A TEHETSÉGKUTATÓ PÁLYÁZATRA BEÉRKEZETT PÁLYAMŰ

Majdnem találkozások kicsiben

Zoli

Szilvia

Laci

Natália

Kriszta

Erika

Gutenberg tér, péntek este hat körül, amíg mindenki áthalad rajta.

Zoli: Kovács Zoltán vagyok, 17 éves gimnazista. Jelenleg a Gutenberg téren állok az éppen nem működő kút mellett. Egy Erika nevű lányt várok, akit az interneten ismertem meg. Szeretek internetezni, mivel nem hallok. A Csömöri útra járok iskolába, a nekünk fenntartott intézménybe, állítólag zajos hely, én nem tudom. Szóval 17 éves vagyok, jóképűnek tartanak, az iskolában bármelyik csajt megkaphatnám, de idekinn nincs esélyem. Amint megtudják, mindjárt szánalommal nézek rám, amitől migrénes leszek, tehát gyűlölöm. Erika sem tudja még. Azt hiszem, ő teljesen őszinte lesz. Ja, mert hallom az emberek gondolatait. Amikor kicsi voltam, sose tudtam, mire kell válaszolni, arra, amit „hallok”, vagy arra, amit a szájukról olvasok le. Aztán volt egy korszakom, amikor visszaéltem vele. De már nem. Erika őszinte lesz, és akkor nem veszi észre. Szeretek csetelni, főként a nem létező hallásom miatt, meg azért, mert ilyenkor nem hallom a gondolataikat. Pocsék érzés, hogy mindenki hazudik.
Ő Szilvia, és árad belőle a düh, a gyűlöletétől megszédülök, elmos belőlem minden más gondolatot.
Szilvia: Mindig kikergetnek az ostoba nézésükkel. Majd elcsöppennek, ahogy a kölykeikre néznek, gusztustalan. Én sose néztem így az enyémre. Már nem hordom ide, pedig egész jól dzsúdózott. Heti kétszer vártam itt rá, amíg be nem fejezték. Ő volt a legjobb. Már nem dzsúdózik, viszont felszedett pár kilót. De még nem kövér, mellesleg jól áll neki. Egy anyának objektíven kell néznie a fiát. Szeretem a fiam. Mikor végeznek már? Anyámat is haza kell vinni. Mi vagyok én? Futárszolga? Az én jó lelkem, mi? Mindenki kihasznál. Olyan szerencsétlen vagyok.
Laci: Néha gyűlölöm magam. Konkrétan az izzadtságszagú testemet, ilyenkor egyenesen undorító vagyok. Az egész testemet megvetem, fárasztanak a folytonos követelései, igényei, mint az evés, az ürítés. Gyűlölöm, amikor pisilnem kell, és mást szeretnék csinálni, de muszáj kimennem, bosszant a csésze előtt elvesztegetett idő. Vagy a bokszban, ha nem fájna a test, sokkal jobb lehetnék. A testem akadályoz, meg amikor áll a farkam az a vég. Képtelen vagyok nem tudomást venni róla.
Natália: Nem merem megnézni. Tulajdonképpen teljesen mindegy, nem? Valamibe bele kell halni, igaz? Igaz. Lehetne szebb halál is, azt hiszem, de ez jutott. Miket beszélek? Lehet, hogy nincs is semmi baj. Meg kell néznem, ki kell bontanom. Most utoljára légy bátor! Bátor? Ha az lennék, egyből a doktor úrhoz mentem volna a lelettel, de nem bírtam. Hazamegyek előbb és átgondolok mindent.
Szilvia: Nem hagyom magam!
Laci: Ahogy most sem, de az utca közepén mégse kéne. Szűk farmer van rajtam, meg a kabáttól úgyse látszik. Elmegyek az ABC előtt, lehet, hogy veszek valami piát. Csak egy ki sört.
Zoli: Magának is hazudik. Valami töményre vágyik. Még sose láttam sört inni, és általában körüllengi valami enyhe italszag. Ja, egyébként ő a magán angoltanárom. Dacból csinálja, és ez látszik is az oktatási módszerén.
