A TEHETSÉGKUTATÓ PÁLYÁZATRA BEÉRKEZETT PÁLYAMŰ

Aki kérdez  (Laci)
Akik válaszolnak (Kriszta, Erika, Szilvia és Natália)

Valami tanteremszerű tér, deprimálóan pragmatikus berendezés. A fókuszban egy nagydarab, régi, katedraszerű asztal − tornyosul, vagy fogalmazhatnánk akár úgy is, hogy árválkodik: mintha egy időrésen keresztül pottyant volna oda. Átmenetileg mindkét oldalán szék. De az egyik oldalon, az asztal hátuljánál, teljes képtelenség kényelmesen elhelyezkedni, mert az ember nem tudja hová tenni a lábát. Erre a problémára a pályázók közül ki-ki vérmérséklete szerint reagál. Ráadásul, mintha napok óta nem szellőztettek volna a teremben, a betörő napsugarak rávilágítanak a levegő magas portartalmára. Ahogy belép ide az ember, már fordulna is vissza. Ha tehetné…
Tavasz van, mint tudjuk, újjáéled a természet: nyílnak a virágok, csicseregnek a madarak, és még a városban is lehet érezni ebből valamit. A vérben.

1.

Laci kérdez, Kriszta válaszol. A fogason két kabát lóg.
Kriszta a helyzetből kihozható lehető legkényelmesebb és leglazább pozícióban. Laci eleinte az asztal, a papírok mögött, a  helyén ül, aztán egy ponton fölkel, és az asztal szélével próbálkozik, de az sem jó, mást próbál, de hol túl kicsi, hol túl nagy a köztes tér, semmi sem elég jó, azért csak kitartóan keresi a helyét…

Egy darabig szó nélkül nézik egymást, végül Laci töri meg a csöndet. Halkan és inkább lassan, mint gyorsan beszél, mint aki nem szereti a szavakat. Mintha ki lenne száradva a szája. Portré fejfájás előtt…

Laci  Nos, Krisztina… Akkor hát. Meséljen magáról valamit… kérem…

Kriszta Kriszta.

Laci Pardon? Ja, ööö… Kriszta…

Kriszta   Igen. Liebeskind Kriszta vagyok. De tényleg. De ez még semmi. Valószínűleg az önéletrajzomban már feltűnt, hogy 1989 október 23-án születtem…

Laci   Á, tényleg? Tényleg… Tényleg!

Ösztönösen és rossz lelkiismerettel beletúr az előtte fekvő papírokba, aztán inkább Krisztára figyel.

Kriszta Aha…

Laci És délelőtt, délután? Esemény előtt vagy esemény után? Vagy esemény közben? Igaz, az ember valahogy mindig belecsöppen valamibe, nem?…

Kriszta  Éjfélkor.

Laci   24-ére virradóra?

Kriszta  Nem, 23-ára virradóra. Igazából még éjfél előtt…

Laci  De akkor 22-e van a személyidben, nem? Bocsánat… nem baj, ha tegeződünk, ugye? Tudom, hogy neked illene… ööö… kezdeményezned…

Kriszta  Dehogyis. Én is sokkal jobban szeretek tegeződni. Hát sokkal egyszerűbb, nem? És különben is, én már letegeztelek, nem emlékszel?

Laci   Nem, mikor?

Kriszta Hát, amikor bejöttem. Azt mondtam, helló. Az magyarul tegezés, nem?

Laci Ja, jó, jó. Oké, persze. Na, akkor most 22-e vagy 23-a? Van a személyidben? Most már kíváncsivá tettél…

Kriszta Hát 23-a, de ne kérdezd, miért.

Laci Talán, mondjuk, mert a születési anyakönyvi kivonatodban is 23-a szerepel?

Kriszta Az lehet, de az anyám meg esküszik rá, hogy már 22-én megvoltam. Ezért is a 22 a szerencseszáma.

Laci Nincs testvéred?

Kriszta De, egy húgom. Miért?

Laci Hát csak úgy gondoltam, hogy akkor hogy is eshet neki, hogy anyukád szerencseszáma a te születési dátumod, és nem az övé? Vagy két szerencseszáma van?

Kriszta Nem. Tudtommal… Szerintem… igazából nem tudom, de… szerintem ez most úgy nem téma nálunk… különben is, még csak tizenöt. Nem hiszem, hogy épp ez lenne a legnagyobb baja…

Laci És neked mi a szerencseszámod?

Kriszta 23. De nem azért, mert aznap születtem…

Laci Vagy inkább nem azért, mert  nem aznap születtél… 1989… Hú, de régen is volt! Talán igaz se volt, mi?… Én 18 múltam akkor. De valahogy most nem ugrik be, hogy mit is csináltam azon az ominózus október 22-én kicsivel éjfél előtt...

Kriszta  Hát én sem emlékszem ám rá. De azért kívülről tudom, hogy volt. Mert az anyám elmesélte az egészet, legalább húszszor… ha nem ezerszer.

Laci Oké, azt hiszem, hogy a világra jöveteleddel kapcsolatban tisztáztuk a legfontosabb kérdéseket, úgyhogy innen tovább is léphetünk talán… ha nem bánod… az óvodát akár át is ugorhatjuk, hacsak…

Kriszta Nos hát igen, pedig már az óvodában kitűntem ám a többi gyerekek közül a gazdag szókincsemmel meg a helyes kis énekhangommal, ezt nem én találtam ki, hanem az anyukám, mondta, aztán meg a suliban önképzőztem, mesét mondtam, szavaltam, Kazinczy szépkiejtési, helyesírási verseny, minden ezen a vonalon, a gimiben meg drámatagozatos lettem, kimittud megyei döntő, zárójelben biosz okátévé országos döntő harmadikban, ezt simán nem szokták elhinni nekem, de sebaj, és hát végül is a lényeg, hogy drámatagozat, és voltam például Júlia, de mondhatnék még mást is, és egyszer pedig, ha már itt tartunk, Rómeó, de csak egyszer, és nem mert ez valami feminista felfogású rendezés volt, vagy transzvesztita, vagy valami ilyesmi, hanem mert pont akkor jöttek össze a Zolinak az igazolatlanok, és a pótrómeó meg közölte, hogy ő inkább akkor most mégse, képes rá, és még valami családi okokra is hivatkozott, de persze mikor máskor, ha nem egy nappal az előadás előtt, így már csak én tudtam beugrani, mert csak én tudtam a szerepet, azaz az egész darabot kívülről, mert akkora memóriám van, hogy az tényleg egy csoda, nem én mondom, hanem mások, és hát minden szerénytelenség nélkül óriási volt az egész, gondolhatod, kár, hogy csak egyszer, és csak a gimiben, és nem mondjuk valami fesztiválon adtuk elő, mert hát, na, arról a csókról, amivel megleptük a közönséget, meg a szegény Ildikó nénit is, még sokáig lehetett hallani, és felkerült az internetre is, de a legjobb felvételeknek borsos ára volt a fekete piacon, hogy úgy mondjam, szóval igazán nagy szám volt, de aztán megúsztuk az egészet, mert a tanárok túl prűdek voltak ahhoz, hogy bármit is mondjanak az egészre, úgyhogy inkább hallgattak, mintha mi se történt volna, csak az a szemét tesitanár nem tudta túl tenni magát a dolgon, ezért lettem négyes az év végén, hiába is nekem volt a legjobb alakom az évfolyamban, és nem ám a koplalástól, hanem a heti háromszori hajnali step-aerobicstól, de hát hülyék mindenütt vannak, és aztán még megrendeztem az Ember tragédiáját is…

