A TEHETSÉGKUTATÓ PÁLYÁZATRA BEÉRKEZETT PÁLYAMŰ

Helyszín: Nőgyógyászati váróterem Budapesten

Erika mélyen magába mélyed a nőgyógyászati váróban, míg vár a sorára. Hol a térdén könyököl, hol üveges tekintettel nézelődik, de igazából nem látja, hogy mi történik körülötte, pedig rajta kívül sokan vannak még a váróban, közvetlen mellette egy férfi ül. Erika gondolatai hangszóróból szólnak. Teljesen elmerül, és nem veszi észre, hogy egy ideje már figyelik az arcát, ami önálló életre kelt és fura grimaszokat vág.

Nem értem. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy mit keresek itt. Lehet, hogy ennél is gyakrabban kéne jönnöm, de egyszerűen képtelen vagyok óriási hasú nőket látni, akik unottan vagy épp nagyon is boldogan járnak a vizsgálatokra. Van, akit a párja is elkísér, ők már tervezik a kisszobát, a falakat, a kis ágytakarót, a játékokat. Persze vannak itt olyanok is, akik valószínűleg nem terhesek, lehet, hogy épp olyan bajuk van, mint nekem, talán ők is idegösszeomlás szélén állnak, de ez engem nem igen érdekel. Csak az, hogy nekem még mindig nem jött össze a gyerek. Főleg, hogy tavaly elment. Na jó, tudom, ez azt jelenti, hogy megy magától, ezzel nyugtatgatom magam én is és a párom is, de már ez az indok is sántít, mert azóta újabb egy év telt el. Ha nem attól félek, hogy nem jön össze, akkor attól, hogy ha majd végre igen, biztos újra át kell élnem, hogy megint nem akar itt maradni velünk. Gyűlölöm szedni a vitaminokat, amik majd segítenek, hogy ne szülessen nyitott gerinccel a gyerekem, mert már egy éve szedem és teljesen hasztalan. Gyűlölöm, hogy elhagytam magam és semmit nem teszek a külsőmért, mondván, ha összejött mégis a gyerek, ne az legyen, hogy azért ment el, mert megerőltettem magam. Gyűlölöm, hogy másoknak lehet, több is, és gyűlölöm, hogy ezért boldogok, ahogy azt is gyűlölöm, ha valaki nem örül annak, hogy anya lehet. S azt is persze, hogy itt kell ülnöm egy újabb megalázó vizsgálat előtt  - bár a doki meglehetősen jó fej és emberi -, és újra azt kell mondanom otthon, hogy megint nem sikerült és még jobban kell próbálkozni. Nem csodálom, hogy már a szex sem megy olyan jól, állandóan a peteérést figyelve nem is mehet. Ahh, sok szempontból nem jó ez így, talán jobb lenne, ha nem is jönne össze. Lehet tovább építeni a karriert. Azzal is leálltam, mert mindent a gyereknek szentelek. Annak a gyereknek, aki úgy döntött, hogy még nem költözik be a házunkba és persze lehet, hogy soha nem is fog... Na jó, marad a kutya, eddig is ő volt a gyerekem. Pedig azt hittem végre elmúlik a visszatérő szörnyű álmom, hogy gyilkos vagyok. Újabban gyerekeket ölök álmomban, jó lenne, ha végre túlélné egy. Oh, anyám, mennyien vannak még előttem. Pedig én is időpontra jöttem…

(Most veszi észre, hogy többen is őt nézik)