Szilvia: Nekem most muszáj rágyújtani. Egyébként le tudok szokni, le is fogok, mert én vagyok az erősebb, de most meg kell nyugodnom, most nem akarom megbántani a kölyköket, nem ők tehetnek az anyjuk hülyeségéről, hogy pont rám…
Zoli: A mizantróp.
Szilvia: …bízta a kölykeit, mert nem akartam otthon ülni, mert pont akkor mentem le a postaládához, és az pont üres volt, és pont akkor szükségem volt egy emberi hangra, és ő pont akkor jött, és ő mindig mosolyog, és én is meglepődtem. Mert egyetlen pillanatig szép volt.
Laci: No, nem ezt akartam, de ez is jó lesz, pedig otthon nincs jégkocka, de majd lekaparom a mélyhűtőről, ami odafagyott. Jég- jég. Elégedett vagyok az ötletemmel. Átmegyek az úttesten, sose nézek körül, hátha elüt egy csinos szőke, kiszáll és letérdel mellém, hogy pont belássak a dekoltázsába, aztán elvisz a kórházba, vagy csak magához, és nem enged el. Sőt! Bezár a szobába, megtart, mint egy háziállatot, nem enged el, nehogy feljelentsem, aztán megszeret, és már én sem akarok elmenni tőle. Mondjuk, Erikának hívják, vagy Lulunak. Vagy egyszerűen Mucusnak. Vagy tökmindegy.
Natália: Uramisten! Ez a fiatalember?! Nem szégyelli magát? Ez felháborító! Micsoda undorító alakok járják az utcákat már itt is! Micsoda szégyentelen alak! Legalább a kabátját eléhúzná! Uram, Teremtőm, lehet, hogy megtámadja azt a kislányt?! Utánamegyek. Nem engedem!
Szilvia: De neki könnyű. A lányai kicsik, még a mellette vannak, a szülei a nővérénél laknak, a férje ügyesen csalja meg. Nem tud róla, de biztos vagyok benne, hogy csalja.
Kriszta: Megint ott van az a srác. Áll, mint aki a kúthoz nőtt. Majdnem mindig ott van, ha jövök. Tudnám, mi a frászkarikára vár. Odamegyek hozzá egyszer és megkérdezem. Annyira idegesítő! Ő ráér ácsorogni, mint egy kibaszott karó!
Zoli: Ő Kriszta, és mindig felhúzza magát valamin. Legtöbbször rajtam kezdi. Imádom hallgatni.
Szilvia: Vajon mit csinálhat? Az a ribanc nem is tud főzni. Visszajön, mert kényes az ételre, főként a reggelire. Visszajön, visszahúzza a hasa, a szép szőrős pocakja. De mit eszik rajta az a repedtsarkú? Hájas, kopaszodik, kocsmázik és hűtlen. Majd kirúgja, sírva fog a lábam előtt kúszni, és könyörög, hogy visszaengedjem. Én majd jól megdolgoztatom, megbüntetem, de visszaengedem, csak szenvedjen előbb. Ne higgye, hogy velem ezt büntetlenül megteheti. Hogy én mindent elviselek! Hah! Én tudok várni.
Kriszta: Ráér, neki nem kell egy hülye fütyire várnia. De idióta vagyok, hogy igent mondtam! Nem tudok eleget késni. Basszus. Ő mindig itt áll, és engem néz, vagy bámul, ki tudja, fedetlen pályás távolbanézés, startvonal a kút, amiből sose jön víz, célvonal Kriszta ágya, de még nem vagy benn, mert felelned kell a Szfinx három kérdésére, ha nem tudod, letépem a fejedet, de előbb a farkadat, szépen lassan centiről centire, és a szemed láttára csócsálom meg és köpködöm a falra a részeidet, és Zsuzsa nem kérdez semmit, mert ha kérdez, őt tépem szét először és beakasztom száradni a gardróbba, hogy ne nyaggasson, hogy hogy csinálom, hogy az összes fütyi rajtam lóg, meg hogy miért nem rendezőszakon vagyok, ha úgyis mindenkinek beszólok, ami nem igaz, mert hülyeséget nem mondok, csak hát annyit bénáznak, hogy rossz nézni, és muszáj beleszólnom, különben szétesik az egész, de ez ugye nem baj, mert nekem kell kiállni a félház elé, és hallgatni Péter mutterjának a cuppogását, mert lejár e fogsora, és egyszer kiesett neki, akkor előadás után mindenki azt kereste, mert beleesett a húzóskocsijába, amit annyira utálok, mert átesek rajta az utcán, seggtalicska, de a smároló párokat még jobban utálom, mert nem értem, miért nem fogják fel, hogy kurvára nem érdekel a szerelmi életük, még jó hogy nem dugnak, de lehet, hogy az is eljön.
