A TEHETSÉGKUTATÓ PÁLYÁZATRA BEÉRKEZETT PÁLYAMŰ

Szereplők: 
LACI negyvenéves angol tanár
HUNGER NATÁLIA anyakönyvi kivonatvezető, hetvenhat éves
SZILVIA elhagyott nő, Szlovákiában nőtt fel, ötvenhat éves
ERIKA Erdélyből települt át, negyven éves, terhes
KRISZTA nevelőszülőknél nőtt fel huszonegy éves

KRISZTA: (Függöny előtt énekel, mintha az első rostán lenne. Fátyolos a hangja, mint Carla Bruninak, mielőtt Sarkozyné lett.)

   Hova rohanok a ködös utakon, a kocsim üvegén jégrózsák.
   Nem az esetem a tél, és ma is késni fogok félórát.
   Csepereg az ólmos eső, lecsurog a víz a szélvédőn.
   Egy gyalogos a buszról épp lemarad, de mosolyog rám elnézőn.

     
   Araszol a kocsisor, hogy idekeveredtem már bánom.
   A városatyák igyekezetét kora reggel nem látom.
   Hamarosan hidat avatunk, duruzsol egy hang az éterben.
   Egy másik adón gépzene szól, ezt kapom, ezt érdemlem.

  Refr.  Hol az a szép világváros, ami itt él bennem.
 Hol az a szép világváros, ami ért még engem,
 Huszonegy év után valahogy eltévedtem
 Mivé lettem, nem emlékszem már.

     Első jelenet

Egy lakásban berendezett nyelvstúdióban vagyunk. László a nyelvtanár éppen angolórát tart munkanélküli továbbképzősöknek. Némi figyelmetlenség uralkodik. A nyelvtanuló nők tudásszintje meglehetősen különböző. László folyamatosan igyekszik kiváltani belőlük az érdeklődést, míg ők szertelenül csapongnának.

