A TEHETSÉGKUTATÓ PÁLYÁZATRA BEÉRKEZETT PÁLYAMŰ

Egyfelvonásos színmű

Szereplők: Laci, Hunger Natália, Erika, Szilvia, Kriszta.

Helyszín: Amerikai Egyesült Államok konzulátusa. A bejárat előtt várakozik a Kriszta, Erika (most éppen vadítóan kicsípve) és Szilvia. Nyitásig még van egy kis idő. Jön Laci. Végigméri a három nőt, majd rövid bizonytalankodás után Szilviát választja megszólításra, Krisztát nem meri vagy nem akarja.

Laci: Bocsánat Ön is vízumért áll?
Szilvia (unottan): Na, ja.
Laci: És én ki után jövök?
Erika: Utánunk!
Laci: Köszönöm!
Szilvia: ESTA engedély nem jó?
Laci: Erdélyi magyar vagyok, csak itt Pesten dolgozom.
Szilvia: Akkor kell a vízum!
Laci: Esetleg Ön is erdélyi?
Szilvia: Még csak az kéne, így is van elég bajom! Egyébként mi lenne, ha nem magáznál? Vagy olyan öregnek látszom?!
Laci: Nem, nem, dehogy! Csak…
Erika: Udvarias.
Szilvia: Legyen másképp!
Erika: Egyébként evvel én is így vagyok. A házunkban lakik egy tizenhét éves srác és amikor csókolómmal köszön, hát kiráz a hideg.
Szilvia: Egy tizenhét éves sráctól engem is kirázna a hideg!
Erika: (legyint) Ööö, vannak esetek, amikor magyar állampolgároknak is kell vízum.
Laci: Tudom!
Erika: Én például dolgozni mennék ki huzamosabb időre. Ha beállok dolgozni, nem biztos, hogy lesz időm vagy lehetőségem, közben hazajönni.
Laci: Egyedül?

Erika most végigméri Lacit.

Erika: Aha!
Szilvia: Ha lesz munkád! Most Amerika is szarban van. Teli van munkanélkülivel.
Erika: Elvileg lesz! De még akkor is mindig nagyobb az esély, mint itthon.
Szilvia: Aki ügyes, az itthon is boldogul!
Erika: Persze. Aki ügyesen lop, csal és hazudik.
Szilvia: Azt hiszed, mindenkit ismersz? Lehet tisztességesen is.
Erika: Például?!
Szilvia: Például? Például… Én csak azt akartam mondani, hogy hamarabb kellett volna kimenned.
Erika: Te miért nem mentél hamarabb?
Szilvia: Mentem volna, csak akkor valamiért nem kaptam vízumot, azért állok most itt sorban. Különben is én nem dolgozni készülök. A nővéremhez, indulnék látogatóba, Floridába, feltéve, ha megkapom.
Erika: De jó!
Szilvia: A francokat! Azért mennék, hogy egy kicsit összekapjam magamat. Az orvos tanácsolta a környezetváltozást depresszió ellen.
Erika: És honnét a depresszió?
Szilvia: A boltból szívem, a boltból! Férjem lecserélt, a szeretője a lánya lehetne, a gyerek züllik, anyám meghalt, munka nyista! Mi kell még?
Laci: Csak az a baj, ha hazajön, bocsánat, ha hazajössz, még rosszabb lesz a depressziódnak.
Erika: Ha hazajön!
Szilvia: Hazajövök! Muszáj, a gyerek addig itthon marad az apjánál, de nem adom neki. Hogy is ne!
Laci: Tavasszal vagy nyáron kell haza jönni, akkor talán vidámabb. Habár…
Erika: Én már egyszer kint voltam egy pár hétig, de a szerelem visszahozott. Én hülye!
Szilvia: Jól mondod!
Erika: Na és a nővéred?
Szilvia: Ő oda ment férjhez.
Erika: Szerelem?
Szilvia: Pénz.
Erika: Az legalább nem múlik el! És kiszámítható!
Szilvia: Max. csak elfogy.
Erika: Tudod mi a közös a pénzben és a szerelemben?
Szilvia: Ki vele!
Erika: Mindkettőből sosem elég! A szerelemben feláldozod önmagad a másikért, majd jól pofára esel. Megfogadod, hogy soha többé, hogy most már nem, tanultál a hibádból. És mi történik utána? Kezdődik minden elölről. Olyan nagy baj az, ha az ember teljes bedobással szeret valakit, mert a másik ezért mindjárt hülyének nézi, és kihasználja. Vagy csak én vagyok ilyen szerencsétlen vagy béna?
Szilvia: Egyszerű, mint a plafon! A pasik többsége félti a szabadságát, a függetlenségét. Szerintem innen fúj a szél. Félnek attól, hogy leláncold őket, vagy hogy oltár elé cipeled.
Erika: De ha már egyszer házas! A kurva életbe!
Szilvia: Jaaa! Akkor anyukám, ne csodálkozz!
Erika: Nem én akartam így!
Szilvia: Akkor viszont a vadászösztön működik. Ősidők óta, minden pasiban ott szunnyad a vadászösztön. A férfiak manapság - te most ne figyelj ide - mire tudnak vadászni? Egy tenyérnyi prémre, ami ráadásul középen lyukas. Nézd, hogy belepirult! Ha a vad már be van cserkészve, onnantól kezdve már nem annyira érdekes, ráadásul, ha a vadmacska doromboló kiscicává változik…
Erika: Na, és mi, nők?
Szilvia: Mi vagyunk az áldozatok!
Laci: Jön már az erősítés!

