A TEHETSÉGKUTATÓ PÁLYÁZATRA BEÉRKEZETT PÁLYAMŰ

- Bohózat egy felvonásban-

Játszák: Hunger Natália, nyugalmazott anyakönyvvezető
Szilvia, tisztviselő
Laci, angoltanár
Erika, a bohó
Kriszta, színi hallgató

Szín: Lift. Amíg a szereplők begyűlnek, addig kis téren zajlik a

cselekmény, majd a lift fokozatosan ”kitágul”.

Laci:(jön, megáll középen, a liftajtó gombját nyomogatja, az idevágó háttérhang. többszöri próbálkozás után jön a lift. Az ajtók szétsiklanak, belépik)
Szilvia: (kintről) Várjon! Halló, tartsa kérem a liftet!
Laci: (kinéz) Csak nyugi hölgyem. Tartom!
Szilvia: Csak ne nyugtasson engem!(most jelenik meg, zaklatott játék, az egyik cipőjének a sarka kitörik, Korához képest kirívó öltözet, rövid, szűk szoknya, sok „lógó-függővel”.) Egyáltalán nincs okom nyugodtnak lenni! (a lift előtt kinyílik kézitáskája, dolgai szétrepülnek) Na tessék! S még legyek nyugodt! (kezdi összeszedni).
Laci: Nyugodjon meg kérem! Nem késik le sehonnan!
Szilvia:  Mondtam, már, hogy ne mind nyugtasson! Különben is már mindenről lekéstem, amiről lekéshettem. Most meg ez az átkozott táska is! Na ne bámuljon úgy rám: tartsa a liftet! Jó?
Laci: Jó, kérem, jó!
Szilvia: Köszönöm!
Laci: (mintha akarna is segíteni, meg nem is)Ha megengedi… (hajolna le)
Szilvia: Megengedem! Köszönöm!
Laci: (visszalépik) Talán mégsem! Általában rossz viszonyba vagyok a nőkkel.
Szilvia: Hát én is a férfiakkal! Különben sem arra gondoltam hogy itt most lefekszünk a liftben. Ámbátor, ha jól belegondolok, eddig még csak a liftben nem…izéltem. Na segít?
Laci: (felvesz egy elgurult dobozkát,tartózkodva átadja)Tessék!
Szilvia: (átveszi) Köszönöm! (hirtelen arcon csókolja Lacit)
Laci: (megrökönyödve) Na, azért ne személyeskedjünk ennyire.
Szilvia: Csak hálás akartam lenni! Egyébként Szilvia vagyok, frissen elvált, többszörösen csalódott.(Laci csak bámul rá)Na?
Laci: Mit, na?
Szilvia: Magát hogy hívják?
Laci: Liftben nem ismerkedek!
Szilvia: Hát nem ismerkedni akarok, csak a nevét kérdeztem!
Natália: (közeledik) Már bocsánat, hogy félbeszakítom ezt a meghitt idillt! Felfelé, vagy lefelé?
Szilvia: Fel!
Laci: És ez nem semmiféle idill!
Natália: Mindegy! Én is jöhetek, nem? (Szilviához) Milyen morcos a férje!
Szilvia: (fitymálón) Nem a férjem!
Laci: Na miért angyalom? Nem lehetnék! Különben, nem is lennék! Isten ments!
Natália: (Szilviához) Mondom!

(a lift elindul, megy egy emeletet, jön Kriszta, a lift megáll, belépik, kamerája van, mindent igyekszik filmezni)

Natália: Csak álljanak arrább!
Szilvia: Mi baj mama? Olyan riasztóak vagyunk?
Natália:  Ellenkezőleg! Magamtól féltem…magukat.
Kriszta:  Világosabban?
Natália: Én nem akarom megfertőzni kegyelmeteket, na!