Natália: Állítólag Brazíliában kevésbé szemérmesek az emberek. Vajon nekem is szoknyában kellene járnom? Nevetséges lennék, nem igaz? Ugyan! A gazdag öregasszonyok is úgy járnak, azt hiszem, és a macskájuknak gyémánt nyakörve van, és kistáskában hordják őket. Bastetnek jól állna, igaz? Tetszene neki, ha látná. Magammal vihetem? Jaj, de csak egy macska!
Kriszta: Hm, rendezek majd egy darabot, ami a BKV-n játszódik.
Laci: Hoppá, a kabátom. Remélem nem… Ajaj, az a lány pont erre néz. Basszus, az Zoli. Remélem nem vett észre, de mi az ördögöt ácsorog ott már megint? Odamenjek hozzá? Nevetséges! Az apám elleni lázadásom legfőbb eszköze, végül is, most nincs itt a fater, most nem érdekes. Katona volt, ezredes és még mindig tapadnak rá a nők, vonzzák őket a hősies sztorik, amiken a fele sem igaz. Rémes ízlése van. Mindig rövid hajút szed fel, és mindek akkora csöcsei vannak, mint egy-egy gorillafej. Műmellek és festett hajak, vastag vakolattal. Mondjuk, ő tetszene.
Zoli: Örök pillanat ez. Nem tudják, hogy ez az utolsó lehetséges szerelem az életükben.
Szilvia: Láttam valahol? Engem néz, nem figyel a kocsikra. Csak el ne üssék! Biztos nagyon erős. Edzésen volt, vagy oda megy, bokszkesztyű van nála. Vagy üssék el, de csak kicsit, és majd én ápolom. Majd én odaszaladok és segítek neki, elzavarok mindenkit. Elmennénk minden nap sétálni. Romantikus vacsorát főznék neki. Ah! Dezsőnél is ezt hittem, inkább elfordulok, látni se bírom.
Laci: Háziasszony alkat, bizonyára jól főz. Lehet, hogy ez kéne, egy korombeli, aki csak velem foglalkozik. Észrevett. Szép szeme van, de milyen fáradt. Elfordult, miért? Bemegyek a művházba pisilni, hátha kitalálok valamit. Meg kéne szólítani.
Szilvia: Lehet, hogy ha együtt élnénk, engem is megcsalna, mint a szomszédasszony, észre sem venném. Bemegy a művházba. Utána menjek?
Kriszta: Most mi van?
Natália: Most miért néz rám így az a kislány? Nem vette észre azt a szemtelent? Nem is érdekli?
Zoli: Haha! Ha tudnák, amit én! Hja, mennyi izgalom, mennyi majdnem szerelem! De szánalmas.
Natália: Nem szánalmas? Ő pont olyan, aki csak azért van a fiukkal, mert valami játékszer kell neki. Minden férfit annak tekint, akárhol jár, húzza maga után a nőstényszagot. Olykor csodálkozik, hogy megvesznek érte. Ismerem az ilyet, megunja őket és összeáll egy nővel. És akkor megnyugszik, pedig egész életében keresni fog valamit, amit most veszít el. Kár érte.
Zoli: Kár bizony nagy kár, minden odavan már. Vajon ő Erika?
Natália: Vajon? Megtorpanok, megmondhatnám neki, hogy nem szabad. De hinne nekem? Olyan, mint én fiatalkoromban, de utólag könnyű okosnak lenni, igaz? Ugyan, ezek a mai fiatalok. Gyerünk, haladjunk. Vajon Brazíliában milyenek az emberek? Hihetetlen! Ötven évet kibírni egymás mellett! Én beleőrültem volna. Emlékszem, az első néhány évben egy füzetbe felírtam az összes összeadott pár nevét, akikkel dolgom volt és melléjük írtam, hogy szerintem hány évig tartanak ki egymás mellett. Gyakran eltaláltam. Nem is tudom, hova lett a füzet, de még meg lehet, ugye?