LACI: (Olvas.) „I have a dream. I have a dream that one day this nation will rise up .”
ERIKA: Micsoda? Ezt nem hiszem el!
LACI: I have a dream that one day even the state of Mississippi, will be transformed into an oasis of freedom and justice.
ERIKA:Van neki álma. Hallellujah! (Énekel.) „Zúg a folyó a bendzsó remeg…”
SZILVIA: (Álmatagon folytatja vele.) ” …és búsan dalolnak a négerek…”
LACI: I have a dream that my for little children…
SZILVIA:„… és messze viszi a Mississippi…”
ERIKA: For little children! Beszarok, micsoda optimista szaporulat.!
SZILVIA:„… dalu-u-u-nk.”
LACI: (Rosszallóan néz rá.) „..that my for little children will live in a nation where they will
not be judged by the color of their skin…”
ERIKA:(Gúnyosan ismétli.) Judged by the color… of their skin. Bőrszín nem számít.
LACI: „but by the content of their character.”
ERIKA: Karakter! Ugyan, én is nigger vagyok, fehér nigger, és kit érdekel a karakterem.
LACI: „I have a dream today!”
ERIKA: Ne álmodozzon, tanár úr!
LACI: English please! „ I have a dream today.”
ERIKA: Oké, English. I am a nigger. A white nigger in Central Europe.
SZILVIA: (Fáradtan.) Ez az, anyukám, adj neki!
ERIKA: I am Mrs Martin Luther King, but no children, understand? No money, no children.
SZILVIA: She is a slave. Csak egy rabszolga. Nem igaz, tanár úr? Maga is csak rabszolga!
LACI: English conversation!
SZILVIA: English conversation, ugyan már! You are slave, I am slave, Hungary is slave.
LACI: Without any political declaration, if you please. Ez egy osztályterem.
SZILVIA:Ki politizál itt? Ez csak  társadalmi érzékenység. Talán tilos szólni, ha fáj?
LACI: No, it’s not forbidden, just it’s not the right time…
ERIKA:(Harsányan ismét nekikezd a dalnak.) „… a bendzsó remeg, és búsan dalolnak a négerek.” (László felugrik és a táblára igyekszik felírni Luther King beszédének utolsó szavait.)
SZILVIA: (Üvöltve bekapcsolódik.) „… és messze viszi a Mississippi dalu-u-u-unk.”
LACI: (Szintén üvöltve.)” Free at last! Free at last! Thank God Almighty, we are free at  last!” That’s all for today. Thanks for your cooperation, see you tomorrow.
ERIKA:(Gügyögve olvassa a tábláról.) „..little black boys and black girls will be able to join hands with little white boys and white girls as sisters and brothers…” Hahaha!
SZILVIA: Ámen.
NATALIA: (Eddig csendbe, maga elé meredve figyelte az eseményeket. Enyhén ingerült.) Akkor kicsöngettek?
ERIKA: Igen, kicsöngettek, Natalie, és Luther King a házi feladat. Betéve tudni kell. See you tomorrow.
NATALIA: Már a hatvanas években betéve tudtam, Erika.
SZILVIA: Akkor nem kell sokat biflázni, csupán visszaültetni angolra.
NATALIA: Gúnyolódással semmire se megyünk. Egyébként egyre jobban zavar, hogy   szétziláljátok az órát. Ebből így nem lesz vizsga.
ERIKA: Te ezzel nem sokat veszítesz, legfeljebb mi, aranyom.
NATALIA: Merthogy?
ERIKA: Merthogy hetven felett, minek nyelvet tanulni?
NATALIA: Hatvannak se látszom. Az Anyakönyvi Hivatalban megfordulnak utánam. Ilyen külsővel hol van még a nyugdíjkor, babám! Pedig anyám ötvenöt volt, mikor letette a lantot. Ti majd kilencven körül.
SZILVIA: Én úgy tudom, hetvenhat vagy. Egyébként jól esik, hogy vigasztalsz.
NATALIA: Vigasztalni titeket? Reménytelen. Túl sokáig éltetek a jólétben. Mi, a háború idején el se tudtuk képzelni….
ERIKA: Ne kezdjük az őskort! Te is kivetted a részed a békebeli hetvenes évekből, nemdebár.
LACI: (Eddig az iratait rendezgette, vagy dogát javított.) „ Kis kasza, kis búza, minden arányosan hozzám, ahogy minden arányos volt a nevelő apámhoz.”
ERIKA: Micsoda?
NATALIA: Nem érdekes. József Attila.
SZILVIA: Ja, a proli költő. Kis trabant, kis dácsa, kis havi fix. Minden arányosan Kádár apánkhoz.
LACI: Mint ahogy minden arányos volt az imperialistáktól kapott hitelekhez.
ERIKA: Micsoda?
NATALIA: A tanár úr arra céloz, hogy akkor adósodtunk el fülig. Kellett a jólét-látszat
ERIKA: Hogy eladósodnék én azért a jólét- látszatért!
LACI:   Kétszer nem lehet, és valakinek ki kell pengetni a múltat.
ERIKA:De miért nekem kell fizetni?. Nekem, aki Erdélyben otthon fagyoskodtam, mert Ceausescu  elzáratta  a gázcsapokat.
NATALIA:Nincs is adósságuk. Most tejben-vajban fürdenek. Egyébként meg ne aggódj, te már túlkoros vagy ahhoz, hogy fizess.  Majd a mostani húszasok. Azoknak betettünk rendesen. (Ajtócsengő.)
NATALIA: Na tessék, nyakunkon az ÁVÓ. Vagy vár valakit, tanár úr?
LACI:  Senkit.  Beengednék? (Natalia  csoszog ajtót nyitni.)
KRISZTA: (Belép.) Csókolom. Bocs a késésért. Színészmesterség órát nem tudtam kihagyni.
SZILVIA: Te hány tanfolyamra jársz?
KRISZTA: Ó, az csak előkészítő, semmi más. Az angolra nagyobb szükségem van.
SZILVIA: Arról már lekéstél. A harmadik óra ma elmarad. Emlékszel, tegnap mondta a tanár úr.
KRISZTA: Bocsika, nem figyeltem. Szét vagyok esve.
ERIKA: Bocsika, nem vesztettél semmit.
SZILVIA: (Énekel.) „És messze viszi a Mississippi dalunk.” (Kriszta nem érti, ő már Lacit vizslatja.)
KRISZTA: Tök fölöslegesen lógtam a metrón.
NATALIA: Semmi baj, a tanár úr majd szárnyai alá vesz.
ERIKA: Ahogy tegnap is. Na, menjünk, lányok, mert ma is merészet fogok álmodni.
LACI:  Fél kilenckor én is elmegyek. Addig lediktálom a házi feladatát, Krisztina.
KRISZTA: Majd elkérem Nati nénitől, köszönöm.
ERIKA Ugyan, Krisztike, ne zavartasd magad, mi már itt sem vagyunk. Csókolom, tanár úr. (Megy kifelé.) Lányok, ti maradtok?
SZILVIA Isten ments!  Gyere, Natalie! Elviszlek a hatossal.
KRISZTA: Várjatok, megyek veletek. (Lászlónak, tanácstalanul.) Hát akkor,  holnap.
LACI:  (Nem érti.) Holnap?
ERIKA: (Gúnyosan.) Persze, hogy holnap. Csókolom, Laci bácsi.
SZILVIA: Viszlát, tanár úr.
NATALIA: Viszlát, Lacika. És csak semmi könnyelműsködés! (Kriszta ránt egyet a vállán   és kimegy a három nővel. A tanár egyedül marad, rendezkedik. Láthatóan tele   a hócipője. Kis idő múlva cseng a telefon. Várja, hogy párszor kicsengjen.)
LACI:  Igen. (Szünet.) Szia, Andor, mizu? (Szünet.) Figyelj, tudom, hogy hanyadika   van. De még nem utalták a pénzt. (Szünet.) Múlt hónapban sem utalták    időben. Másodikáról volt szó, és legalább tíz napot késtek.  Közintézmény,  megteheti. (Szünet.) Tudom, hogy te intézted el, tudom, hogy tiéd a lakás, de   azt is értsd meg, hogy amikor beleléptünk az EU-ba, mindenki arra    számított, hogy az angol lesz a fő nyelv, én is. Hitelt vettem fel, mert    lenullázott a válás, és egyébként se volt soha semmim. Te meg pont most   akarsz belém rúgni, amikor kezdek kikászálódni? (Szünet.) Nem élek vissza   vele, tíz éves koromban is mindig megadtam a bélásod, nem kéne beszarni   ennyire, most is meglesz a pénz, mindamellett, hogy nem vagy     rászorulva…… (Ingerülten hallgatja a nyilvánvaló kioktatást.) Figyelj, az a liba   azt mondta, hogy nem tudják visszaigényelni az ÁFÁt, te vagy az üzletember,   te tudod, hogy egy közintézményt mi a francnak bevonni az ÁFA körbe, engem   az se zavar, ha tisztázod a haverjaiddal, akik a törvényeket hozzák. Én csak az   tudom, hogy még legalább egy hetet kell várnom, míg a számlámon lesz a   pénz. Ha nem  tudsz várni, semmi baj, majd kérek a nyugdíjas anyámtól, neki   van dugipénze. Majd elmagyarázom neki, hogy a milliomos gyerekkori    barátom nem engedheti meg magának, hogy átbasszák. (Szünet.) Nincs ebben   semmi érzelmi zsarolás. Változnak az idők, rám uszíthatod az ügyvédeidet,    meg kiszórhatod a cuccaimat az utcára, de attól nem leszünk előbbre. (Szünet.)   Azért adtad ide a lakásodat, mert az anyád meghalt, és eszedbe jutott, hogy   majdnem húsz évig sétáltattam a kutyáját. Meg aztán nekem is laknom    kellett valahol. Most végre melóm is van, úgyhogy akár hihetnénk azt is, hogy   egyenesben leszünk, és te is meghatódhatsz önmagadtól, hogy segítettél egy   bajbajutott haveron, mert te megteheted, érted? Te megteheted. (Szünet.)    Figyelj, tudok a kétszáz millás APEH tartózásodról, mert elmondtad százszor.   Egyébként fingom nincs, hogy mi a lényege, majd megnyered a pert, vagy   kihúznak a szarból a politikus cimboráid. Én már azt sem értem, hogy miért   nem az off-shore cégeid miatt vettek elő. Nekem ez túl magas. Én csak egy   lankadt faszú angol tanár vagyok, huszonöt éve iszom a sört a Toldi büféjében,   hetente kiverem párszor, mert így olcsóbb. Egyébként meg leszarom a    politikát. (Szünet.)  Idefigyelj, engem sosem érdekelt, hogy ingyen    privatizáltátok az országot, csakhogy most már engem is érint , tudod?    (Szünet.) Hogy miért? Mert a bevétel bő felét elviszitek az adókkal, miközben   óriásplakátoztok, hogy „VILÁGVÁROST ÉPÍTÜNK”. Még jó, hogy nem   VILÁGRENDET építetek ide a mocsokba. Mikor láttál utoljára locsoló kocsit  a szép Budapesten? Gyerekkorodban, haver! Gyerekkorodban! Szóval nekem  az a koszos nyolcvanezer számít, érted?.Akkor mi legyen? (Szünet.)    Tizenötödike az szombat…. Oké, legyen tizenhét. Kösz, haver vagy.    Rendben. Szia, Andor. Szia, szia, kösz, kösz, szia. (Leteszi. Fúj egy nagyot,   felcsapja a kezeit.) Basszátok meg a békés átmeneteteket! (Csöngetnek.) Igen,   nyitva van!
     