Jön Natália, de nem megy túl közel a csoporthoz.

Natália: Jó napot!
Mindenki: Jó napot!
Natália: Elnézést, szintén vízumért?
Laci: Igen.
Natália: (botjára támaszkodva) És mondják, mikor nyit? Sokat kell még várni?
Laci: (óráját nézi) Hát elvileg…
Szilvia: Türelem mama! Mindjárt nyit!
Laci: Ne engedjük a nénit előre?
Erika: Én felőlem?!
Szilvia: Ha van ereje Amerikába utazni, ezt a pár percet is kibírhatja!
Natália: Hagyja csak fiatalember!
Szilvia: Azért nyugodtan jöjjön közelebb, nem bántjuk! Vagy nem akar velünk beszélgetni?
Natália: De csak…
Erika: Jól van?
Natália: Persze, persze! Köszönöm aranyom!
Erika: Csak, mert olyan idegesnek látszik.
Szilvia: Mi az? Te ápolónő vagy?
Erika: Nem, dehogy!
Szilvia: Mert úgy viselkedsz. Habár, ez csak a filmekben van így. A valóságban az ápolónők nem sokat kérdezősködnek. Ha nem adsz neki elég jattot, leszarják a fejedet! Gorombák unottak stb.
Laci: Szerintem az egész ország így működik! Ha nincs pénzed, senki vagy!
Erika: Ez nem igaz!
Szilvia: Dehogyis nem! Saját tapasztalat!
Erika: Azért nem mindenki olyan!
Szilvia: Elmeséljem? Amíg én a kórházban, jobban mondva a pszichiátrián feküdtem -nem kell beszarni, nem vagyok őrült, csak idegileg egy kissé kivoltam - szóval az anyám ezalatt az idő alatt szó szerint éhen halt a kórházban, mert nem voltam ott, nem adtam plusz pénzt az ápolóknak, azok meg csak letették az asztalára a kaját, ha egyáltalán letették. Szegénykém magatehetetlenül feküdt, néha a szobatársai megetették, azt annyi.
Natália: Na, azért annyira még se! Én ezt így nem hiszem, vagy legalább is hihetetlennek tűnik. Én is feküdtem kórházban és ott kedvesek voltak velem és barátságosak. Pedig jattot se adtam!
Szilvia: Melyik kórházban feküdt mama?

Kínos csend.

Szilvia: Hát ez az! Próbáltam én utána reklamálni, mentem minden felé de még csak azt se mondták, hogy bocsánat. Anyámat meg már úgysem tudom visszahozni, hiába hisztizek.
Erika: Na, ilyenkor szoktam én ölni!
Laci: Ajaj!
Erika: Ne izguljatok! Csak álmomban! Valószínűleg így vezetem le a napközben összegyűlt feszültséget.
Kriszta: Ez biztosan így van!
Szilvia: Né! Már azt hittük nem is magyar vagy!
Kriszta:  A feszültség oldásra nálam legjobb a gép.
Erika: Kondi?
Kriszta:  Dehogy is! A számítógép.
Szilvia: Attól izmosodik az ember feneke!
Erika: Na, ja!

Laci észre sem veszi, végigsimít saját fenekén.