Laci   Húúú…

Kriszta  Húúú, bizony. Így utólag én sem értem, hogy mi vitt rá. Azaz hát… természetesen a Peti. Hát persze. Az egy kiköpött Lucifer volt. És hát jól meg kellett húzni, hogy be ne aludjanak rajta a gyerekek, úgyhogy a végén már majdnem csak a Lucifer beszélt benne, mert úgyis az a lényeg, amit ő mond, a többiek meg táncoltak, és nem is akárhogy, és ott jött össze az Ildi, aki a Júlia volt, amikor én a Rómeó, mellesleg a legjobb barátnőm, meg a Norbi, mint Ádám és Éva, mert nagy match maker vagyok ám, ezt tudni kell, és aztán felvételiztem a színművészetire, de aztán meg hát nem vettek fel oda. Na de, sebaj, gondoltam, tudjuk jól, hogy kiknek sikerül elsőre. Szóval nem kenődtem el, de azért egy kicsit akkor el akartam menni külföldre, de meg aztán mégse úgy alakult, mert New Yorkba nem kaptam meg a vízumot, pedig ott lettek volna lehetőségek, apám másod-unokatesója, a Lesley hívott nagyon… aztán meg mire kitaláltam, hogy akkor Edinburgh, mert találkoztam azzal a cuki Laurie-val a Szigeten, a kis szoknyácskájában, hát kész, vége. Valahogy épp akkor fogy el mindig a pénzem, amikor épp nagyon nem kéne… Na de mindegy, de azért jó lett volna egy kicsit világot látni, főleg, mert közben rájöttem, hogy inkább énekesnő is szeretnék lenni, tudod, hogy ki tudjam fejezni az érzelmeim a dalaimban, úgy direktbe, mondjuk a városról, meg a férfiakról, meg a nőkről, meg az életről, érted, mint mondjuk a Suzanne Vega, hogy egy nevet mondjak... Meg hát mindig izélgetnek, hogy énekeljek, mert szeretik a hangom...

Laci Hú, hát ez nagyszerű, Kriszta! Én is gitároztam a te korodban. Egy bandában. De csak úgy persze… nem komolyan. Illetve én azt hittem, hogy komolyan csinálom, de persze így utólag már látja az ember, hogy mennyire nem komolyan… na mindegy. Azért énekelnél nekem valamit?

Kriszta Most?

Laci   Aha.

Kriszta Hát nem is tudom… most inkább nem… nem baj?

Laci   Dehogy baj, ha nincs kedved… persze… megértem….

Kriszta Nem tudom, mintha be lennék kicsit rekedve, pedig reggel még semmi bajom nem volt. Remélem, nem most betegedek meg, amikor végre itt a jó idő! Meg nem is vagyok ám még teljesen kész az első dalommal… wow, még jó, hogy nem valami castingon vagyok…

Laci   Hát ez most tényleg egy kicsit más…

Kriszta Várj, várj, eldúdolom a refrént…

Eldúdol valamit, ami egy kicsit a „Süss fel nap, fényes nap” kezdetű örökzöldre emlékeztet.

Kriszta Vagy valami ilyesmi, de mondom, hogy még nem vagyok kész vele…

Laci De nem is rossz ez. Tényleg. Igazán. Aranyos. Mint egy… csiszolatlan… ööö…

Kriszta Tetszik? Köszi…

Laci   Ez szólna a városról, meg a férfiakról, meg a…?

Kriszta Nem, ez a palacsintasütésről szól majd, de még elég kiforratlan…

Laci   Aha. Hát, akkor, köszönöm, Krisztina…

Kriszta Kriszta…

Laci ööö… Kriszta. Bocsánat! Jól beszéltél! Mondhatni… ezen a téren, úgy látom… nincs gond egy szál se.

Kriszta Köszi!

Laci Nincs mit. Az angolt… hagyjuk is, látom, emelt szintű érettségid van... és mi a helyzet a számítógépes tudással? Word, gondolom, megy. És az Excel, azzal hogy állsz? A látottak-hallottak alapján nem vagy egy Exceles típus… De nem kell megijedni, a csúnya számokkal a gazdasági asszisztens foglalkozik, táblázatot készíteni meg ma már egy óvodás is tud… azt hiszem…

Kriszta Gyerekjáték.

Laci Ez a beszéd. E-mailezés? Nem is kérdezem. A privát e-mailezés és a csetelés amúgy inkább tűrt, mint támogatott tevékenység nálunk. De nem kell megijedni, ez egy liberális munkahely, ha időre megcsinálod, amit rád bíztak, és van egy szabad kezed, és szád! − a telefon számára, akkor felőlünk akár a fejed tetején is foroghatsz a fennmaradó időben. Ja, és emellett ez egy cigarettabarát munkahely is…

Kriszta Remek. Amúgy meg nem hiszem, hogy a munkamorálommal kapcsolatban bármi probléma felmerülhet, mert én már elég korán megtanultam, hogy mi a kötelesség, tudod? Ha csak azt a sok szakkört és versenyt nézed, és emellett még mindig kitűnőnek is kellett lennem lehetőség szerint! Az elmúlt egy évben meg csőstül szakadt rám az áldás, már ami a munkát illeti, borítékoltam is, és adatrögzítő is voltam, meg pincérnő, meg tolmács, mikor éppen mi akadt, nyaranta pedig a nagybátyám fagyizójában szoktam dolgozni, amióta az eszemet tudom… Szóval bírom a strapát.

Laci  Az sosem árt. A másik dolog, hogy ööö… az Anna, aki ugye most itt hagy bennünket, és akinek a helyére a tökéletes recepcióst keressük… nos hát… a Marietta megnyúz, ha megint elmegy egy titkárnő veszélyeztetettnek, amint lejárt a próbaidő… mintha direkt csinálnák… de neked gondolom most még inkább a karriered irányába… ööö…

Kriszta Hát igen. Inkább. Sokkal inkább. Ki akar manapság önszántából gyereket?

