A TEHETSÉGKUTATÓ PÁLYÁZATRA BEÉRKEZETT PÁLYAMŰ

SZEREPLŐK:

Laci: 40, angoltanár

Erika: 32, életművész

Szilvia: 45, idegösszeomlás szélén álló családanya

Kriszta: 20, rendezőnek tanul, vibráló

Hunger Natália: 76, nyugalmazott anyakönyvvezető

1.

Helyszín: Hunger Natália lakása, kopottas bútorok, sötét színek, épp csak bevilágít a délutáni nap a nagyszoba ablakán. Natália belép, kezében szatyrok és egy bontatlan levél, kötött pulóvert, hosszú szoknyát és széttaposott szandált visel. Gondosan bezárja maga mögött az ajtót, a szatyrokat szinte leejti, majd fáradtan a fotelbe ül. Már csak a levél van a kezében, amit nagy műgonddal próbál kinyitni.

NATÁLIA: (magának mormogva) Lássuk, mi érkezett! (végre sikerül kibontania, félhangosan olvasni kezdi) Kedves Hunger Natália, pontosan harminc évvel ezelőtt adott minket össze a tizenkettedik kerület termében… Azóta gyermekeink születtek, és úgy hozta az élet (ezen kuncog), hogy kiköltöztünk Brazíliába… Hálásan gondolunk Önre, mint a család régen látott barátjára… Szeretettel meghívjuk aranylakodalmunkra… Teljes ellátással (felemeli a hangját), Brazíliába! (sóhajt, majd felkiált) Bastet! Ezt hallanod kell!

(Felkel és körbe járkál, közben kiabál.) Bastet! Hol vagy, te kis szörny?! (pánikba esik, és telefonálni kezd)

NATÁLIA: Halló! Szilvia? Nagyon nagy baj történt!
SZILVIA: (éppen egy ruhaboltban áll, és felveszi a mobilját) Halló, Natália. Hogy vagy?
NATÁLIA: Hogy vagyok?! Épp most mondom, hogy nagy a baj!
SZILVIA: (a telefon zúgni kezd) Natália, ezerszer elmondtam, hogy vegyél egy normális telefont! Minden harmadik szótagot hallok csak!
NATÁLIA: Halló! Halló! Szilvia?
SZILVIA: (mérgesen) Halló! Itt vagy?! (összecsukja a telefont, közben le is ejti.) A rohadt életbe! Köszönöm, viszlát! (kitrappol a boltból)
NATÁLIA: Bastet! Bastet! (kimegy a bejárati ajtón)

2.

A lépcsőház kapujánál Szilvia nyomja a csengőt.

SZILVIA: Vedd már fel, és nyomd meg a gombot! Gyerünk! (mérges, majd ideges) Engedj már be, Natália, az Isten áldjon meg!

Erika érkezik, melegítőben. Kulccsal nyitja a kaput.

SZILVIA: Magát az ég küldte! Beengedne, kérem?
ERIKA: Be én. Nem vitt kulcsot?
SZILVIA: (visszafojtott dühvel) Nem, mivel nincs is. Anyámhoz jöttem.
ERIKA: És nincs kulcsa az anyja lakásához?
SZILVIA: Jó, nem az anyám, de hasonló. Felhívott, hogy valami baj van, de alig értettem. Most meg nem nyit ajtót.
ERIKA: Illetve kaput. Na, jöjjön. (elindulnak felfelé)

3.

Natália áll a folyosón a lakása előtt és kiabál. Laci és Kriszta jönnek ki a szomszéd ajtón.

NATÁLIA: De jó, hogy jön, Lacikám! Jó napot kívánok.
LACI: Kézcsókom, Natália, valami baj van?
KRISZTA: Jó napot.
NATÁLIA: Eltűnt Bastet! Szegénykém átszámítva nagyjából százéves, és tudja, vak is. Nem értem, hová lett, egyszerűen nem értem! Az ablakon nem eshetett ki, az zárva volt!
LACI: Jaj, szegény. És az ajtón kijuthatott?
NATÁLIA: Nem! Hacsak nem valaki kiengedte!
LACI: Kinek van még kulcsa a nénihez?
KRISZTA: Laci, köszönöm az órát, nekem mennem kell. Vár egy pasi, tudod a szerep miatt. Utána még rohanok aerobicra is, ma hosszú napom van.
LACI: Persze, menj csak, köszönöm szépen. Egyre jobban fejlődsz.
KRISZTA: (mosolyog) Naná! Akkor kedden?
LACI: Hatkor várlak.
NATÁLIA: Nincs másnak kulcsa. Hozzátok nem mászott be véletlenül, angolóra közben?
KRISZTA: (sejtelmesen) Én nem láttam.
LACI: Én sem, de segíthetek keresni. A házból csak nem jutott ki!