Szilvia: Én inkább fölhöz csapok három tányért. Bánják az edények!
Kriszta:  Például egy ilyen esetben felugrom valamelyik fórumra, ahol a kórházi ellátásról van szó, biztosan találok valami „okostojást”, nem kell sokáig keresgélni, azt jól beolvasok neki. Tudjátok, hogy megkönnyebbülök utána?!
Laci: (fejcsóválva) És nem jár semmiféle veszéllyel, vagy felelőséggel…
Erika: És mi van az illetővel, az is megkönnyebbül?
Kriszta:  Kit érdekel! Legközelebb nem fog marhaságokat irogatni.
Szilvia: Na, én pontosan ezért nem számítógépezek, az én idegrendszerem ehhez már túl gyenge.
Kriszta:  Ugyan már! Aberráltak mindenütt ott vannak, nem lehet őket kikerülni.
Natália: Milyen igaz!
Szilvia: Ezért nincs autóm se, utálnám, hogy mindenért rám dudáljanak.
Erika: Közlekedni csak szoktál?
Szilvia: Ja! Otthon a konyhában.
Erika: Ha, ha, az edényekkel! Tudod!? Közlekedő edények!
Szilvia: Ezt nem értem!
Erika: Hagyjuk! Amúgy képesítésem alapján fizika-biológia szakos tanár vagyok, csak nem sokat dolgoztam a szakmámban. De ez egy másik történet! Háy Jánosé.
Szilvia: Az meg ki?
Erika: Miatta lettem fizika-biológia szakos tanár. De ezt most hagyjuk! Hosszú!
Natália: Éppen volna rá időnk!
Laci: Akkor mi kollégák vagyunk!
Szilvia: Mik vagytok ti?
Laci: Kollégák. Én is tanár vagyok.
Szilvia: Na, tessék!
Erika: És hol melózol?
Laci: Főállásban egy zsidó suliban, de én nem vagyok az. Nem túl sok a fizum, viszont most egy pár hétre - kapcsolataik révén - meghívtak Amerikába. Az utat fizetik, szállás van, csak a kajáról kell gondoskodnom, de hát enni meg itthon is kell. Nem?
Szilvia: Na, az sem normális, aki manapság tanárnak megy. Bocsánat. Ráadásul ennyi pénzért!?
Laci: Semmi gond. Igaza van! Már megszoktam!
Szilvia: A saját gyerekemmel nem bírok, nem hogy harminccal! Mondjuk egy férfi, az más!
Erika: Én két hétig bírtam. Választhattam, vagy idegileg tönkremegyek, vagy éhen halok. Az utóbbit választottam.
Laci: Viszont az éhezést elég jól bírja. Így könnyű csinosnak maradni!
Erika: Óóó… Köszönöm. De ez már régen volt!
Szilvia: Nekem nem udvarolsz apukám?
Natália: A mai tanároknak már semmi tekintélyünk!
Szilvia: Bezzeg a mi időnkben! Most ez jön? Nem?
Natália: Nem!
Erika: Pedig tekintély nélkül nem megy. Nekem volt egy kedvenc tanárnőm, aztán kiderült róla, hogy leszbikus.
Natália: Na és az nem ember? Az lett volna érdekes, ha gyilkos!
Erika: Értem a célzást, de én csak álmomban gyilkolok!
Natália: Nem elég?
Erika: Csak elképzeltem őt, amint csinálja és…
Natália: A fantáziájával nem lehet baj!
Kriszta:  Szerintem ez teljesen normális.
Natália: És amit egy férfi csinál egy nővel, vagy fordítva! Azt elképzelte?
Erika: Azt igen, csak nem a tanárnőmről.
Natália: Miért? Ő olyan szent dolog? Akkor képzelje el, amint kedvenc tanárnője ül a WC-n és…
Szilvia: Szarik.
Kriszta:  Na, ezt például én is tanultam: ha félsz valakitől, mondjuk a főnöködtől, vagy egy túl szigorú tanártól, képzeld el őt otthon kisgatyában és máris nem lesz olyan félelmetes.
Natália: Ezzel csak az a baj, hogy az öregséget, betegséget nehéz elképzelni kisgatyában.
Kriszta:  Konkrét személyt kell!
Natália: Én olyanoktól félek, mint a betegség, szegénység…
Szilvia: Akkor képzelje el egy beteg és szegény ismerősét, amint kisgatyában szarik és közben megdugják.
Erika:  Fú, na, ez a félelmetes!
Szilvia: Szegény tanárnőtől még ezt a kevés örömöt is elvennéd! Végül is, te is…
Erika: Én nem, csak képesítésileg!
Szilvia: Akkor is meg van rá az esélyed anyukám! Na és te!? Te mit tanítasz abban a suliban?
Laci: Angolt.
Erika: Ú, de jó! Ha valamit nem értenék itt, segítesz?!
Szilvia:Ugyan már, a konzulátuson beszélnek magyarul! Különben is, bent a vízuminterjú alatt még a rokon is csak külön engedéllyel lehet melletted. Tudom, annak idején már voltam itt.
Laci: Attól még nagyon szívesen segítek! Akár máskor is!
Szilvia: Várj csak! Jaj, de jó, hogy mondod! Letöltötték nekem a netről ezt az izét, űrlapot angolul, úgy ahogy ki is töltöttem, de nem tudom, hogy jól-e, mert nem volt kit megkérni, a gyerek németet tanult…
Laci: Mutasd! Ja, ez a DS-156 vízumkérő űrlap angolul, de van hozzá egy magyar nyelvű kitöltési útmutató is. Azt nem töltötték le neked?
Szilvia: Nem!
Laci: Várj csak, van nálam egy, mindjárt odaadom!

