Hatodik jelenet

(Ugyanott vagyunk, a lakásban, a másnapi angol órán. Mindenki gyanakodva figyeli a másikat, attól függően, hogy mennyit tud. Hunger Natália fölényesen szemlélődik. Többiek kicsit megilletődöttek. Kriszta nincs ott. Van valami ünnepélyesség a levegőben.)

: „I have a dream. I have a dream that one day this nation will rise up .”

: Addig ismételjük, amíg el nem hisszük. (Laci fáradt elutasítással néz rá.)

: Szilvia, continue, please!

: „I have a dream that one day even the state of Mississippi, will be transformed into an oasis of freedom and justice.”

: Freedom?

: Szabadság

: Justice? (

.)

: Igazság.

: (

.) Vagy inkább?

: I-gaz-ságos-ságos-sáááágg. Szép nyelv. (

.)

: Erika?

: „I have a dream that my for little children will live in a nation where they will

not be judged by the color of their skin…” (

.)

: Skinhead. (

.)

: Continue, Nati!

: „I have a dream that one day every valley shall be exalted, and every hill and mountain shall be made low, the rough places will be made plain, and the crooked places will be made straight; "and the glory of the Lord shall be revealed and all flesh shall see it together." (

.)

: (

.) Ezt a pár mondatot tanulják meg kívülről. You have to know every word in the text. Holnap lesz az utolsó óránk. Tomorrow we’ll have our last lesson before the exam. That’s all for today. Everybody is free. Natalia, kérem maradjon itt! See you tomorrow at two o’clock.

Apámmal beszélt?

: Úgy érted, Milánnal? Felhívott telefonon.

: Megvan a száma?