     Második jelenet

KRISZTA: (Bedugja a fejét.) Szia, tiszta a levegő?
LACI:  Persze. Bújj be!
KRISZTA: Bocs, de le kellett ráznom a mámikat. Nem akartam, hogy fantáziálgassanak.
LACI:  Jól tetted. Tanár-tanítvány viszony még belegondolni is rossz. Reggel mikor mentél el?
KRISZTA: Úgy fél tíz körül. Időben beértem.
LACI:  Az jó. Kérsz egy sört?
KRISZTA: Aha. (László hozza. Szisszen a kupak. Kriszta ledönti) Figyelj, nem akarom, hogy másra gondolj, mint ami van.
LACI:  Miért, mi van?
KRISZTA: Összejöttünk, nem?
LACI:  Összejöttünk?  Eléggé ki voltam ütve.
KRISZTA: Pedig összejöttünk.
LACI:  Akkor mi most járunk?
KRISZTA: Összejöttünk, de nem járunk.
LACI:  Pedig nem nehéz észrevenni, hogy vagy tíz napja beköltöztél.
KRISZTA: Itt hagytam a motyóm az ágyad alatt. Ha ez beköltözés…
LACI:  Jó, akkor nevezzük ráutaló magatartásnak. Egyébként engem nem zavar, meg aztán ha kirúgtak a koleszból, máshova úgyse mehetsz.
KRISZTA: Nem a koleszból rúgtak ki, bazmeg, hanem a fősuliról, ezzel megszűnt a jogfolytonosságom a koleszra is.
LACI:  Az ugyanaz.
KRISZTA: Nem ugyanaz, mert a kóterből balhé miatt szoktak kirúgni.
LACI:  Az meg nem volt, igaz?
KRISZTA: Hát nem.
LACI:  Vagy, ha volt is, nem jöttek rá.
KRISZTA: Hát igen. (Röhögnek.)
LACI:  És most mit lépsz?
KRISZTA: Továbbra is teperek a Színműre. Angolórán is elmondtam párszor, nem emlékszel?
LACI:  Biztos elmondtad, csak nem mindent értettem.
KRISZTA: Most szívatsz?
LACI:  Szívat a halál. Majd belejössz, és elmondod rendesen.
KRISZTA: Át fogsz engedni?
LACI:  Addig még van egy kis idő. Tanulnod kéne. Még egy sört?
KRISZTA: Yeah, if you please. (László hozza, szisszen a kupak.)
LACI:  Tessék. Ma is maradsz?
KRISZTA: Szerinted? (László gúnyosan nézi.) Figyelj, rá kell feküdnöm az előkészítőre.
Nekem most biztos háttér kell. Tudsz ebben segíteni?
LACI:  Tudok, de miért pont ebben?
KRISZTA: (Értetlenkedik.) Hülye vagy? Színésznő akarok lenni.
LACI:  Minek. Annyian vagytok, mint a nyű. Majd te is az utcán végzed.
KRISZTA: Leszarom, hogy mi lesz majd. Most a belső kényszer hajt, és ez itt a lényeg. Mást úgyse tudnék kezdeni magammal. Vagy legyek hivatalnok, mint te,  órabérbe’?
LACI:  Ugyan, nem erre gondoltam.
KRISZTA: Hát akkor? Szerinted melyik fősuli kíváncsi rám?
LACI:  (Türelmetlenül.) Mi a francnak tovább tanulni? Nem veszed észre, hogy az egész egy illúzió? Mindenütt olyan túlképzés van, hogy beszarás. Már most munkanélküliek, vagytok, csak nem veszitek észre.
KRISZTA: Te is ebből élsz, bazd meg!
LACI:  Az igaz. Nem is érzem jól magam.
KRISZTA: Akkor  mi a kiút, professzorkám?
LACI:  Mit tudom én! Menj eladónak, vagy asztalosnak! Abból most kevés van.
KRISZTA: Anyád!
LACI:  Kriszta, idefigyelj, próbálj meg kilátni a fejedből! Miért nem látod  a végét? Mi lesz, ha kijössz a suliból? Mennyit ér mindez? Érdemes ebbe belefeccölni négy-öt évet? Közben csorog le a klotyón a diákhitel.
KRISZTA: Most a te söröd csorog, bocsika.
LACI:  Mindegy, a lényeg, hogy az állam a kocsmákat finanszírozza, nem a tanulást.
KRISZTA: Baszom bölcs vagy.
LACI:  Oké, menjünk tovább! Megkapod az első fizetésed, az adólevonások után az annyit sem ér, hogy….
KRISZTA:  Te most az apámnak képzeled magad, vagy mi van? Mit osztod itt az észt? Ez nem a te családi büdzséd, hallod! Nem veled fogom leélni az életem. Alig két hónapja ismerlek, barom! Két napja járunk.
LACI:   Azért átbeszélgettünk pár estét. És lehet, hogy évszázadok óta ismerlek.
KRISZTA: Ezt a szar dumát.
LACI:  Mindegy, én most is csak azt mondom, hogy nem te vagy a hibás. (Békítőleg.) Tudod jól, hogy széthordták az országot. Fülig ülünk az adósságban. Nincs rátok szükség, érted? Nincs jövőtök. Megpróbálhatnád valahol máshol? Spanyolországban. Süt a nap, és egyre jobban élnek. A nyelvük se nehéz. Fél évig tanultam. Én biztos boldogulnék.
KRISZTA: Csakhogy én itt akarok élni, te idióta! Nem érted? Én csak ezen a nyelven tudok kommunikálni. Nem akarok alapfokon hebegni valami vendégmunkással a szerelemről. Vagy mire akarsz kilyukadni?
LACI:  Kimehetnénk együtt. Taníthatnék angolt.
KRISZTA: És én?
LACI:  Kertészkednél.
KRISZTA: Én. Ezzel a kézzel!
LACI:  Hamar tovább lépnél.
KRISZTA: Felejtsd el. Veled én nem megyek sehová. Én itt akarok élni, és azt akarom csinálni, amit szeretek.
LACI:  Ősnaiva. Sose fogsz felnőni.
KRISZTA: Miért van az, hogy állandóan csak letiporni igyekszel? Mert te rögtön tudtad, mit akarsz! Nem te mondtad, hogy hat év késéssel vettek fel a bölcsészre? Röhögnöm kell. Aztán kikötöttél egy hírügynökségen. Cikkeket fordítottál  évekig. Erre futotta.
LACI:  Neked is jobb lenne, ha más kárán tanulnál. Én elcsesztem. De attól még segíthetek rajtad.
KRISZTA: Ébredj már fel, baszod! Húsz évvel idősebb vagy nálam.
LACI:  Tizenkilenc, baby-face, tizenkilenc.
KRISZTA: Mindegy, akkor is túl vagy mindenen. Néha elrejszolgatsz a klotyón. Mit akarsz egy fiatal csajtól. Ne már!
LACI:  Felvállallak. Etetlek, itatlak, gondom lesz rád.
KRISZTA: Isten ments! Legfeljebb itathatsz. Van még sör?
LACI:  Szükséged van rám. Nézd meg a bugris húszas pasikat!
KRISZTA: Rám telepednél. Agyonnyomnál. Nyírbálnád a szárnyim?
LACI:  Egy faszt. Lehetőségekhez juttatnálak. Jó, nem mondom, hogy ettől nem szarnád össze magad, mert úgy látom, egész életedben csak a kifogásokat kerested, meg a bűnbakot, hogy miért nem viszed semmire. (Sóhajt.) Szegény apád.
KRISZTA: Hülye állat! Mondtam, hogy sem apám, se anyám nem ismerem. Legalább a nevüket tudnám!
LACI:  Mindegy, akkor az állatorvos nevelőapád a bűnbak. Mert tenisz sztárt akart belőled faragni. Azt pedig nagyon utáltad. Ismerd el, hogy túl hirtelen jönne egy átgondolt koncepció.  
KRISZTA: Hol itt a koncepció? Legyek kertész, meg asztalos. Röhej.
LACI:  Annál  jobb egy fantom színésznő?
 KRISZTA: Elmész te a picsába!
LACI:  El én. De veled együtt.
KRISZTA: Hozod már azt a sört?
LACI:  Tudod, hol van, macóka. (Kis csend.)
KRISZTA: Kisbogaram, én már árkon-bokron túl leszek, mire te rájössz, hogyan segíthetnél, úgy hogy legyen valami foganatja is! Van fogalmad róla, mennyire  idegesítő, ahogy beleszólsz az életembe?
LACI:  Van.
KRISZTA: Gyerekszámba veszel. Nem hagyod, hogy én intézzem. Ott kotnyeleskedsz, ahol már rég eldőltek a dolgok.
LACI:  Te miről beszélsz?
KRISZTA: Azt hiszed, nem vettem észre, hogy a tanfolyam első napjától bábáskodsz felettem?  Azt lessed, hogyan tudsz siker sztorit kovácsolni belőlem. Mert nem tudod elviselni a kudarcot. A te kudarcodat, nem az enyémet! Mert ebben az egész ócska játékban te vagy a fontos, nem én. 
LACI:  Szeretlek…..
KRISZTA: Micsoda? Engemet? Te? Akkor már inkább magadat, apukám! Azt szereted!
 (Szünet.) Na, jól van, hagyjuk a francba! Reménytelen.
LACI:  (Lassan.) Rendben van. Elismerem, tényleg máshogy állok hozzád, mint a többiekhez. De hidd el, nincs jelentősége. Nem ettől függ. Mert ha tényleg akarsz valamit, ott már rám nem lesz szükség. Onnantól kezdve csak hátradőlök, és szemlélődöm.
KRISZTA: Az lenne a te utolsó napod. Hirtelen feladat nélkül maradnál. Oda a küldetés. A madárka kiröppent! Üres a kalicka!