(Indul a lift ,jön Erika, retiküljét a földön húzza, cicanadrágban, egyik lábszárvédő leeresztve, félrecsapott simisapka, elbűvölő, megnyerő, a lift megáll, ajtó nyílik)

Kriszta: Helló! (belépik)

(Indul a felvonó, nem sokat megy, beakad, néhány pillanat csend, hol egymásra, hol az ajtóra tekintenek)

Natália: Na! Nem száll ki senki?
Laci: Mama, nem vette észre, hogy beakadtunk két emelet közt?
Natália: Hogy mit csináltunk?
Laci: Beakadtunk!
Natália: Vagyis beakadtunk? Hát én mindjárt kiakadok! S mikor indulunk újra?
Szilvia: Remélhetőleg hamar. (nyomogassa a gombot) Reméljük!
Natália: Nem nyílik?
Szilvia: Hát lássa!
Natália: Nem is indul?
Laci: Hát lássa!
Natália: Akkor sikoltsanak! (Erikához) Maga kisasszony! Ilyen fiatalon biztosan éleset tud visítani.
Erika: Miért visítanék? Én nem vagyok megijedve.
Kriszta: Biztos pillanatnyi rövidzárlat.
Laci: Gondolja?
Kriszta:  Legalábbis remélem. De remek alkalom, hogy újabb életképeket filmezhessek. Mindenkitől aggódó arcot kérek, mint olyan emberek, akik a liftbe szorultak.
Szilvia: De hiszen tényleg beszorultunk!
Natália: Nem tudom aranyoskám, hogy az én képem eléggé aggódó-e, de én igenis aggódok.
Szilvia: (egyre idegesebben nyomkodja a gombot) Indulj már!
Natália: (kíváncsian Szilviához) Nem indul?
Szilvia: (mint aki mindjárt képen vágja a vénasszonyt) Nem! Na! Nem indul!
Laci: (Tenyerével üti az ajtót) Halló! Hallanak? Hall bennünket Valaki? (elkeseredetten)Segítsenek! Órám van!
Natália: Rolex?
Laci: Nem! Angol.
Natália: Angol?
Laci: Igen!(nyersen) Angol! Angol órát kell tartanom.
Erika: Angol tanár vagy? Oh, milyen izgató!
Natália: Angol tanár? Az remek! Engem is megtaníthatna. Éppen Brazíliába készülök.
Kriszta:  Brazíliába készül a néni?
Erika: Brazília, oh, hogy milyen izgató.
Natália: Oda, csak ne közelítsetek! (ellépik)

(a lift innen kezd kitágulni)