ERIKA: Bocs, elkalandoztam, elnézést, ha motyogtam, kicsit nagy rajtam a nyomás. 
LACI: Semmi baj, csak a lapot kérném el, amit már egy kicsit össze is gyűrt, annyira szorongatta. Hol járt ilyen messze? Egyébként Szakonyi László vagyok, üdv.
ERIKA: Helló. Fillár Erika. – kezet nyújt. Tessék, itt a lap. Fogalmam nincs, hogy mi van benne, nem volt időm rá… (nevet)
LACI: Azt láttam. (nevet) Megkérdezhetem, hogy hol járt, erre még nem válaszolt.
ERIKA: Inkább nem beszélnék róla, magánügy…
LACI: Ez az egész hely az. Csak a doki a kapocs közöttük, amúgy nem igen látszik, hogy ki miért is van itt, bár olyan sok oka nem lehet. Vagy beteg, vagy már nem beteg, terhes vagy épp nem az. Szóval, elmondja hol járt? Máskor is hangosan gondolkodik?
ERIKA: Miért, mit hallott? (rémülten)
LACI: Oh, semmi konkrétat, csak látszott magán, hogy haragos.
ERIKA: Igen az vagyok, de minek is terhelném vele. Maga miért van itt? Épp bent van a kedvese?
LACI: Nem, angol tanár vagyok, a dokihoz jöttem, mert csak most van arra ideje, hogy megbeszéljük az angol óráinak feltételeit, de kiderült, hogy most sincs. Időnként kiszól, hogy pár perc, de megnyugtattam, hogy ráérek. (újabb mosoly) Addig elnézem a nőket és próbálom kitalálni, hogy miért is vannak itt.
ERIKA: És mit lát?
LACI: Például nem tudom, hogy egy ilyen idős hölgynek, mint a recepciós, miért kell dolgoznia. Legalább nyolcvan éves.
ERIKA: Miért nem kérdezi meg?
LACI: Nem úgy megy az.
ERIKA: Miért, engem is megkérdezett…
LACI: Na jó, ez igaz. Úgy látom, kevesebben jönnek, talán nem bánja, ha zavarom egy kicsit. Velem jön?
ERIKA: Nem, kösz, végre átlapozom valamelyik lapot, csak ilyen helyeken jutok ezekhez az újságokhoz.
LACI: Jöjjön, ne kéresse magát, addig is telik az idő. Azok a lapok nem mondanak olyan fontosat, hogy ne maradhasson le róla…
ERIKA: Na jó, végül is onnan is látom, ha mennem kell, de még van négyen vannak előttem, amit nem is értek, mert időt kaptam…

elindulnak együtt a recepcióra

LACI: Bocsánat, hogy zavarom..
NATÁLIA: A Doktor úr hamarosan behívja, említette, hogy jön az órákat megbeszélni, elnézést a várakozásért – kezd bele azonnal
LACI: Oh, nem, ráérek. De kérdeznénk valamit, ha nem bánja. Hogyhogy itt dolgozik ahelyett, hogy otthon pihenne?
NATÁLIA: Pardon?
ERIKA: Mi csinál itt, nem fárasztó önnek az ittlét és ennyi ember?
NATÁLIA: Miért érdekli ez magukat?
LACI: Elkezdtünk beszélgetni és felmerült, hogy fura ilyen korban…, tudja, ilyen korban dolgozni, pláne ilyen későn…
NATÁLIA: Az ilyen kor öreget jelent?
LACI: Nem ezt mondtam, de biztosan tudja, hogy mire gondoltunk…
NATÁLIA: Nem igazán. Meg nem is nagyon cseverésznék magukkal, nekem dolgoznom kell. Foglaljanak helyet, nemsokára behívják magukat.
ERIKA: Olyan kedves néninek látszik, miért ilyen ellenséges. Mi csak múlatni szeretnénk az időt, miért baj, hogy Önt is megkérdeztük?
NATÁLIA: Azért mert én nem szeretek senkivel beszélgetni, ezt a munkát is csak azért vállaltam el, mert a Doktor úr a háziorvosom fia. Kérem, üljenek le és beszélgessenek egymással, ha jó esik, de nekem erre nincs időm, se kedvem.

Erika és Laci arrébb állnak, de nem ülnek le. Egymásra néznek, és annak ellenére, hogy ma találkoztak először, valahogy érzik egymáson, hogy egyik se szívesen hagyja a dolgot annyiban.