Laci Nem tudom. Aki szocpolt? De tényleg nem tudom. Na mindegy. Lényeg, hogy te nem. Remek. Majd megkérdezem az Annát. Vagy inkább mégsem… Szóval. Ha jól értem, te most azért keresel négyórás állást…

Kriszta …mert, hát… a tanodának azért elég rendes tandíja van, és arról nem is beszélve, hogy nem akarom, hogy elveszítsem a kapcsolatom, a… hogy úgy mondjam… a való világgal, ha érted…

Laci Értem. Akkor beszéljünk a pénzről. Bökj ki egy összeget, bátran, de el ne feledkezz a való világról…

2.

Laci kérdez, Erika válaszol. A fogason három kabát lóg.
Laci az íróasztalon fekszik, Erika törökülésben, és Laci homlokát masszírozza.

Laci   És mióta vagy munkanélküli?

Erika  Hát ezt kicsit bonyolult lenne így megmondani. Az attól függ…

Laci  Nem akarsz a szakmádban elhelyezkedni?

Erika Nem. Én nem bírok egész nap valami laborba vagy irodába vagy mittudomén hová bezárva lenni. Nekem muszáj több lábon állni, érted? Én olyan szabadúszó típus vagyok, de ha egészen pontosan és őszintén akarok fogalmazni, inkább olyan szabadúszó, aki nem annyira tud úszni. Vízöntő vagyok, de az elcseszett fajtából.

Laci  Ez egy mánia a nőknél, ugye? Ez a horoszkóposdi. Az előző kiscsaj, pardon pályázó még az önéletrajzába is beleírta…

Erika Mit?

Laci Hogy milyen csillagjegyben született.

Erika És milyen?

Laci Ikrek, ha jól emlékszem. Ránézésre nem ez ugrott volna be róla, de igazán nem értek hozzá.

Erika Ó. Úgy érzem, csökkennek az esélyeim.

Laci Ne aggódj, itt mindenki egyenlő esélyekkel indul.

Erika Tényleg? Micsoda életidegen helyzet… Na jó, megpróbálok én is egy jó pontot szerezni… ööö… én is bölcsész akartam ám lenni. Régen. Illetve…

Laci Tényleg? Bingó! Ott a pont! Na ne csináld... Valaki, akinek van feje a reál tárgyakhoz…

Erika  De-de. Csak…

Laci  Csak?

Erika  Csak hát az apám nem igazán értett egyet az ötlettel.

Laci Hát, úgy látszik, hogy az apák már csak ilyenek… az a racionális szeretet… a kutya fáját…

Erika  Ja. De végül is persze nem emiatt, hanem mert az okátévé, tudod, hogy egyszerűen felvettek, szóval, mint mindig, a lustaság döntött, meg a helyesírásom… na ezt nem is mondtam.

Laci  Az enyém is…

Erika  A tied is…? De hát te tanár vagy…

Laci  Hát épp ez az! A bölcsészkar még hagyján, mert persze a jog lett volna az igazi, neki tetsző pálya, ha már a magoláson kívül máshoz nem mutattam tehetséget. Illetve másban. Na. Szerinte. De tulajdonképpen nem is tévedett nagyot. Mostanában jövök csak rá, hogy nem beszélünk, hogy mennyi mindenben igaza volt, és ezek cseppet sem kellemes felismerések. Most is biztosan egyfolytában mindenben igaza van, de hát most már egy ideje nem beszélünk… Igazából… de már úgy megszoktam… a megjegyzéseit, hogy csinálok vagy mondok valamit, és már hallom is a hangját, és pontosan tudom, hidd el, ezer százalékra, hogy mit mondana rá… Hát nem őrület?

Erika Aha. Most az édesapádról beszélsz, ugye?

Laci Igen. Az édesapámról… Te jó isten. Az apám tulajdonképpen teljesen hülye. Egy komplett idióta. És milyen érdekes, hogy mégis mindig igaza van…

Erika Hát, az apák már csak ilyenek, nem?

Laci Ja. Mindig is kíméletlen volt. Úgy mondanám, hogy egy állat. Mindig kimondta, amit gondol, nem számolt a következményekkel. Illetve valószínűleg nagyon is tisztában volt a következményekkel, csak éppen szart rájuk. Azaz… valószínűleg ez csak a családjára, meg a többi szánalmas hülyére vonatkozik, a gyenge férgekre, akiket nyugodtan el lehet taposni, mert igazából annyira azért nem hülye az az ember, hogy mindenkinek mindent bele egyenesen a pofájába, azt azért nem mondanám, hogy olyannak ismertem volna meg, egy egyenes, gerinces embernek, nem-nem, akkor biztosan nem tartana ott, ahol… micsoda egy seggfej! Micsoda seggfej, istenem. Igazából ebben az életben amióta csak az eszemet tudom, mindent úgy és azért csináltam, hogy felhúzzam vele, de eleinte ez csak úgy magától történt, én csak mentem az… úgynevezett hajlamaim után, neki meg már vörösödött is a feje, hogy hogy lehetek ilyen hülye, inkompetens, élhetetlen, töketlen, nyámnyila  satöbbi, később meg már direkt, csak ezért is, és utoljára olyan jól sikerült, hogy már nem is áll szóba velem. De hát végül is megint csak tök igaza van, aki ezen az alapon hozza a döntéseit, ebben a korban, azt én sem venném emberszámba…

Erika Jaj, ne mondj ilyet...

Laci Tudom, hogy ez így egy kicsit durván hangzik. De… tényleg ez van. Odamentem abba a suliba tanítani, csak hogy kiborítsam vele, egyáltalán, kezdjük ott, hogy elmentem tanítani, ahelyett, hogy doktoriztam volna mondjuk Petőfi Sándorból, de mondjuk én nem is belőle doktoriztam volna, és akkor meg az lett volna a baj. De nem, nem és nem, mert a tököm tele volt az egésszel, és leléptem, és mentem egyenest a gettóba, mert ott kaptam állást, és nem panaszkodtam, azért sem, neki nem, de aztán persze nem bírtam, egy idő után, lássuk be, elég gyorsan kikészültem, tele lett a tököm az egésszel, és akkor jött egy volt évfolyamtársam, mintha küldték volna, aki ott tanított, ahol én most, tök véletlenül futottunk össze a Deák téren, lent, én a kékre vártam, ő a pirosra, csak én le-fel rohangáltam, mert nem bírom az ácsorgást, így botlottam belé, szó szerint, és dumálni kezdtünk, ahogy ilyenkor lenni szokott, nem láttuk egymást vagy tíz éve, és kiderült, hogy épp Izlandra készül, mert a feleségét áthelyezték oda, valamelyik nagy szállodaláncnak dolgozik, dolgozott, már elfelejtettem melyiknek, elég hirtelen derült ki, és nagyon örültek, mert tele volt már a tökük az egésszel, és sürgősen keresett valakit a helyére, és én kapva kaptam az alkalmon, és most ott vagyok. Már egy jó ideje. Na, nem mintha minőségi váltás lett volna, ha elsőre úgy is néz ki…

Erika Nem?

