A TEHETSÉGKUTATÓ PÁLYÁZATRA BEÉRKEZETT PÁLYAMŰ

Egy átlagos közértben játszódik, valahol Budapest egyik szegényebb környékén. A vásárlók között a környéken lakó segélyen élők, kismamák és a közeli irodaházban dolgozók egyaránt vannak.

Szereplők:

Natália
Erika
Szilvia
Laci
Kriszta

NATÁLIA: 10 deka parizert kérek.
ERIKA: Sertés, borjú vagy baromfi párizsit adhatok?
NATÁLIA: Na idefigyelj kislány! Ha majd borjú párizsit kérek, vagy baromfit, akkor azt fogom mondani. De ha parizert mondok, akkor naná, hogy sertés. A többit tartsd meg magadnak vagy add valami kákabelű városlakónak!
ERIKA (mormogva): Micsoda egy hülye boszorkány!

Közben kiméri a párizsit és odaadja. Nem szól egy szót sem. Már a következő vevőhöz fordulna.

NATÁLIA: Ugyan nem kérdezte, de még kérek 60 deka farhátat.
ERIKA: Macskának lesz?
NATÁLIA: Mi köze hozzá? Egyébként nem macskának, hanem Bastetnek. De nehogy zsírosat adjon, mert idehozom Bastetet, és itt helyben visszaadja magának.
ERIKA (félhangosan): Magát a macskája fogja egyszer széttépni. Vagy legyen inkább tigris. Ha úgy jobb, Bastetnek fogom hívni.
SZILVIA (közbevágva): Elnézést, lennénk még itt egy páran, akik vásárolni szeretnénk.
NATÁLIA: Ne izgulj, drágám, nem veszem meg az egész pultot.
SZILVIA (teljesen elvörösödik): Elnézést, de ne tegezzen. Nem vagyok az ismerőse.
NATÁLIA (gúnyosan elmosolyodva): De még lehetsz, drágám.
SZILVIA: Arra várhat. Na, befejezte a vásárlást? Vagy van teknőse is, meg kanárija? De tudja mit? Azok miatt menjen inkább a zöldségeshez! Friss saláta érkezett.
NATÁLIA: Nincs teknősöm, se kanárim. Sőt senkim sincs. Úgyhogy nem lenne kedved nálam vacsorázni? Mit ennél szívesen? Virsli jó lesz? (pillanat szünet után folytatja, kicsit gúnyosan). Baromfi virsli, ha akarod.
ERIKA (nagy levegőt vesz, és egy szuszra mondja): Kérem, hagyja a többi vevőt békén! Különben hívom az üzletvezetőt.
ERIKA (Egyből Szilviához fordul): Mondja kérem, mit adhatok?
NATÁLIA közben kicsit arrébb áll, de azért figyeli Szilviát.
SZILVIA (szintén egy szuszra darálja): 20 deka bajor sonkát, 20 deka füstölt tarját, 15 deka Pick szalámit és 4 pár virslit kérek. (Aztán észreveszi Natália pillantását). Egy pillanat, virslit mégse adjon.
ERIKA: Elnézést, de lehetne egy kicsit lassabban. Csak nemrég óta vagyok itt, és ilyen gyorsan azért még nem megy.
SZILVIA (kicsit zavarba kerül): Bocsánat. Szóval kérnék először 20 deka sonkát. Abból a bajor sonkából, ott.
NATÁLIA (oldalról megszólítja Szilviát): Milyen jól áll neked, ha kipirul az arcod! El tudom képzelni, milyen lehetsz az ágyban.
SZILVIA (igyekszik ügyet se vetni Natáliára): És akkor 20 deka tarját, meg 15 deka rokfort sajtot kérek.
NATÁLIA: Az előbb még szalámit kértél, nem sajtot. Számíthatok én is arra, hogy meggondolod magad?
ERIKA: Juhtúrót nem visz? A múlt héten azt mondta, nagyon ízlett. (majd egy kis szünet után, szinte mentegetőzve hozzáteszi). Egész friss, ma reggel hozták.
NATÁLIA: Én azért ezt annyira nem hinném el. Lehet, hogy ide ma hozták, de ki tudja, hogy mikor látott utoljára juhot?
LACI (a sorban hátrébbról, elég magas hangon, de hangosan odaszól Natáliának): Na most már elég volt magából. Ha nem hagyja azonnal abba, rendőrt hívok.
NATÁLIA: Miért mondja? Talán loptam valamit?
LACI: Igen, az időnket. Itt állunk a sorban vagy tízen, maga meg vegzálja a vevőket. Hogy nem szégyelli magát, öreg csoroszlya létére. Kíváncsi lennék, mit szólna ahhoz, ha maga éppen a drágalátos macskájához sietne, a szomszéd pedig nem engedné fel a lakásába. Mondjuk mert éppen akkor jut eszébe, hogy felmossa a lépcsőházat. Akkor vajon mit csinálna?
NATÁLIA: Miért nem engedne fel?
LACI: Mit tudom én? Mondjuk, mert beszélgetni akar. Pihenni egy kicsit felmosás közben.
NATÁLIA: Akkor nagyon mérges lennék. Meg türelmetlen.
LACI: Na látja, ezzel mi is így vagyunk. Úgyhogy szépen off you go. Vagyis kalap kabát. Viszlát! A macskája már biztos nagyon várja!

