Helyszín: bérházban lévő tanterem. Csend. A tanár érkezéséig, Erika, Kriszta, Natália és Szilvi, a legutóbb feladott leckével van elfoglalva. Ajtó nyílik, Laci lép be bosszúsan, bevágja az ajtót. Hatalmas robaj, elsötétül minden.

A szereplők egy-egy felhőn ülnek, hátukon szárnyacskák.

Kriszta: Apám! Ez meg mi volt?
Szilvia: Úgy tűnik, meghaltunk Aranyom.
Kriszta: Mi? Ez biztos?
Szilvia: Nem. Csak vicceltem. Épp egy kéthetes nyaralás kezdetén vagyunk. Mégis mit gondolsz?
Erika: Hagyd! Neki úgy is mindegy. Az agyhalál már gyerekként utolérte.
Kriszta: Ha-ha-ha!
Natália: De mégis, mi történt?
Laci: Lehet, túl erősen vágtam be az ajtót?
Natália: Azért?
Laci: Eléggé romos ház volt.
Szilvia: Finomabban nem ment volna?
Laci: Bocs!
Kriszta: Én még annyi mindent ki akartam próbálni. Meg a sok szerep…
Erika: Jaj! Ne rinyáljá má’! Nem hogy örülnél. Vége annak a lenti szarnak.
Natália: Lehetnél kedvesebb is. Nemrég halt meg.
Szilvia: Miért? Mi nem?

(Csend, lábak lógáznak egykedvűen a felhőkről.)

Kriszta: És most itt fogunk ülni ezen a nyamvadt felhőcskén a feltámadásig?
Erika: Vazze! Neked semmi sem jó?
Kriszta: Uncsi.
Erika: Nézd a tájat.
Szivia: Basszus?
Erika: Mi van?
Szilvia: Világ életemben tériszonyos voltam. Most meg itt ülök egy felhőn, és semmi.
Natália: Akkor te nem haltál meg hiába.

(Csend, lábak lógáznak egykedvűen a felhőkről.)

Natália: A BpTv-n, egy ilyen spiritiszta… Azt mondta: halálunk után, először megszabadulunk a minket ért sérelmek terheitől. Utána lépünk be a mennyek kapuján.
Kriszta: És hogy megy ez a… Nehézségtől megszabadulás?
Natália: Azt nem tudom.
Szilvia: Hogy-hogy nem tudod?
Natália: Éjjel volt. Belealudtam a műsorba.
Szilvia: Baszki! Legközelebb, igyál kávét!
Laci: Itt? Minek?

(Csend, lábak lógáznak egykedvűen.)

Laci: Talán meg kell bocsátanunk azoknak, akik megbántottak minket.
Szilvia: Mi van?
Laci: Hogy megszabaduljunk a terhektől. Meg kell bocsátanunk mindenkinek
Szilvia: Na azt nem! Ez felejtős!
Laci: Miért?
Szilvia: Te meg tudnál bocsátani apádnak? Na látod. Én sem. Meg a mocsadék férjemnek se!
Natália: Hát az apámnak én se. A perverz állat.
Kriszta: Engem meg nem is bántott soha senki.
Erika: Ki hitte volna? A kis osztály kedvenc. Soha, nem verték be a képed az osztálytársnőid?
Kriszta: Nem.
Erika: Pedig, tuti tervezték.
Kriszta: Most ezt direkt csinálod?
Erika: Ja. Hogy leckét adjak, kiknek kell megbocsátanod. Hátha beugrik valaki.
Szilvi: És neked kit kéne letudnod?
Erika: Nekem?
Szilvi: Ja-ja. Te kinek bocsátanál meg?
Erika: A franc se tudja. Anyámnak?
Laci: Neki? Miért?
Erika: Lefeküdt a volt nagy szerelmemmel.

Szilvi, Natália, Kriszta, Laci (kórusban egyszerre): Micsoda?

Erika: Mondom. Egyik reggel, a szüleink házából, korábban mentem el otthonról, mint a pasim. A sarokról visszafordultam esernyőért, mert eleredt az eső, azt mire visszaértem, a fiúm meg az anyám, már egymást gyömöszölte a nappaliban.
Szilvi: Fú de gáz!
Erika: Ja. De leszarom. Rég volt.