Laci Hát. Nehéz kérdés ez, tudod, sokat töprengtem rajta mostanában… hogy a gyerekek… sötétek, meg minden, legalábbis, ha összehasonlítom őket az akkori magammal, illetve inkább az akkori osztálytársaimmal, de a viszonyok… hát azok teljesen megváltoztak, és akkor hogy jövök én ahhoz, illetve: van-e egyáltalán bármi értelme… az egésznek?! Érted, rájuk nézek, és néha úgy érzem, hogy halál unalmasak, halál unalmas, amit művelnek nap mint nap magukkal és egymással és velem, és ahogy kinéznek, és amit akarnak… kiszámíthatóak... de lehet, hogy ez úgy, ahogy van, hülyeség. Lehet. Néha az az érzésem, hogy ezek nem is gyerekek. És akkor megijedek. Félek tőlük, de nem úgy igazán… inkább borzadok… de ez a borzalom, egyszerre csodálat is, érted? Annyira mások, annyira idegenek. Más nyelvet beszélnek, és ha kommunikálni, ha tényleg beszélni akarsz velük, és nem csak hozzájuk, neked kell megtanulni az ő nyelvüket, az ő játékszabályaikat, illetve nem is a nyelvüket, mert az titkos és teljességgel megfoghatatlan és megtanulhatatlan, hanem valamiféle sohasemvolt közvetítő nyelvet, amit ők ugyan nem beszélnek, amin mosolyognak, de amit végül is úgy-ahogy elfogadnak és megértenek. Nem könnyű. És aztán néha úgy érzem, hogy… nem ők az idegenek, hanem én. Mi. Én és Petőfi Sándor. Én és Szophoklész. Én és a többi hülye. És hogy semmi de semmi szükségük rám, mert ha meg fognak tanulni angolul, és meg fognak, higgy nekem, hát garantáltan nem tőlem, és nem is úgy, és nem is azért… És magyarul pedig sokkal inkább nekem kéne tőlük tanulni, mert én vagyok a barlanglakó neandervölgyi, és ők a sapiens a köbön, és tudod miért? Mert ők a fiatalság, ők a jövő, övék az erő és a hatalom és a láthatatlan forradalom, ami mindössze abban áll, hogy köszönik szépen és, illetve nem, csak úgy szimplán elveszik, amit a fa alá készítettünk nekik, ezt a világot, így… és mi pedig azon sírunk, hogy összetépik azt a szép csomagolópapírt… hogy szarnak rá… a mi gondos csomagolásunkra… és én csodálom őket… mint isten szépséges teremtményeit… mint a győzteseket…

Erika És itt? Ezen a helyen? Itt is lehet találkozni isten szépséges teremtményeivel? Azért vagy itt? Vagy miért?

Laci Hát… néha-néha. Anikó, az elődöd is isten szépséges teremtménye volt…

Erika Volt?

Laci Hát mert elment… ezért mondtam úgy…

Erika És miért?

Laci Hát mert valami barom, aki azt sem érdemelte meg, hogy ránézzen, ahogy lenni szokott, teherbe ejtette.

Erika Úgy értem: miért fontos, hogy az esti titkárnő vagy recepciós vagy mi a csuda, isten szépséges teremtménye legyen? 

Laci A lelki békémért.

Erika De mindenki isten szépséges teremtménye, nem?

Laci Á! Dehogy! Bárcsak így lenne…

Erika  Miért? Hát csak a gimnazisták azok? Meg a leányanyák? Használják még ezt a szót?

Laci Nem. Nem mind az, vagy nem mindig. De elárulom, hogy te az vagy.

Erika Tényleg? Juj, de jó! De még jó, hogy nem ez a feltétel szerepelt a hirdetésben, mert akkor biztosan nem jelentkeztem volna rá. Kíváncsi vagyok, hogy kik jelentkezek volna rá... motivációs levéllel! De az viszont meg ott volt, hogy kommunikációs szintű angol nyelvtudás, és hát… ööö… az nem baj, hogy nem annyira nagyon jó az angolom? Azon a helló-plíz-szenkjú-gudbáj vonalon mozog… köbö.

Laci Nem baj. Ez már rögtön négy alapvető beszédaktus, és ehhez jön még a lényeg, vagyis hogy isten szépséges teremtménye vagy. Az angolt különben is csak úgy beleírják minden második álláshirdetésbe, hogy ne jelentkezzen rá minden hülye, nem tudtad?

Erika Aha, mindig is gondoltam. De bejön?

Laci Többé-kevésbe, gondolom. A legtöbb emberben szerencsésre az önkritika hiányát kiegyensúlyozza a gyávaság és a lustaság…

Erika Jó, de hát ez mégis csak egy nyelviskola… és biztosan vannak itt angol vagy amerikai tanárok, akik aztán biztosan egy kukkot sem értenek magyarul, és aztán…

Laci Hidd el, ez most nem nevezhető égető problémának. A Silvio, az a seggfej, ugyanis angolosan távozott, valószínűleg vissza Szicíliába, vagy Kőbányán bujdokol valamelyik nőjénél, én nem tudom, mert az Anikó bátyja már kereste, de teljesen felszívódott. Az Anikó, tudod, aki most elmegy, mert megártott a babának a sok idegeskedés. Az angol, német és orosz anyanyelvi tanár meg momentán én vagyok, és szerintem mi jól megértjük egymást angol nélkül is…

Erika He? Három anyanyelv? Én azt hittem, anya csak egy van… és ööö… nyelv is…

Laci Figyi. Jó, akkor nagynéninyelv. Mert három nagynéném volt, illetve apámnak, egy Leedsbe ment, férjhez, egy Dortmundba, egy meg Moszkvába, de ő nem is férjhez, hanem kutatni. Hajadonként is halt meg, legalábbis az útlevelébe ez volt írva... na, és én ezeknél a nagynéniknél állandó vendég voltam kiskoromban, meg később is. Nem telt el úgy szünidő, hogy ne pateroltak volna el valamelyikhez, de legtöbbször mindegyikhez egy-egy hónapra, nehogy sértődés legyen a vége. Annyit repültem kiskoromban, mint más gyerek biciklizett. Moszkvában voltam a legkevesebbet, mert a Mária néni a karrierjével volt igen intenzíven elfoglalva, viszont a másik kettő, Edit és Judit háztartásbeliek voltak, úgyhogy jutott rám idejük bőven. És mert már régóta kint éltek, és mert így állapodtak meg apámmal, nem beszéltek velem magyarul, és így aztán tényleg jól megtanultam a nyelveket. Ráadásul meg voltam győződve róla, hogy mindkét néni kém, és mindig küldtek haza csomagot, és akkor azt gondoltam, hogy én vagyok a futár, és nagyon büszke voltam magamra! Sokkal valószínűbb azonban, hogy a Mária kémkedett…