Natália csendben elindul a kassza felé.

ERIKA: Köszönöm a segítséget. A múltkor is ezt csinálta. De nekem úgy tűnik, mintha minden nap itt lenne.
LACI: Szó se róla, elég idegesítő jelenség. (A sorban állókhoz fordulva, a kelleténél egy kicsit hangosabban szólal meg) Az ilyeneknek a temetőben lenne a helye, nem?
ERIKA (ismét Szilviához fordul): Hol is tartottunk? Ja igen, a juhtúrónál?
SZILVIA: Nem köszönöm, azt nem kérek. Viszont adjon azért szalámit is. Meggondoltam magam.

Ebben a pillanatban kimennek a fények. Koromsötét üli meg az egész közértet. Semmi sem működik, a neonok és a hűtőládák zümmögése is abbamarad. Csak a bejárati ajtó felől szűrődik be némi fény. Egy pillanatra döbbent csend, aztán hatalmas hangzavar. Szilvia egyből indulna a kassza felé.

ERIKA (utánaszól Szilviának): Asszonyom, a szalámit ne hagyja itt. Már lemértem.
SZILVIA: Nem vagyok asszony. Elváltam. Egyébként a szalámival meg hagyjon békén!
NŐI HANG: Kérem mindenki őrizze meg a nyugalmát. Sajnos elment az áram. Hamarosan lesz újból világítás. Addig őrizzék meg a nyugalmukat.
SZILVIA: Akkor hadd menjünk ki. A bejárati ajtót amúgy is látni.
NŐI HANG: Sajnos nem tudnak. A bejárati ajtó is árammal működik. Meg a fémdetektor is.
LACI: Ne izguljon, nem fogunk semmit sem ellopni.
NŐI HANG: Én nem izgulok, de maguk se tegyék. Hamarosan jön majd segítség, és kívülről kinyitják az ajtót. Akkor mindenki ki tud majd menni.
SZILVIA: Kívülről?! Az meg hogy lehet, hogy csak kívülről lehet kinyitni?
NŐI HANG: Sajnos így van. Van elvileg vésznyitónk is, de azt meg pont most szerelik. (Majd hozzáteszi). Nem kaptak hozzá alkatrészt a szerelők. Ugyanezért nem működik a generátorunk sem. Úgyhogy kérem, akár üljenek le a földre és várjanak. Csak pár perc az egész.

Többen le is ülnek, mások álldogálnak tovább.

LACI: Honnan, tudja, hogy csak pár perc?

NŐI HANG: Gondolom. Biztos vagyok benne.
SZILVIA: Mit nyúlkál itt a kosaramban?
NATÁLIA (gúnyosan): Meg akartam nézni, hogy aztán vett-e virslit?
SZILVIA: Még mindig semmi köze hozzá. Attól, hogy elment az áram, még ne üsse az orrát más dolgába.
LACI: Most már tényleg hagyja békén a többieket. Tényleg ennyire nincs kivel foglalkoznia?

Egy darabig néma csönd.