Kriszta:  De Brazíliában nem angolul beszélnek.
Natália: Nem? (Lacihoz) S az úr nem tud brazilul?
Laci: Nem! Különben is ott a portugált beszélik.
Natália: Szóval nem tud megtanítani! Kár! Mert én Brazíliába megyek…vagy nem megyek.
Ez még nincs eldöntve.
Erika: Oh, milyen izgató! Brazília! Karnevál! (táncol)Szamba!
Kriszta:  Valóban izgató lehet. S micsoda filmtéma.
Natália: Lehet, de mondom, hogy még semmi sem biztos. (Int, hogy jöjjenek közelebb) Kaptam egy meghívót. Képzeljék éppen Brazíliából.
Erika: Rokonok?
Kriszta: Talán a gyerekei?
Natália: Egyik sem! Meghívót kaptam egy házaspártól, akiket valaha én eskettem össze .
Szilvia: Hogy egyesek milyen szerencsések!
Natália: Miért? Maga mitől nem szerencsés?
Szilvia: Mitől lennék? Pont elhagyott a férjem.
Natália: S az a baj? Nekem sosem volt egy sem, s nem is éreztem a hiányukat.
Szilvia: Mondjuk nem baj, férfi még akad, de a gyerekek is most mentek külföldre. Most itt maradtam egyedül beteg szüleimmel.
Erika: Attól még élni kell az életet.
Kriszta:  Ez remek életkép. (filmez) Tehát a hölgy életunt?
Szilvia: Hát inkább úgy fogalmaznék, hogy: férfiunt.
Laci: Azért mégsem kellene minden férfit egy csónakba ültetni.
Erika: Minden ráállás kérdése. (Lacira mutat) Uram ,nős?
Laci: Isten ments! Jól megvagyok én magamban is. Még egy asszony hiányzik az életemből.
Kriszta: Nocsak. Nőellenes. Éppen egy ilyen témát akarok feldolgozni a filmemben.
Natália: Maga tényleg egy remek téma, tanár úr. Ha filmrendező lennék egész biztos, hogy én is magát akarnám feldolgozni.
Laci: (nyersen) Nem vagyok nőellenes és magácska kisasszony csak ne dolgozzon engem fel a műveiben. S maga se mama, jó?
Kriszta:  Csak tessék megnyugodni. Nem akartam bántani.
Erika: Engem dolgozz fel csinibaba. Tudod én éjszakánként gyilkosságokat álmodok. Én vagyok a gyilkos. Az éjszaka éppen a szeretkezés közben olyan orgazmusom volt, hogy egy láncfűrésszel levágtam a fejét. Mármint a nyakáról. Egy ideig még merevedésben volt.
Szilvia: Kinek vágtad le a fejét?
Erika: (Lacira mutat) Neki!
Laci: Mit beszélsz? Ez rémes! Nem is ismerlek! Még sosem láttalak!
Erika: Maga buta. Álmomban.
Laci: De hogyan álmodhattál felőlem ,amikor még sosem találkoztunk?
Kriszta:  Biztos az álom előrevetítette a találkozást.
Natália: S a gyilkosságot!
Laci: Miket fecsegnek össze? Maguk tyúkeszűek.
Kriszta:  Ez remek forgatókönyv lesz.
Laci: Bár legyen, de nélkülem!
Erika: Nyugi, tanárkám. Nem te leszel a főhős!
Laci: (félre) Egek! Ezek a nők. Kriminális fantáziák! Esküszöm maguk betegek.
Szilvia: Na ne essen pánikba, tanár úr. Ez csak egy betegség. Mármint a kislány esetében. Vagyis, hogy alvajáró, meg álmodozó…
Laci: Ilyen betegség, hogy álmában öldököl?
Szilvia: Igen! Ha hiszi, ha nem van ilyen!
Natália: Jól van, fiam! Ne hisztizz annyit! Hallod, hogy ez nem valós…
Laci: Nem vagyok a maga fia.
Natália: Szóval emberek. Brazília, vagy nem Brazília. Ez itt a shakespearei kérdés.
Szilvia: Mamuskám, mit kell itt annyit shakespearezni? Menni kell!
Erika: Én biztos mennék!
Natália: Lehet! De van egy baj.
Kriszta:  Mi baj lehet! Hiszen semmi pénzébe nem kerül.
Natália: Nem ! De látják? Igaz a mondás: a pénz nem minden.
Szilvia: Hát ha a pénz nem gond, még mi lehet?
Natália: Például Bastet!
Szilvia: Az ki? A férje?
Natália: Nem!
Kriszta:  Ágyasa?
Natália: Ó, dehogy!
Erika: A latra!
Natália: A macskám! Olyan gyönyörű sziámi kandúr. Hasonlít az úrra. (Lacira mutat)
Laci: Kikérem!
Natália: Jó, na! Néha olyan komor. Mármint Bastet.
Szilvia: De Bastet még nem ok, hogy ne menjen Brazíliába!
Natália: Bastet, nem, de a daganat igen.
Kriszta:  Bastetten?
Natália: Rajtam.(Gyorsan vetkezni kezd) Megmutatom.
Kriszta: Talán hagyja!
Natália: De, De! (Lacikhoz) Elfordulna?
Laci: Nem is vagyok kíváncsi!(elfordul)
Szilvia: Talán mégsem szükséges!
Natália: De, dehogy nem! (Már csak melltartó van rajta, felül, felemeli a bal karját) Itt ni!
Szilvia: (Mind közelebb jönnek, nézik) Mi ez?
Laci: (aki nem bírta, s a nők fölött átkukucskál) Egy undorító pattanás. Biztos nem is mosakszik a vénasszony.
Natália: Maga, fiam, szemtelen! Hát leskelődik?
Laci: Méghogy! Mit láthatnék.
Natália: Ez igenis egy súlyos daganat. Fertőző is lehet.
Kriszta: Hát még nem tudja mi az?
Natália: (nylontasakból kiemel egy befőttes üveget valami zavaros, sárgás lével) Ez!