LACI:  Ne hidd! Végre nyugtom lenne. Tudod, hogy mennyire unom a magad fajtátokat?  Azt hiszed, te vagy az első?  Félévente beesik egy hozzád hasonló bige.  Rágja a gittet a konyhaasztalnál, és várja, hogy eljátsszam a bölcs kádit.  A könyökömön jön ki az egész, de csak hallgatok türelmesen, míg el nem szakad a cérna. Meddig lehet ezt folytatni?  Tisztára gyerekek vagytok az együgyű mondókáitokkal. A halogatás nagy művészei! Mert kurva jó álmodozni! Csak be ne teljesüljön az a nagy ábránd! Mert akkor vége, érted? Vége.
 KRISZTA: (Őrült nagy pofont kever le Lacinak.) Te hülye állat! Takarodjál már a légüres, geci dumáddal, mert rögtön beléd vágok egy kést! Idióta seggfej! Miért nem hagysz békén, miért kínzol? Ki vagy te nekem? Milyen jogon szapulsz? (Sír.) Ó, édes istenem, mit keresek én itt, egy elvetélt filozófus mellett? Ez csak egy túlkoros bölcselő, akiről lerí, hogy fogalma sincs, mit kéne tenni. Riadt szeméből üvölt a tanácstalanság. Majd épp te vagy az, aki megmondja nekem a frankót! Hát takarodjál ki az életemből, érted? Takarodjál! (Üvöltve bőg.)
LACI: (Rázza a vállát.) Krisztike, na, Krisztike, ne csináld már! Nem bírom, ha egy nő bőg. Kikészít. Hagyd abba, légyszí! (Fogja a vállát. Kriszta csak lassan csendesedik el. Hüppög.)
KRISZTA: Akarsz dugni?
LACI:  (Megrökönyödve.) Most?
KRISZTA: Miért, mikor? Amikor már bealudtam?
LACI:  Hát talán az lenne a legpraktikusabb.
KRISZTA: Egyáltalán nem vicces, tudod?
 LACI:  Azért csak próbálkozom.
KRISZTA: Na gyere! Gyere!
LACI:  Részeg vagy, kicsim! Most nem lenne szerencsés.
KRISZTA: Ne törődj semmivel, csak gyere! (Fogja a férfi kezét és húzza maga után az ágyhoz. A férfi követi, mint egy gyerek, nincs ínyére a dolog, de aztán némi kíváncsisággal kezd dolgozni a feladaton.  Kriszta egyre inkább bele lovalja magát az eseményekbe. Tudatosan szinte csak magára figyel. Laci itt most  szinte csak eszköz. Alig néhány percig tart az egész. A lány hirtelen kifeszül, mint egy szárítókötél, aztán elernyed.)
LACI:  Elmentél már?
KRISZTA: Hogy a viharba ne? (A férfi őrült tunkolásba kezd, hogy utolérje, majd felharsan az indián üvöltés, és az ő teste is hátra hanyatlik. Fekszenek egymás mellett. Laci zihál, Kriszta kislányos pajkossággal felkönyököl, mint a filmekben, és ragyogó szemekkel kérdezi.)
KRISZTA: Jó volt, drágám?
 LACI:  (Liheg, szíve szinte kiszakad.) Kikészítesz. Ki fogsz készíteni.
KRISZTA: Nem volt olyan nagy dolog, édesem. És nem is vettelek annyira igénybe. (Kriszta oldalára fordulva birizgálja a férfi mellszőrzetét. Laci kényszeredett cinkossággal visszavigyorog rá.)
LACI:  Elmegyünk horgászni?
KRISZTA: (Kedvetlenül.) Horgászni?
LACI:  Aha, a hétvégén.
KRISZTA:  Elmehetnénk, de szombaton dolgozom az antikváriumban.
LACI:  Mondd le!
KRISZTA: Nem lehet. Kirúgnak.
LACI:  Jó, akkor várjuk meg a hosszú hétvégét.
KRISZTA: Az mikor lesz?
LACI:   Jövő héten. Tudod, az jutott eszembe, hogy levinnélek Csíkszeredára. Az egyik cimborám mesélte, hogy ott jó kis pisztrángos helyek vannak. Kivehetünk egy szobát a környéken.
KRISZTA: Olyan rohadt messze van. Kirázza a lelkem.
LACI:  Hát akkor menjünk le Adriára. Útközben megállunk a hegyek közt, ott is pisztrángozhatunk egyet, aztán irány a tenger.
KRISZTA:  Laci, azt hiszem, van valakim.
LACI:  Micsoda? 
KRISZTA: Van valakim. 
LACI:  (Hülye értetlenséggel.) Ez most hogy jutott eszedbe? 
KRISZTA: Megismerkedtem egy sráccal. Bejött az antikváriumba, egy könyvet keresett. Megadta a mobilszámát, mert az a könyv nem volt meg. Mondta, ha valaki behozza, szóljak. Pár nap múlva felhívtam, hogy jöhet érte .
LACI: Ennyi?
KRISZTA: Ennyi
LACI:  És ezt csak most mondod?
KRISZTA: Mikor mondjam?
LACI: Lefeküdtetek?
KRISZTA: Jaj, istenem! Annyira baromira egyformák vagytok! Lehet, hogy vonzódom hozzá, vagy úgy érzem, hogy szeretni tudnám. Mit tudom én! Alig ismerem! Kétszer találkoztunk.
LACI: És akkor engem mi a francnak támadtál le?
KRISZTA: Mit tudom én. Szimpatikus vagy. Jó veled beszélgetni.
LACI: Hogy a francba volt erre időd? Hétköznap óráid vannak, hétvégén melózol. Egyáltalán, miért nem szóltál már a legelején?
KRISZTA: Miről szóljak? Hogy eladtam egy könyvet, meg sétáltam a Duna parton?
LACI: Például. Vagy szerinted ez említésre se méltó?
KRISZTA: Honnan tudjam, hogy lesz belőle valami? Minden elvetélt próbálkozásomról számoljak be?
LACI: Miért, annyira gyakran próbálkozol?  Ez azért egy kicsit kurvás.
KRISZTA: Jó akkor én egy kurva vagyok. Te meg egy kurvapecér.
LACI: Én csak szeretlek.
KRISZTA:Én is szeretlek, te állat. De nem úgy!
LACI: Apád helyett apád legyek, én, hatökör?
KRISZTA: Ez így túl egyszerű lenne.
LACI: Miért mászol bele minden bizonytalanba? Csak kapkodsz össze vissza. Van a srácnak biztos egzisztenciája?
KRISZTA: Ne gyere ezzel a módszerrel! Tudom, hogy szeretnéd, ha függnék tőled, de ne akarj a rabszolgáddá tenni!
LACI: Én meg belelovaltam magam, hogy ezzel a csajjal hosszú távra is tervezhetek.
KRISZTA: Ettől minden nő meghatódik, de én nem szopom be. Gyereket se akarok, és főleg nem egy vén fasztól.
LACI: De hát mit akarsz valójában tőlem? Legyek a társalkodó nőd?
KRISZTA: Igen, a hangodat akarom.
LACI: Na meg a kecómat.
KRISZTA: Na meg a kecódat. A szobádat, bazd meg! Add oda egy kis időre a szobádat! Aztán lelépek, de addig is valahol meg kellene húznom magamat.
LACI: Miért nem költözöl hozzá?
KRISZTA: Laci, te egy akkora segg vagy, mint egy ház! Szerinted el akarom én ezt rontani? Azt se tudom, hol lakik. Nem is érdekel. Lehet, hogy sátorban él.
LACI: Idővel hozományt is adjak?
KRISZTA: Barom. (Mindketten röhögnek.)
LACI: Akkor te mész a belső szobába.
KRISZTA: Lehet?
LACI: Miért ne lehetne?
KRISZTA: Azért éjszaka átjössz, igaz, plüssmaci? Tudod, félek egyedül.
LACI: Az még odább van. Meg aztán az éjszaka mindig kiszámíthatatlan.
KRISZTA: (Nem érti.) Igen? Kicsit elálmosodtam.
LACI: Semmi gond, dőlj le! Nekem itt vannak a dogák.
(Kriszta már viszi is csekélyke holmiját a kisszobába.)
KRISZTA: Tényleg nem gáz?
LACI:  Ugyan már.
KRISZTA: Biztos?
LACI:   Viccelsz?
KRISZTA: Akkor jó éjt! (Homlokon csókolja. El)
LACI: Egy agyrém vagyok. (Fülel a fürdőszoba felé. Mobilon telefonál.) Erika? Szia,
nem aludtál még? Figyelj, itt van a kiscsaj, és nem tágít. (Szünet.) Nem tudom, nem merem egyedül hagyni. (Szünet.) Ne aggódj, csak dumálni akar. Apakomplexusos, de van
valami pasija. (Szünet.) Ne, ne gyere most át! Majd holnap kiteszem a szűrét.
KRISZTA: (Bekiabál.) Jössz majd, Plüssmaci?
LACI: (Befogja a telefont.) Fogat mostál?
KRISZTA: Ja, tényleg.
LACI: (Erikának.) Hogy mi van? (Szünet.) Mondtam, hogy most ne gyere, mert balhé lesz.
Még dolgoznom kell, ő meg mindjárt bealszik.(Szünet.) Holnap délelőtt? Hát éppen lenne mit csinálnom. Te honnan tudod, hogy nincs órám a zsidó suliban? Csak nem figyeltetsz? (Szünet.) Na jó, akkor csináljuk azt, hogy reggel megcsöngetlek, ha már elment, és megbeszéljük. Csak ne tartson sokáig. Tudod, úszom az árral. Na szia, csókollak. Akkor holnap. (Leteszi.)
KRISZTA: (Egyre álmosabban.) Plüssmaci, végeztél már? Gyere! (Lassan elsötétül a szín.)