NATÁLIA (halkan): Tényleg.
LACI (megenyhült hangon). De hát a macskája. (Majd hozzáteszi). Bastet.
NATÁLIA: Bastet 2 éve már nem is él. Meghalt szegény. A kertben temettem el. Én eszem a farhátat. Nekem meg úgyis mindegy. Kibírom, ha egyik nap nem eszem semmit.
LACI: Az nagyon rossz lehet, teljesen egyedül.
NATÁLIA: Pedig nem is hinné, hány boldog párt láttam. Anyakönyvvezető voltam, rengeteg fiatalt adtam össze. Közben meg nekem semmi se sikerült. Pedig mindig figyeltem ám. Hol a vőlegény tetszett, máskor meg a menyasszonyról ábrándoztam. De volt olyan is, hogy mindkettő nagyon helyes volt.
NŐI HANG: Szóval maga buzi?
NATÁLIA (önérzetesen): Nem buzi, hanem leszbikus. Még ennyit se tud? Bár én inkább heteroszexuális vagyok.
NŐI HANG: Na, szép kis közért ez. Sötét kell ahhoz, hogy meg tudja az ember, kik járnak ide.
NATÁLIA: Ha jól veszem ki, maga itt dolgozik. Legalábbis úgy nyugtatgatott mindenkit, mint aki nagyon is ismeri a járást. Akkor meg biztos nem jó kereskedő, ha ennyire nem ismeri az embereket. Egyébként szerintem mindenkinek van olyan titka, amit nem szeret nagydobra verni. Fogadjunk, hogy magát kiskorában molesztálták az osztálytársai, az apja ivott, vagy egyszer részegen elütött valakit, de nem kapták el.
NŐI HANG (nagyon nyomatékosan): Nem, nekem nincs semmilyen szégyellnivalóm.
LACI (közbeszól): Akkor jó magának. Csak attól lehet ilyen magabiztos, hogy van valakije. Vagy akár több valakije is. (Egy darabig kivár, de a hang nem válaszol). Én például nagyon is tudom, milyen az, ha az embernek senkije sincs. Én csak úgy hívom, az ilyen ember 3 Gy: Gyámoltalan, gyanakvó, gyerekes.
NŐI HANG: Maga is biztos azért ilyen magányos, mert buzi.
LACI: Magát csak ez izgatja az emberekben? Mindig ez alapján osztályoz? Mellesleg nem vagyok buzi, sőt volt olyan nő, aki nagyon is érdekelt. Csak én nem érdekeltem őt.
ERIKA: De hát még olyan fiatal. Ne beszéljen ilyen lemondóan!
LACI: Fiatal? Mit jelent, hogy fiatal? 42 vagyok. Persze az igazgatóhoz képest nyikhaj vagyok, de ahhoz képest, hogy nincs feleségem, nincs gyerekem és még mindig csak óraadó tanár vagyok, hát, ehhez képest már vén lúzernek érzem magam.

Közben a bejáratnál erősödik a fény, mintha a nap egyre erősebben sütne.

ERIKA: Mit tanít? Azt mondják, aki sokat van gyerekek között, az örökre fiatal marad.
LACI: Vagy éppen egyre öregebbnek érzi magát. Unja az egészet, a gyerekek egyre idétlenebbek, a követelmények folyton változnak. Szóval mitől lennék fiatal? (Kis szünet után hozzáteszi). Egyébként angolt.
ERIKA: Tényleg?
LACI: Igen, tényleg. De ez miért olyan érdekes?
ERIKA: Mert én meg pont angoltanárt keresek. Nem akarok örök életemben húspultos
lenni.
LACI: Hát akkor tényleg érdemes tanulnia. Ha nem teszi, elkopik az agya.
ERIKA: Nem akar engem angolra tanítani?
LACI: Igazából nem. Ha az iskola mellett még különórákat is adnék, az olyan lenne, mintha maga még otthon is csak a párizsit mérné. Örülök, ha délután végre elszabadulok az iskolából.
NATÁLIA (Szilviához): Nem adnál nekem abból a sonkából, amit vettél? Évek óta nem ettem sonkát. Cserébe adok friss kiflit, pont a pékségből jövök.
SZILVIA: Hagyjon békén, ezt magamnak vettem.
NATÁLIA: Na, ne legyél már ilyen undok!
SZILVIA: Nem vagyok undok, csak éppen ezt magamnak vettem. Én se kunyerálom el a maga farhátját.
NATÁLIA: Csak az tud ilyen irigy lenni, akinek nincs senkije. Illetve akinek senkije sincs, az vagy nagyon irigy, vagy éppen nagyon jószívű. Hát te, aranyoskám, inkább az előbbibe tartozol. Irigy vagy. Nagyon is.
SZILVIA: Tényleg nincs senkim. Volt, de már nincs.
NATÁLIA: Sajnálom. Én tudom, milyen rossz érzés.
NŐI HANG: Hát ez remek. Álljon össze az anyakönyvvezetővel. Vagy az angoltanárral. Ja bocs, vele inkább ne. Lehet, hogy mégis összejön a húspultos lánnyal. Emlékezetes áramszünet lenne. A nyanya meg összeadhatná őket, itt a sötétben. Egy pezsgőt bevállalok.
NATÁLIA: Ez az áramszünet anélkül is emlékezetes lesz.
SZILVIA: Csak legyen már vége.