NATÁLIA: Elég régóta. (Csönd.)
LACI: Akkor mi legyen?
NATÁLIA: Kérdezz!
LACI: Csak így, egyszerűen?
NATÁLIA Kérdezz, kérdezz!
LACI: Mindenre válaszol?
NATÁLIA Kérdezz csak, kérdezz!
LACI: Inkább meséljen!
NATÁLIA I was born in nineteen thirty three in Budapest.
LACI: Apja ludovikás tiszt, a nagyapám legjobb barátja.
NATÁLIA: Negyvenkilencben jöttek haza az orosz hadifogságból.
LACI: Szóval együtt voltak. Apám már négy éves volt. Még sose látta a nagyapámat.
NATALIA: Én meg tizenhat. De nekem se esett jól a gyerekkor.
LACI: A mamája?
NATÁLIA: Meghalt. Rákoskeresztúron, hímzés közben. Az ostrom alatt. Előtte levitt az anyjához vidékre.
LACI: Aztán az apja felhozta Pestre. Próbálta magához szelídíteni.
NATÁLIA:  Kevés ideje volt rá. A Láng Gépgyárban dolgozott.
LACI: Délutáni műszak. Éjszakai műszak. (Natália bólint.)
NATÁLIA:  Kitűnőre érettségiztem, de nem vettek fel az egyetemre. Két évig próbálkoztam az orvosin, de ezekkel a papírokkal…..Az apám egyszer bement a rektorhoz, és elmondta, hogy az ő dédapja Madách Imre. Kiröhögték.
LACI: Madách Imre? Egy Madách Imre rokon. (Röhög.) Vagy már őt is félreanyakönyvezték. (Natália átható tekintettel néz rá.)
NATÁLIA:  Ötvenkettő augusztusában lent voltunk az alsóbélatelepi DISZ táborban.
LACI: Egy ludovikás lányt oda beengedtek?
NATÁLIA:  Barátnőkkel voltam, mint dolgozó ifjú. Az egyik este átmentünk a szomszéd egyetemi táborba. Lampionos élőzene volt, nagyon jó, frissdiplomás pasikkal. Kiszúrtam az egyiket, és fogadtunk a lányokkal, hogy magamba bolondítom. El akartam vetetni a szüzességemet. Tizenkilenc voltam, egy postáskisasszony, minden jövő nélkül. A srác azonnal belém habarodott. Nagyon szerettük egymást. Igazi szexbálvány képzelj el! Teherbe ejtett. Sokáig nagyon figyelmes volt, de aztán a veszélyeztetett terhességem kiborította. Az apám hiába pátyolgatott minket, egyszer csak lelépett, felszívódott, eltűnt. A többit tudod, vagy sejted.
LACI: Bizonyára közbeléptek a ludovikások.
NATÁLIA: : Úgy van. De dúlt a Ratkó korszak. A gyereket nem lehetett elvetetni. Az öreg Vidovszkynak volt egy nagynénje Kassa mellett, az apámnak meg valami titkos cimborája a belügyben. Elkezdték szervezni a papírokat. Mire a végére jártak, Melinda már két éves volt. A nagyanyám nevelte vidéken.
LACI: A nagyi szokta a gyűrődést.
NATÁLIA: Feltették a vonatra a gyereket, és rábízták a kalauzra, hogy rakja ki egy Kassa előtti faluban. A Vidovszky nagynéni hiába várta az állomáson.
LACI: A kaller elfelejtette leadni.
NATÁLIA: A kassai állomásfőnök felesége magához vette. A kislány az se tudta, kicsoda. Szilvinek nevezték el.
LACI: Szilvinek.
NATÁLIA: Szilvinek.
LACI: Mi az isten történik ezen a tanfolyamon? Valami láthatatlan kéz igazgat minket? Egy Madách rokon, az elveszett gyerekével, az apám szeretője, meg egy féltestvér. Kicsit túl sok a véletlen. Mi az istent agyalt ki?
NATÁLIA: : Digitális nyomdák. Van ott is pár ismerősöm.
LACI: Már a nyomdák is ludovikás kézre kerültek?
NATÁLIA: Szórólapokat nyomtattam. Kis példányszámban. Munkanélkülieket várunk ingyen továbbképzésre, telefonszám, stb. stb. Két hétig dobáltam a postaládájukba, Mind eljöttek.
LACI: Kik azok a mind?
NATÁLIA: Mindenki, aki nekem valaha is fontos volt.
LACI: Van fogalma róla, hogy mit művel? Ez kísérlet élő embereken. Kicsoda maga, Mengele nénikéje? Itt már nem tudja kordában tartani az eseményeket. A szálak elszabadultak, és egy huszonegy éves kiscsaj rá fog menni, nem beszélve rólam.
NATÁLIA:  Várd ki a végét! Minden kombinációt átgondoltam. Nem történhet semmi végzetes.
LACI: Az nem végzetes, hogy felborította az életünket? Hogyan nézzünk ezután egymás szemébe?
NATÁLIA:  Az már a ti dolgotok. Én eltűnök, de nektek együtt kell boldogulnotok, mert
az igazság mindennél előbbre való.
LACI: Folytasd, szipirtyó!
NATÁLIA: Ezt meg se hallottam.
LACI: Vérfertőzésre kényszerítettél, te méregkeverő.
NATÁLIA:  A fene se kényszerített. Ki kért rá, hogy letaposs egy harmatos virágot, te
aggastyán, te betokosodott őskamasz?
LACI: Odatoltad az orrom elé. Kísértésbe vittél.
NATÁLIA:  Nem tudtál várni, míg minden a helyére kerül?
LACI: Mire várjak negyven évesen, te múmia?
NATÁLIA:  Hogy jóra forduljanak a dolgok.
LACI: Jóra. Itt, a Világvárosban?
NATÁLIA:  Bárhol. Egyetemlegesen.
LACI: Majd a túlvilágon. Neked már holnap.
NATÁLIA:  Na jó, én elmentem A többit fejtsd meg egyedül!
LACI: Csak annyit mondj, hogy van-e közünk egymáshoz?
NATÁLIA:  Ugyan, csekélység. A nagyanyád lehetnék, ha nem kellett volna átkönyveljelek
a komcsi arisztokrata anyukád nevére.
LACI: Te meggárgyultál? Ezt nem tehetted!
NATÁLIA:  Pedig megtettem. Mert akkor már képesített anyakönyvi kivonat vezető voltam.
Az apád, Milán rám parancsolt, hogy írjam át az anyakönyvet. Az ő gyerekük ugyanis meghalt.
LACI: Nem én haltam meg?
NATÁLIA:  Legfeljebb Erika álmaiban.
LACI: (Sírós hangon.) És ki az igazi apám?
NATÁLIA: Azt már Szilvia tegnap elmesélte
LACI: (Még sírósabb hangon.) Az orosz kiskatona?
NATÁLIA: Úgy, úgy, most már örülsz?
LACI: Ne-e-e-e-e-e-e-em!
NATÁLIA:  Pedig örülhetsz. Nincs vérfertőzés. Nincs bűnbeesés. Mindenki mindenkivel kompatibilis. More or less. Na csá, kisaranyom! Megyek, mert holnap szigorú lesz a számonkérés. (Kilibeg. Laci láthatóan izzad.)
LACI: Szilvia, mit tettél! Szilvia! (Szín elsötétedik.)

Hetedik jelenet

(Újra az osztályterem. Laci, Kriszta, Szilvia és Natália ülnek az asztalnál. Nyomott a hangulat. Erika még nem jött meg. Laci feláll, kiosztja a dolgozatokat.)