    Harmadik jelenet

(Ajtócsengő. Laci megjelenik valami alternatív pizsama cuccban. Borzas.)
LACI: Ki az?
ERIKA: Beengedsz?
LACI: Miért nem telefonáltál? (Kulcszörej, ajtónyitás zaja.)
ERIKA: Ki voltál kapcsolva.
LACI: Mennyi az idő? (Ásítva bejön. Nyomában Erika.)
ERIKA: Mindjárt tizenegy.
LACI: Azért vigyázhatnál. Mi van, ha itt találod?
ERIKA: Végre kikaparhatom a szemét. Egyébként láttam elmenni.
LACI: Megfigyelés alatt tartod a házat?
ERIKA: Beszélnünk kell. Ez most fontos.
LACI: Uramisten, megint valami rémálom? Tegnap éjjel kit öltél meg?
ERIKA: Nem vagy vicces.
LACI: Nem állt szándékomban, de idegesít, hogy az egész csoport a hülye álmaidról
beszél. Mindennapra egy gyilkosság. Nem sok az egy kicsit?
ERIKA: Nehogy má’ ti mondjátok meg, mit merjek álmodni!
LACI: Micsoda? Ez jó. Voltál pszichiáternél?
ERIKA: Csecsemőnek minden vicc… Figyelj, attól, hogy csak két hónapja ismerjük egymást, nekem korábban is volt életem. Gondolod, hogy húsz éve kísért ez a szarság, és nem voltam vele orvosnál?
LACI: Pszichiáternél.
ERIKA: Pszichológusnál. Méghozzá szexuálpszichológusnál.
LACI: Lux Elvira.
ERIKA: Honnan tudod?
LACI: Apám is hozzá járt. Szexuálisan kicsit aberrált az öregem. Kérsz egy kávét?
ERIKA: (Hülyén néz maga elé.) Micsoda?
LACI: Kérsz kávét?
ERIKA: Aha. (Laci kimegy a konyhába. Kintről beszél Erikához.)
LACI: Tudod, az apám szexuálisan elég túlfűtött. De ez így volt fiatalabb korábban is,
csak épp a nők kora nem változott. Legalábbis akiket én ismerek, azok mind húszévesek maradtak. Igyekezett mindnek bemutatni. Az öreg már hatvannégy, tudod „digging the garden”, vettük az órán, de még a legyet is röptében. Ezzel bizonyít. Mondta, hogy ez a kapuzárás előtti pánik nála már negyven éve tart.
ERIKA: (Maga elé.) És reméli, hogy újabb negyvenig tartani fog.
LACI: (Bejön a két kávéval.) Mi?
ERIKA: Semmi, semmi.
LACI: Szóval, azt hiszi a vén farok, hogy még száz éves koráig hajkurászni fogja a nőket. Én örülök, ha addig kihúzom, amennyi most ő. Tudod, (énekli) „when I’m sixtyfour.” (Öregesen összecsapja a bokáját.) Gyere, üljünk le ide!
ERIKA: Köszi.
LACI: Na, mi volt az a pánikhangulat tegnap?
ERIKA: Semmi, csak látni akartalak.
LACI:  De, ugye megbeszéltük, hogy ezt az ügyet lezártuk.
ERIKA: Persze, megbeszéltük. Nem vagyok idióta.
LACI: Akkor, ugye azt is érted, hogy nem túl szerencsés találkoznunk az órán kívül.
ERIKA: Én ne érteném? Tudtommal én kértelek meg, hogy ne találkozzunk többé.
LACI: (Megértő, meghitt hangon.) Akkor mi a baj?
ERIKA: Baj egy szál se.
LACI: Féltékeny vagy?
ERIKA: Ugyan már! Csak utálom azt a kis hülye picsát az egész nyomulásával.
LACI:  Nagyon sokban hasonlítotok, azt tudod?
ERIKA: Isten őrizz.
LACI: Talán ezért utálod. Az azonos pólusok taszítása.
ERIKA: Én más miatt lettem nyomulós. Tudod jól, hogy Erdélyből jöttem, a gimi után. Nekem nyomulnom kellett, vagy éhen veszek.
LACI: Ő meg nevelőotthonban nőtt fel. Az eredmény ugyanaz.
ERIKA: Lefeküdtél vele?
LACI: Ez most miért is fontos?
ERIKA: Szóval lefeküdtetek.
LACI: Nem jó ez a pasis megközelítés, Erika.
ERIKA: Lehet, hogy ez egy fontos kérdés. Rossz előérzetem van.
LACI: Miből adódóan? (Békés hangon.) Figyelj, azért zártuk le veled a dolgot, mert ez inkább egy barátságnak, mint szerelemnek indult. Engem most egy heves érzés tudna csak kibillenteni abból a nihilből, amiben vagyok. Nézz ránk! Egyidősek vagyunk. Az órán mondtad, hogy április 13-án születtél. Én három nappal korábban. Majdnem ikrek lehetnénk. Mi lennénk egy pár? Ha elkezdeném, egy olyannal kezdeném, aki még szül nekem három gyereket. Te valószínűleg nem akartál egyet sem, ha eddig vártál vele. Tudom, nem jött a megfelelő pasi, a megfelelő időben. Meséltél arról az idősebb fickóról, akivel évek óta együtt vagytok. Monogám vagy, megértelek, és ez szimpatikus is. Miért nem maradsz meg mellette?
ERIKA: Őneki a mi kettőnk kapcsolatához végleg nem szabad, hogy köze legyen. Én csak téged féltelek.
LACI: Mitől, kitől?
ERIKA: A cédától.
LACI: Ugyan, ez még egy komolytalan ügy. Lehet, hogy sehová se vezet. Nem akar felvállalni. Túl fiatal hozzám. Színésznő lesz, a Színműn majd még átesik pár személyi torzuláson. Egyre inkább magának lesz fontos. Hidd el, nem akar ez családot, se most, se később.
ERIKA: Terhes vagyok.
LACI: Micsoda?
ERIKA: Teherbe estem.
LACI: Kitől?
ERIKA: Nem tudom.
LACI: Rám ugye nem gondolsz?
ERIKA: Ittunk. Én nem emlékszem semmire.
LACI: Én se emlékszem, ha iszom.  Mi a szándékod?
ERIKA: Megtartom. Negyven vagyok, nem várhatok.
LACI: Első szülésnél ez a kor már kicsit…
ERIKA: Nem az első.
LACI: Oké, ne beszéljünk róla, nem az én dolgom. A pasidnak elmondtad?
ERIKA: Vele nem számolok. Az egy csélcsap.
LACI: Benne van a korban. Majd lenyugszik.
ERIKA: (Kiabál.) Nem érdekel az a pasi. Olyan, mint te. Ha rád nézek, őt látom.
LACI: (Ő is üvölt.) Mi közöm a százéves szeretődhöz?
ERIKA: Az, hogy ő is egy Vidovszky, mint te.
LACI: És?
ERIKA: Vidovszky Milán. Nem egy gyakori név. Az apádat nem így hívják?
LACI: Honnan tudod, hogy az apám Milán? Ez tiszta őrület!
ERIKA: Hunger Natalia mondta. Valahonnan ismeri.
LACI: (Szinte sírva.) Az öreg anyakönyveztető csaj? Az mindenkit ismer?
ERIKA: Egy anyakönyvi hivatalban dolgozott majdnem negyven évig. Laci, nekem nagyon rossz előérzetem van. Itt valami nincs rendben. Natalia a villamoson azonnal kiszúrta, hogy terhes vagyok. Mikor szóba jött a Vidovszky név….
LACI: (Kiabál.) Hogy jött szóba a Vidovszkiy név?
ERIKA: (Ő is kiabál.) Úgy, hogy rákérdezett.
LACI: És te rábólintottál?
ERIKA: Nem kellett bólintani. Az a nő a vesémbe lát. Laci, nagyon kérlek, nézz utána a dolgaidnak! Nagyon szar álmom volt éjjel, nagyon szar. (Elrohan.)
LACI: (Üvölt.) Csak nem Frankensteinnel álmodtál, a transzilvéniai kastélyotokból! (Ajtócsapódás.)  A kurva anyját, hogy az a vén farok rám akarja lőcsölni a nőjét! (Kirohan. Sötét.)