LACI: Natáliához fordul  Egyedül él?
NATÁLIA: Na, ez már mindennek a teteje, mit akarnak tőlem? Összeesküdött ellenem ma a világ?
ERIKA: Úgy tűnik, hogy Laci – ő Laci – mondja Natáliának – nem hagyja annyiban, engem is ő szólított le. Szerintem előbb szabadul, ha mond neki valamit, úgy tűnik eltökélte, hogy, ha már nem jutott be a dokihoz, kérdezgeti az embereket. Még jó, hogy nem angolul teszi.
NATÁLIA: Ja persze, maga angoltanár… Lassan megértem, hogy ilyen hülyeségekre adta a fejét, mármint, hogy faggatózik. Nem lehet könnyű egy férfinak, pláne, ha egyedülálló, ennyi nő, sőt kismama között.
LACI: Honnan veszi, hogy egyedülálló vagyok?
Erika is érdeklődve várja a választ
NATÁLIA: Ugyan, ugyan, látszik az magán. Nem csak gyűrűje nincs, de az öltözködése sem vall olyan nőre, aki vasal magára, vagy figyel az ruházatára…
ERIKA: Na, mi az igazság?
LACI: nem túl nagy örömmel, de válaszol Momentán nincs barátnőm, ez igaz, de hagyjuk ezt
NATÁLIA: Miért is hagynánk? Most, hogy magáról van szó, már nem olyan kedves a csevegés mi, fiatalember?
ERIKA: Ezt megkapta! nevet
NATÁLIA: Miért nem akar beszélni, engem olyan nagy hévvel faggatott…
LACI: Na nem sokat árult el.
NATÁLIA: Csodálom, hogy maguk egyből tudtak mit mondani egymásnak, hiszen, ha igaz, ma látták egymást először. Nekem ez nem megy, de ahogy látom magának sem kedves László, ha visszakapja a labdát.
LACI. Ez nem igaz, csak leblokkolok, ha olyan emberekkel találkozom, aki nem csak zárkózott, de fölényes is.
NATÁLIA: Ez én volnék?
LACI: Maga szerint nem? Nem valami barátságos.
NATÁLIA: Én mondtam, hogy hagyjanak, nem kértem, hogy kérdezgessenek.
ERIKA: Jöjjön Laci, talán már nem kell sokat várnunk, üljünk le.
NATÁLIA: Laci, ha szabad így hívnom. Egyet azért kérdeznék.
LACI: Tessék, parancsoljon velem. Látja, hogy én milyen kedves vagyok magával.
NATÁLIA: Na, hagyjuk ezt. Maga ugye angol tanár.
LACI: Így igaz. Miért érdekli ez magát?
NATÁLIA: Az a helyzet, hogy két hét múlva elutazom Brazíliába…
LACI: …ott nem angolul beszélnek.
NATÁLIA: Hagyja, hogy elmondjam?
LACI: Persze, mondja…
NATÁLIA: Na, szóval elutazom, ahogy már mondtam és Londonban kell átszállnom. Brazíliában már lesznek ismerőseim, de Londonban hogy ne vesszek el, jó lenne pár angol szót ismernem. Elvállalna?
LACI: Tessék?
NATÁLIA: Mit nem ért ezen? Nekem kell egy tanár, magának tanítvány. Magát már ismerem egy kicsit, legalábbis azt tudom, hogy elég rámenős, talán nem olyan rossz tanár.
ERIKA: Végül is munkát jött megbeszélni… hangosan, kárörvendőn nevet
NATÁLIA: Maga minek örül annyira?
ERIKA: Bocs, csak elképzelem, hogy milyen lesz az óra, ha elkezdenek vitázni.
Ezen a ponton a nagyon is cinikus Natália egy kicsit felenged