Laci táskájából, ahogy nyitja kiesik egy pornó újság. Gyorsan felkapja és visszateszi, de már mindenki látta. Natália csak annyit látott, hogy újság.

Szilvia: Ha, ha!
Erika: Hű, ha!
Natália: Bocsánat, min nevetnek, lemaradtam a poénról!
Laci: (zavartan) Az egyik tanítványomtól kaptam. Benne van a lapban.
Szilvia: Gyerek? Nem mondom!
Laci: Nem, nem. Nyelviskola felnőtteknek. Másodállás.
Erika: Na, és milyen a kicsike nyelvérzéke?
Laci: Jó. Vagy, mit tudom én!?

Nevetnek. Szilvia közben a kapott útmutatót kezdi böngészi.

Laci: Úgy értem... Éretem én a humort!
Erika: Képzeljétek el, legközelebb találkoznak és a tanár úr megkérdi: Na, mi újság?!

Nevetnek. Laci még nagyobb zavarban.

Natália: Nem adná ide az újságot, addig se unatkozom, amíg várok?!
Laci: Szerintem, ebben nincs semmi, ami érdekelné!
Szilvia: Mit tudod te, hogy mi érdekli és mi nem! Add oda neki!
Natália: Recept van benne?
Erika: Legfeljebb a tojásos nokedlié, de azt maga szerintem, már úgyis ismeri.
Natália: Azt igen. Nem tudnak ezek már újat kitalálni…
Szilvia: Szerintem se!
Natália: Újság sztornó.
Erika: Hát majdnem!
Laci: Na, ez pont olyan szitu, úgy érzem magam, mint az a főhős, abban az új magyar filmben. Mi is a neve a filmnek?
Kriszta: „A heréltek”
Laci: Az, az! De jól tudod!
Kriszta:  Színművészetben otthon vagyok, ez a leendő szakmám.
Laci: Csak nem? Szóval azért voltál olyan ismerős!
Kriszta: Nem, nem! Ebben nem játszottam, csak a rendezője egy nagyon jó barátom.
Szilvia: Akkor hogy-hogy kihagytak a filmből?
Kriszta:  Ebben a filmben nem volt olyan karakter, ami rám illett volna. De még előttem az élet!
Szilvia: Észre sem veszed anyukám és már mögötted lesz.
Natália: Az élet a legnagyobb rendező. Az élet! Ő osztja a szerepeket.
Kriszta:  Dosztojevszkij.
Laci: Azt a!!!
Natália: Maga ilyeneket is ismer?
Kriszta:  Színjátszó körben rendeztem is.
Natália: Egyébként ez apám szavajárása volt. Persze, lehet, hogy tőle vette. Meg azt is mindig mondta, hogy: „Az élet nem tűzoltó majális!”. Meg hogy: „Az élet olyan, mint a gyerek ing: rövid és szaros!”.
Erika: Szerette az ilyen „életes” dolgokat idézni.
Natália: Meg a józanságot. Idéző jelben.
Erika: Tűzoltó volt?
Natália: Nem. Katona. Anyám meg az ellenség. Nyolc dioptriás szemüvegével megalapította a rákoskeresztúri Pajzsos Szent György Keresztény Hímzőkört, csakhogy elmeneküljön otthonról.
Kriszta:  Hát hiába, az élet a legnagyobb rendező!
Laci: Te rendezni szoktál, én meg írok, írogatok.
Kriszta: Nocsak! Miket?
Laci: Novellákat, verseket…
Szilvia: Angolul?
Laci: Dehogy is! Magyarul. Most például egy drámát írok.
Kriszta:  Drámát? Színháznak? Melyiknek?
Laci: Nem színháznak. Egy internetes pályázaton veszek részt, ahol a nyertes darabot fiatal színészek el is játsszák majd. Ki tudja, lehet, hogy pont te játszod majd a…
Kriszta:  Kizárt! Még ha nyer is a műved, ilyen helyre amatőr színészeket hívnak, persze azokat se kell lebecsülni, de én már… Szóval, nyertél már valamilyen pályázaton?
Laci: Az én kedvenc mondásom az, hogy: „A siker előtti utolsó pillanat a legfontosabb. Azt nem szabad feladni!”.
Kriszta:  Szóval még nem.
Szilvia: Mire nyugdíjas leszel, be is futhatsz.
Laci: Egy jó írónak kell egy bizonyos kor, különben mi tud az életről!
Szilvia: Petőfi még harminc se volt, amikor meghalt, azt mégis…
Laci: Későn érő típus vagyok. Különben is, ő költő volt, főleg, és nem író.
Szilvia: Meg harcos is!
Laci: Azt hiszem, ez nálam családi vonás. Apám is most kezdett el csajozni! Ráadásul nálam fiatalabb csajokra hajt.
Szilvia: Ügyes!
Erika: Szánalmas.
Szilvia: Csak élni szeretne még. Ahogy mi is. Ahogy én is…
Erika: Ahogy a férjed is…
Szilvia: Az más!
Erika: Az? Más.
Szilvia: Neki mindene meg volt, még a segge is ki volt nyalva.
Erika: És mégis…
Szilvia: És mégis…