Erika Apám. Ezt nevezem. Három anyanyelv…

Laci Nem, ez így tényleg túl erős, a Marietta találta ki, nem én, és csak átmeneti megoldásnak, amíg nem akasztunk le valami jóvágású kalandort, aki Shakespeare nyelvét az anyatejjel szívta magába, de a helyesírása gyatrább, mint a szókincse, és valami embertelen dialektust beszél, és akkor aztán szépen kirakhatjuk a kirakatba, hogy gyertek, van ám nekünk anyanyelvi tanárunk. Csak azt ne várd, hogy majd oxfordi professzorok állnak sorban az ajtó előtt, hogy párezer ropogós HUF + ÁFA óradíj fejében oktathassák itt a jónépnek az inges alakot! De a Mariettát sem kell félteni, prímán ellavíroz az ügyfélelégedettség és a profitmaximalizálás Szküllája és Kharübdisze között. Nem is tudom, hogy mire mentem volna nélküle. Tudod, ő olyan gyerekkori barát nekem, szomszédom is volt, együtt nőttünk fel, ha lehet azt mondani, én is egyke, ő is egyke, és később is mindig számíthattam rá, ha kellett. Mindig ott volt mellettem, mindig támogatott, mindig meghallgatott, mint egy okos, jóságos nővér… ide is azért hívott, mert tudta, hogy a tanári fizetésem egy duplanulla…

Erika Meg mert jól jött neki egy angol-német-orosz anyanyelvi tanár. Nem rossz árukapcsolás…

Laci Na ja. Ha te mondod... Nos, drága Erika, ha nincs több kérdésed, részemről akkor köszönöm, köszönöm, köszönöm, a fejfájás is jobb egy kicsit… ja, még valami: a számítógépet azért be tudod kapcsolni, ugye?

3.

Laci kérdez, Szilvia válaszol. A fogason négy kabát lóg.
Laci a helyén ül, enyhén lecsúszva a széken. Most egész kicsinek látszik. Szilvia viszont óriási. Betölti a rendelkezésére álló teret.

Szilvia  De az én gyerekeim, higgye el, sohasem betegek. Soha. Soha többé. Kanyaró, mumpsz, rózsahimlő, bárányhimlő, mind kipipálva. Elkezdte a kicsi, aztán sorban végigment az egész bandán, képzelje. Mandulája, vakbele mindegyiknek kiszedve, nálunk még ez is úgy zajlott le, mint valami járvány, annyira kötődnek a fiúk egymáshoz. Pszichésen. Kéztörés, lábtörés, agyrázkódás, vérmérgezés, alkoholmérgezés, ezeken mind túl vagyunk. Évek óta semmi, és most aztán szerencsésen megértük, hogy húsz évesen a kicsikém is főiskolás lett…nem mindig hittem ám  el, hogy mind a három ilyen szépen kikupálódik, na, nem mintha rossz gyerekek lettek volna, csak elevenek, tudja, csak a társaság, meg aztán a tanárok…

Laci Bocsásson meg, csak azért kérdeztem rá, mert ugye, nem árt tudni, mi a helyzet… és hát azt hittem, illetve meg voltam győződve róla, hogy kisebb, iskoláskorú gyerekei vannak. De ebben az esetben azt hiszem, nem lesz probléma…

Szilvia Hát nem, nem, nagyok, már, tényleg, megállnak a lábukon, nincs szükségük a gondoskodásomra, ha erre kíváncsi… de azért én mindig az anyjuk maradok!

Laci Hát persze…

Szilvia Tudja, huszonhárom voltam, amikor az ikreket szültem, aztán nagy meglepetésemre újra teherbe estem a kicsivel, na azt még kibőgtem magamnak, ha már ott volt a hasamban, érti, de aztán már nagyon majrézott a férjem, mondjuk én sem akartam többet, akkor egy darabig, csak úgy pár éve jutott az eszembe megint, miután sorba kirepültek a fiúk, hogy még lehetne egy, tudja, más az én koromban kezdi, a színésznők meg az énekesnők, szerintem három fiú után én is elég jól tartom magam, egy kislány, egy kislányra vágytam nagyon, erre meg mi történik? Nem elhagy az a bunkó? Nem, tőlem neki már nem kell több gyerek, és más se. Ez a köszönet 25 év házasság után a kitartásért jóban-rosszban, a három gyerek világrahozataláért és tisztességes felneveléséért, érti, mások 25 évnyi odaadó munkájukért kitüntetést kapnak, mondjuk, ha a karrieremmel lettem volna elfoglalva, most higgye el, nem itt ülnék,  a férjem meg olyan módon hálálja meg a sok szépet és jót, hogy jól elhagy. És éppen, ahogy a Tibikét felvették, torta, pezsgő, nevetés, aztán másnap fogja magát, annyit se mond, hogy bakfitty, bepakol a sporttáskába, bepattan a kocsiba, és szevasz. Hát nem egy kiköpött pszichopata? Hát van emberi érzés az ilyenben? És persze nem fizet egy kanyi garast sem, csak úgy hébe-hóba, ha úgy tartja úri kedve, mert a gyerekek ugye már nagyok, és még sajnáltatja is magát a bunkója, hogy gazdasági válság így meg úgy, amikor a kurvájának szolibérletre telik,  meg Thajföldön nyaralásra is, hogy-hogy nem, tudja, mikor vitt el engem valahová… a Balatonra szökőévben egyszer, mert minden fillért félretettünk a házra, és aztán annyit tud mondani, amikor felhívom, én, hívom, fel, őt, érti, annyit, amikor az okokat firtatom, hogy tele lett a töke, képzelje, hát nekem is, nekem is tele volt, meg most aztán pláne tele is van, hát kinek nem, azt mondja meg, hogy kinek nem?! Hát válasz ez?! Hát mutasson már nekem valakit, egy valakit, akinek nincs tele a töke az egésszel. Mutasson! Már bocsánat. Elnézést kérek, hogy…

Laci  Semmi baj. Se...