        Negyedik jelenet

(Ugyanaznap délután. Helyszín marad.)

KRISZTA: (Döcögve.) „I have a dream. I have a dream that one day this nation will rise up.”
LACI: (Fáradt.) Yes, translate, it , please!
KRISZTA: Egy nap….majd egy napon….lóra szállunk. (Natalia és Szilvia nevetnek.)
NATALIA: És elhúzunk innen. Végtére is, lovas vándor nép vagyunk.(Nevet)
KRISZTA: Jó, nem kell vihogni, László majd megmondja.
LACI: Rising is different from riding. To rise is like that. The Sun is rising. (Mutatja.)
SZILVIA: (Jóindulatúan bólogat Kriszta felé.) A Felkelő Nap Háza. Istenem, de rég volt!
LACI: Yes, that’s right. And riding is an other thing. Riding on a hourse. (Mutaja.) Go for a ride.
NATALIA:  Ride on a bycicle, or motor-cycle.
LACI:  Very good, Natalie!
KRISZTA: (Gyerekes lelkesedéssel.) Ízirájder, öcsém! Oké, sorry, tehát „egy napon a nemzetünk felkel, fel fog…ő-ő- ő… emelkedni.”
NATALIA: Definitely. Egy napon.
SZILVIA: De hogy az a nap, melyik nap lesz? (Bólogat maga elé.)
NATALIA: Who knows? (Ő is bólogat. Megszólal az ajtócsengő.) Jaj de jó, kicsöngettek.
SZILVIA: Vár valakit, tanár úr?
NATALIA: Az ÁVÓ már volt tegnap.
KRISZTA: Megnézem, ki az. (Kiszalad.)
NATALIA: Kedves ez a kislány. Kicsit hebrencs, de kedves. (Áthatóan nézi Lacit.)
LACI: I don’t know, what you mean by that, Lady N.
SZILVIA: Her surname is Hunger. Éhség. Szereleméhség.
LACI: Mrs Hunger.
NATALIA: (Tagoltan.) Miss Hunger (Németesen ejti.).
LACI:  Miss Hunger,  you are as close to my heart as Christine is. So would you be so
kind to stay in the classroom  after the lessons and have a little chat with me? (Szilvia modorosan letátogja a szöveget.)
NATALIA: (Nagyon modorosan és tagoltan. Szilvia ezt is tátogja.) I appreciate your suggestion , Sir Leslie …
LACI: Mr.Vidovszky.
NATALIA: Mr. Vidovszky, but unfotunately I am busy this afternoon.
SZILVIA: (Tudálékosan.) She is buzi.
NATALIA: Ne ízetlenkedjünk, Szilvike!
SZILVIA: Sir Leslie, she’s leszbi.
NATALIA: Oltári vicces vagy, kisszívem.
LACI: So maybe tomorrow? (Kriszta közben visszajön, kezében levél, és tátott szájjal figyeli az agyament brit angol társalgást.)
NATALIA: (Tagoltan.) Tomorrow seems to be good.
LACI: O.K than. (Várakozóan néz Krisztára.)
KRISZTA: Erika volt itt. Nem akart bejönni. Nagyon ki van készülve. Próbáltam vigasztalni. (Két nő gúnyosan lereagálja.) Ezt a levelet küldi a… tanár úrnak. (Átadja. Laci zsebre gyűri.)
NATALIA: Akkor mi mehetünk Leslie úr? (Laci bólint.)
SZILVIA: Én még maradnék. Tegnap beszéltünk róla, hogy szán rám húsz percet. A present perfect valahogy nem áll össze bennem.
NATALIA: Bennünk viszont nagyon is összeáll igaz, kishúgom? Úgyhogy mi megyünk. (Kriszta tanácstalanul néz Lacira.)
KRISZTA: Mondjuk, lennének kérdéseim nekem is, de majd Nati néni azokat megválaszolja.
NATASA: Efelől biztos lehetsz, drágám. Csók, Lacika. Szervusz, Szilvi. Gyere! (Kirángatja Krisztát. Ajtócsapódás.)
LACI: Nos, hol kezdjük, Szilvia?
SZILVIA: Beszélnünk kell. (Eddigi  jópofáskodó stílus leolvad róla.)
LACI: Úristen, mindenki velem akar… (mutatja a kikandikáló levelet)…beszélni.
SZILVIA: Furcsa dolgok történnek mostanában, László, és, úgy érzem, nem hagyhatom szó nélkül.
LACI: Ki vele, Szilvia, remélem olyan ügy, amihez elengedhetetlen a segítsége.
SZILVIA: Erikáról van szó.
LACI: Nocsak.
SZILVIA: Együtt utaztunk a hatoson, és láttam a vizeletmintáját, szóval…..
LACI: Tud az ügyről.
SZILVIA: Nézze, én Szlovákiában nőttem fel, Erika erdélyi. Mi, határon túliak másképp gondolkozunk. Erősebb bennünk a túlélési ösztön, a családszeretet.
LACI: És hol van itt család?
SZILVIA: Hát épp ez az! Lehetne család is. Erika negyven éves, ez az utolsó esélye.
LACI: Nézze, valószínűleg nem kéne ezt most önnel megtárgyalni. Bizonyára tudja, hogy Erikának van egy ….. udvarlója, aki nála valamivel….
SZILVIA: Úgy huszonöt évvel …
LACI: …öregebb.  Ismeri az illetőt?
SZILVIA: Nem ismerem, de tudom, hogy Erikának már volt egy gyereke. Tizennyolc évesen, mikor átjött Erdélyből, egy szál reklámszatyorral, rokonok nélkül, és beleszaladt egy illető karjaiba, akitől teherbe esett. Az illető, házas ember volt, nem akart botrányt, valami komcsi arisztokrata feleség miatt próbálta eltussolni a dolgot, mert félt, hogy kitagadják.
LACI: Komcsi arisztokraták. Számítottak még a komcsi arisztokraták a nyolcvanas évek végén? Megjegyzem az én anyám is egy komcsi arisztokrata családból származott, az apja egy komcsi nincstelenből lett arisztokrata. Szerényen éltünk. Anyám egy gimnáziumban tanított, esti iskolában is oktatott heti háromszor, és ha nincs a link apám, összespóroltak volna nekem egy negyvenöt négyzetméteres lakótelepit, ahol most szintén nyelvet oktatnék.