Krisztának csörög a telefonja, felkapja.

KRISZTA: Helló, szia. Igen… Nem? Hogyhogy? Értem… Persze, nem gond… Mikor lenne jó? Olyan sokára? Jó, rendben… Akkor ugyanott. Szia. (leteszi) Ez igazán remek! Pasiban ne bízzon az ember! (őrjöng)
NATÁLIA: Ezzel egyetértek!
LACI: (megértően) Lemondta?
KRISZTA: Le, a szemét! Pedig annyira ígérte… De akkor is megyek Amerikába! Nekem adja azt a szerepet, akármi történjék is! (rágyújt)
NATÁLIA: (folyamatosan) Bastet! Bastet! Cicc-cicc-cicc…

Megérkezik Szilvia és Erika.

SZILVIA: Szia Natália! Mi történt? Frászt kaptam, amikor felhívtál. Jó napot.
LACI: Jó napot. Szia Erika.
KRISZTA: Helló.
ERIKA: Csókolom, sziasztok. (megáll ő is)
NATÁLIA: Szilvikém, Bastet eltűnt!
SZILVIA: (értetlenül) A macskád? És?
NATÁLIA: És?! Most értem haza, és nincs itthon. Egyszerűen nyoma veszett!
SZILVIA: Ilyen nincsen. Akkor kiugrott az ablakon, vagy valaki kiengedte. Ezért hívtál fel?
NATÁLIA: Ezért!
SZILVIA: Atyavilág, ugye most viccelsz? A város másik végéről rohantam át ide, mert azt hittem, vészhelyzet van!
NATÁLIA: Ez totális vészhelyzet! Különben is, nem akartam, hogy idegyere, csak szóltam.
SZILVIA: De abban a rohadt telefonban nem hallok soha semmit!
LACI: Mára már nincs tanítványom. Segítek megkeresni.
NATÁLIA: Köszönöm, Laci, maga egy angyal. Jobb szomszédot kívánni sem lehetne.
ERIKA: (csodálkozva) Kriszta?
KRISZTA: (unottan) Igen? Ismerlek?
ERIKA: Szerintem igen. Kábé két hete együtt buliztunk a Zsoltéknál.
KRISZTA: Bánkúti Zsolti?
ERIKA: Azaz!
KRISZTA: Jé, tényleg!
ERIKA: Van egy perced? Kérdeznék valamit.
KRISZTA: Tulajdonképpen van.
SZILVIA: Natália, szerintem menjünk be, hátha csak elbújt valahová. Sziasztok, lányok. Köszönöm, hogy beengedtél!
ERIKA: Nincs mit.
NATÁLIA: Menjünk… De hidd el, hogy nem lesz ott…
LACI: Én azért körülnézek itt kint.

Laci a folyosón sétálgat, közben fülel, miről beszélnek a lányok. Natália és Szilvia bemennek a lakásba.

4.

Erika és Kriszta a lépcsőházban állnak, a korlátra támaszkodva.

ERIKA: Szóval, te jártál ezzel a Zsolttal?
KRISZTA: Valami rémlik távolról, mert?
ERIKA: Csak kérdeztem. A bulin mesélte valaki.
KRISZTA: Aha. (megint rágyújt) Ha már így összejöttünk, közben eszembe jutott, hogy te fotós vagy, ugye? Nekem meg ezt mesélték.
ERIKA: Az is vagyok. Meg gyógyszerész. Meg még sok minden…
KRISZTA: Csak mert szervezek egy kiállítást őszre, gondoltam, hátha érdekel. A címe: A városi nő, és kendőzetlennek akarom a témát.
ERIKA: Mármint?
KRISZTA: Mármint?? Aktok is lesznek.
ERIKA: Ja, értem… Köszi a meghívást, majd gondolkodom rajta. Hogyhogy már most szervezed? Még csak február van…
KRISZTA: (nagyképűen) Megyek Amerikába. Már le van zsírozva, New Yorkban lesz egy nagyszabású előadás a magyar lakosságnak, tudod sokan élnek kint, és szerepelek benne. Majdnem fél évet leszek kint.
ERIKA: Gratulálok, ez nagy lehetőség neked, nem?
KRISZTA: Hát, nem mindenki jut el idáig húszéves korára… Ezért is járok most a Lacihoz angolra hetente háromszor, mert még egyszerűen nem volt időm rendesen megtanulni. (hallgat) Te pedig, gondolom, itt laksz.
ERIKA: Igen, eggyel feljebb.
KRISZTA: És ismered az öreglányt? (az ajtó felé bólint)
ERIKA: Látásból, én engedtem be most a csajt, aki jött hozzá. Ekkor házban nem ismerhetünk mindenkit… De azt hiszem segítek megkeresni a macskáját…
KRISZTA: (eldobja a cigarettát) Sok szerencsét. Nekem már tényleg mennem kell. Örülök, hogy összefutottunk. (int és már megy is)
ERIKA: Én is, szia!