LACI: Jól látom, mosolyog?
NATÁLIA: Az a helyzet, hogy ritkán találkozom olyan emberrel, aki ilyen kitartó, talán maga nem is olyan…
LACI: …olyan mi?
NATÁLIA: …olyan lehetetlen alak. Bár én nem nagyon szeretem a férfiakat…
ERIKA: Miért, a nőket szereti?
NATÁLIA: komolyan megsértődve – Azt hiszen most lett tényleg elég a beszélgetésből.
LACI: Akkor nem kellek már? Mármint tanárnak?
NATÁLIA: Még meggondolom.
ERIKA: Nem azt mondta, hogy két hete van.?
LACI: Az nem sok mindenre elég…
NATÁLIA: arra elég, amire nekem kell.
ERIKA: Mégis tanul Lacinál?
LACI: Az senkit nem érdekel, hogy elvállalnám-e?
ERIKA és NATÁLIA egyszerre: Nem!
LACI: Ezt nem hiszem el. Tényleg nagyon furcsák a nők. Hallottam már, hogy igen összetartók tudnak lenni, ha ki kell csinálni egy pasit, de azt nem hittem volna, hogy ismeretlenül is képesek erre…
NATÁLIA: Most egy kicsit megsajnáltam…
ERIKA: Natáliához fordul Észre vette, hogy annak ellenére beszélget velünk, ráadásul már hosszú percek óta, hogy nem akarta? Elárulhatná végre a nevét.
NATÁLIA: Natália vagyok, tényleg nem úszom meg, ez mostanra kiderült. Úgy nevet, aki tényleg feladta, de már nem bánja
ERIKA: Azt mondta, hogy a háziorvosa fia az itteni doki. De ez nem ok arra, hogy Ön itt dolgozik? Nem fáradt?
NATÁLIA: Nem, kevés alvással is beérem. Majd, ha megöregszik, maga is megtudja…
LACI: Hogy került ide?
NATÁLIA: Két hét múlva elutazom, ahogy már említettem. Régen házasságkötő voltam, egy régi házaspár, akiket összeadtam, azóta is tartja velem a kapcsolatot. Brazíliában élnek, most elvívtak magukhoz az aranylakodalmukra. Fizetik a jegyem is.
LACI: Akkor már végképp nem értem, hogy mit keres itt.
NATÁLIA: Ja igen, szóval a körzeti orvosom mondta, hogy hirtelen betegszabadságra ment a fia asszisztense, ami legalább két hétig tart,  és szegény gyerek tiszta ideg, mert ő maga nem tudná a kezelések mellett még ezt a munkát is elvégezni. Nem is nézne ki jó, ez normális… Aztán az sem mindegy, hogy ki helyettesít, ugye, a praxist pedig mégse kéne felfüggeszteni, igen jó szakma ez, tudják… mosolyog Kiokoskodtuk, hogy nekem van még itthon pár hetem az út előtt, nem lesz baj, ha egy kicsit addig is emberek között vagyok, és a pénz sem jön rosszul. Én soha nem mentem férjhez, gyerekem sem volt soha, most jó látni a mosolygó piciket vagy azt, hogy milyen örömmel várják a babát…. Abba hagyja, mert érzi, hogy hirtelen többet mutatott magából, mint tervezte Maga tudom, hogy miért van itt (mondja a tanárnak), de Ön mire jött?
ERIKA: Csak egy vizsgálatra. Már jó ideje várom, hogy babám lehessen. Eddig nem jött össze, illetve tavaly igen, de …
NATÁLIA és LACI együtt: De?
ERIKA: Á, semmi…
LACI: kérdőn néz
NATÁLIA: Drágám. Én is szóba álltam végül magukkal, pedig ez igen nagy szó nálam, magának sem kell magában tartania, ha van, ami a szívét nyomja. Lehet, hogy jobban is lesz, ha kibeszélni. Egyébként meg is nézhetem, tudja, én vagyok a kartonok őrzője…őszinte, kedves mosolyt küld Erika felé, látszik, hogy annak idején is ezt használta, amikor összeadta az embereket S, ha ez nem lenne elég, azt látom, hogy ez a doktor nagyon rendes, szerintem segíteni fog.
ERIKA: Igen, szerintem is. Műtött is pár éve, én is bízom benne. Na jó, csak annyi történt, hogy a műtét után végre sikerült a dolog, végre babás lettem, de hét hetesen elment… könnyek szöknek a szemébe
Laci és Erika tanácstalanul állnak, erre hirtelen nem tudnak mit mondani, de nincs is rá idejük, mert ekkor jön oda hozzájuk Kriszta a 20 éves egyetemista