SZILVIA: Nagyon utálja az apját?
LACI: (Nyugtalanul.) Hogy jön ez ide?
SZILVIA: Hát hogy most bérlakásban kell élnie.
LACI: (Megkönnyebbülve.) Vannak keményebb esetek is. Maga hol lakik?
SZILVIA: A férjem rám hagyta a lakást. A gyerekeim leléptek. A fiam átköltözött Kassára, a szlovák barátnőjéhez, tudja én ott nőttem fel a környéken egy vasutas családban. A lányom Velence fürdőn lakik a haverjával egy dácsában, és Fehérvárra jár be dolgozni. A srác tisztességes, csak drogozik. Sokszor elköltözött tőle már a Betti, de aztán mindig visszamegy hozzá.
LACI: És a férje?
SZILVIA: Mintha nem tudná, tanár úr! Biztos kibeszéltek már a többiekkel. Lelépett a legjobb haverja lányával. Azóta szóba se állnak egymással. Gyereket akar hatvanévesen. Tiszta ütődött.
LACI: És min kaptak össze?
SZILVIA: Min lehet már összekapni ebben a korban. Én már ötvenhat vagyok, ő meg csak folyatja a nyálát. Kell a friss hús, de majd ráfázik a szentem.
LACI: Szerette?
SZILVIA: Meg tudja azt valaki mondani harminc év után? Hiányzik a szaga.
LACI: Majd visszajön.
SZILVIA: Alig hiszem. Makacs ember. Meg, őszintén szólva én se fogadnám vissza azok után, amit művelt. Tudja, van az emberekben egy lassan érlelődő bosszú. Akár évtizedek múlva is képesek törleszteni. Van egy barátnőm, aki húsz éve megcsalta a férjét, de nyíltan megmondta neki, nem kívánlak. Szétköltöztek, aztán, mikor vége lett a lamúrnak, a férj visszament hozzá. Aztán eltelt húsz év, és most arra az esetre hivatkozik a pasi, merthogy felbukkant neki is a lamúr egy 22 éves díva képében. Ez van.
LACI: Maguknál volt ilyen ürügy?
SZILVIA: Jól mondja, ürügy. Hát az igazat megvallva elkövettem életem legnagyobb baklövését azzal, hogy mindvégig őszinte voltam a férjemhez.
LACI: Nem mindig térül meg.
SZILVIA: Nem bizony. De tudja milyen az ember, ha elkapja egy őszinteségi roham. Engem meg elkapott. Aztán csak sírtam, mint a záporeső. Már nem lehetett megállítani, végig kellett mennem. Higgye el, nem esett jól. Több mint tíz évig hurcoltam magamban. Az első pár évben szétbőgtem a lelkem. Pedig mit tehettem róla, mindössze tizenöt éves voltam.
LACI: Még Szlovákiában.
SZILVIA: Még Szlovákiában. Akkor jöttek be az oroszok. Megálltak Kassán is. Nem voltak
ellenségesek, és még senki se tudta, mire megy ki a játék. Ott lebzseltek egész nap a színház előtti téren. És hát volt ott egy húsz év forma srác. Csak nézett a szemével egész nap, én nyári munkán voltam a helyi sörözőben. Kint ült a nép a fehér abroszos asztaloknál, aztán szólt a főnök, hogy vigyek a katonáknak habos söröket. Hát vittem. Volt a fiú arcában valami ismerős, olyan magyarforma.  Baskíriából sorozták be, vagy honnan. Pikk-pakk megvoltunk. Úgy teherbe ejtett, mint a sicc. Nagy botrány lett belőle. Később hallottam, hogy katonai bíróság elé rángatták, kapott vagy húsz év kényszermunkát, pedig szerettem. De akkor ez már nem számított. Kiskorú voltam, a gyerek meg már mocorgott a hasamban. Aztán az anyám elém állt, hogy át kéne jönnöm Magyarországra, volt valami régi, ludovikás kapcsolata. A kórházban teljes diszkréciót ígértek, hogy minden elrendeződik, megkapom a magyar állampolgárságot, a kicsinek is jó sora lesz.
LACI: Tehát szerencsésen rendeződtek az ügyek.
SZILVIA: Ne is mondja. Az a ludovikás ismerős nagyon tapintatosan intézkedett, végig jól bántak velem a kórházban, a szülés is könnyen ment, felsírt a baba. Aztán…..(sír)…..aztán pár nap múlva azt mondták, hogy meghalt. El se tudtam hinni. Ma sem hiszem el, hisz makkegészséges volt. De az a ludovikás nővér csak kötötte az ebet a karóhoz.(Szünet.) Hát ez az, amit elmondtam a férjemnek a második gyerek után. Akkor nem szólt egy szót se, jó huszonöt év után eszébe jutott. (Hüppög.) Szóval nem kéne elvetetni azt a gyereket.
LACI: Értem. Erika mit akar?
SZILVIA: Szerintem meg fogja szülni.
LACI: Akkor is, ha nem tudja, ki az apja?
SZILVIA: Nekem azt mondta, hogy nincs jelentősége. Családon belül marad. Maga ezt érti?
LACI: Számít az? Mikorra van kiírva?
SZILVIA: Áprilisra. Én is akkor szültem Ármint. Annak akartam hívni.
LACI: (Elgondolkozva.) Mindenki áprilisban születik. Nyárvégi szerelmek.
SZILVIA: Akkor segít nekem?
LACI:  Azt hiszem, segítek.
SZILVIA: Aranyos fiú maga.
LACI: Aranyos fiú vagyok. Nagyon aranyos fiú vagyok.(Ajtócsengő. Laci megy nyitni.)
KRISZTA: De jó, hogy itthon van a tanár úr. Nincs kimenőm, nem tudtam hívni, pedig itt hagytam a feladatgyűjteményem. (Diadalmasan felemeli az asztalról.) Úristen, ha nem jutok be, hogy írom meg a házi feladatot! Belegondolni is rossz. (Legyezi magát a füzettel.) Ezt a nyárvégi hőséget! (Szilvia nézi őket, aztán elsötétül a szín.)