Kriszta: Utálom, amikor így néznek rám, ezzel a fensőbbséges vigyorral úgysem érnek el semmit. Mintha olyan okos lenne. Olyan, mint egy depressziós ázott veréb. Mint egy óriási ázott veréb, amiből kifogyott az extasy. Na jó, gonosz vagyok. Mint mindig, állítólag.
Zoli: Nem az ő nickneve az Erika, biztos vagyok benne. De hasonlít rá, és nem is bánnám, de tudom, ha felbukkan a fickója, nem gondolkozik tovább. Minimum kétszer megkérdezi a srác nevét, és másnapra el is felejti. Igazából családot akar, de a férfiak csak addig érdeklik, amíg átlát rajtunk. És ez elég hamar bekövetkezik. Én is csak addig érdekelném, amíg ki nem deríti, honnan tudom a gondolatait. Őtőle nem félnék, nem hazudna, de én is férfi vagyok, mint már említettem, néha magától sátrat ver a farkam. De ágyba bújnék vele szívesen, ha úgy adódna.
Szilvia: Ó, hogy gyűlölöm a férfiakat! Nem megyek… Csak miért nézett így rám? Megőrülök! Nekimegyek, ha jön kifelé. Akkor megszólít… De hülye vagyok, micsoda idióta ötlet! Annyira átlátszó…
Erika: Kíváncsi vagyok erre a kislegényre, a neten nagyon vagány volt. Azt kérdezte, hogy nem baj, ha még nincs 18. Nekem nyolc. Kíváncsi vagyok, hogy mi vesz rá egy roppantul fiatal legénykét, hogy a neten szerezzen nőt, ráadásul nálánál idősebbet, mert állati helyes, és nem is írt nyúlul. Mindegy. Valaki áll a kútnál, nekem háttal. Biztos ő az, nagyon sovány, Andrisra hasonlít.
Kriszta: Megint engem néz. Az ágyban is ilyen türelmes? Szép lassan készülne neki, semmi kapkodás, műlihegés és társai. Vele megpróbálnám. Nem hiszem, hogy elmúlt 18, de mindegy is. Egy sms. Mivan?! Ez várható volt. Ez az idióta pont a pasimnak dicsekedte el, hogy kivel találkozik, gratulálok. Na ezt ki is kapcsolom, mára ennyi, függöny, megyek haza.
Erika: Őt hogy öljem meg? Méreg? Lassú.
Zoli: Kár, én ráérnék. Biztos ő Erika, igen!
Erika: Hosszabbító? A múlt héten már megvolt.
Zoli: Mindjárt ideér.
Erika: Kilökjem az ablakon? Lehet, hogy a földszinten lakik.
Szilvia: De egy próbát megérne… Biztos van felesége.
Erika: Erika vagyok.
Szilvia: Szép, sportos felesége. Nem ilyen löttyedt, mint én. Azért neki megyek, hagy fájjon. Emlékezzen rám!
Zoli: Zoli vagyok, szia!
Szilvia: Ez meg bizonyára összeomlana, ha elvenném a levelét. Az ilyenek bármitől összeomlanak, mennek vissza a kocsmába. Eldobom a csikket, nézem, ahogy füstöl.
Erika: Kés? Túl könnyű
Laci: Kinézek a kapualjból. Most is háttal áll. Az emberek észre szokták venni, ha erősen nézik, de ő nem. Nézi a csikket a földön. Na?
Erika: A baltát nem szeretem.
Szilvia: Azért lehetne rosszabb is. Ez rettenetes! Hogy öltözhet valaki így? Kukából öltözik? Úgy szorongatja az a tetves borítékot, mintha azon múlna az élete. Ez borzasztó, ő a halál felesége, és miért hagyja egyedül kószálni, terelje haza, ez szánalmas, szerencsétlen asszony. Nem figyel magára, biztos iszik, vagy mit tudom én. Elissza a ruhára valót is, vagy amikor öltözik, olyan részeg, hogy nem is tudja, mit csinál. Ha egyáltalán érdekli. A kocsmák mélyén szétszórta mindenét, haha. Milyen undorító.
Erika: Párna? Talán…