Kínos csend.

Erika:  És te, merre a nagyvilágba?
Kriszta: Egyik jó ismerősöm meghívott, hogy a nyáron próbáljak szerencsét egy társulatnál Amerikában.
Szilvia: Ugyan már, pont terád van ott szükség anyukám?! Tudod te, hányan állnak sorba Hollywoodban? És mind tehetséges!
Kriszta:  Én New York-ba megyek!
Szilvia: Tök mindegy!
Laci: (lelkesen) Én is New York-ba megyek!
Kriszta:  Valószínűleg nem egy környéken fogunk lakni.
Laci: Én a Lower East Side-on lakom majd. Azt mondják, ez olyan, mint pesten a Dohány utca és környéke, csak több a magyar felirat.
Szilvia: Na, például ott van az a magyar színésznő, hogy is hívják, pedig az egy gyönyörű nő volt, még ma is az...
Erika: És még komoly kapcsolata is volt!
Szilvia: Azt’ csak hazajött! Megtudják, hogy magyar vagy, azt’ annyi.
Natália: Annak idején a Kabos is kiment, meg a Karádi, pedig azok már itthon is mekkora sztárok voltak, azt’ kint meg... De kitudja, lehet, hogy most pont neki fog sikerülni. Kedveském, igaza van, ne adja fel! Most még fiatal, most kell menni.
Szilvia: Mondjuk a fiatal és belevaló csajokat, mindenütt szívesen fogadják.
Natália: És Amerika a lehetőségek országa!
Szilvia: Aki ügyes, annak Magyarországon is van lehetőség!
Erika: Hol? Mire? Azt hittem, ezt már megbeszéltük?!
Szilvia: Mindenütt és mindenre. Csak ez olyan, mint az elgurult üveggolyó. Meg kell keresni!
Erika: Az nem lehet, hogy nem elgurult, hanem inkább ellopták?
Szilvia: Nem!
Laci: Bocsánat, de abszolúte nem úgy beszélsz, mint aki depressziós volna!
Szilvia: Ezt az orvosomtól tanultam.
Erika: Szóval innen fúj a szél! És ezt a maszlagot te még beveszed?
Szilvia: Valamibe muszáj kapaszkodni!
Erika: Csak ne a nem létező korlátba a szakadék fölött!
Szilvia: Szerintem te rád is férne egy kezelés!
Erika: Tudod, mi férne rám? (közben Lacira néz) Egy jó, lassú, és végtelenül módszeres… de ezt itt most hagyjuk!
Szilvia: Én is elég lassú vagyok, mert nem értem miről beszélsz!
Erika: (cinkosul) Majd máskor elmesélem…
Szilvia: Felőlem?!
Kriszta:  Igazán nyithatna már!
Erika: Neked sem jó az egyszerű beutazási engedély?
Kriszta:  Jó lenne, de valamiért visszautasították.
Szilvia: Na, ennyit a vízummentességről!
Laci: Biztosan beírtál valamit a kérdőívbe, ami nem tetszett neki.
Kriszta: Semmi olyant.
Szilvia: Az egyik ismerősöm a múltkor mesélte, hogy azért nem kapta meg, mert kiderült róla, hogy valamilyen fertőző betegsége van.
Kriszta:  A hülye, már bocsánat, hogy ilyeneket mondok, de minek írta be?
Erika: Úgyis kiderül, ha nem írja be.
Szilvia: Naná! Anyukám, tudnak ezek rólunk mindent!
Kriszta:  Honnan tudnának róla, ha valaki, mondjuk, elmegy Budapesten egy orvoshoz?
Laci: Szerintem simán be tudnak lépni az orvosi nyilvántartásba. Tudtátok, hogy a mobiltelefont, mint lehallgató készüléket is lehet használni?
Natália: Szerintem túlbecsülik őket.
Erika: Na, na!
Kriszta:  (kissé idegesen, tűnődve) Nekem van egy rokonom, akit elítéltek, még régebben, politikai okok miatt, persze teljesen ártatlanul. Lehet, hogy azért nem adták meg nekem?
Erika: Türelem, mindjárt kiderül!
Kriszta:  Gondolod?
Szilvia: Már annyi ideje állunk itt, hogy lassan mindenkiről tudunk mindent, csak magáról nem. Maga hová utazik?
Natália: Először Brazíliába, Vitória da Conquistába, onnan meg Los Angelesbe az öcsémhez, ha már egyszer útra keltem. Azt lehet, hogy még leugrom Hawaiira is.
Szilvia: Nocsak, mi a fene? De jól megy egyeseknek! És hogy fogja kibírni azt a hosszú utat mama?
Natália: Ha nem maga mellé ültetnek a gépen, valahogy kibírom!