5.

Natália és Szilvia bent nézelődnek a nappaliban, Natália lakásában. Szekrényeket nyitogatnak és benéznek minden bútor alá.

SZILVIA: Szóval azt mondod, hazaértél és egyszerűen nem volt itthon?
NATÁLIA: Azt! Mindent felforgattam már, de hiába! (szomorúan) Lehet, elpusztult szegény. Elment meghalni.
SZILVIA: Ugyan már. Teljesen vaksi, minek menne el bárhová is? Különben is, ez az otthona.
NATÁLIA: Annyira még nem is öreg… mint mondjuk én.

(hallgatnak)

SZILVIA: Nem is vagy olyan öreg. A nagymamám kilencvenhárom évet élt. Hozzá képest még ifjonc vagy.
NATÁLIA: Dehogynem vagyok öreg. Szilvia, ne haragudj, hogy iderángattalak, a te számodat tudom csak kívülről.
SZILVIA: Nem haragszom. Tényleg nem. Csak találjuk meg Bastet-et, ez a lényeg.

(hallgatnak)

SZILVIA: Egyébként sem volt sok kedvem hazamenni.
NATÁLIA: Aztán miért nem?
SZILVIA: Mert nekem nincs macskám, aki eltűnhetne. (keserűen mosolyog) Bár ha jobban
meggondolom, mások viszont eltűnhetnének…
NATÁLIA: Te nem is vagy macskás. Vegyél kutyát.
SZILVIA: Miért ne lennék?! Volt is macskám gyerekkoromban!
NATÁLIA: Tényleg?
SZILVIA: Igen. (gondolkozik) Csak lelépett.

(nevetnek)

SZILVIA: (megtalálja a levelet a fotelben) Natália, ez meg mi? Megnézhetem? (már nézi is, engedély nélkül)
NATÁLIA: (feltápászkodik a szőnyegről) Tessék? Meg.
SZILVIA: Nahát… Meghívtak téged Brazíliába? Ezt nevezem! Jól mehet nekik odakint!
NATÁLIA: Biztosan…
SZILVIA: Kik ezek az emberek?
NATÁLIA: Hát, ez az, hogy fogalmam sincs… Távolról sem rémlik, talán ha képet küldtek volna magukról, de így névről?!... A memóriám már biztosan nem a régi…
SZILVIA: Kedves tőlük, hogy gondoltak rád! Kimész? Most lesz egy hét múlva, ha jól látom.
NATÁLIA: 76 évesen? Nem hiszem, hogy útnak indulok.
SZILVIA: (hevesen) Pontosan a korod miatt! Ez olyan… most vagy soha lehetőség!
NATÁLIA: (fáradtan) Az lehet, de választhatom a sohát is. (leül a kanapéra) Még soha nem ültem repülőn.
SZILVIA: Én már igen, és csodálatos volt. Nem hagynám ki a helyedben. (halkan) Volt mostanában bajod bőven.
NATÁLIA: És ha Bastet megkerül?
SZILVIA: Akkor? Majd eteti valaki. Mindenképpen menj el!
NATÁLIA: Majd meglátom.
SZILVIA: Remélem, jól látod meg, mert mondom, a helyedben én biztos mennék!
NATÁLIA: És a saját helyedben?
SZILVIA: Tessék?
NATÁLIA: Az én helyemben mennél, és a saját helyedben?