Szilvia Hát most aztán sürgősen kell nekem még egy állás, és nem pedig még egy gyerek, hát ez lett a vége, látja, hogy még egy gyerek helyett még egy állás kell, itt a tél, és a rezsi az egekben, és ami a gázárkompenzálást illeti, hát egy kanyi fillért se kapok, mert valahogy kiderült, hogy hú de vastag vagyok, csak ezt én hogy a fenébe nem érzékelem, mondja?! A gyerekek meg mind vidéken, szerencsére a koleszt, azt végül is el tudták intézni maguknak, de azért mindig szükségük van erre meg arra, tudom, milyen fiatalnak lenni, úgyhogy most aztán úgy néz ki, hogy egyszer én csúsztatok nekik egy pár ezrest a hátizsákjukba, máskor meg ők hagynak ott egy kis pénzt a konyhaszekrényen, képzelje, ha megjön az ösztöndíj, egyem meg a szívüket, ha ők nem lennének, én nem is tudom, mihez kezdenék… csak miattuk érdemes csinálni, csak miattuk kelek fel, és fekszem le, mert az sem könnyű ám, de én csakazértis, figyeljen, engem nem fog kicsinálni az a szívtelen bunkó, érti? Én egy igazi skorpió vagyok, egy skorpió, érti…

Laci Igen, persze. Értem…

Szilvia Látja, ezért kell nekem ez az állás. Meg mert alkalmas is vagyok rá. Kellő tapasztalattal rendelkezem az irodai munka területén, most is irodában dolgozom, éspedig már 10 éve ugyanannál a cégnél, csak hát ugye ott is részmunkaidőben, és abból a mai időkben nem lesz teljes állás, megkérdeztem, és nagyon sajnálnak ám, de nem tud segíteni a főnököm, neki se könnyű, de nem is hagynám ott semmi pénzért, mert annyira szeretek ott, meg szeretnek engem is, csak hát kenyér, az meg kell az asztalra. Meg nem is ülhetek otthon, hogy a négy falat nézzem, mint egy…

Laci Hát igen… ööö…

Szilvia Gyors- és gépírok, Word, Excel, Outlook, felnőtt fejjel, az angolom is… ööö… társalgási szintű, a gondolkodásom erőteljesen ügyfélorientált, és imádok csapatban dolgozni! Három jó tulajdonságom a nagy munkabírás, a csapatmunka, azt mondtam, meg a lojalitás, rossz tulajdonságom a túlzott maximalizmus, a…

Laci  Hát ez… egyszerűen csodálatos. Lehet, hogy éppen Önt keressük? Úgy tűnik nekem, hogy Ön a… ööö… rátermettségével maradéktalanul be tudná tölteni az Anita távozásával keletkező űrt…

Szilvia Hát az lehet. Sőt biztos. És azonnal tudok kezdeni.

Laci Nos, Anita a jövő hónaptól hagy el minket, ha nem tévedek, szóval egy kis időnk azért van még… és természetesen nem titok, hogy Önön kívül más jelentkezőket is meghallgattunk…

Szilvia Én azonnal tudok kezdeni.

Laci  Igen, ez is egy fontos szempont, a döntést azonban nem én hozom meg…

Szilvia Nem? Hát ki?

Laci A Marietta.

Szilvia A Marietta? Az meg ki?

Laci  A tulajdonos. Az ő kérésére vagyok ma itt, mert neki sajnos közbejött valami, hirtelen, és így nem tudott… és már nem akarta lemondani…

Szilvia De a többi interjút is maga tartotta.

Laci Igen, persze, a maiakat mind én…

Szilvia Ezek szerint voltak már korábban is.

Laci Igen, tegnap és…

Szilvia És azokon maga is részt vett.

Laci Nem, én nem. Azokat természetesen Marietta tartotta, elvégre…

Szilvia Aha. És miből gondolja, hogy a tulajdonos majd egy olyan embert vesz fel, akit nem is látott? Hm? Csak mert maga szerint nagyon is rátermett. Szemben egy olyannal, aki személyes benyomást tett rá? Aki őszerinte nagyon is rátermett? Hm?

Laci Hát azt nem tudhatom előre, hogy kit fog felvenni, de… az én dolgom az, hogy… ööö… készítettem jegyzeteket, és…

Szilvia Hol?

Laci Tessék?

Szilvia Hol? Hol vannak azok a jegyzetek? Én semmiféle jegyzeteket nem látok itt. Maga egyáltalán nem jegyzetelt! Nálam legalábbis nem!

Laci A jegyzeteket mindig az interjú után készítem, mert az interjú alatt… a jelentkező személyiségére koncentrálok. Hogy mennyire…

Szilvia Képzelem. Na figyeljen. Majd hülye lesz a maga Mariettája, már bocsánat, felvenni valakit, akit személyesen nem is látott. Micsoda baromság! Én meg akkor teljesen hiába jöttem ide. Három vonaljegy. Plusz három haza, az hat. De ezt nem hagyom annyiban. Ragaszkodom egy második interjúhoz, mégpedig személyesen a főnök asszonnyal. Egyáltalán kicsoda maga?

Laci Hiszen bemutatkoztam.

Szilvia Igen, morgott valamit, hogy Gipsz Jakab, és kész, semmi pozíció, még egy névjegyet sem kaptam, és még mindig nem tudom, hogy kicsoda maga, és hogy milyen alapon kérdezget itt engem.

Laci Én? Én itt tanítok…

Szilvia Na szép. Éppen egy tanár fogja majd eldönteni, hogy ki alkalmas részmunkaidős ügyfélkapcsolati asszisztensnek… egy tanárnak aztán marha nagy tapasztalata van ezen a téren… meg úgy általában marha sok gyakorlati érzéke… ccc!

Laci De sejtheti, hogy Marietta nem véletlenül küldött éppen engem maga helyett ide…

Szilvia  Ez mind nagyon szép és jó, biztosan meg is van rá az oka, de én meg nem akarok hátrányosabb helyzetből indulni, mint mások, érti? Ez így nem megy, ez egyszerűen nem igazságos! Nekem kell ez az állás, rohadtul kell ez a rohadt állás, érti?! Én a Mariettával akarok beszélni, a Mariettával, a főnökkel, mint nő a nővel, és nem pedig valami tanárocskával! Különben meg kénytelen leszek az ombuccmannhoz fordulni. Mert ez… ez diszkrimináció, csak mert már elmúltam negyven, és vannak gyerekeim, és elváltam, és az édesanyám beteg…

Laci Dehogy, ugyan, miket beszél, kedves Szilvia, kérem, nyugodjon meg, ne izgassa fel magát, ki fogunk találni valamit… kér egy konyakot? Várjon, mindjárt hozok egyet, és aztán együtt szépen kitalálunk valamit…

kintről

Én teljesen megértem az Ön helyzetét, tudja, nálunk is valami hasonló volt, szegény anyám elég nehezen tudta megemészteni a…

üvegcsörömpölés, kiáltás

Szilvia Mi történt? Csak nem elvágta valamilyét? Várjon, jövök… Na, már csak ez hiányzott…

Bemegy a kisszobába, az ajtó becsapódik mögötte. Sikítás.

4.

Laci kérdez, Natália válaszol. A fogason már öt kabát lóg. Többnek nincs már hely.

Laci  Álljon fel. Na, mi lesz, nem hallja?