(rövid szünet, furcsán nézik)

Erika: Az mi?
Natália: Testnedv, hogy úgy szépen fejezzem ki magam.
Szilvia: Mi?
Natália: Vizeletpróba! Azt hittem intelligens emberek.
Kriszta:  Hadd filmezzem! (filmez) Kicsit lötyögtesse meg!
Laci: Vizeletpróba?
Natália: Az, na! Pisi!
Laci: Pfújj!! Undorító!
Natália: Miért, a magáé milyen, fiam?
Szilvia: És mi van ezzel a … váladékkal?
Natália: Most megyek orvoshoz. Oda kell ez!(Előttük lötyögteti a befőttes üveget, néhány csepp kiloccsan.)
Szilvia: Az Istenért! Vigyázzon! (visszalépnek) Még megfertőzhet minket!
Erika: Ragályos?
Laci: Zavarosnak, elég zavaros!
Erika: Már úgy értem, hogy fertőző?
Natália: Azt nem tudom. Bastet ivott belőle, s nem lett semmi baja.
Laci: Mégis, azért nem kellene emberek közt mászkálnia azzal a…
Erika: Pisivel! Fél kimondani tanár úr?
Laci: Nem akarok megbetegedni. Ennyi az egész! Örök életemben óvszert használtam.
Erika: (kacéran közelít) Amikor önkielégít, akkor is.
Laci: Ne közelítsen kérem!Méghogy önkielégítek.Ezt honnan veszi?(felszorul a lift képzeletbeli falára)
Natália: Óvszert használ! Hát, ha meg akarja fogni van gumikesztyűm.
Laci: Fogja meg a roseb nyanya!
Szilvia: Végül is hová megy ezzel?
Natália: Az orvoshoz. Vizsgálatra.
Kriszta:  Ja! És ha beteg?
Natália: Ez az! Meghalni menjek Brazíliába?
Szilvia: De maga határozottan nem beteg.
Laci: Sőt! Szemtelenül egészséges (Erikához, aki ölelgetni próbálja) Ne mássz rám, na!
Kriszta:  Egészségesnek látom.
Szilvia: Tény, hogy egészségesebb mint én!
Natália: Miért? Magának mi a baja, lelkem?
Szilvia: Nekem!(sóhajt) Kétoldali férfiundorom van.
Laci: Ennek csak örvendek (próbál kiszabadulni Erika karjaiból) Ne na! (Szilviához) Legalább nem lesz dolgunk egymással.
Szilvia: Miért? Eddig úgy tűnt, hogy lehetne?
Natália: (befejezte az öltözködést) Szóval van esélyem, hogy egészséges vagyok?
Kriszta:  Szerintem igenis van!
Szilvia: Mehet Brazíliába.(A lift elindul, mozgással lereagálják a megfelelő háttérzaj)
Laci: Na végre!
Erika: (Továbbra is kapaszkodik Laciba) Kár, hogy elindult!
Laci: Szállj már le!
Erika: Egyszer álljon meg.

(A lift megáll.)

Natália: S most?
Kriszta:  Most?
Szilvia: Mit most?
Natália: Most mi lesz?
Szilvia: Mi lenne? Irány Brazília!
Kriszta:  (felemeli a kamerát, filmezni kezd) Úgy van. Vár a Copakabana.
Erika: Én is jövök! (szájával csücsörít) Brazíliában még úgy sem voltam. Majd ott is megölök valakit.
Natália: Tanár úr, magára bízom Bastettet. Szél utca 3 alatt lakik. Tessék! (átnyújtja a befőttes üveget)
Laci: (elborzadva, utálkozva átveszi) Jaj, ez utálatos.
Natália: Bastet szereti!
Laci: Hé! Nyanya! Bastet szelíd?
Natália: Nem! Kancsi!
Kriszta: És kezdődik a film!
Szilvia: Irány Brazília!

(A nők örömujjongások közepette el)

Laci: Szegény Bastet! (áll) De szegény én! Ez élet? (beleszagol az üvegbe) Pfújj! Büdös!

-Gyors függöny-

-gyogyo-

Medgyes,április!