KRISZTA: Natáliához jön Bocs, nem tudja, hogy mikor jön ki a beteg? Már egy órája bent van.
NATÁLIA: Igen elnézést, én sem tudom, hogy mi történt, de várjanak egy percet, megnézem. elmegy és benyit a kórterembe
Közben már hárman állnak egymás mellett, Laci és Erika folytatják a beszélgetést
LACI: sajnálom, ami történt, nem lehetett könnyű.
ERIKA: valóban nem volt az, de már túl vagyok rajta.
LACI: valóban?
ERIKA: azt hiszem…, bár az álmaim még elég vadak.
LACI: miket álmodik?
ERIKA: minden éjjel megölök valakit.
LACI: Tessék?
ERIKA: Jól hallotta.
LACI: Ez valami vicc?
ERIKA: Dehogy. Talán egy babaszületéssel elmúlna, nem tudom.
LACI: Hú, ez elég bizarr. Legalább ismeri, akiket kivégez?
ERIKA: Nem, ne aggódjon, látom, mi jár a fejében.
LACI: Na hagyjuk is, nem bírom a feszültséget.
ERIKA: OK, én sem bánom, gondolni sem szeretek róla.

Közben Kriszta a mobilját nyomkodva áll a közelükben, de egy kicsit közben arrébb ment, ekkor NATÁLIA visszajön hozzájuk, de bejelentését a váróban ülő összes emberhez intézi.