Natália Mit akar?

Laci  Nagyot hall, vagy mi van? Hogy álljon fel, azt. Na, gyerünk. Meg van ám töltve.

Natália Na ne mondja.

Laci De mondom.

Natália És ha sikítok?

Laci Gondolkodás nélkül lövök.

Natália És ha nem? Ha nem sikítok?

Laci  Na, álljon fel. Nem mondom még egyszer.

Natália Az nagyon jó lesz, ugyanis nem vagyok hülye. Öreg vagyok, csúnya vagyok, az lehet, de hülye, az nem vagyok.

Farkasszemet néznek.

Laci Tényleg, most hogy mondja, rusnya egy öregasszony maga.

Natália Hát maga sem panaszkodhat, ha érti, mire célzok.

Laci Célozgasson csak, ha úgy tetszik, öreganyám, célozgasson csak. Nem fáj az nekem. De magának, hallja. Hát nem kedves az élete? Nem hiányzik hirtelen az a pár nyomorult napocska-hetecske-hónapocska? A kutyájával? Vagy a macskájával? Maga érzelmileg elhanyagolt állapotban van, ez nem vitás. De mégis. Nem szépült meg az élet hirtelen? A halál árnyékában? A ha-ha-ha...

Natália Most mit szórakozik itt velem, ezt élvezi? És különben is? Még maga beszél? Magának se lehet túl kedves. Vagy édes… Pedig maga előtt még annyi minden. Állhatna. Illetve maga mögött még olyan kevés, hozzám képest. Olyan kevés. És mégis…

Laci Igen. És mégis…

Natália Ez tulajdonképpen szánalmas. Nem gondolja? Mi a baja? Mondja? Most mit cirkuszol itt nekem? Szerelmi csalódás? Nem éri meg. Majd talál mást. Kirúgták? Nem éri meg. Itt már kicsit nehezebb a helyzet… a mai időkben… de azért még…

Laci Szálljon már le rólam. Minek elrontani most már az egészet. Eddig olyan szépen viselkedett, hogy le a kalappal. Ki nem néztem volna magából. Már kezdtem azt hinni, hogy ez egyre rosszabb lesz. Az utolsó annyira megizzasztott…

Natália Milyen utolsó?

Laci Hát csak nem gondolja, hogy egyedül magát hozta lázba ez a remek keresetkiegészítő lehetőség?! A mai időkben… Voltak ma már itt hárman. Akarja látni…?

A fogason lógó kabátokra néznek.

Natália Nem én.

Laci  Ott vannak, bent, a másik szobában. A „leendő munkahelyükön”. Ez a megfogalmazás mindenkit valahogy úgy… felizgatott. Itt kint zajlott az interjú, mint a maga esetében, de aztán átmentünk oda. Van ott egy bazi nagy akasztós szekrény, képzelje… Bemegy az ember, mit sem sejtve, ugye, magára is jó benyomást tettem az elején… vagy nem?

Natália Rám ugyan nem.

Laci Na ne már. Most komolyan. Ne a jelenlegi helyzetből induljon ki… hanem amikor belépett ide.

Natália Én ugyan be nem mentem volna magával abba a kisszobába. Maga kiköpött futóbolond. Csak rá kell nézni. Tudja, hogy most is tikkel a szeme?

Laci Nem is.

Natália Nem is a bal, hanem a jobb. Na de mindegy. Csak máskor majd figyeljen rá oda, ha tényleg jó benyomást akar kelteni.

Laci Feltétlenül. Különben meg van egy jó hírem: magának már be se kell oda menni, mert úgyis maga az utolsó mára. Ott csináljuk, ahol akarom. Bezony.

Natália Akkor engem már a szekrénybe se akaszt be?

Laci Viccel? Nem akarok sérvet kapni. Más terveim vannak ma estére…

Natália Vége a kicsi a rakásnak?! Vége van a gyereknapnak?... kisfiam.

Laci  Ahogy mondja. Maga aztán messze van attól, hogy hab a tortán. Inkább úgy érzem magam, mint aki mindjárt elhányja magát. Kezdődött azzal az édes kis émelygéssel, amit még jónak is lehetett volna nevezni, az első után, és aztán a második már simán megy, mint a karikacsapás, és ahogy egyre csak fokozódik és fokozódik, az érzés, egyszer csak idáig ér már, és nézze meg az ember: csömör ez, okádék, keserves kín, és nem pedig élvezet, szenvedés és undor, semmi más…

Natália Ne beszéljen, szegénykém…

Laci Pedig az első szép volt, és fiatal és édes, igen, édes, és apám első szeretőjére emlékeztetett, már akiről elsőnek megtudtam, hogy a szeretője, aki a gimis osztálytársam volt, és egyben életem első „nagy” szerelme, de én jóval előbb szerettem meg, mint apám, első látásra, mondhatni, de csak jóval-jóval-jóval később dugtam meg, és az is a véletlen műve volt inkább, mint az én érdemem, de ebbe most talán ne menjünk bele, mert se a hely, se az idő... ööö… éppen kinézett az ablakon, mert mondtam neki, hogy odasüss, mint ahogy az ember megtréfál valakit, és ő engedelmesen kinézett az ablakon, mint akit éppen megtréfálnak, és én meg durr, bele a pajkos szőke loknikba, és csak egy kis rázkódás, és vége, előredőlt, mert higgye el, kifogástalanul célzok, gyakoroltam eleget, éspedig kicsi, fürge célpontokon. Patkányokon. Ha ez megnyugtatja. És nem hibázom, mert valamiben mindenki tehetséges, tényleg, én azt hittem, hogy ez csak afféle pedagógus áltudományos blöff, de már elhiszem, hiszem és vallom, mert ha én, ki nem? Hát nem csodálatos? Csak rá kell lelni, csak meg kell találni azt a rejtőzködő hajlamot, fel kell fedezni az árulkodó jelet… És tettem róla, hogy szép legyen az utolsó gondolata, és ez így is volt rendjén. Ez így volt rendjén. És alig is kellett takarítanom utána, képzelje, de nem untatnám a részletekkel. A második amikor jött, azért már elővigyázatosabb voltam, mert minden nyomot azért nem lehet eltüntetni teljesen, és izgultam is kicsit emiatt, de csak egy kicsit, de meglepően megkönnyítette a dolgom a kisasszony, mert két lépéssel a föld fölött lépkedett... éppen mint életem második legnagyobb szerelme, aki apám második szeretője volt, az egyik hallgatója, felhős, de okos tekintet, nedves száj és leheletnyi mellek, és ő belé már akkor szerettem belé, amikor apám egy szivárványos húsvéthétfőn bemutatta nekem a Normafánál, jó, mi? Meglocsoltam, csak úgy viccből, és belészerettem, azt hiszem, puszta mazochizmusból. Sokat beszélgettem vele régen, és igazán sohasem tudtam megmagyarázni magamnak hogy miért, de szerettem. Őrülten szerettem. Aztán egyszer csak elhagyta az apám, képzelje, az egyetlen, azt hiszem, akit nem apám dobott, és nyomtalanul eltűnt, állítólag kivándorolt Kanadába, nem tudom. Sohasem láttam többé, és nem is hallottam felőle. Jó volt még egyszer mélyen a szemébe nézni, mielőtt mindennek vége. Mielőtt mindennek véget vetek. Ezúttal én. Jó volt az is, hogy nem sírt. Jó volt hallgatni, ahogy egyszerre lélegzünk, egyszerre ver a szívünk. Egyre gyorsabban-gyorsabban-gyorsabban… aztán…. aztán az a nő… az az utolsó, mármint maga előtt, hát az jól kikészített. Tisztára, mint az anyám, olyan volt, brrr. Az a borzasztó tekintet, azok az erőszakos szemek, kirázott a hideg, ha rám nézett, tudja, az apám verte, időnként, meg megcsalta, folyamatosan, és én úgy megutáltam ebben az időben, hogy mire megbetegedett, már tényleg menthetetlenül gyűlöltem minden egyes porcikáját és minden egyes lélegzetvételét. És az már tényleg az utolsó csepp volt a pohárban, hogy éppen akkor, éppen érettségi után, éppen életem legszebb nyarán, vagyis a nyáron, ami életem legszebb nyara lehetett volna, de nem az lett, mert anyám a földszinten haldoklott, apám meg a szerelmemet dugta Thajföldön, miközben a volt osztálytársaim az egész országot körbehenteregték, én meg az EFOTT alatt a hamvasztás miatt rohangáltam negyven fokban, hát nem volt egyszerű az élet, nekem elhiheti. De aztán csak vége lett ennek is, vége… de sohasem tudtam megbocsátani neki. Nem gondoltam volna, hogy ennyi erő lesz még benne, még a végén is, hogy így küzd azért a szar életéért. Megkönnyebbültem, amikor végeztem vele, de azóta egyfolytában csak ezt a hányhatnékot érzem… de most már tényleg mindjárt vége az egésznek…