(hallgatnak)

SZILVIA: A saját helyemben, ebben a rémségben, amiben létezem, apróságokat keresek csak.
NATÁLIA: Mint például?
SZILVIA: Régen kötöttem. Meg varrtam is. És tudtam franciául. Tudod, mire megyek vele? Semmire. Ugyanis angolul kellene tudnom, hogy a munkahelyemen a hátralévő néhány évben ne cseréljenek le egy fiatalabbra.
NATÁLIA: Nem tudok kötni, sem varrni, szégyen, tudom… De angoltanárt tudok, véletlenül.
SZILVIA: Köszönöm. Majd meglátom…

(csengetnek, Szilvia kinyitja)

LACI: Mindent megnéztem, ami eszembe jutott a folyosón és eggyel lejjebb is, sajnálom, de nem találom a cicust.
SZILVIA: Köszönjük a kedvességét, akkor egyelőre ennyit tudtunk tenni.
NATÁLIA: Köszönöm, Laci.
LACI: Igazán nincs mit. Ha még valamiben segíthetek, tessék szólni nyugodtan.
NATÁLIA: Köszönöm. Viszlát!
LACI: Kézcsókom.
SZILVIA: Viszlát.

(Egy héttel később.)

6.

Natália a lakásában pakolászik. Megcsörren a kaputelefon, felveszi.

NATÁLIA: Szia, nyitom. (leteszi és pakolgat tovább)

Szilvia kopog, Natália az ajtóhoz csoszog, kireteszeli, és kinyitja.

SZILVIA: Szia Natália!
NATÁLIA: Szia! Jó, hogy jössz. Levennéd nekem azt a nagy bőröndöt onnan a szekrény tetejéről?
SZILVIA: Persze. (nyújtózkodni kezd érte) Annyira örülök, hogy úgy döntöttél, elmész arra az aranylakodalomra!
NATÁLIA: Én annyira nem örülök, de legalább sikerült eldöntenem, mit akarok.
SZILVIA: (leveszi a bőröndöt) Le kell törölgetni, mielőtt belepakolsz!
NATÁLIA: Mindjárt hozok egy rongyot… Megtennéd, hogy néha benézel a lakásba, hogy minden rendben van-e, amíg nem vagyok itt?
SZILVIA: Szívesen. Mikor jössz pontosan?
NATÁLIA: Pontosan… huszadikán.
SZILVIA: Addig kétszer jövök angolra.
NATÁLIA: Nahát! Beiratkoztál Lacihoz?
SZILVIA: Igen! Kicsit nevetségesnek érzem magam, de be kell vallanom, hogy élvezem az óráit.
NATÁLIA: Ennek örülök. (kimegy és hoz egy törlőruhát) Szilvia, egy dolgot nem szeretnék, mikor hazaérek.
SZILVIA: Mit?
NATÁLIA: Egy kismacskát.
SZILVIA: (mosolyog) Nem lesz. Viszont most megyek a szomszédba, utána még benézek, rendben?
NATÁLIA: Rendben, menj csak. Én várhatóan még három napig fogok itt pakolni.

7.

Szilvia becsönget Lacihoz a szomszédba.

SZILVIA: Szia!
LACI: Helló, gyere be!
SZILVIA: (leveszi a kabátját és leül a kis asztalhoz a nappaliban) Készültem ám!
LACI: Igen? Az dicséretes. (kinyit egy könyvet) Megnézzük a házi feladatot, azután írunk egy rövid történetet, mondjuk arról… hogy… mi történt veled a héten.
SZILVIA: A hét eseménye, hogy Natália elutazik Brazíliába.
LACI: Tényleg? Hallottam róla, de én még ott tartok, hogy nem döntötte el, mit csináljon.
SZILVIA: Most jövök tőle, és bőröndbe pakol éppen.
LACI: Ez remek! Milyen bátor!
SZILVIA: Az…
LACI: Akkor kezdjünk bele. A házi feladat?
SZILVIA: (elővesz néhány papírt, és belemélyed) My name is Szilvia. I am 52 years old…

(elsötétül a kép, eltelik egy óra)

(csengetnek a kaputelefonon)

LACI: Szia! Nyitom.
SZILVIA: Köszönöm szépen, én elindulok. (felveszi a kabátját) Akkor kedden jövök ismét ötre.
LACI: Várlak, köszönöm.

(Laci kinyitja az ajtót, Kriszta már ott áll.)