Natália: Mit is kezdenék vele? Ne légy nevetséges! Az alapján úgyse derülne ki, kik ők és pontosan mikor adtam össze őket! Mindegy is. De mi legyen Bastettel? Talán mire… Nem erre gondolni se szabad! De mégis. Ha meghalna, mennék. Más úgyse köt ide. Új arcok vannak ott… Igen, ha Bastet nem lenne…
Erika: Egész helyes.
Szilvia: Gyűlölöm a férjemet meg az anyámat. Nem akarok egyedül lenni, de velük nem bírom ki. A férjem hajában ott volt a másik nő szaga, az az émelyítő kancaszag, biztos valami drága parfüm, amit a férjem vett neki, ahogy nekem is, amikor évfordulónk volt, aztán virágot, meg kaptam tőle egy nyakláncot, ezt a kis aranykeresztet, pedig én nem vagyok vallásos, neki volt fontos, mégis ő csalt meg, én sose voltam hűtlen.
Erika: Inkább fölfalom, az lesz a legjobb.
Szilvia: Pedig voltak udvarlóim. Voltak. De nincsenek. Hol romlottak el a dolgok?
Erika: Térjünk a tárgyra, vagy beszélgessünk előbb?
Laci: Mindegy. Tulajdonképpen nem hiszek a szerelem első látásban. Zoli minket néz, intek neki, hogy ne nézzen bunkónak, nagyon érzékeny srác. Egy csinos nő van vele. De mindegy. Azt hiszem, veszek egy jégkocka tartót és megnézek valami pornót, mert valódi nem jut ma.
Zoli: Gyönyörű vagy.
Szilvia: Én? Nem, én jól csináltam mindent! Az a tyúk fiatalabb, uh, mennyit költök szemránckrémre, hajfestékre, szép ruhákra, de minek?
Zoli: Ez az utolsó pillanat elmúlt, késő. Ha nem gyűlöl annyira, hátrapillant. Ennyi.
Erika: Amellett a nő mellett most megy el élte utolsó szerelme.
Szilvia: Nem érdekel. Megfordulok, még látom a hátát, elment. Itt hagyott. Milyen furcsa ez a nyomás a hasamban. Sebaj, jön másik, mindig jön másik.
Erika: Joggingban vagyok.
Zoli: Akkor is.
Natália: Túl könnyű lenne. Uram! Adj valami útmutatást! Bármit. Csak egyszer, egyetlen egyszer könnyítsd meg a dolgom. Istenem, csak most az egyszer, és ne ítélj kegyetlennek. Azt se bánom, ha rákom van, csak hagy menjek el innen! Meg is nézem, jó? Tényleg nem baj. Jó lenne meghalni, pihenni végre. Egész életemben… Igen, piheni, pihenni. Bocsáss meg, Bastet!
Zoli: Megnézi a leletet, de nem látja, nem is értheti. Már előtte eldöntötte.
Erika: Min mosolyogsz?
Zoli: Azon az öreglányon ott. De nem érdekes. Hazamegy, megöli a macskáját, megeszi és elhúz Brazilba.
Erika: Kicsit élénk a fantáziád. Írsz verseket is?
Zoli: Szeretnéd? Csak neked akár azt is.
Erika: Rendben, akkor beszélgessünk.
Zoli: Ráérsz?
Erika: Rá. Kicsit hóbortosnak tűnik, de sebaj.
Zoli: Hány éves vagy?
Erika: 29 és fél.
Zoli: Nem hazudsz nekem.
Erika: Miért kéne?
Zoli: Nem kell. Örülök neked.
Zoli: Meghívhatlak valamire? Szeretek beszélgetni.
Erika: Helyette, vagy előtte?
Zoli: Rádbízom.
Zoli: Szóval ő Erika, aki nem hazudik, és tisztán lát. Ritka az ilyen. Elviszem egy kávézóba, ahol beszélgetünk, mesél a gyilkosságairól és hogy engem meg akar enni, én nem bánom. Úgy dönt, hogy feljön velem. Csodálatos az ágyban, nem kapkod, nem magyaráz. Az első után tudom, hogy életem összes nőjét Erikához fogom hasonlítani. Reggel csak egy üzenetet találok a helyén, azt írta „még ne légy szomorú” és soha többé nem találkozunk, csak a cseten, de megengedi, hogy bármikor felhívjam, ha tanácsra van szükségem. Sajnos nem én voltam, akit keresett, mert álmában megölt engem is.