Laci és Erika cinkosul összemosolyognak. Kriszta váratlanul távozik.

Kriszta:  Na, ehhez nekem nincs türelmem! Ezt kivárni! Majd visszajövök máskor.
Laci: Nem mára kaptál időpontot?
Kriszta:  Majd kérek másikat! Na, visz’ lát!
Mindenki: Visz’ lát!
Szilvia: Szerinted ennek mi baja volt?
Erika: Szerintem nemi…

Laci még mindig hosszasan bámul Kriszta után.

Erika: Menj, fuss! Érd utol! Ne szalaszd el!
Laci: Ugyan már! De már tudom, honnan volt olyan ismerős!
Erika: Hoppá! Szóval már találkoztál vele valahol?
Laci: Igen. Valahol… Így is lehet fogalmazni.
Szilvia: Színésznőcske! Thá! Na, ennek se kell erőlködnie, hogy eljátssza a naivát! Majd azt hiszi, hogy Hollywood…
Laci: New York!
Szilvia: Tök mindegy! Szóval, hogy Amerika pont rá vár! Kis buta! Ahhoz hogy jó szerepeket kapjon, tudni kell nyalni, vagy talán inkább szopni…
Natália: Mikor azt Magyarországon is lehet. Persze, aki ügyes…
Szilvia: Tessék?!
Natália: Csak egy bot kell hozzá, meg egy pár csepp méz a végére.
Erika: Már az se! Vannak ízesített óvszerek.
Natália: Na, ez az, ami nékem sosem kellett!
Erika: Mármint az óvszer vagy az ízesítés?
Natália: Egyik sem!
Erika: És akkor hogyan védekezett?
Natália: Hogyan? Hogyan? Hát a botommal!

Nevetnek.