LACI: Szia!
KRISZTA: Sziasztok!
SZILVIA: Sziasztok. (elmegy)
KRISZTA: (leül a székre a nappaliban, kabátban) Ma nem vagyok nagyon használható, de próbálok koncentrálni.
LACI: Valami baj van?
KRISZTA: Á, nincs… Nem akarlak untatni…
LACI: Mondd el angolul.
KRISZTA: I… will not go… to… New York.
LACI: Why not?
KRISZTA: Because… ööö… Mert az a szemét visszamondta, és kiválasztott valaki mást! Nem is értem, ez hogy lehet! Mikor annyit készültünk, és már megbeszéltük az egészet!
LACI: Azért annyira nem volt nagy ez a szerep… Biztos lesz másik…
KRISZTA: Jó, persze, de akkor is megalázó!
LACI: Legalább lesz időd a kiállításodra…
KRISZTA: Sovány vigasz! De értékelem a próbálkozást. (halványan elmosolyodik) Meghívtam ezt a csajt is, a majdnem alattad lakót.
LACI: (meglepetten) Az Erikát?
KRISZTA: Igen. Tud fotózni. Hülyeség, tudom, de valahogy bejön. Még egy képét sem láttam, de tuti, hogy tehetséges… Nekem mint jövendőbeli rendezőnek, fel kell tudnom ismerni az ilyen embereket!
LACI: (bólogat) Hát persze. És… Azt szeretném kérdezni, hogy esetleg a számát megadnád nekem?
KRISZTA: Akarsz tőle valamit?
LACI: Nem, dehogy. Csak a közös költséget akarom vele megbeszélni.
KRISZTA: A közös költséget?
LACI: Igen, ő jóban van a gondnokkal. (elhallgat) Szóval, ha esetleg megvan a száma…
KRISZTA: (vigyorog) Megvan. Mondom neked. (előveszi a telefonját)
LACI: (hálásan) Köszi.

9.

Laci a lakásában van, egyedül, fel-alá mászkál, a mobiljával a kezében. Végül nyomogatni kezdi.

LACI: Halló, szia… Laci vagyok a negyedikről… Igen, az angoltanár. Ne haragudj a zavarásért… Csak azt szeretném kérdezni, hogy eljönnél-e velem kávézni valamelyik este? (a fejét a falnak támasztja) Igen, hát, akkor pizzázni. Én sem szoktam kávézni már olyan későn. Ühümm… Csütörtök? Rendben. Nyolcra érted megyek. (nevet) Érted megyek egy emelettel lejjebb. Akkor szia.

10.

Laci kilép a lakása ajtaján, és elhalad Natália ajtaja előtt. Lenéz, és meglátja a koromfekete, vak Bastet-et. A lábtörlőn fekszik. Laci lehajol, és felemeli.

LACI: (mormog) Hát itt vagy, átokfajzat? Micsoda öröm lesz ez! (kopogtatni kezd, de semmi válasz) Na gyere, kicsit nálam kell lenned. (visszamegy a lakásába, berakja a macskát, és elmegy)

Natália jön Szilviával, bemennek a lakásba, majd a bőrönddel térnek vissza. Natália elkezdi bezárni az ajtót.

NATÁLIA: Hát akkor, a másik kulcs nálad, ugye?
SZILVIA: Igen. (türelmetlenül várja, hogy bezárja végre az ajtót) Segítsek?
NATÁLIA: Nem kell, köszönöm. Mindet be kell zárni…

Szilvia nézelődik, meglátja Bastet-et Laci gangra néző ablakában. Kinyitja a száját, majd becsukja.

Laci érkezik a másik irányból.

LACI: Kézcsók! Szia Szilvi! Most indul?
NATÁLIA: Szervusz, igen. A döntés megszületett.
SZILVIA: Szia, Laci.
LACI: Örülök, hogy összefutottunk még indulás előtt…
SZILVIA: (a szavába vág) Ápolod a jó szomszédi viszonyt, igaz?
LACI: (ránéz) Igen, igen…
NATÁLIA: (végre bezárta az ajtót, és rájuk néz) Én is örülök, hogy találkoztunk még. Éppen indulás előtt.
LACI: Így jó utat kívánhatok.
NATÁLIA: Köszönöm. Remélem… Visszajövök.
LACI: Én is.
SZILVIA: Biztosan. Induljunk, a taxi vár.
LACI: Leviszem a bőröndöt.
NATÁLIA: Köszönöm.

Laci felkapja a bőröndöt, és mindannyian elindulnak.

VÉGE