Natália Milyen egésznek?

Laci  Hát ennek az egész… ööö… szarnak…

Natália Értem. Na és akkor mi lesz?

Laci Mit tudom én… nem mindegy?

Natália Ja… azt hittem, készült. Vagy ez afféle spontán akció?

Laci  Nem, nem, dehogy is, hová gondol. Nem rohangálok fegyverrel munkába, gyerekek közé, mint valami futóbolond, ott különben is fémdetektorok vannak felszerelve a bejáratnál… meg fegyveres őrök. Még külön haza kellett rohannom, hogy magamhoz vegyem a fegyverem, mikor megtudtam, hogy milyen remek... lehetőség nyílik előttem ma… Most elégedett?

Natália Hisz istenben?

Laci Hát ez meg hogy jön most ide? Hagyjon már békén! Hát nincs magában semmi kímélet? Teljesen ki akar készíteni? Különben is: ezt én is kérdezhetném magától!

Natália Az lehet, de én kérdeztem hamarabb.

Laci Nem is tudom. Valahogy nem tudom magát hová tenni. Halak? Mária néni? Maga egy csendes szadista.

Natália Natália, és magának nem néni. És engem ne is akarjon maga hová tenni, és ha ennyit kérhetek, legalább a megjegyzéseitől kíméljen meg. Mit foglalkozik egyáltalán maga velem? Foglalkozzon inkább magával. Tegye inkább magát valahová. Ha már belekezdett ebbe az egészbe… minden azon múlik, hogy fejezi be…

Laci Hogy-hogy hogy? Ne aggódjon…

Natália Én nem aggódom. Úgy nézek én ki, mint aki aggódik? Van nekem itt bármi okom aggodalomra? Szerintem nem. Tudja meg, hogy én csak udvariasságból vagyok ma itt. Fél órája személyes okokból le akartam mondani az interjút, aztán mégis idejöttem, mert úgy gondoltam, hogy már túl késő van, és amúgy is útba esett…

Laci Remek. Ez igazán megnyugtat. A körülmények szerencsés összjátéka… de most mit vár tőlem? Mit mondjak? Mit akar hallani? Hogy mindent megbántam? Azt? Vagy hogy nem bántam meg semmit? Hogy azért csináltam, mert…? Vagy hogy azért csináltam, hogy…? Na, és akkor mi van? Ha itt most megfogalmazom magának az indokaim… vagy a céljaim? Boldogan hal meg, ha tudja, hogy miért? Miért?

Natália Ha boldogan halok meg, az biztosan nem maga miatt lesz. Szerencsétlen hülye.

Laci  Aha.

Natália a szívéhez kap, az égre néz, és összeesik.

Laci Aha.

Fölé hajol, széttárja a kezét, a hátára tapasztja a fejét. Felegyenesedik, majd belerúg az asztalba.

Laci Hú, a picsába. A tetves rohadt kurva életbe. Baszd meg. Baszd meg. Baszd meg!

Eldobja a fegyvert, és leroskad a földre. Arccal lefelé fekszik, és kitárt karokkal. És rázkódik, valami erőteljesen rázza, de nem tudjuk, mi, vagy hogy miért. Lehet, hogy sír, de az is lehet, hogy nem. Végül fölkel, beszalad a másik szobába, majd rövidesen visszaszalad, az ablakhoz megy, és se szó se beszéd kiugrik rajta. Még vissza se néz előtte.

5.

Senki sem kérdez. Ám. Natália, Szilvia, Erika, Kriszta válaszol. És a fogason már csak egy kabát árválkodik.

Állnak négyen sorban, ki-ki kabátban, a kezükben egy-egy konyakos pohár. Nem mosolyognak.

Natália kiissza a poharát, és elhajítja a háta mögé.

Natália Én… elmegyek Brazíliába. Mert megérdemlem. És mert… szükségem van rá.

Natália el. Szilvia kiissza a poharát, és elhajítja a háta mögé.

Szilvia Én elmegyek vidékre. Hazaköltözöm anyámhoz. Neki szüksége van rám.

Szilvia el. Erika kiissza a poharát, és elhajítja a háta mögé.

Erika  Én pedig elmegyek önkéntesnek. Afrikába. Ott talán szükség van rám… is…

Erika el. Kriszti kiissza a poharát, és elhajítja a háta mögé. Köhög.

Kriszti Várjatok! Én is… elmegyek… ööö… elmegyek… valahová… ha már mindenki elmegy… De tényleg… most mi szükség volt erre?

Lassan lefekszik a földre, hanyatt, kezeivel eltakarja a szemét, mert belevilágít a nap, vagy másért. És más már nem történik.