirkusz kedvéért tettük, hanem mert szerettük egymást. Nem jártunk parádézni, nem botránkoztattunk meg senkit.

(Szilvia is bekapcsolódik a beszélgetésbe, mikor Erikához fordul.)

Szilvia: Mi volt ez a műsor az ággyal?
Erika: Kétszer operáltak. Az intenzíven két műtét között magamhoz tértem, és a TV-ben megnézhettem, hogy egy nő kirohan a lépcsőházból, pont egy járőrkocsi elé. Rájuk fogja az öngyújtóját, és sikoltozik. Az egyik buzgómócsing két golyót eresztett belém, utána ismertette a jogaimat. Úgy tűnik, hogy a második műtét nem volt igazán sikeres.
Szilvia: Szép kis bandába keveredtem bele, mondhatom. Két gyilkosság, egy erőszakos nemi közösülés, fajtalankodás.
Laci: Hallhattad az előbb, hogy nem is volt igazi erőszak.
Kriszta: Én se fajtalankodtam senkivel.
Szilvia: Perverziók tucatjait tervezted.
Kriszta: És te hányszor ölted meg gondolatban a férjedet?
Erika: Eddig én is csak álmomban öltem.
Natália:  Kovács István Recsken halt meg, és én jelentettem fel névtelenül az ÁVO-nál.

(Szilvia hisztérikusan felnevet. Kiabálni kezdenek egymással.)

Szilvia: Gyilkosok! Egytől egyig rohadt gyilkosok!
Kriszta: Ha nem találkozok veled, még mindig élnék!
Laci: Áldozat! Én egy szerencsétlen áldozat vagyok!
Erika: Ezt mond Bastet szemébe te mocsok!
Erika: Kuss legyen, vagy kinyírok mindenkit!

(Szent Péter megunja a hangoskodást, és kikiabál.)

St. Péter: Csend legyen! Az Isten se tud maguktól aludni. Takarodjanak innen a pokolba!
Natália: Bastet nélkül egy tapodtat se mozdulok!

(Kinyílik a kapu és kidobják a macskát. Utána arkangyalok jönnek, és kituszkolják a szereplőket a színpadról.)

Függöny.