Szilvia: Van humora az öreg csajnak!
Erika: Szórakoztató!
Laci: Az öccse már nagyon várhatja Magát!
Natália: Nem igazán, de úgy gondoltam, lezárhatnám vele a múltat, ezért mielőtt meghalok, még egyszer találkozom vele.
Erika: Ó, ne tessék ilyeneket mondani! Ez olyan negatív!
Natália: Élettapasztalat, aranyom, élettapasztalat. Az emberek folyton csak reménykednek és jobbat várnak, de az valahogy sohasem akar eljönni. De képzelje, ezt mondta mindig a barátnőm is, nyugodjék békében, hogy milyen negatív vagyok, azt’ január elsején szegénykém meghalt egy lakástűzben. Este még felhívott telefonon, hogy gyertyafény mellett nosztalgiázik, hogy milyen jó és még áramot is spórol vele. Ez volt az utolsó beszélgetésünk.
Erika: Szörnyű!
Natália: Szóval, még ez előtt, megfogadtam a tanácsát és elolvastam egy könyvet, tudja a pozitív gondolkodásról!
Laci: És?
Natália: És láss csodát! Minden orvosi leletem pozitív lett!
Erika: Atya ég! És mit mondott a kezelő orvosa?
Natália: Csupa jót! Hogy nem kell több orvosi vizsgálat, és a csemegeuborkás üvegemet akár vissza is válthatom. De a pisis csemegeuborkás üvegemet akár a szaros életemet már senki sem váltja vissza. Senki. Ja! Meg azt is mondta, hogy: „Nati néni! Van még egy jó fél éve!”. Hát teszek róla, hogy legyen! Csak a macskámat sajnálom, és nem tudok vele mit kezdeni. Sziámi. Nem tudnak valakit? Nagyon nyugodt természetű. Nem szaladgál, mint az örült. Ingyen odaadnám. Pedig nem ezt érdemelné az én kis Bastetem. Ő volt az egyetlen, aki…

Közben Szilvia remegő kézzel gyógyszert vesz elő majd üvegből vizet iszik rá.

Natália: Jól van aranyom?
Szilvia: Persze, nagyon szépen köszönöm, csak tudja egy kissé kivagyok idegileg. A férjem az a rohadék…
Laci: Ne hívjunk orvost?
Szilvia: Nem köszönöm, mindjárt elmúlik!
Natália: Köztünk szólva megértem, látni se bírom őket!

Szilvia egyre rosszabbul van. Hoznak valahonnan egy széket, leültetik. Erika segít, törölgeti a homlokát, intézkedik.

Erika: Jobb már egy kicsit?
Szilvia: Nagyon fáj a gyomrom! Szorít! Kevés a levegő!
Erika: Gyorsan egy aszpirint, vagy valamilyen pirint, tudom, ilyenkor ez kell! Gyógyszerész vagyok.
Laci: Nem tanár?
Erika: Is. De ezt ne most!
Natália: Férfiak?!
Erika: Itt van! Ezt vedd be! Te hívd a mentőt! Vigyük oda ki, mindjárt itt lesznek érte!

Kikísérik Szilviát. Csak Natália marad a színen. Szirénahang. Laci Erika visszajönnek.

Erika: Azt mondta az orvos, hogy valószínűleg infarktus.

Mindenki hallgat. Rövid szünet után:

Laci:  Lehet hogy Szilviának van igaza, itthon is lehet boldogulni?
Erika: Ugyan már!
Laci: Fiatal vagy, szép és talpraesett. Ráadásul, ha tudsz angolul, akkor itthon is…
Erika: Ki mondta, hogy tudok?
Laci: És akkor hogy akartál ott…
Erika: Kint akartam megtanulni.
Laci: Tudod milyen munkát kaptál volna? Figyelj, volna egy ötletem! Mit szólnál hozzá, ha előbb megtanítanálak angolul valamilyen szinten, úgy mégis könnyebb és aztán együtt kimennénk szerencsét próbálni?
Erika: Jól hangzik! Na és te?
Laci: Amerika megvár!
Erika: Hát…
Laci: Tudod te, mennyi pénzt megspórolunk az útiköltségen, hogy nem utazunk?
Erika: Én semmit. Ugyanis kölcsön kértem az útiköltségre.
Laci: Igaz, nekem meg fizették volna. Na, de a vízumot azt megspóroltam, úgy hogy most meghívlak egy ….
Erika: Tudok egy jó presszót!
Natália: Milyen szép pár! Ha akarják majd… Ugyanis én…

De már nem hallják. Erika belekarol Laciba és távoznak. Natália egyedül marad. Megjön a konzul és nyitja az ajtót. Natália kihúzza magát, görbebotját a magasba emeli, majd megrázza.

Natália: Irány Amerika!!!

Vége