NATÁLIA: Elnézést kell kérnem Önöktől a doktor úr nevében, de sajnos felmerült valami komplikáció a bent lévő betegnél, ami nem várhat. A doktor szerint legalább bő fél óra még, de természetesen addig tartja a rendelést, amíg van beteg. Aki ennek ellenére nem várná meg, beírom egy másik időpontra. zúgolódás hallatszik, senkinek nem tetszik a dolog. Natália visszaül a helyére, a váróban ülő négy hölgy mindegyike beáll a pult elé és más időpontot kérnek, addig az egyik hölgy férfikísérője már veszi a kabátját az előtérben és keresi a párjáét, amit majd feladhat rá. Ez idő alatt Erika elmegy a mosdóba, Laci kezében az újsággal leül, Kriszta pedig még mindig nyomogatja a mobilját. A betegeket beírták új időpontra, mindenki elment, csak Laci és Kriszta maradtak, Erika is kijön a mosdóból és megáll a többiek mellett, Natália előtt.
NATÁLIA: Maguk hogy döntöttek?
ERIKA: Én nem is tudom még, most kivételesen nem kell rohannom. Lehet, hogy megvárom a dokit, ha tényleg nem több fél óránál… bár még nem biztos a döntésében
LACI: nekem muszáj megvárnom és nem is siketek, ma már nem lesz órám. És maga? Kérdezi Krisztát, aki egyébként tetszik neki
KRISZTA: Szerintem én is várok, ha, minden igaz maga után jövök, néz Erikára. Én sem sietek ma sehova… elgondolkodik
LACI: Elkezdtünk csevegni, ha van kedve, szálljon be. Szakonyi László vagyok, ő Fillár Erika, ha jól emlékszem a nevére.
ERIKA: elsőre nem is rossz. Nevet
LACI: Ő pedig Natália, bocs, az Ön vezetéknevére nem emlékszem, elnézést.
NATÁLIA: nem tesz semmit, és nem is olyan érdekes. Egyébként Hunger Natália a nevem.
KRISZTA: Kriszta vagyok, Csató, de bocs, nem igen van kedvem cseverészni, lehet, hogy terhes vagyok. Inkább visszaülnék, amíg sorra nem kerülök. Bocs, tényleg. Elindul a váróba, de megtorpan, mert Erika elég csúnyán néz rá
KRISZTA: Valami rosszat mondtam?
ERIKA: Nem, dehogy, csak nekem nehéz megélnem, hogy valaki nem akar babát. Jó, jó, tudom, hogy Ön még nagyon fiatal, de én, aki végre találtam magamnak valakit, aki nem rohan el tőlem, aki maga is családot akar, na, nekünk meg nem jön össze. Furcsa ez a világ… (keserű)
KRISZTA: Mondanám, hogy megértem, de hazudnék. Én még nem érzem át ennek a jó oldalát. Egyetemre járok, ráadásul színész leszek, nagyon sok dolgot nem tettem még meg az életben, engem most csak hátráltatna egy gyerek. Oh, istenem, én színésznő leszek, lehet, hogy soha nem lehet gyerekem. Olyan kétségbeejtő képet vág, hogy nem lehet eldönteni, hogy ennek örül, mert akkora színésznő lesz, vagy inkább bántja, hogy a kettő együtt nem mehet
ERIKA: Hogyan?
KRISZTA: Mármint, hogy lehet, hogy soha nem akarok majd, mert korlátozna a karrieremben. Erre ez a kis mitugrász srác, aki már egy ideje nyaggat a szerelmével, megkapta, amit akart és lehet, hogy én is kaptam valamit, amit eszem ágában nem volt. A szüleimről nem is beszélve. teljesen kétségbe van esve
LACI: tanácstalanul válaszol Krisztának, közben nem veszi le a szemét Erikáról, érzi, hogy nem biztos benne, hogy jót fog mondani. Ok, ez végül érthető, de miért nem vigyáztak?
KRISZTA: Mert azt mondta ez a nyomorult, hogy majd ő figyel. Nem volt sok kapcsolatom, nem érdekelnem a srácok, de hibáztam, tudom. Tényleg csak a karrieremnek élek.
ERIKA: Miért gondolja úgy, hogy a karriere összedőlne egy gyerekkel?
KRISZTA: Még ilyen kérdést, nem is értem. Maga szerint ki akarna velem forgatni vagy engem színpadra állítani nagy hassal. Aztán hogy járnék az próbákra és az előadásokra, ami ugye este hétkor kezdődnek. Tudom, hogy vannak nők, akik meg tudják oldani, de az nem én vagyok. És húsz éves vagyok, ember, nem érti?
ERIKA: De, hogyne érteném. Én például alig várom, hogy sikerüljön, mert már benne vagyok a korban, de arra már nem is gondolok, hogy majd mi lesz a karrieremmel. Az egy idő után nem olyan fontos, majd meglátja.
KRISZTA: Jesszus, maga pont úgy beszél, mint az anyám. Túl öreg hozzám, pedig nem néz ki annak. Miért beszél így? És mi az a karrier, amit olyan könnyen felad? Könyvelő, fodrász? nagyon gunyoros
ERIKA: Kösz.
LACI: Kriszta, megértem, ha feszült, de azért Erika helyzete sem könnyű. Ne veszekedjenek. Egyébként én is akartam kérdezni már, mivel foglalkozik? Erikának intézi a kérdést, de a többiek is várják a választ.
ERIKA: Hagyjuk, nem érdekes.
NATÁLIA: Na, nem kéresse magát angyalom. Aki karrierről beszél, az nem könyvelő. Általában.
ERIKA: Újságíró vagyok és van egy rádióműsorom az egyik kereskedelmi csatornán.
KRISZTA: Műsorvezető? megdöbben
LACI: Tényleg? Melyikben?
ERIKA: Nincs jelentősége. Nem ez a lényeg. Csak azt akarom mondani, hogy szeretem a munkáim, de nem érzem úgy, hogy bármitől is elvenne majd egy gyerek. Feltéve, ha sikerül. Persze a színészet más, belátom, csak sajnos vannak, akik sokkal elfogathatatlanabb indokokkal is képesek lemondani az utódról, aztán pedig tizenöt év múlva, amikor meg mégis akarnának, nem értik, hogy miért nem lehet már. De ki vagyok én, hogy ítélkezzek, lehet, hogy húsz évesen még én sem akartam volna.