A bejárati fény már szinte vakít. Egyre többen figyelnek föl erre. Érezni, hogy valami készülődik.

SZILVIA: Szerintem már itt vannak értünk. Mindjárt kinyitják. Épp jókor, mert ha sokáig kellene itt ülni, tönkremenne a juhtúróm. Meg nagyon kell már vécéznem is.
LACI: Ne gondoljon rá. Se arra, hogy éhes, se arra, hogy mennyi idő múlva jutunk ki. Legalább itt lehet nyugodtam beszélgetni. Senki se rohan.

Közben többen elindulnak a bejárat felé. Bent továbbra sincs semmi fény, de a kinti világosságban látszik, hogy tűzoltók éppen most kezdik feszegetni kívülről az ajtókat. Szilvia az elsők között pattan fel, Laci és Natália csak lassan tápászkodik. Ők is elindulnak a bejárat felé. A kasszák nem működnek, többen leteszik előtte a kosarat a földre. Laci a félig megpakolt kosarat leteszi az egyik polc mellé. Ugyanakkor két kis üveg felest és egy csomag óvszert gyorsan zsebre vág. Natália észreveszi.

NATÁLIA: Na mi van, maga erkölcsbajnok? Csak idáig terjed a bátorsága? Gyerünk, tömje tele a zsebeit. Amivel csak tudja. Felest csak a csórók lopnak, de magáról többet gondoltam.
LACI: Ne foglalkozzon velem. Kell ez az ijedtségre. Örüljenek, hogy nem egy nagy üveg töményet dugok a kabátom alá.
NATÁLIA: És a koton minek kell? Ha ennyire nincs senkije?
LACI: Na, most már tényleg szálljon le rólam. Törődjön a saját dolgaival!
NATÁLIA: Nem érti? Nekem nincs saját dolgom. Mindig a mások életét éltem. Másokat eskettem, másoknak mondtam jókívánságokat, én meg csak egy múló pillanat voltam az életükben. Egy nappal később már az arcomra se emlékeznek. Most hogy meg Bastet sincs már, végképp nincs kivel foglalkoznom.
LACI (pillanatnyi szünet után): Igaza van. Bocsánat.
NATÁLIA: Hagyja csak. Úgyis mindenki azt gondolja, hogy egy bolond, nimfomániás öreglány vagyok. Most legalább maga már tudja is.

Kintről egy megafonon női hang hallatszik be: Mindenki hagyja el az épületet. Pillanatokon belül kinyitjuk az ajtókat. Őrizzék meg nyugalmukat. Kérem, mindenki hagyja el az épületet.

A legtöbben már közben oda is értek a bejárathoz. Laci és Natália a tömeg végén nyomul a kijárat felé.

LACI: Akkor most már tényleg menjünk. Jöjjön, segítek.
NATÁLIA: Nem kell nekem segítség. De azért köszönöm. (Közben ő is leteszi a kosarat)

Kiérnek. Odakinn vakító fény fogadja őket. Nem is tűnt fel, hogy ilyen sokáig voltak odabent. Ennyire elszoktak volna a fénytől? Hunyorognak.

ERIKA (Utolsóként lép ki, hátulról szólal meg): Senki sincs már bent. Mindenki kijött.
KRISZTA (egy filmes kocsi dollyján ül): Köszönöm! VÉGE! Világítás leolt! Füstgépet zárjuk el! Köszönöm mindenkinek a munkát.