     Ötödik jelenet

(Laci a szoba közepén áll, és tárcsázik.)

LACI: Apa? Szia. Igen, régen beszéltünk. Tudod, amióta anya túl sok altatót vett be, nincs miért odamennem. Persze tudok a dolgaidról, hisz nem hagynád ki, hogy a prédáidnak be ne mutass. Belemegyek a játékba, mert sajnállak. Tudom, hogy kompenzálsz. (Kis szünet után üvölt.) Apa, engem nem tudsz átverni! Nekem ezek a pláza picsák nem jönnek be, érted? De nem ezért hívlak. Komolyabb dologról van szó. Kaptam egy levelet. Egy nő azt írja benne, hogy tizennyolc évesen teherbe ejtetted. Olvasom:”Az az ember az apád. Egészséges lánygyermeket szültem neki, akit meg kell találnom.” Apa, mi ez? (Szünet.) Hogy jönnek ide a nagyapa ludovikás haverjai? A nagyapát harminc éve vitte el a tüdőrák, ez a kiscsaj alig lehet húsz. (Szünet.) Hogyhogy honnan tudom. Nem tudom, csak gondolom. Tudsz egyáltalán róla valamit? Hol van most? (Szünet. Közben megjelenik Kriszta az ajtóban. Laci nem veszi észre.)  Nem, nem ismerem az anyját, bedobták a levelet. (Szünet.) Apa, semmi többet nem tudok. Magyarázattal meg te tartozol. Többek közt azzal, hogy ki az a Hunger Natália. (Szünet.) Mit kell ezen gondolkozni? Ismered, vagy nem ismered, apa! (Észre veszi Krisztát.) Akkor gondolkozz, a franc egye meg! (Lecsapja, vagy szétkapcsolja.)
KRISZTA: Szia, Macifül, nyitva volt az ajtó. Szellőztetsz?
LACI: Ja.
KRISZTA: Szilviával el kellett mennem kamuból a Nyugatiig. Adhatnál végre egy kulcsot! Mi van, ha nem vagy itthon?
LACI: Jó, meg veszek neked nyalókát.
KRISZTA: Inkább töltsd fel a kártyám. Fel se tudlak hívni.
LACI: Majd megcsöngetsz, és visszahívlak
KRISZTA: Morcosnak látszol. Apud baszta fel az agyad?
LACI: Na hallod, jön nekem a nagyapa ludovikás haverjaival.
KRISZTA: (Kerek szemmel.) Ludovikás volt a nagyapád? Nem azt mondtad, hogy az anyád egy becsületes komcsi családban nőtt fel?
LACI: Miért, nem hallottál még a Montago és Capulett családról?
KRISZTA: Azok is komcsik? Na jó, ez hülye vicc volt. Rendben, értem.
És a papa  megkefélte Nati nénit? Jól látom?
LACI: Te tiszta idióta vagy, Kriszta, mi köze apámnak Nati nénihez?
KRISZTA: Nem azt mondta a telefonba, hogy ismeri?
LACI:  Az majd elválik.
KRISZTA: (Gőgicsél.) Nagyon nagyon haragszol? Hidd el, nekem se jobb. Ha óra után itt ragad valamelyik vén banya, nekem állandóan el kell mennem velük. Miért nem mondod el nekik?
LACI: Mit?
KRISZTA: Hogy összejöttünk.
LACI: Nem úgy volt, hogy nem vállalsz fel?
KRISZTA: Szerintem már úgyis tudják. Erika legalábbis biztosan.
LACI: Mackóvirág, fáradt vagyok. Ledőlnék egy kis időre. Addig összeütsz valami kaját?
KRISZTA: Nem csak szexpartner vagyok?
LACI: Ugyan, hagyd már ezt! (Kriszta hozzábújik. Laci bizonytalanul paskolja a vállát.)
KRISZTA: Olyan furcsa ma a tanár úr. Kicsit vénebbnek tűnik.
LACI: Csesztetni akarsz? (Magához szorítja a lányt. Majd hirtelen elengedi.) Leugrassz a boltba? Adok valami pénzt.
KRISZTA: Hagyjad csak, megvágtam a lódoktort.
LACI: Kicsodát?
KRISZTA: A nevelőapámat. Nyáron jól keres.
LACI: Na jó, legyen!
KRISZTA: Félóra szunya, és ébresztelek. (Felkap egy szatyrot, és kimegy.)
LACI: Oké, oké, oké. (Gondolkodik.) Hunger Natália. Nem értem. (Csöng a telefon.)
Igen, szia, apa. Gondolkoztál. Na, és mire jutottál? (Szünet.) Hogy jönnek ide a ludovikások? Nagyapa az volt, de te már nem. Persze, tudom, hogy sok haverja volt onnan, de hogy jön ide Hunger Natália? (Szünet.) Az ő apja is ludovikás volt. (Szünet.) Kiket kellett neki mentenie? Minek írtátok át az anyakönyveket? Apa, ez egy komplett összeesküvés! Ezt ma sem úsznátok meg! Miről szól a te életed? Negyvenévesen kell megtudnom, hogy felcsináltál egy erdélyi menekültet….hogy honnan tudom? Az most nem fontos. Szóval negyvenévesen értesülök arról, hogy van egy féltestvérem. Egy féltestvérem, apa! Hány éves? …. Huszonegy. Hónap, nap? (Idegesen felvihog.) Nyárvégi szerelem. Ki állította ki az anyakönyvi kivonatot? (Szünet.) Hunger Natália volt?  Ő írta meg? (Szünet.) Értem. A lány nevét tudod? Mi a lány neve? A mi nevünket viseli, apa? Hogy hívják? Mi a keresztneve? (Csönd. Laci elfehéredik, és lecsapja a telefont. Közben Kriszta is beállít a szatyorral. Laci üvölt.) A kurva életbe! (Markolássza a haját.) A kurva életbe!
KRISZTA: Mi van, te nem alszol?
LACI: A kurva életbe, Krisztina! A féltestvérem vagy! A féltestvérem, érted?
KRISZTA: Micsoda? (Leejti a szatyrot, befogja a fülét, és folyamatosan sikít.)
LACI: (Kiabál, miközben próbálja letépni Kriszta kezeit a füléről. Kriszta csak sikít.) A féltestvérem vagy ebben a kibaszott etnikai olvasztó tégelyben! A nemzetiségek bölcsőjében! Egy erdélyi menekült anyától, egy horvát apától! Egy kúrógéptől, érted?
KRISZTINA: Nem, nem, nem, nem, nem? Én ezt nem akarom hallani! Ne beszélj, ne beszélj, ne szólj hozzám!  Elmegyek. (Kirohan a lakásból. Majdnem feldönti Erikát, aki utána néz. Szeme könnyes.)
ERIKA: Most mi lesz? (Megölelik egymást.)
LACI: Nem tudom. Nem tudom. (Elsötétedik a szín.)

A dráma a hatodik jelenettel itt folytatódik