LACI: Today is an extraordinary day. I have a terrible headache, so everybody can talk
in any language. Itt vannak a dolgozatok az önéletrajzokkal, születési adatokkal, mindennel, amiről azt hisszük, hogy rólunk szól. Csupa anyakönyvi kivonat. Csak ez számit. Anything else is bullshit. (Mindenki lesüti a szemét.) Az ünnepeket követően mindenki megírja a vizsgadolgozatot, még van bő három napjuk, hogy felkészüljenek. Any question? No questions. Ki mihez kezd a vizsga után? Szilvia?
SZIIVIA: (Álmatagon.) I shall visit my mother in Kassa.
LACI: Kosice.
SZILVIA: Kosice.
LACI: Egyéb családlátogatás? Kriszta?
KRISZTA: (Nyugodt hangon.) Nekem nincs családom.
LACI: Hogyan?
KRISZTA: Nekem nincs családom. A barátommal élek. Egy könyvmoly, de jó lélek.
LACI: Értem. Natalie?
NATÁLIA: (Túlpörgetett fesztelenséggel.) Eu vou pra Brasil neste ano. Pra Vitória de Conquista. Estudo Portugues há dois anos. Tenho amigos lá e vou ficar com eles para sempre.
LACI: (Kapizsgálja, de azért megkérdi.) Micsoda?
NATÁLIA: (Egy szuszra.) You told any language. Brazíliába készülök. Vitória de Conquistába, a barátaimhoz. Meghívtak, annak idején segítettem nekik egy örökbefogadásnál az anyakönyvi kivonat kiállításában. Ugye, mindenki tudja ki volt Bíró László…, a golyóstoll feltalálója. Magyar találmány, a világon mindenki ismeri. Az a kisfiú, akit magukhoz vettek
Bíró szabadalmának egyedüli örököse. A család milliárdos lett, ők rendelkeznek a golyóstoll kizárólagos licence és forgalmazási jogával Brazíliában. Ötszáz millió golyóstoll évente. Imádják a magyarokat, és mindenekfelett engem. A macskámat is vihetem (Szünet.) Meg a rokonaimat. (Csend.) Kriszta, velem tartasz?
KRISZTA: „Sem rokona, sem ismerőse nem vagyok senkinek.”
NATÁLIA: Elintézzük. (Kriszta némán rágózik, és rázza a fejét.) Szilvia?
SZILVIA: Ne haragudj, Natália, de nekem még itt van dolgom. (Lacira néz.)
NATÁLIA: Megértelek, de még töprengj rajta!
SZILVIA: Jó.
NATÁLIA: És maga, tanár úr?
LACI: Jóságos vagy hozzánk,….nagyi, de mi „maradunk itten, maradunk, itt maradunk.”
NATÁLIA: Hol? Ebben a koszfészekben?
LACI: Világvárosban.
KRISZTA: „Neve is van…..
LACI: „….Budapest.” (Elindul a zene. Kriszta énekelni kezd.)

KRISZTA: Óriás plakátról integet egy arc, a jókedve rég rám fér.
Az ablakomon beköszön az EU csillag, meg az égszínkék háttér.
Elinal a múlt, virul a jövő, van öröm az életben.
Kivonultak, beleléptünk, legyen szerencsés ez a véletlen.

Szép, új világváros, ugye szeretsz engem?
Szép, új világváros, tudod nincs hová mennem.
Szép, új világváros, te csak fürödj a fényben!
Szép, új világváros, addig hadd mesélem el
Addig hadd mesélem el, hogy itt élnem, halnom kell.
Addig hadd mesélem el.
(Beront Erika.)
ERIKA: Szóval, itt vagytok mind. Az egész rohadt nagycsalád. Mindennapi rémálmunkat add meg nekünk ma. Utazni készülünk, igaz? Hosszú útra megyünk.
Azt majd én mondom meg, hova. Majd én vezetlek titeket. Ide megyünk vissza. Bele, a fejembe. (Pisztolyt ránt, vaktában lövöldözni kezd, és kilövi az egész tárat, miközben mindenki a földre vágja magát. A lövöldözés után eldobja a fegyvert, és üvöltve kiszalad. Egy darabig csend. Mindenki mozdulatlanul fekszik. Aztán csöngeni kezd a telefon. Laci lassan feltápászkodik, felveszi.)
LACI: (Nagyon fáradt hangon.) Igen…. , apa. (Szünet.) Már itt volt, és elment.
Volt egy kis lövöldözés. A szívbajt hozta ránk. (Szünet.) Vaktöltények…. kicserélted. Értem. Te mindig olyan előrelátó vagy, apa. (Nézi a többieket, ahogy lassan tápászkodnak fel, kivéve Natáliát. Lassan körbeállják, nézik mozdulatlan testét.) Most le kell, hogy tegyelek. (Szünet.)
Értem, apa, és bazd meg, apa! Bazd meg! (Csendben leteszi a telefont. Odaballag a nőkhöz, fejét vakarva nézi a holttestet, míg elsötétedik a szín.)

VÉGE