A kiérkezők arcán döbbenet. Van, akinek a kezében még ott van a kosár. Laci és Natália is csak néz egymásra. A női hang, aki a közértben beszélgetett velük, és aki mindenkibe belekötött, ezé a fiatal lányé volt. Aki most fent ül a létre tetején, kezében a megafonnal.

LACI: Mi a fene volt ez?
NATÁLIA: Szerintem az volt, hogy minket most nagyon átvertek.
LACI: Hogy mit csináltak? Na azért ez nem így van.

Odamegy Krisztához.

LACI: Legyen szíves. Mi volt ez az egész?
KRISZTA: Ez volt a filmem utolsó jelenete. (Majd hozzáteszi dicsekedve) És nagyon jól sikerült.
LACI: De hát maga ott volt bent velünk. Hogy jött ki? Meg egyáltalán? Mi volt ez? Maga találta ki az egészet?
KRISZTA (önérzetesen): Én bizony. De jó volt nem? Kár, hogy nem látták magukat kívülről. Ja, egyébként majd megnézhetik. Infrakamerával mindent vettük. Azt is, amikor majdnem átharapta az öreglány torkát. Kár hogy nem folyt vér. Csak a farhát csöpögött egy kicsit. Tényleg, azt mondja majd meg a vén szatyornak.
LACI: Menjen maga a jó büdös francba. Mások életével szórakozik. Minket meg a frász üt ki. Ez elképesztő pofátlanság.
KRISZTA: Ez nem pofátlanság, hanem real time movie. Maga angoltanár, ezt biztos érti. Azt jelenti, hogy mindannyian egy nagy film szereplői vagyunk, csak éppen nem mindig tudunk róla. Illetve én most nem szereplő voltam, hanem rendező.
LACI: És a tűzoltók? Már ne mondja, hogy ők is bennevoltak.
KRISZTA: Naná, hogy igen. Ki lehet őket bérelni. Egyébként nyilvános a tarifatáblázat, fent van a neten. Sőt, velük együtt szerveztük az egészet. Nekem lett egy jó filmem, nekik meg volt egy éles gyakorlatuk, ráadásul még pénzt is kerestek. Mindenki jól járt. Ja, Erika volt az asszisztensem, tudja, a húspultos lány. Szegény két hete ott van, ki nem állhatja már a felvágottak szagát se.
LACI: Mi az, hogy mindenki jól járt? És ha valaki szívrohamot kap? Vagy megsebesül?
KRISZTA (vidáman): De semmi ilyen nem történt. Aztán meg mindenki, aki bent volt, gázsit kap. Kétszer annyit, mint a normál statiszták. Ne mondja már, hogy ez nem volt jó muri. Majd az unokáikanak is mesélheti. (kis szünet után hozzáteszi). Ja, bocs, magának nincsenek porontyai. De úgy unokái se lesznek, azt tudja? Na mindegy, menjen inkább a sátorba, ott megkapja a gázsit. A nyanyát is vigye magával. Csak alá kell írni, hogy átvették. Különben ránk száll az APEH. És szóljon neki, hogy csöpög a farhát.
LACI: Menjen maga a jó büdös francba az egész filmes pereputtyával együtt.

Laci megfordul és visszaballag Natáliához.

NATÁLIA: Na mi volt?
LACI: Egy rohadt nagy átverés volt az egész. Annak a kiscsajnak a filmjében lettünk sztárok. Az a ringyó, végig bent volt velünk. Sőt, ő találta ki az egészet. Most meg boldogan pöffeszkedik azon a létrán.
NATÁLIA: Hogy mik lettünk? Sztárok?
LACI: Igen, az egész csak egy megrendezett jelenet volt. Még a tűzoltók is tudtak róla.
NATÁLIA: Jelenet egy filmben? Hát akkor én leszek a világ első 76 évesen bemutatkozó filmsztárja! Aki még a csirkefarhátat is feláldozta az első szerep kedvéért!

Laci egy pillanatig döbbenten nézi a vihogó Natáliát, aztán kitör belőle is a hahotázás.Nem bírják abbahagyni, a végén szinte lezuhannak a fűre. Laci még így se bírja, hanyatt fekszik a füvön, ott rázza a nevetés. Aztán benyúl a zsebébe, kiveszi a két felest, az egyiket Natáliának nyújtja.

LACI: Akkor igyunk a sztárságra.
NATÁLIA: A sztárságra!

- Vége -