Megszólal a rendelő csengője

NATÁLIA: Na, ez ki lehet. Nincs beírva senki. Idegesen nyomja meg a kapunyitót

KRISZTA: Most hány éves?
ERIKA: 35, miért
KRISZTA: Csak úgy. Kicsit megdöbbentem azon, amit mondott, nem gondoltam volna, hogy ilyen munkákat végez. Mégis azt gondolom, hogy nekem még van erre időm és nagyon ideges vagyok, hogy mi fog kiderülni. Én mindenképp megvárom a dokit. Jesszusom, mi történik ott bent, hogy ez ilyen sokáig tart?
NATÁLIA: Erről nem beszélhetek, de nyugodjanak meg, pár perc és folytatódik a rendelés, most már hamarosan Önök is sorra kerülnek.

Közben belép az ajtón az a nő, aki az imént csengetett, Natália elé áll, a többiek kicsit arrébb vonulnak. Kriszta újra a telefonját nyomkodja, Laci és Erika csak néz maga elé.

NATÁLIA: Jó estét. Nem emlékszem, hogy be lett volna írva és elég nagy csúszásban is vagyunk. A doktorhoz jött?
SZILVIA: Jó estét. Nem, valóban nem voltam bejelentve, de nekem azonnal be kell mennem a doktorhoz. teljesen kétségbe van esve
NATÁLIA: Szabad a nevét?
SZILVIA: Dr. Forgáchné, Teleki Szilvia.
NATÁLIA: Sajnálom, de most nem mehet be, már bő egy órája bent van egy beteg, mert komplikáció merült fel…
SZILVIA: Márpedig nekem azonnal be kell mennem… visít
NATÁLIA: …és sokan is vannak Ön előtt, ha egyáltalán még lesz a doktor úrnak ideje, így is több órával elhúzódott a rendelés…
SZILVIA: Az engem egyáltalán nem érdekel. Az én pénzemért kapjam meg azt, amit akarok, ami jár. Azonnal beszélnem kell az orvossal.
LACI: Elnézést, de mi mind maga előtt vagyunk.
SZILVIA: Maga? Maga mit keres egy nőgyógyászaton? Maga már csak nincs előttem? És az a kislány is biztosan ráér…
KRISZTA: Rólam beszél?
válaszra sem méltatva folytatja
SZILVIA: és a másik hölgy is biztosan ráér még egy kicsit, de én nem. Én megőrülök, ha nem jutok be azonnal.
ERIKA: Tudja, hogy hány órája vagyunk már itt? Már ott tartunk, hogy ismerkedünk egymással, mert órák teltek el, de higgye el, mindenki túl lenne már rajta. Nem is értem, hogy miért olyan ideges. Bár mi is kezdünk azok lenni…
SZILVIA: Nem magával beszéltem. Van nekem bajom elég. Natáliához fordul. Azonnal menjem be az orvoshoz és mondja meg neki, hogy fogadjon. De egy gyors kérdés. Maga szerint, ha a teszt két csíkot mutat, az 100 %-os terhesség?
NATÁLIA: Hány tesztet csinált?
SZILVIA: Azt hiszem ötöt.
NATÁLIA: Az eléggé biztosnak tűnik.
SZILVIA: Akkor végem. ezt már alig hallhatóan, szinte csak magának mondja
NATÁLIA: Mi történt? tényleg érdekli
SZILVIA: Akár el is mondhatom magának, úgyis vége mindennek. Pár hónapja elhagyott a férjem, én megismerkedtem egy fiatal fiúval és kipróbáltam, hogy milyen elcsábulni 45 évesen. Ha ebből gyerek lett, az már több mint három hónapos. Érti. Azonnal tudni akarom! Ebből mi lesz, édes Istenem?

A többiek megdöbbenve nézik a nőt, a függöny lassan leereszkedik