(Csend, lábak lógáznak.)

Natália: Most akkor bocsássunk, vagy ne?
Laci: Kéne.
Natália: Ki kezdi?
Kriszta: Kezdem én.
Erika: Vajon kinek bocsát meg az ünnepelt… Bocs, a gyászolt díva?
Kriszta: A volt matektanáromnak. Egyszer beírt nekem egy karót, mert nem tudtam rögtön köpni valami tételt.
Szilvi: Istenem! Mily rögös sors! Hogy élted túl eddig?
Laci: Na jó! Hagyjuk érvényesülni Krisztát!

(Csend, minden szempár Krisztára szegeződik aki csukott szemmel mereven ül.)

Szilvia: Na milyen?
Kriszta: Nem rossz. Utoljára akkor éreztem ilyet, mikor befüveztem.
Erika: Akkor én is ki fogom bírni.

(Kriszta kinyitja szemeit.)

Laci: Megvagy?
Kriszta: Asszem.
Laci: Ki a következő?
Erika: Legyél te.
Laci: Hölgyeké az elsőbbség!
Natália: Na jó, jövök én.
Szilvia: Apádnak?
Natália: Ja, meg a hülye öcsémnek.

(Csend, most Natáliát figyelik. Fél perc, Natália kinyitja szemeit, és nagyot sóhajt.)

Natália: Hú, az anyját!
Erika: Mi van?
Kriszta: Nem számítottál ilyenre, mi?
Natália: Majdnem, mint egy jó szex.
Szilvia: Most én jövök, én jövök! Csak még egyet utoljára: Gebedj meg Béla, ott ahol vagy!

(Szilvia lehunyja szemeit, a többiek figyelik. Kis idő múlva kinyitja szemeit.)

Szilvi: Ez neked egy majdnem jó szex? Hát téged sose döngölt meg senki? Nem mondom, kellemes volt, de egy gyenge masztinál se ért többet.
Natália: Ha tudnád milyen egy nővel, nem így beszélnél.
Laci: Erika?
Erika: Kész vagyok.

(Erika szeme lehunyva, kis idő múlva könnyes szemekkel néz.)

Szilvi: Mi a baj?
Erika: Lehet nem is anyám volt a hibás, hanem az a féreg csábította el.
Szilvi: Sose kérdezted?
Erika: Nem. Annyira haragudtam.
Natália: Hát ezt most már fújhatod babám.

(Rövid együtt érző csend.)

Kriszta: Laci. Rajtad a sor. Te kinek bocsátasz meg?
Laci: Apámnak.

(Laci lehunyja szemét. Csend. Laci egyre erősebben szorítja szemhéjait. Látszik, hogy nagyon erőlködik, de végül feladja.)

Laci: Nem ment.
Szilvi: Bassza meg. Akkor most mi lesz?
Erika: Ne csessz ki velünk Laci! Egy az utunk vagy mi. Te jutattál ide minket. Tényleg. Mi a szarért csaptad be az ajtót? Mi miatt voltál ideges?

Laci: Egy hapsi rálépett a lábamra a 7-en.
Szilvi: Most ezt komolyan mondod?
Natália: Lemerném fogadni, az apjára hasonlított.
Kriszta: Akkor bocsáss meg annak a fószernak.
Natália: Ja. Hátha elég az is.

(Laci lehunyja szemeit, a hölgyek csendben szurkolnak neki.)

Laci: Huh! Egész jó.
Szilvia: Sikerült?
Laci: Igen.

(Újra sötétség. Fentről mintha zseblámpák fénye szivárogna le.)

Kriszta: Hát ez tuti nem a mennyország.
Szilvia: De nem is a pokol.
Laci: Szerintem a romok alatt vagyunk.
Natália: Kaptunk még egy esélyt?
Erika: Esélyt? Ugyan mire?

Mindannyian hallgatnak, komolyan elgondolkoznak, majd…

Erika, Laci, Kriszta, Natália, Szilvi: (egymást túlkiabálva) Segítség! Hahó! Itt vagyunk!